Népújság, 1999. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1999-07-23 / 169. szám

1999. július 23., péntek Petőfi nyomában 1849. július 31-én Fehéregyházán zajlott le az a csata, ahol Petőfi Sándor, a nemzet nagy költője életét vesztette. A marosvásárhelyi Vártemplom fiataljai elhatározták, hogy a csata 150. évfordulójára gyalog, illetve kerékpáron — a régi hadak útján — érkeznek a jubileumi ünnepségre, ahol sor kerül Petőfi új szobrának a leleplezésére is. Tanulságos kirándulás az események felidézése szempontjából — jó lenne, ha mások is követnék példájukat! Az 1­848-49-es szabadságharc magyar katonai sikerei arra késztették a Habsburg-vezetést, hogy az orosz cártól kérjen segítséget a forradalom le­verésére. A Kárpátok szorosain beözönlő több mint 200 ezer orosz és osztrák túlerővel szemben a forradalmi erők legendába illő, véres küzdelmeket vívtak a Tömösi-szorosban (jún. 18.), a Tusnádi-szorosnál és Mitácsnál (jún. 29.), a kökösi hídnál (júl. 2.), a Nyerges-tetőnél (júl. 31-aug.­­), eleget téve Gál Sándor ezredes, székely főparancsnok június 25-i nyílt parancsban közölt felhívásának, mely így hangzott: "Inkább becsületesen halni, mint gyáván élni." (I) Ez idő tájt az erdélyi forradalmi seregek főhadiszállásán, a marosvásárhelyi Teleki-házban kapta a hírt Bem József altábornagy, hogy a Nagy-Küküllő völgyébe bevonult és Segesvárt is elfoglalta Lüders cári had­serege. Előző tervével ellentétben el­határozta, hogy kis létszámú seregével Lüders ellen indul, mielőtt az nagyszámú, erős katonai alakulatával (11-12 ezer ember és 32 ágyú) eléje jönne. Megfelelő haditervet dolgozott ki, ezért magához rendelte a székely­földi, a besztercei és kolozsvári had­osztályok csapatait, hogy három irány­ból támadhassa meg Segesváron az oroszokat. (2) (Sajnos, az elképzelése nem válhatott valóra.) A közvetlen irányítása alatt levő sereg felett 1849. július 30-án reggel szemlét tartott a Vár előtti téren, majd elindult a Vácmányon, Kelementelkén, Erdő­­szentgyörgyön, Bözödön és a Gagyi­­tetőn át Székelykeresztúrra... A csapat­tal tartott Petőfi Sándor is, aki Antofi Kurcz, Bem hadititkárának szekerén hagyta el a várost. Petőfi indulás előtt a Görög család vendége volt, amit bizonyít az 1884-ben Tablowszki Vince szobrászművész által készített, ma is olvasható emléktábla, melyen ez áll: "Petőfi Sándor, a szabadság dalnoka Marosvásárhelyt 1849. július 30-án, ezen Görög-féle sarokház főtéri erké­­lyes termében Egressy Gáborral együtt, Görög Károly és neje, Ziegler Vilma vendégszerető házigazdák körében megreggelizvén, innét indult Bem József altábornagy kíséretében a Fehéregy­háza melletti csatába, ahol 1849. július 31-én eltűnt. Itt még ember volt, innét indult ki nagy útra Hogy csillag legyen ő, fénye örökre ragyog. Emelte a kegyelet 1884." Mementó ez a tábla, mely az 1849. július 30-31 -i események felidézését teszi lehetővé. Délben Kelementelkén, a Simén­­kúriában elbűvölő szívességgel fo­gadták Bemet és stábját, köztük Petőfi Sándort is. Innen folytatták útjukat a Gagyi­­tetőn át Székelykeresztúr felé. Bem ott, a Matskási-udvarban, a főhadiszállásra sietett, ahol este a tiszteknek eligazítást tartott a másnapi csatával kapcsolatosan. Ez alatt a sereg a kijelölt szálláshelyre vonult. Petőfi Sándort a Gyárfás-kúriában szállá­solják el, ahol Varga Zsigmond családja körében jóízűen megvacsorá­zott, majd a kertben egy körtefa alatt vidám társalgás közepette dalolni kezdtek. Az első dal A virágnak eltil­tani nem lehet..., melyet a vacsorán részt vevő Bolyai Gergelyné és Varga Rózsika kezdett el, amit további dalok is követtek. Sokan tudni vélik — de erre vonatkozóan megbízható adataink nincsenek —, hogy ezen az utolsó es­tén Petőfi Sándor elszavalta Egy gon­dolat bánt engemet című versét. 1928-ban Péter Lajos, Szentmártoni Kálmán székelykeresztúri tanárok és dr. Kiss Ernő kolozsvári iro­dalomtörténész kezdeményezésére a ház falára emléktáblát helyeztek el, arra csak annyit véstek: "Ebben a házban töltötte utolsó es­téjét Petőfi Sándor 1849. július 30- án." (3) E nevezetes este eseményeit a hálás utókor még ma is felidézi. Ezt igazolja a kiszáradt körtefa előtti márvány­táblára felvésett Kányádi-vers is: "Haldoklik az öreg tanú, Petőfi vén körtefája. Azt beszélik, ő látta volt verset írni utoljára." Másnap reggel korán, még sötétben kezdték verni a dobokat, megszólaltak a kürtök, és Székelykeresztúr nyugati részén felsorakozott a csapat, s elindult a segesvári úton Újszékely felé... Petőfi Gyalokai szekerén ment a fehéregyházi csatatérre. (3) A támadás reggel kezdődött a fehér­egyházi síkon, Bem számára kedvező előjellel, de délután 4 óra tájban a csata mind öldöklőbb kezdett lenni. Az oro­szok bosszút akartak állni tábornokuk, Szkarjatyin elestéért. Gyilkoltak, fog­­lyot nem ejtettek. Egy adott pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy a csatát a hon­védsereg a többszörös túlerővel szem­ben elvesztette. Nagy lett a fejetlenség, mindenki menekült. Ezek között volt Petőfi Sándor is, aki feltehetőleg az Ispán-kút mellett esett el... 1969-ben Hunyadi László szob­rászművész által készített, de már több­ször megcsonkított emlékmű kétnyelvű felirata jelzi, hogy: "Itt esett el 1849. július 31-én PETŐFI SÁNDOR forradalmár, költő, a népek szabadságának harcosa." Ma csendes a fehéregyházi sík. Itt nyugszanak a hősök a Monostor­kertben, ahol gróf Haller Lujza 1898- ban turulmadaras emlékművet építtetett. A hősök más része a Csonta-kertben alussza örök álmát, ahol ma már semmi sem jelzi emléküket, mert 1980-ban a hatalom felszántatta ezt a területet. (Valószínű, hogy a többi névtelen hős­sel együtt itt nyugszik Petőfi Sándor is.) Az utóvédharcok elesettjeit Héjjas­­falván temették el, köztük Zeyk Domokos századost, Bem tábornok hadsegédjét, a fehéregyházi csata ther­­mophülei hősét, akinek bronzplakettje alá a következőket írták: "Kozákok ezre körbe fogta, Hogy élve ejtse foglyul őt, Ő küzd magát meg nem adva Aztán saját szívébe lőtt." Az 1849. július 31-i vesztett csata egybefonódott Petőfi Sándor, a nemzet nagy költőjének halálával. Ezért kiemelt helyet foglal el a szabadságharc ese­ményei között. Az utókor ezt akarta megörökíteni, mikor Köllő Miklóssal elkészíttette Petőfi Sándor segesvári szobrát. A szobrot az I. világháború utáni években levették, majd Kiskunfél­egyházán állították fel 1922. október 29-én. A II. világháború után Romulus Ladea képzőművész szobra pótolja ezt a hiányt. A fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület felvállalta a segesvári megemlékezések évenkénti megszervezését, melyek közül az 1999. július 31-i lesz a legkiemelkedőbb. Ez alkalommal leplezik le Petőfi Sándor új szobrát a turulmadaras emlékmű szom­szédságában. Ezen az ünnepségen a község lakóin kívül részt vesznek a segesváriak, a közeli és távoli települések lakói, külföldi vendégek, s fejet hajtanak az 1848/49-es szabad­ságharc hősei előtt, akik életüket ál­dozták a szabadság kivívásáért. Fodor Sándor (I) Könyvészeti 1. Egyed Ákos: Háromszék 1848— 1849, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979. 2. Egyed Ákos: Erdély 1848—1849 II., Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csík­szereda, 1999. 3. Dávid Gyula—Mikó Imre: Petőfi Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972 Tábori meghívó Július ötödikén kezdődött és augusztus végéig tart a Görgényi-havasokbeli madarásztábor, ame­lyet az idén is a Milvus Madarászcsoport (a Román Madártani Egyesület fiókszervezete) szervez. A tábor Szovátától 18 km-re, a Csere­peskő kőbánya fölötti tisztáson található, 1500 m tengerszint fölötti magasságban. "Központja" az erdészettől bérelt kis erdei ház, amelyben a láto­gatók (főként diákok és egyetemisták az ország­ból és külföldről) és a hetente cserélődő táborvezetők (valamennyien a Román Madártani Központ igazolt gyűrűzői) szállásra lelnek. A Görgényi-havasok madárvilágának feltérképezése mellett a táborban a madár­vonulást is tanulmányozzuk, a résztvevőket (főként az ifjakat) természetbarát életmódra szok­tatjuk (vízhordás, favágás, mosogatás...) Reményeink szerint elkészül az az ökológiai tanösvény is, amely a Cserepeskőtől a táborhe­lyen keresztül a Szákára (Mezőhavas, 1776 m) vezető út mentén fellelhető élőhelyek sajátossá­gait mutatja be (a kihelyezett szemlélő táblák és a kalauz segítségével). E tanösvény révén a "gyakorlati" tanácsok mellett elméleti­tudományos magyarázatokkal is szolgálhatunk látogatóinknak, a tábor résztvevőinek. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kapcso­latba lehet lépni velünk a következő címen, il­letve telefonszámon: Milvus Group/csoport, Op. 2., Op. 39., Tg. Mure? 4300. Tel: 065/164-726, e-mail: mil­­vus@netsoft.ro KÖZÉLET Tájékoztatás a Partiumi Keresztény Egyetem ügyében A Sulyok István Református Főiskolából létrehozandó Partiumi Keresztény Egyetemmel kapcsolatban a terv nyilvánosságra hozatala nyomán megalapozatlan vélekedések és jó- vagy rosszhiszemű fél­reértések kaptak lábra. A tisztánlátás érdekében a következőket tartjuk szükségesnek a magyar nyelvű felsőoktatásban illetékesek és a közvélemény tu­domására hozni: 1. 1990—1991-ben történt megalakulása óta a nagyváradi Sulyok István Főiskola a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet keretében működött. Ezt az egyházi oktatás terén fennálló romániai tanügyi viszonyok tették szükségessé. 2. Az 1995-ös román tanügyi törvény, illetve az 1997. évi 36-os számú tanügyi sürgősségi kormányrendelet az év júliusában való törvényerőre emelkedése nyomán véglegessé váló tanügyi törvényes szabályozások új helyzetet teremtettek. Nyilvánvalóvá vált, hogy: a) az egyházi tanintézetek végképp a magánoktatás keretébe szorulnak; másfelől: b) véglegesen eldőlt, hogy Romániában önálló, állami, ma­gyar tannyelvű felsőoktatási intézmény újraalakítására vagy alapítására egyhamar nem nyílik lehetőség. 3. Mindezeket szem előtt tartva, a Sulyok István Főiskola alapításakor — eredetileg — feltett szándékunknak megfelelően, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület illetékes döntéshozó testületei magyar tannyelvű, keresztény magánegyetem létrehozását határozták el. Ennek megfelelően a következő előkészítő lépésekre került sor: a) A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet szenátusa ez év tavaszán jóváhagyta a Sulyok István Főiskola önállósulását; b) A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlésének és a Sulyok István Főiskola vezetőtanácsának egyetértésével létrehoz­tuk a Pro Universitate Partium Alapítványt, melynek hivatalos beje­gyeztetése rövidesen megtörténik. 4. A vonatkozó törvényes szabályoknak megfelelően a Partiumi Keresztény Egyetemet a Pro Universitate Partium Alapítvány fogja megalapítani és fenntartani. Az egyetem — jogelődjéhez hasonlóan — ökumenikus jellegű intézmény lesz. . Fenntartásáról széles körű nemzeti és egyházi összefogással, kül- és belföldi alapítványi és magyar kormánytámogatásból kívánunk gon­doskodni. 5. A Partiumi Keresztény Egyetem létrehozásával következetesen ragaszkodunk a romániai önálló magyar nyelvű egyetem helyreál­lításának, illetve létrehozásának — az RMDSZ-programban is megfo­galmazott — eredeti célkitűzéséhez. A nagyváradi egyetem létre­hozásával ezen távlati cél elérésének útját kívánjuk egyengetni. 6. Az 1997. évi 36-os sürgősségi kormányrendelettel módosított román tanügyi törvény magyar tannyelvű állami egyetemi in­tézmények létrehozását gyakorlatilag kizárja, másfelől az ún. multikul­turális egyetemek elvi engedélyezésével a magyar nyelvű felsőoktatás ügyét valójában tévútra vezeti. Megítélésünk szerint a jelenlegi román törvényes keretek közepette az önálló magyar nyelvű felsőoktatás helyreállítására, illetve megteremtésére a legkedvezőbb lehetőségeket az erdélyi történelmi egyházak nyújtanak. Egyházkerületünket ez a felismerés vezeti a Par­tiumi Keresztény Egyetem létrehozásában, és ennek az elképzelésnek a megvalósításához kéri az egyházak, az RMDSZ, a magyar kormány és a magyar közvélemény hathatós támogatását. 7. A Bolyai Társaság július 12-i nyilatkozatával egyetértve egy­házunk is hiányolja az RMDSZ vezetése részéről annak hivatalos kinyilvánítását, hogy a tanügyi törvény nem felel meg a romániai magyar nemzeti közösség jogos elvárásainak. Mindazáltal mi is azon a véleményen vagyunk, hogy a jelenlegi törvényes kereteket az állami felsőoktatás területén is maximálisan ki kell használni. A Partiumi Keresztény Egyetem létrehozásával és a romániai ma­gyar nyelvű egyetemi oktatás keretében betöltött helyével kapcsolat­ban a közeljövőben sokoldalú egyeztetést tartunk szükségesnek. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület elnöksége és tanügyi osztálya, a Sulyok István Református Főiskola rektori hivatala Az évszázad eseményeinek tanúja kevesen büszkélkedhetnek olyan szép életkorral, mint Antal Gusztáv tiszteletes úr (Guszti bácsi), aki közel egy évszázad ese­ményeinek tanúja és szereplője volt. Kispetriben, egy kalotaszegi kisközségben született, református lelkészcsaládban. A század eleji reformtörekvések, az új társadalmi és politikai irányzatok őt is, mint az akkori fiatalság zömét, magával ragadták. A kolozsvári Református Gimnázium elvégzése után következett volna a kollégium, mivel édesapja papi pályára szánta. — Hallani sem akartam róla — emlékezik vissza Guszti bácsi. — Az volt az álmom, hogy vöröskatona legyek. Megragadott a kommu­nista gárda győzelme és előrenyomulása. 14 évesen elszöktem otthonról és Sátoraljaújhe­lyen átmenekültem a határon. Beregszász határán a cseh rendőrség elfogott és miután kommunista papírjaim voltak, börtönbe zártak. Kimenekülve, a bujdosás évei következtek. Rokoni kapcsolatok révén tolonclevélhez ju­tottam. Nem ismerve a menetrendet, Szat­­máron rossz vonatra ültem. Hosszú idő múlva legyengülve, elkedvetlenedve, betegen sikerült hazajutnom. Újra beiratkoztam a kolozsvári kollégiumba, de kalandos utazásom miatt kanyaróba, mellhártya- és tüdőgyulladásba estem. A kolozsvári klinikán élet-halál között lebegtem. Felépülve elhatároztam, hogy beiratkozom a budapesti műszaki egyetemre. Kiújuló betegségeim és a tífusz miatt ez a próbálkozá­som is kudarcba fulladt. Ahogy jobban let­tem, 19 évesen beálltam vándorszínésznek. Szerelmi kapcsolatom miatt — egy jóval idősebb nővel — végképp szakítottam a színészettel. 1928-ban, édesapám kívánságára beiratkoztam a teológiára, és ettől kezdve megváltozott az életem, egy nyugodtabb peri­ódus következett. Jeles tanuló lettem és így Makkai Sándor püspök kinevezett helyettes lelkésznek Kolozsvárra, majd segéd­lelkésznek Brassóba. Megszerveztem az ifjúsági egyletet, melynek később elnöke let­tem és belmissziói munkát végeztem. Életem legboldogabb és legnyugodtabb éveit az ud­varhelyi egyházmegyéhez tartozó Peteken él­tem le, ahol meg is nősültem. De a csendőrség felfigyelt tevékenységemre és ezért mennem kellett. Szászrégenbe kerültem és innen is mentem nyugdíjba 1975-ben. Kiváló lelkészek között vécsi szövetséges lettem. Jó eredménnyel szolgáltam, a gyülekezet pedig meg volt elégedve tevékenységemmel. Nép­szerűségem miatt szemet vetett rám a Szeku­­ritáté. Próbáltak rákényszeríteni, hogy infor­mációkkal szolgáljak, és mivel nem egyeztem bele, minden lépésemet figyelték. Az egyház földje miatt, melyet én gondoztam, kulák­listára kerültem. Következtek a börtönök, ahonnan közmunkára akartak vinni a Duna­­csatornához. 2 évi börtön után megszabadul­tam, de a betegségeim és a börtönök emberte­len körülményei miatt előbb lebénultam, majd kezdtem elveszíteni látásomat. A vakulást a többszöri műtétek sem tudták megakadályozni. Ma már szinte teljesen vak vagyok, ezért szószéki szolgálatot nem tudok végezni. Habár a Bibliát nem tudom olvasni, azért a Szentírás oktatásával még szívesen foglalkozom. Nyugdíjbamenetelem után a helyi parókia ud­varán kaptam egy kis házat. Azóta itt élek. Ma már nem háborgat senki. Feleségem 32 éve meghalt, ezért néha nagyon egyedül érzem magam. Szívesen fogadok minden látogatót és jólesik, ha régi ismerősök felkeresnek. Két világháború, forradalmak, politikai és társadalmi változások túlélése és átélése után Guszti bácsi magányosan várja az ő Teremtőjéhez való megtérését. Ugyanakkor el­mondhatja magáról, hogy nincs miért szé­gyenkeznie, eseményekben gazdag élet van mögötte, sikerek és hányattatás egyaránt. Az Istentől kapott megtartó hit és a határtalan szeretet olyan alapok, melyekre egy igaz, az Úrnak tetsző életet lehet építeni, mely a köz tanítását, ápolását és minden időkben való összetartását szolgálja. Guszti bácsi ennek je­gyében élt és él. Nagy Géza Szabolcs NÉPÚJSÁG 5

Next