Népújság, 2002. július (54. évfolyam, 149-175. szám)

2002-07-27 / 172. szám

A „ mém ” kifejezést Richard Dawkins használta először nagy sikerű könyvében, Az önző génben, és ezzel jókora követ hajított a genetika nem éppen nyugodt álló­vizébe. Azt az ötletét vázolta fel ugyanis, hogy ha a gének az örökletes biológiai tulajdonságok másolókódjai, akkor talán a kultúrának is vannak ilyen replikátorai, amelyeknek egységeit mémeknek nevezhetnénk. Susan Blackmore ezt a gondolatot ragadja meg és bontja ki széles horizontú könyvében. Szerinte szüntelenül másoljuk egymást, és a törzsfejlődés folyamán voltaképpen az utánzás emelte ki az embert a többi főemlős közül. A társadalom­ban így terjednek egymással versengve a dalok, divatirányzatok, mesék, mítoszok, tudományos eszmék és találmányok. Ahogy a gének a DNS-molekulákba kódolt utasítások, a mém­ek az emberi agyba és tárgyakba -például könyvekbe, képekbe, hidakba és gőzmozdonyokba­­ rejtett másolási utasítások. Miután megértjük ennek a gondolatnak a mélységét, máris kalandozásra indul­hatunk a szerzővel, hogy választ kapjunk olyan látszólag egyszerű és naiv kérdé­sekre, mint például: „Miért nem tudjuk abbahagyni a gondolkodást?” vagy ,, Miért beszélünk olyan sokat?” De még nagyobb meglepetések érnek bennünket, amikor a következő fejezetek során megtudjuk, hogy óriási agyunk kifejlődésében és az emberi nyelv keletkezésében is döntő szerepet játszottak a kulturális gének Sőt, ezen az alapon még a mobiltelefonok terjedése és az internet bámulatos bur­jánzása is szinte magától értetődővé válik. Kezdő egyetemista koromban egy barátommal ebédért álltunk sorban a Balliol College-ban. Beszélgetés közben egyre gunyorosabb tekintettel mé­regetett, aztán megkérdezte: - Nem most jössz Peter Brunettől?­­Valóban ott jártam, de sejtelmem sem volt, bonan tudja. Peter Brunet az egyik kedvelt tanárunk volt, és rettenetesen törtem magam, hogy részt ve­gyek óráján. - Gondoltam - nevetett a barátom,­­ éppen úgy beszélsz, mint ő, még a hanghordozásod is hasonlít az övéhez. Ha rövid időre is, de „örököltem” csodálva tisztelt s még most is fájón hi­ányzó tanárom beszédmodorát és hanglejtését. Évekkel később, amikor jó­magam is óraadó tanár lettem, egy fiatal nőt tanítottam, aki különös szokás rabja volt. Amikor feltettek neki egy komoly gondolkodást igénylő kérdést, szorosan lehunyta a szemét, erősen leszegte fejét, és körülbelül fél percig így maradt. Aztán felkapta fejét, kinyitotta szemét, majd folyékonyan és ér­telmesen válaszolt a kérdésre. Roppant mulattatott ez a magatartás, és egy­szer egy vacsora után ennek az utánzásával szórakoztattam tanártársaimat. Közöttük volt egy kiváló oxfordi filozófus is. Amint meglátta utánzásomat, azonnal rávágta: - Hát ez Wittgenstein! A nő neve véletlenül nem X.Y.? - Meghökkenve válaszoltam, hogy de az. - Sejtettem - felelte kollégám. Mindkét szülője hivatásos filozófus és Wittgenstein elkötelezett híve. - Ez a modorosság adódott át a nagy filozófustól a nő egyik vagy mindkét szülőjén keresztül tanítványomig. Noha a további utánzásra csak tréfából került sor, feltehetően jómagamat számíthatom e viselkedésmód negyedik nemzedék­beli közvetítőjének. És ki tudja, Wittgenstein honnan másolta? Richard Dawkins M ERDÉLYI II MAGYAR I KÖNYVKLUB I mmmmmmmm­mmmmrmmmwtmmtm Született ez az írás akkor, amikor körülöttünk furcsán­ hirtelen megfordult a világ, és mi­­ alul maradtunk. Amikor az élő magyar hang erősen meghalkult, és sokan és sokat jártuk a temetőket, hogy a régen elporladtakat idézzük, és beszélgessünk az örökké­ némákkal. Amikor befogtuk a fülünket, hogy ne halljuk az új beszédet, amikor behunytuk a szemünket, hogy ne lássa meg az új világ a benne égő könnyeket, amikor szorosan bezártuk a szájunkat, nehogy megtudja valaki is, hogy a lelkünk ott belül halálos-keservesen sirat. Akkor született ez az írás. Nem regény, nem is történelem. Nem kitalálás, de nem is a valóság. Csak néhány szál virág abból a nagy cinteremből, amit Kalotaszegnek ismer ezer esztendeje Erdélyország. Nem tudom, hogy mire könyvbe foglalódtak virágaim, élnek-e még, vagy talán meg­hervadtak, lefonnyadtak, meghaltak? De az is lehet, ezek a virágok nem is igazán szépek, lehet, hogy közönségesek, hogy ná­luk százszor különbeket találnak és szednek mások, akik jobban tudnak keresni és találni, mint én. Lehet. De nekem mindennél kedvesebbek voltak akkor. És ha más megmosolyogja, én szere­tem őket ma is. Ezeket a régifajta, sovány, köves földben termett, erdők alján, hegyek kö­zött, az örökké élő múlt porából született virágait Kalotaszegnek. Lehet, hogy kikacagnak engem együgyű virágaimmal az emberek. Ehhez joguk van, és iga­zuk lehet. De tudom, hogy valaki meg fogja becsülni őket, és szeretni fogja őket, mint én. Az, aki velem volt akkor is, amikor olyan merő egyedül voltam. Neki adom hát az én néhány szál virágomat. A feleségemnek. Kós Károly Sztána, 1925. június hó. Megjelent a Communitas Alapítvány támogatásával A Pal­las-Akadémia Könyvkiadó új könyve Győrffy Lajos-Jancsik Péter: Radnai-havasok (Erdély hegyiég 19.) A kiadó Erdély hegyei című turisztikai sorozatának leg­újabb kötete a Radnai-havasok. A Radnai-havasok a Kele­ti-Kárpátok vonulatának legimpozánsabb hegysége, amely a túrázók és a kirándulók közkedvelt célpontja, és amelynek turisztikai vonzereje­­ hegymászásra alkalmas csúcsok, síterepek, alpesi jellegű tájak, tengerszemek, barlangok, vízzuhatagok - a régió leglátogatottabb helyé­vé teszik. A könyv terjedelme 132 oldal + színes térkép­melléklet, ára 99.500 lej. Megvásárolható a Pallas-Akadémia üzleteiben, illetve megrendelhető postai utánvéttel a követke­ző címen: 4100 Miercurea Ciuc, str. Petőfi nr. 4, ap.: 140, jud. Hargita. Tel./fax: 066/171-036, mobil: 0721-231-123, e-mail: pallas@nextra.ro népújság­ /V­­f furm csuv 549. MELLÉKLET ■ ■ IVrAI». ..2002^ Szerkesztette: BÖLÖNI DOMOKOS Ismeretlen festő: Petőfi mint színész (1845)

Next