Népújság, 2002. július (54. évfolyam, 149-175. szám)
2002-07-27 / 172. szám
111 Ilii. I. Simonfy József Jégcsap szó hang szétporlad nem minket mutat a tükrünk üregek üresen fekszünk az asszony jégcsap rám fagy A haknik arca még mindig gyanús, / műsor után szánalmasak a pajtik,/ már nem a bőr viszket, hanem a hús: vérkabarét látunk, a dunapartitSzálinger Balázs: Az Első Pesti Vérkabaré, Duna Keringő) * - Anyád miért nem szaporodik többet? - vágott bele Viktor egyből a közepébe, akárha az „in médiás rés” szerkesztési szabályt az anyatejjel együtt szívta volna be. - Hogyan? - lepődött meg Ani. - Azt kérdem, miért .................. nem? - De hisz édesanyám egyedül él! - Akkor édesanyád nem is szekszel? - Nem tudom... - S ha azelőtt? - Mielőtt? - Mielőtt az apád ...{Zsidó Ferenc: Szalmatánc, kisregény) * árnyéktalan fehér az út / csillagtalan fehér azég / önnön fényörvényébe fúlt / ami lehetett volna még {Balás András: Fehér) * Magyarázza a magyar lelkész a környéken románoknak, ők is jól járnak iHpinnpta nouvíiL-pt piifilteni a magyarországiak. Némi fejtörés után megadja neki az igen vidéki ember, kit kellett e korán fölvilágosított Bizánc a dolgok európai állásáról: - Az a pénz nekünk nem kell, mert az rossz pénz! {Sarusi Mihály: Magyar Igen) * Ti jőjetek, patakzó, égi szőkék, / Tündérfonálból színaranyra szővék, / Ti pilleszárnyú gyöngyidillek, ó, ti / Mézajkú philomélák trillaszói. {Varró Dániel: Merengés más-más színű hajzatokról) * Visszük a holdat. / Egy / re fogy. / Az éj is apad, úgy-ahogy. {Szántai János: Nászajándék Zsófinak) * - János bácsi örménynek tartja magát vagy magyarnak? - Örménnek tartom magam! - És népszámláláskor mit mond? - Én kérdeztem volt a plébános úrtól, hogy... mikor volt az örmény összeírás, hogy mit mondjunk, hogy örménymagyar, azt mondta a plébános úr, igaz-e? (Kacag) Na, azt mondta, örmény-magyar. Hát igen, hát itt születtünk, örménmagyar, de az örménységet nem, nem tagadom meg! Annyiban tartom magam magyarnak, mint örménynek, ejsze!Kali Kinga: Magyarörmény - metainterjú) * Mikor halálom jut eszembe, / Nem is tudok már tőle félni, / Hiszen lefekszem és elalszom, / Oszt többet soha nem kell élni. (Szép Ernő: Milyen jó nekem lefeküdni) * Szóval ha nem tökölődtök túl sokat, s csináljátok, amit kell, az emberi faj egészséges hímjeiként mindnyájatok rátalál pillanatnyi elérzékenyülése vagy huzamosabb lustasága gyümölcsére, a sors által neki rendelt nőstényre - pardon párjára, hogy családdal, gyermekekkel, s az ezekhez tartozó mindennemű jóval és rosszal megáldva nyugodtan leélhesse földi életét.Hajdú Farkas-Zoltán: Megszerezni, eltartani, megtartani) * Hát Petőfi? A Júlia szóra a vére felizzott, ámde Balassi előbb dallal övezte nevét. (Szabó György: Múzsák) * Úgy látszik, a kiadókról nem lehet eleget írni. Bármennyire is ostorozza őket az ember, hogy provinciálisak, ostobák és otrombák, ők provinciálisak, ostobák és otrombák maradnak. Tisztelet a kevés kivételnek persze.Demény Péter: Történetek a tapintatlanságról, és egy bonusz * Kosztolányi valóságos kísérettel, a többi között Dsida Jenővel érkezett Marosvásárhelyre, megszállt dr. Czakó József Köteles Sámuel utcai szanatóriumában, majd Molter Károly lakásán találkozott a „székely főváros” szellemi életének képviselőivel, azután a Kollégium dísztermében olvasóival. (Pomogáts Béla: Kosztolányi Erdélyben) * Törvény született és hamarosan értünk jöttek / Kolozsvár Farkas utca Új nevet / kaptunk mi is a transzport így / hívtak bennünket Szia / Transzport! Szia Transzport! Az utca végén Szent György megöli a sárkányt (Visky András: Kolozsvári anziksz, Farkas utca) * Olvasom Esterházy új könyvét, és nem tudom - mit nem tudok?, semmit nem tudok, ezek közül a leg-enyhébb kifejezés, hogy nem tudom, ki vagyok. Jó, ezt még lehetne értelmezni, de minek.Mernyei Róbert: Pró, kontra, minek, hova, miért) * Esterházy Péter új könyve látszólag az édesapjáról szól, valamelyikről azok közül, akik a Harmonia caelestisben szerepelnek. De nemcsak róla. A Javított kiadás egyik leginkább önkínzó része az, amikor E. P. újraolvassa alighogy befejezett nagyregényét az alighogy birtokába jutott információk felől, és azt az édesapát keresi benne, akiről a Javított kiadás szól. Aki a magyar politikai rendőrség ügynöke volt. (Balázs Imre József: Kár) * Nem lett volna jó, ha ottmarad azon a képen. Az a kép a Parnasszust ábrázolja, ott nincs helye N.-nek, talán így gondolkozott a tanítvány (akit kortársai kezdtek nagy T-vel írni). Vagy egyszerűen szerette volna megkímélni a felesleges bosszankodástól mesterét, N.-et retusálták a képről. Nem egy nagy ügy, pártvezetőkkel is gyakran megtették ezt az idők során. (Láng Zsolt: Fotóalbum. A füstté lett író) * Tulajdonképpen csak egyetlen veszély leselkedik erre az írásmódra: saját maga, azaz művelőjének nagysága. Saját képességeinek részegítő fényétől tud csak üressé válni. Szerencsére Mohemél ritkán válik azzá, egészen üressé soha, még akkor sem, ha olykor-olykor igencsak megrészegül. Szerencsére nem lesz alkoholistája a retorikának. (Régeni Jenő: A retorika magányos mámora) * Ez a Bogdán-próza nagy leleménye. Semmi sem történik, mégis fokozott hangulatban várakozik mindenki, és körülötte látszólag minden forrong, változik. Ám csupán árnyjáték az. „Az árnyék újra megelevenedik, figyelmesen nézi őt,, mintha mégis figyelmeztetni akarná valamire, és a világhuzatban görögnek a mezőn a baljósan suttogó ördögszekerek.” Vagyis olyan próza ez, amely saját paródiáját is megírta már. (Tamás Andrea: Regény a szorosban) * bújtat minden mindent, nekem a rejtett szabadság bont még olajágat, nyomodon Ezópusz ballag át, / példáit viszi s az állatsereglet mind vele / bolyong, a Maros s a többi csupa halott-mese, / nem Hellász ez, hol emberek csalnak csodákat, / por, homok, iszap s az ég kísértet-tárlat. (Páll Lajos: Bolyong) * LÁTÓ, 2002. július) B.D. Mircea Moldovan festménye «Unnin Örkény István Csak ami él, tart fogva. Tárgyakhoz nem érzek ragaszkodást. Azt se tudom, miféle gyártmány az írógépem, amin a kézzel írottakat évtizedek óta letisztázom, írni is, beláthatatlan idők óta, egy elemben tartott, IBUSZ feliratú, kemény fedelű mappán szoktam. Otthonomat szeretem, de nem gyűjtök szép tárgyakat, könyveim is maguktól gyűltek össze. Helyszűke miatt fekhelyem is könyvespolcokkal van körülépítve, még éjjeliszekrényem sincs, csak egy üres fél polc a fejem fölött. Karórám, zsebrádióm meg egy fél tucat könyvem éjszakázik ott. Ezt a pár könyvet nem olvasom, csak újra meg újra lapozgatom. A tárgyak világából ők képviselik az állandóságot. Csak nagy ritkán cserélődnek. Egy Hieronymus Bosch, a Biblia, Arany prózája, Apollinaire, Szabó Lőrinc, Jules Renard. És: Petőfi prózai művei, levelei. Az utóbbi még nem cserélődött soha. Talán furcsán hangzik, mert világok választanak el tőle, de életem legnagyobb, embertől kapott élményét neki köszönhetem. Mindig a sors különös kegyelmét láttam abban, hogy az ő anyanyelvén írhatok. Ha Petőfit mondok, nemcsak egy költőt nevezek néven, hanem mindazt, ami őhozzá tartozik. Csak Segesvárt nem, mert a halál alávaló, közönséges lutri, mely nem az előzményeiből következik, még csatatéren sem. Én az élőre tudok csak gondolni, és csak úgy, ahogy élt, ahogy a nyomort tűrte, a sikert fogadta, ahogy a világba bekéredzkedett, s ahogy aztán belőle kitört. Jellemét, alkatát, viselkedését, naivitását és tisztánlátását, kihajtott inggallérját, párválasztását, szerelmét, házasságát, vörösen izzó forradalmiságát, kicsinyes kötekedéseit. Egy író nemcsak megírt írásműveivel, hanem inkább a lehetőségeivel szembesül. Az ő kérdése az, hogy a kezdet kezdetétől, teljes erőbedobással, soha egy percet se veszítve, minden útját állón átlépve, néha megalkuvások árán, máskor a királyok dühét is kihíva, el tudta-e mondani, ami Petőfi A tárgyak ürügyén képességeitől telt? Ez nem szorgalom, tehetség, lángész kérdése, hanem valami egyébé. Zseni volt Petőfi? Oly körülírhatatlan ez a fogalom! Én így mondanám: költő, aki egy adott szituációban minden lehetőségét meg tudta valósítani. Ehhez persze kettő kell: a szituáció és a költő, aki bele való. Mintha a mesében: hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Petőfiszituáció...És csak egyetlenegyszer, legalábbis az én elég hézagos ismereteim szerint. A világhoz, mely jöttünkkor fogad, a legtöbbször hozzáidomulunk. Nagy szó, ha valakinek sikerül a világot magához idomítania. Ő ennél sokkal többre vitte: egy lett vele. Ővele szólalt meg az idő. Verseit mind a mai napig a tizedik születésnapomra kapott Franklin kiadásban olvasom, melyben a versek közé Vojnovich Géza időnként közbeszúrja a maga nem éppen mélyenszántó, de engem érdeklő magyarázatait. Az első szerelem után: „Aszódi szállásadónője leányára, Neumann Klárira vonatkozik a vers. ” Föltámadott a tenger: „Híre jött, hogy a király nem akarja megerősíteni a felterjesztett had- és pénzügyminisztert... ” A királyokhoz: ,, Április elsején ezt már röplapon árulták ” És ilyenek: „Mindössze egy óra járásnyira van márkájától." Vagy: „A nászúton történt baleset valóság.’’ Másutt: „Medgyes körül visszavonuló bakákkal találkozott, kik neve hallatára lelkesen megéljenezték” Ezekből is vers lett. Pletykák kezek? Közhelyek? Már az iskolában tanultuk, hogy élete eseményei „tüstént dallá változtak ajkán”. De hát e dalok sokszor hevertek évekig a cenzorok Vagy saját fiókjában, „fiókjaimnak is a legmélyén”, mégse nyerte vissza egyetlen szavát se, kitombolta indulatait, végigélte szenvedélyeit, nem fagyasztotta be tenni akarását. El merem képzelni, hogyha sikerült volna V. Ferdinándot lámpavas alá állítani, de nem lett volna hóhér, aki felhúzza rá, ő elvégezte volna e csöppet sem lírai, költőhöz illő műveletet. Utána hazament volna, kezet mosott volna, s ezt a verset írta volna: Fúj a szél a Dunán, Köpenyem gombolom, Nem fázik a király A lámpaoszlopon! Mindnyájan zárványok vagyunk, adott lehetőségeink foglyai; ő azonban mint egy új természeti törvény, megállíthatatlanul, ahogy az átforrósodó vas terjeszkedik, tágította az őt körülvevő világot. És még csak nem is nagyotmondás, ha a „világot” emlegetem. „Ha a csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek...” - írta volt Bajzának, tizenkilenc éves fővel alázatos szolgája Petrovics Sándor tanuló”. Később (mindössze hat évvel később!) „Tisztelt polgártársnak” titulálja Kossuth Lajost