Népújság, 2002. július (54. évfolyam, 149-175. szám)
2002-07-31 / 175. szám
_ NÉPÚJSÁG____ Fejlesztik az útkereszteződést A Maros-híd Egyesülés lakótelep felőli lejáratánál fejleszteni fogják az útkereszteződést. A megvalósíthatósági terv elkészítése folyamatban van, ugyanakkor az egyik ház tulajdonosával már folynak a tárgyalások a köz érdekében való eltulajdonítás céljából. A terv szerint a Burebista utcát összekötnék a Maros-híd feljáratával, amely nagymértékben megkönnyítené a Szentanna felé való közlekedést. Erőszak a családban A fenti címmel tartottak Segesváron képzést július 25. és 31. között, az Amerikai Egyesült Államok Fejlesztési Ügynöksége és a segesvári polgármesteri hivatal szervezésében. A tanfolyam utolsó mozzanata, hogy sürgősségi telefonszolgálatot létesítenek, amelyet ma 10 órakor helyeznek üzembe. Ez alkalomból jelen lesz az amerikai nagykövetség képviselője, Kent Hill is. Az ünnepség keretében díjazzák a családi erőszak elleni kampány során szervezett plakátkészítő verseny legjobbjait is. Újra lesz Nagy Pál alkotótábor Idén is megszervezik az immár hagyományossá vált Nagy Pál alkotótábort. Ez alkalommal 25 hazai, magyarországi és hollandiai meghívott művész vesz részt és alkot a makfalvi táborban. Kedvezmények családfenntartóknak Az új, munkanélküliekre vonatkozó törvény értelmében azok a munkáltatók, akik családfenntartó munkanélkülieket alkalmaznak és vállalják, hogy legalább két évig nem bontják fel munkaszerződésüket, fizetéstámogatásra jogosultak. Az ilyen célból adott összeg értéke egyenlő 12 minimálbérrel. Családfenntartónak minősül minden olyan személy, aki kiskorúakat vagy jövedelemmel nem rendelkező, illetve a szavatolt minimális jövedelemnél kevesebb bevételt megvalósító családtagokat tart el vagy ilyenek törvényes gyámja. Megyénkben a munkáltatók a törvény megjelenése óta (2002. március 1.) 13 ilyen személy alkalmazása során kérvényezték a fent említett támogatást. Szentgericeiek a világtalálkozón Ezen a hétvégén zajlik a Szabadelvű Vallások Világtalálkozója Magyarországon. Ez alkalommal a szervezők felkérésének eleget téve fellép a szentgericei 45 tagú tánccsoport sikeres üvegestáncával. Az előadásra csütörtökön este kerül sor a budapesti Magyar Házban. Új székhely a mozgássérülteknek A marosvásárhelyi mozgássérültek egyesülete a Rózsák tere 5. szám alá költözött. Az új székházban a fogadási órák a következőképpen alakulnak: hétfőn és csütörtökön 16 és 20 óra között, kedden és szerdán pedig 10 és 13 óra között. Gyöngykoszorú Holtmaroson Hetedik alkalommal szervezik meg Holtmaroson a Gyöngykoszorú népdal-, néptánc- és népviselet-találkozót. A rendezvényre több mint 20 csoport érkezik. Mind a csoportok tagjai, mind a többi résztvevő már szombat este szabadtéri táncházon vehetnek részt, amelyet a Berekben (a Maros partján) tartanak. Vasárnap a találkozó a holtmarosi szabadtéri színpadon zajlik és este újra táncház zárja az ünnepséget. A zenét Moldován Horváth István zenekara szolgáltatja. Jehova tanúi kongresszus Augusztus 2. és 4. között zajlik városunkban Jehova tanúinak 2002-es buzgó királyság-hirdetők háromnapos kerületi kongresszusa. A szervezők legalább 6000 személy részvételére számítanak, akik ingyenesen beléphetnek a marosvásárhelyi stadionba. A háromnapos rendezvényen előadásokra és az új tagok megkeresztelésére is sor kerül, majd 4-én kosztümös drámával zárul a kongresszus. Jehova tanúi 235 országban tevékenykednek és számuk világszerte meghaladja a 6 milliót. Áramszünet Csütörtökön 8 és 15 óra között nem lesz villanyáram az 1918. December 1. út 86. szám alatt, a Bolyai utca Törvényszék és Liszt Ferenc, illetve a Borsos Tamás és a Fenyő utca közötti szakaszain, a Stefan cel Mare, a Liszt Ferenc és a Memorandumului utcákban. Hasonlóképpen szünetelni fog az áramszolgáltatás Várhegyen és Udvarfalván. Hírszerkesztő: Köröndi Kinga jlSTrap^TirreilBBBI 31., szerda A Nap kel 6 óra 1 perckor, lenyugszik 20 óra 42 perckor. Az év 212. napja, hátravan 153 nap. ^Osten éveiAj&í Ma OSZKÁR, holnap BOGLÁRKA napja. BOGLÁRKA: a boglár (ékköves fémveretes ruhadísz) szóból származó régi magyar női név felújítása, egybei virágnév is. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK A műsorkieséseket a vihar okozta Ma és holnap műszaki ellenőrzés a ROMSAT CABLE társaságnál Marosvásárhelyi olvasók jelezték, a kábeltelevíziós társaságok által sugárzott műsorok időnként megszakadtak. Mi ennek az oka, kérdeztük Tintean Nicut, a Romsat Cable műszaki igazgató-ját. A Romsat Cable kábeltelevíziós társaság előfizetői a Romsat Info külön csatornáján értesülhetnek ,arról, hogy mikor van műsorkiesés. Általában rossz időjárás esetén, nagy esőzésekkor fordul elő, hogy digitálisan nem tudjuk átvenni a műsorokat, mert az adókészülék a vihar miatt meghibásodik. A múlt napokban a PRIMA, az Eurosport és a PRO 7 adásait nem tudtuk folyamatosan vételezni és továbbadni az előfizetőknek. A műsorkiesés addig tart, amíg az illető adó elhárítja a hibát. Ezekről a műszaki hibákról, a kábeltelevíziós társaság nem tehet, ezek hirtelen adódnak, előre nem lehet közölni. Amikor mi vagyunk a felelősek a műsorkiesésért, vagy műszaki ellenőrzést végzünk, előre közöljük az előfizetőkkel, úgy, ahogyan azt a fogyasztóvédőkkel kötött egyezményben is leszögeztük. Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy ma és holnap a város különböző övezetében műszaki ellenőrzéseket végzünk. Ezért különböző időpontokban, különböző helyeken szünetel egy-egy műsor szórása. Az előfizetők a Romsat Infón tájékozódhatnak, hogy mikor, hol vannak kiesések. Barabás Sándor, a Portal kábeltelevíziós társaság marosvásárhelyi kirendeltségének igazgatója arról tájékoztatott, hogy a cég jelenleg 26 műsort sugároz, július közepétől szeptemberig végzik el a sávszélesítést, ekkor új frekvenciasávra térnek át. Ehhez viszont teljesítményképesebb, kétnormás tévékészülékre lesz szükség. Ezért fordul elő például, hogy próbákból a Discoveryt két frekvenciasávon is sugározzák, hogy az előfizetők kipróbálhassák, hang és kép tökéletesen vételezhető-e. Ha nem, akkor módosítást kell eszközölni, egy készüléket kell a tévébe szereltetni. A műsorrács változásával kapcsolatban az értesítő, amelyet a számla kiegyenlítésénél adnak, tájékoztatja az előfizetőket. Bár az olvasók jelezték, hogy vasárnap az ATV 1-en kiesés volt, az igazgató szerint ez nem miattuk történhetett meg. Huzamosabb kiesés csak az adók miatt lehetséges, főleg a PRO TV és az Antena adójával fordul elő viharos, esős időben. Vezetékeket cserélnek a Tudor Vladimirescu utcában A marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu utca Szabadság út és Iuliu Maniu utca közötti szakaszán nagyszabású munkálatokat végeznek. Mint Marius Pascan, a polgármesteri hivatal szóvivője tájékoztatott, a vezetékek cseréje az utca felújítási tervének részét képezi, amit az út aszfaltozása követ majd. A Tudor Vladimirescu utca korszerűsítésével erre a szakaszra terelik a főtéri forgalom egy részét. Tegnap a Cuza Voda utca Szakszervezetek Háza melletti szakaszán egy sávon forgalomkorlátozás volt. A hibaelhárítóknak a meghibásodott gázvezetékeket kellett kicserélniük. (m.s.) 2002. július 31., szerda rÚjabb kincstárjegy-kibocsátás A Pénzügyminisztérium értesíti a lakosságot, hogy újabb kincstárjegy-kibocsátásra kerül sor. A 1L63-as kibocsátás 180 napos határidejű, évi 23%-os kamattal rendelkezik. Betéti jegyeket 2002. július 31 -én, és augusztus 1,2, 7, 8, 9, 14, 15, 16,21,22,23,28, 29 és 30- án lehet megvásárolni, visszavásárlásuk pedig 2003. január 27, 28,29, illetve február 3, 4, 5, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25 és 26-án történik. A betéti jegyek névleges értéke 1, 5, 10,20 illetve 50 millió lej. Tárlat Augusztus 1. és 15. között tekinthető meg Marton Márta-Ágota grafikai kiállítása a Szentgyörgy téri Unirea Egyesülés kiállítóteremben. A hivatalos megnyitóra szombaton 11 órakor kerül sor. Bel- és külföldi IKE-találkozó Vámosgálfalván Ábrahám sátrazó utódai Idén augusztus 2. és 5. között kerül sor Vámosgálfalván a III. Ujúsági Találkozóra. Az IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) találkozót a kolozsvári IKE-iroda irányítja, melynek elnöke Makkai Péter, titkára Jakab István. A tábor vezetője Orosz Réka lesz. A rendezvényre mintegy 300 belföldi és külföldi ifjút várnak, akiknek az étkeztetését az IKE biztosítja a helyi kultúrotthonban. Az elszállásolás az óvoda és iskola udvarán felhúzott sátrakban illetve családoknál történik, emlékezve arra, hogy egykor Ábrahám is sátrazó ember volt a Mamré tölgyesében. A tábor célja, hogy a keresztyén ifjak egymással találkozzanak, megismerkedjenek. A program igen színes, lesznek előadások, kirándulások, koncertek, irodalmi vetélkedők, kávéházak, áhítatok, sport- és szabadidős tevékenységek. A tábor augusztus 4-én, vasárnap, ünnepi istentisztelettel és úrvacsoraosztással zárul, igét hirdet D. dr. Csiha Kálmán ny. püspök, ugyanakkor jelen lesz dr. Székely András, a Küküllői Református Egyházmegye esperese is. A szervezők azt szeretnék, ha a találkozón jelen lennének az Erdélyi Egyházmegyék IKE-tagjai mellett a Királyhágsómelléki Református Egyházkerület ifjai is. A táborban a hazai vendégeken kívül magyarországi, németországi, svédországi, svájci és más országokból érkező ifjak is jelen lesznek, hogy közösen éljék meg Isten Fiának, Jézus Krisztusnak örök szeretetét - tájékoztatta lapunkat Keszegh András vámosgálfalvi refomátus lelkész. Eggyel kevesebb Vidéki vállalkozó volt hosszú ideig. Úgy gondolta, ha már az ember csinálja, nem érdemes egy-két állattal bajlódni. Időnként talán bánta is, hogy ekkora léptékkel indult, de tudják, hogy van ez, nemigen lehet abbahagyni. Amikor minden jól ment, szépen fejlődtek, gyarapodtak a jószágok Tápot is adott nekik, s ez meg is látszott. Csak úgy folyt beléjük a pénz, de nevetett az ember lelke, ha rájuk nézett. Vasárnaponként, egyéb teendőit elvégezve szívesen ücsörgött közöttük, leült és hoszszan elnézte őket., A kedvenceknek már neve is volt. Órákig tudta nézni őket, ilyenkor rendezte gondolatait, terveket szőtt. Igaz, máskor nem is jutott volna idő ilyesmire. Néha még éjjel is arról álmodott, hogy az állatokat rendezi, napközben pedig egyebet sem csinált. Aztán egy éjjel ellopták az állatállomány felét. Nem könnyű dolog az ilyesmi, hiszen nem egy tércét kellett odébb vinni. Csak olyan tehette, aki jól ismerte a járást és jól eltervezte az egészet. Gondolatban napokig pergett szeme előtt a falu lakossága, kicsitől nagyig, senkinek sem „kegyelmezett”, de végül egyikre sem tudott jobban gyanakodni mint a másikra. Néha maga sem hitte, hogy egyáltalán megtörténhetett. Ha nem szégyelli, sírva fakadt volna... Természetesen elment a rendőrségre és jelentette, de nemigen reménykedett. Tudta, milyen fából faragták a rend őreit, nem is várt tőlük túl sokat. Napokig szólni sem volt kedve, aztán megpróbálta elfelejteni. Már-már sikerült volna, amikor egy szép napon megjelent a pénzügyőrség. Mindjárt elkezdték faglalni, hogy kit gyanúsít meg egynek. El is sorolt nekik mindent szépen, legjobb tudása szerint. Az ellenőrök azonban - talán mert más hibát nem találtak - nem hagyták annyiban. Kisütötték, hogy az eltűnt állatokért nem fizetett profitadót. Hiába mondta, hogy neki dehogyis volt haszna a jószágok után, a felügyelők hajthatatlanok maradtak. Nem egy, nyelvet beszéltek. Míg ő mondta, nem ellopták a jószágait és mekkora kár érte, addig azok hajtogatták, hogy az állatokból mennyi a haszon és arra mennyi profitadót kell fizetni. (Burkoltan még arra is céloztak, hogy ő maga tüntette el kézen-közön az állatokat, hogy ne kelljen adót fizetni utánuk.) Végül nem jutottak közös nevezőre, a pénzügyőrök kirótták a büntetést, ő nem fizetett, fellebbezett és végül perre került sor. Hosszú hónapokig folyt több szinten az ügy. Végül nemrégiben megnyerte a legfelsőbb bíróságon a pert, nem kell kifizetnie a bírságot... Talán mondanom sem kell, hogy ez egy cseppet sem vigasztalta már meg emberünket. Az eltelt idő alatt csak egy elhatározás kristályosodott ki benne: többet nem vállalkozik, tud boldogulni másképpen is, de vállalkozó többet nem lesz. A pénzügyőrök persze erről mit sem tudnak, számukra egy irattári tétellel kevesebb. A megye állatállományában sem feltűnő ezeknek a jószágoknak a hiánya. A baj csak az, hogy az eset messzemenően nem elszigetelt. Lehet, hogy nem jutnak el a legfelsőbb bíróságig az ügyel, lehet, hogy sokkal kisebb bírságot rónak ki, ami szó nélkül kifizethető, de a vállalkozói kedvet visszahozni még egyszer már nem lehet. A mezőgazdaság pedig? Köszöni szépen, rosszul van. Köröndi Kinga c.lg