Népújság, 2002. augusztus (54. évfolyam, 176-202. szám)
2002-08-01 / 176. szám
6 NÉPÚJSÁG Új gyógyszer az Alzheimer-kórra Hatékonynak bizonyult az előrehaladott Alzheimer-kórban szenvedők kezelésében az Ebixa nevű gyógyszer. Mint az Alzheimer-kórról folyó 8. stockholmi nemzetközi konferencián elhangzott, a gyógyszert a közelmúltban hagyta jóvá az európai gyógyszerintézet és a tanácskozáson mutatják be, amelyet kétévente tartanak a svéd fővárosban. Bengt Winblad svéd professzor, a konferenciát szervező Karolin-intézet kutatója a sajtó előtt elmondta, hogy jelenleg háromfajta gyógyszer létezik az Alzheimer-kór kezelésére. Az első kettő az enyhe, illetve mérsékelt agyleépülés gyógyítására alkalmas, míg az Ebixa az első olyan, amely a súlyos stádiumban is hatékony lehet. Winblad professzor úgy vélekedett, hogy már csak azért is jelentős előrelépést jelenthet e gyógyszer a kezelésben, mert egy beteg mellett a jövőben kevesebb állandó ápolót kell majd alkalmazni, mint korábban. Egy amerikai felmérés szerint napi 2 órával kevesebbet kell folyamatosan valakinek a beteg mellett tartózkodnia. A stockholmi tanácskozáson Winblad professzor szerint szó volt olyan új veszélyeztető tényezőkről is, amelyek az Alzheimer-kór kialakulásához vezethetnek, ilyen a stressz, a magas vérnyomás és koleszterinszint, a szívbetegségek és a keringési zavarok. Az orvosi műhibák utólagos vitáinak eldöntését a műtőasztalhoz kapcsolt fekete doboz adatai segíthetik. A műtét közben elkövetett orvosi hibákról szóló híradások nyugtalanítóak, adott esetben bizalmatlanná tehetik a betegeket. A biztonság, ami Fekete doboz a műton talom érdekében figyelemre méltó ötletről adtak számot a legutóbbi orvos-kongresszuson, Bolognában. Az egyik nagy kórház képviselője elmondta, hogy elkészítették és a különféle érzékelőkkel ellátott műtőasztalhoz kapcsolták a „fekete dobozt”. A repülési adatokat és a pilóták tevékenységét rögzítő szerkezet mintájára speciálisan kialakított „black box” a műtőasztalon fekvő beteg életfunkcióit és a sebészek, valamint az asszisztensek beavatkozását rögzíti. Az óvónők július 20-án szervezett szakmai konferenciáján tartott előadást Marosvásárhelyen Jávorszky Edit, a soproni Nyugatmagyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Karának docense, aki a mai negyvenes-ötvenes nemzedékek könyvből tanult gyereknevelési elveiből, szokásaiból próbált megdönteni néhányat. Az előadást követően beszélgettünk el a pszichológussal, akinek fő érdeklődési körét a fejlődéslélektan képezi. Szavaiból kiderült, hogy aki ennek a szakterületnek a tanulmányozásában mélyül el, egyre inkább a korai életkorok kezdik el érdekelni. Ma ugyanis a fejlődéslélektani kutatásokon belül a korai személyiségfejlődésen van a hangsúly, s kialakult a méhen belüli fejlődést vizsgáló prenatális pszichológia is. Előadásában elhangzott, hogy az első három életév rendkívüli mértékben meghatározza a későbbi személyiségfejlődést. Mit kell tudni erről ma a kismamáknak? - Mivel a főiskolai katedra mellett gyakorló pszichológusként iskolában és nevelőotthonban is dolgozom, tapasztalatom szerint elég nagy a zűrzavar ezen a téren. Ebből kiindulva azt tervezzük, hogy nem csak a gondozásban, hanem a pszichológiai fejlesztésben is jobban fel kellene készíteni az anyákat arra, hogy mi a jó a kisgyereknek. - És mi a jó a kisgyereknek? - Azt gondoljuk, hogy az anyaság egy ösztönhelyzet, a gyermek és az anya egységben él egymással, a születés után pedig, ha jók a körülmények, az anyai ösztönök rögtön megnyilvánulnak, és kialakul egy nagyon szoros kötődés anya és gyermeke között. A korábbi kórházi gyakorlat ezt rombolta azzal a szokással, hogy a szülést követően a gyermeket megmutatták, majd elvitték és külön a csecsemőosztályon tartották, s az anya órák múltán láthatta meg újra a kisbabát. Ez a gyakorlat nagyon sokáig élt Magyarországon, de ma már elsősorban a modern pszichológiai kutatások hatására változóban van. Minden szakkórházban adott a lehetőség olyan szobákra, ahol anya és csecsemő együtt vannak, ami azért nagyon jó, mert az anya az első óráktól figyelni tudja a gyermekét, rá tud hangolódni a gyermekére, és amikor néhány nap múlva hazamennek a „Az elég jó anya” kórházból, nem egy idegen kisbabát kap, hanem ismeri már a szokásait, a temperamentumát, tudja, hogy mi okból és milyen gyakran szokott sírni... Az anya részéről nagyon fontos a szenzitív gondoskodás, ami azt jelenti, hogy nagyon érzékenynek kell lennie a kisbaba jelzéseire. Ahhoz pedig, hogy észrevegye a kisbaba jelzéseit, nagyon kell rá figyelnie. - Ez a felfogás ellentétben áll azzal a gyakorlattal, amit éveken át a mai negyvenes, ötvenes anyáknak tanácsoltak: hagyni kell a csecsemőt, hogy sírjon, mert, ha gyakran veszi fel az anya, azzal elkényezteti a gyermekét. Ma már korszerűtlen az a felfogás, miszerint a csecsemőt hagyni kell sírni, mert egy idő után megszokja, belenyugszik, és annál kevesebbet sír majd a későbbiekben. Mivel a gyerek születésekor nem érzi meg az önálló egyéniségét, és az anyával érzi magát teljesnek, vágyik erre a kapcsolatra, keresi az anya közelségét. Az élet első időszakában, ha van erre lehetőség, a kisbabát ölbe kell venni, mert nemcsak etetni, gondozni kell, a csecsemőnek érzelmi igényei is vannak. A babák úgy születnek, hogy eleve beállítódnak a felnőttre, az emberre, s emberi kapcsolatokra van szükségük az első napoktól kezdve. Veleszületett adottságaik vannak, amelyek azt biztosítják, hogy kapcsolódni tudjanak más emberekhez. Ha ezek a korai kapcsolatok sérülnek, akkor ez a későbbi életre nézve is veszélyeket hordoz magában. Az a gyerek, aki az élete korai időszakában nem tudott kialakítani stabil szeretet kapcsolatokat, később sem lesz erre képes, érzelmileg sérült lesz, személyiségzavarral fog küszködni. - Minek a hatására alakult ki a korábbi felfogás? - Nem akarom bántani a közismert amerikai gyerekgyógyászt, akinek tanácsai alapján anyák nemzedékei nevelték a gyermeküket, hisz Benjamin Spock könyve sok szempontból nagyon jó, de úgy tudjuk, hogy felülbírálta saját leírt gondolatait, és halála előtt bocsánatot kért az anyáktól. A gondozást illetően jók a tanácsai, de bizonyos részek pszichológiai szempontból elhibázottak voltak. Az élet első évében gyakorlatilag lehetetlen elkényeztetni egy gyermeket, és ne is gondoljunk arra, hogy már rögtön az első napoktól kezdve a csecsemő szükségleteinek a kielégítését kontroll alatt kell tartani vagy késleltetni lehet. Egy nagyobb gyereknek már mondhatjuk azt, hogy fél óra múlva lesz kész az ebéd, megérti, esetleg tudomásul is veszi, de a csecsemőt nem lehet arra kényszeríteni, hogy pontosan három óra elteltével egyen, és, ha két és fél óra után elkezd sírni, akkor váratjuk, hagyjuk sírni még egy fél órát, csak azért, hogy betartsuk az utasítást. Az élet első időszakában ezt a nagyon fontos funkciót még nem lehet kontroll alatt tartani. Feladatunk az, hogy a gyermek megkapja mindazon szükségletei kielégítését, amire vágyik, mert ez kelti fel benne a bizalom érzését a környezet iránt, ami körülveszi őt. Nagyon fontos, hogy ezt az úgynevezett ősbizalmat megalapozzuk, és ezt leginkább az élet első időszakában a gondozással lehet felkelteni egy gyermekben, aki az anyamellen keresztül kapcsolódik a világhoz, és nagyon nagy baj lenne, Spock doktor szavait idézve, ha az anya nem a szívére, hanem az eszére hallgatna bizonyos anyai teendők ellátásában. - A fentieken kívül mit kellene még a régi gyereknevelési elvekből fölülbírálni? A szobatisztaságra való szoktatás terén is nagyon sok zűrzavart okoz, ha ezt idő előtt szeretné elérni az anya. Ez a nagyon fontos élettani funkció örömet szerez a kisbabának, mert először tapasztalja meg, hogy képes uralkodni a saját teste fölött. Ha nem engedjük meg, hogy ezt önmaga szabályozza, akkor általában sérülnek az autonómia-funkciók, s a bűntudat érzését alakítjuk ki az önálló kezdeményezéssel szemben. A gyereket nem kell szobatisztaságra “szoktatni”. Amikor éretté válik az idegrendszere ennek a funkciónak a szabályozására, már nem kell különösen magyarázni. A korán, erőszakosan szoktatott kisgyerek esetében nagy harc alakul ki a szülő és gyerek között, amelynek nincsen győztese. A gyermek hamar észreveszi, hogy ez egy olyan dolog, amelynek során a szülőt lehet kicsit ugráltatni, bosszantani, bántani. Másrészt az erőszakosságnak neurotikus következményei lehetnek a későbbi élet során: tisztaságmánia, a kezdeményezőképesség hiánya, sőt a pszichoanalitikusok az üldözési mániát is ebből a korszakból eredeztetik. Valószínű, azért törekedünk anynyira a szobatisztaságra, mert a mi korunk eszményképe a mechanikusan működő, mindig tiszta, szagtalanított test. Ez beleillik abba a kultúrába, amely elfogadott, és kialakulóban van ebben a régióban. A gyerek viszont nem undorodik a testi produktumaitól, szeret azokkal játszani, s csak kicsit későbbi időpontban kezdi megtanulni, hogy ami kikerült a szervezetünkből, attól távol tartjuk magunkat. - Mondják, hogy a ma használatos pelenkák, amelyek szárazon tartják a bébit, valójában késleltetik a szobatisztaság kialakulását. A legkorábbi időpont, amikor a gyerekek szobatisztává válhatnak, a két-két és fél éves kor. Ha valaki azt mondja, hogy a gyermek másfél éves korában szobatiszta, az nem mond igazat. Lehet, hogy valóban bilizik, de valódi szobatisztaságról akkor beszélhetünk, amikor képes tudatával, akaratával ezt a fiziológiai funkciót ellenőrizni. Lehetséges, hogy az időpont késleltetésében közrejátszanak a pelenkák is, viszont sokkal higiénikusabbak, mert a használatukkal komfortérzése van a gyereknek, és nagyon fontos, hogy a baba jól érezze magát. - Szó volt korábban,e hogy ma már meghaladott az az elképzelés, hogy pontos időre kell etetni a kisbabát, miért? - Az evés tulajdonképpen örömforrás, de sok téves elképzelés kapcsolódik az etetéshez is. Sokszor a szülők úgy gondolják, hogy ez egy szükséges rossz, amin túl kell esni, aztán pedig lehet valami fontosat, fejlesztőt csinálni. Bár divat ma gyorsétkezdében enni, a kisgyereket az ételkészítés örömébe is be kell vonni. Ez egy kulturális sajátosság, örökség és az otthoni ízek később is érzelmi kapcsolatokat ébresztenek a gyermekben. A mama, aki úgy gondolja, hogy nagyon szereti a gyermekét, és még egy, aztán még a következő kanál ételt is meg akarja etetni vele, már nem eteti, hanem agressziót követ el vele szemben. - A mamák úgy gondolják, hogy az általuk elégségesnek vélt adagot bármilyen áron meg kell etetni a gyermekkel... - Nagyon sok érdekes tapasztalatom van, gyakorlatokat is végeztem, hogy a kisbabák jelzéseit hogyan lehet észrevenni, csak figyelni kell, hogy mikor jelzi, hogy elég, és nem nem akar többet enni. Csakhogy mi mindent kívülről akarunk irányítani, s még a gyerekjátékába is beavatkozunk, azt gondoljuk, hogy buta, s majd “rárakjuk” kívülről a rendkívül sok információt. A gyerek kezdeményezőképességét nem kell letörni. Mostanában nagyon divatos szakkifejezés „az elég jó anya", ami azt jelenti, hogy az anya ott áll a háttérben és érzékeny a gyerekből sugárzó jelzésekre, nem tolakodó és nem erőszakos, nem irányító, nem beavatkozó, hanem rendelkezésre álló. Nem tökéletes, de mindig ott, és amikor a gyereknek szüksége van érzelmi tüzelőanyagra, akkor odamehet hozzá, és segít a játékban, vagy bármi másban, de nem erőszakos módon. EGÉSZSÉGÜGY 2002. augusztus 1., csütörtök A macskakarmolási betegség Aki macskát tart nem csak gyönyörködik kedvencében, hanem simogatja, s persze olykor játszik is vele. A macskával való érintkezés azonban - ki nem tudná? - azzal a veszéllyel is jár, hogy a cica egyszer csak odakap és megkarmolja az embert. Az ilyen - többnyire váratlan baleset olykor baktériumos fertőzés elindítója is lehet. Mint az elnevezés is sejteti, olyan betegségről van szó, melyet macskákkal való érintkezés révén lehet megkapni. Kórokozója a Bartonelle henselae (esetenként a Bartonella quintana, illetve a B. bacilliformis) nevű baktérium. Macskáknál a kórokozó tünetmentes ellenanyag-képződést vált ki, mely a macska számára védelmet jelent. Emberben a macskakarmolás, illetve -harapás hatására helyi bőrgyulladás alakul ki, amely esetenként máshol is megjelenik a testfelületen, de önmagában önkorlátozó, jóindulatú betegség, amely nem terjed tovább. Elváltozásokat főleg gyermekeknél (elsősorban fiúknál) tapasztaltak, bőrpír, kerekded, piros hólyagok formájában, amelyek másodlagos bakteriális ráfertőződés következtében esetenként gennyes bőrgyulladássá fajultak. Előfordulhat még az adott területekhez legközelebb eső nyirokcsomók duzzanata. Főleg a hónaljtáji nyirokcsomók érintettek. A macskakarmolási betegség megelőzése érdekében fontos, hogy megtanuljunk a macskákkal helyesen bánni. Ehhez tartozik az is, hogy a kisgyereket felügyelet nélkül ne hagyjuk macskával játszani. Ő ugyanis még nem képes felmérni, hogy ami számára „csak játék”, az a macska számára esetleg nem az. Ha esetleg a gyerek fájdalmat okoz neki, vagy csak egyszerűen unja a „macerát”, előfordulhat, hogy odakap, karmol, esetleg harap is. Természetesen nagyon sok jóindulatú macska is van, amely inkább tűri a nyúzást, vagy egyszerűen csak odébbáll. Ha mégis megtörtént a baj, akkor fontos a mielőbbi kézmosás (amit a mindennapos higiénia során egyébként is megteszünk, illetve betartatunk a kisebb gyerekekkel), valamint a sérülés fertőtlenítő oldatos lemosása. Ilyen szert a gyógyszertárban recept nélkül is kaphatunk. Amennyiben a seb nem akar begyógyulni, vagy elfertőződött, illetve terjed, úgy mindenképpen keressük fel a szakrendelést. Dr. Sütő András