Népújság, 2003. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2003-08-28 / 200. szám

2003. augusztus 28., csütörtök Charababura Eleddig fékeztem magamat. Aki veszi magának a fáradságot és végigolvassa írásaimat, vajmi keve­set talál benne a Közel-Keletről. Holott mindennap gondolok rá. Mit gondolok, minden nap, minden hírol­vasó egész órában szembesülök vele. Felrobbantott autóbuszok, futkosó, kétségbeesett emberek, hajigáló arab suhancok, nyomor és fanatizmus, te­lepesek, ultravallásosak és nagyvilá­giak, fehér falú modern házak és év­ezredes romok Biblia, és Korán. (Ki Korán kel, terroristát lát.) Az antiszemiták és a szélsőjobb - ultrabal szerte a világon, a globalizáció ellen küzdők mindenütt már régóta védelmükbe vették a ter­rorizmust. A tehetetlen dühöt, amivel csak pusztítani lehet, szabad. Elvárt minimum. Mindent, ami hightech, ci­vilizáció, munka, öntözéses gazda­ság, előrelépés, tőkebefektetés, épí­tés, üzlet. Egyszóval békés és nem egy helyben járó, konzervatív ósdi­­ság, nyomorromantika, csudált ma­­radiságerény. Ha a Közel-Keleten valaki, vala­mely oldal, oldalvíz, -hajtás békét kezdeményez, hisz is abban, hogy megvalósítható, ha elindul egy jóté­konynak ígérkező folyamat az ENSZ, a norvég külügy, az amcsik és orosz kormány, vagy a dán haltenyésztők részéről (tetszőleges és egyre fogyó a békét szorgalmazók sora), ha elkez­dődik a közeledés, a tárgyalások so­rán a diplomaták végre egy asztal­hoz ülnek (eltekinthetünk az ölelős és csókás gesztusváltozattól), mindig akad egy erőszakosabb csoport, amely lelő, kinyír, felrobbant, öngyil­kos merénylőket toboroz és küld a helyszínre, amely repülőgépet térít el, védtelen utasokat végez ki, iker­tornyokat rombol le. Ugyanis az arab világnak (az isz­lám terrorizmusnak) érdeke, hogy a belső nyomor enyhítésére, az egyes országokban uralkodó terrorisztikus, maradi rendszerek nyomásának el­­tompítására, lefüggönyözésére, az olajtenger hátán imbolygó nyomoroncok elvakításra — a rend­szerek belső logikájából következő­en - az ún. palesztin kérdést lobog­tatva, agresszíven hívják fel magukra a közvélemény figyelmét: terrorral tartsák állandó fenyegetés alatt az egész világot, amelyet sem megha­ladni, sem meghódítani nem tudnak. Melynek értékeiből a legmodernebb fegyvereket és a legféktelenebb fény­űzést veszik át. Nem a munkaerköl­csöt, nem a szorgalmas építést, nem a faültetést, nem az ivóvízhálózat ki­építését, nem a fanatizmus leszerelé­sét, a racionalizmust. Tudom, a gyarmatosítás évszáza­dai lejáratták előttük az európai ér­tékrendet. Ők csak most négy-öt évti­zede léptek ki az egyenjogúság nagy pályasíkjára. Csak hát nem látjuk, miféle jövőkép és perspektíva lebeg­het olyan államok és vallási vezetők, szent háborúra uszító dzsihád­­milicisták előtt, akik számára az álla­mi terrorizmus, a vízvezetékek rob­bantása, az ENSZ szerepének megin­gatása, a palesztinok menekülttábo­rokban való tartása (lassan hat évti­zede), a terrorista kiképzés, az Allah által megígért hetvenhét mennyor­szági huri a legfőbb jó. Izrael a palesztinok számára meg­élhetési forrás. Odajárnak naponta dolgozni a Gázai-övezetből vagy Betlehemből. Ha lezárják a kapukat, ha megépítik a falat, lehet, hogy na­gyobb a biztonság, de a kívül rekedő családok éhen halnak Ha megnyit­ják, beözönlenek a terroristák (is). A szélsőbal, a gerillák és marxisták. Akik, ha átvennék a hatalmat, rövi­desen sivataggá (fegyverraktárrá) tennék a cionizmus eszméiből építke­ző virágzó országot. Ott (sokoldalúan alulfejlett) szoci­alizmus lenne. S azt arabul - egy a hetvenes években terjedő vicc sze­rint - úgy mondják, hogy­­csharababura. KULTÚRA Múzeum létesül Sáromberkén 2003. augusztus 30-án Sáromberkén sor kerül a néprajzi­falutörténeti múzeum ünnepélyes megnyitójára és az ezzel egybekötött, Lokális történelmek című tudomá­nyos konferenciára. A Sáromberki Néprajzi­ Falutörténeti Múzeum előd­je a helybéli egyetemisták által 2001. október 20-án létrehozott néprajzi­falutörténeti kiállítás, melynek tárgyegyüttese a helység hagyomá­nyos kultúráját, történetét, valamint a Teleki családhoz és az egyház törté­netéhez kapcsolódó emlékeket volt hivatva szemléltetni. A rendezvény sikere folytán igény merült fel az anyag intézményes formában történő konzerválására és kiállítására. Így született meg a múzeum ötlete, amit az Illyés Közalapítvány, a Sáromberki Református Egyházköz­ség és Zima Ferenc magánvállalkozó hathatós segítségével sikerült kivite­lezni. A frissen létesült gyűjtemény­nek a Sáromberki Református Egy­házközség tulajdonát képező, nemré­giben felújított műemlék jellegű épü­let, az 1824-ben emelt egykori fele­kezeti iskola ad otthont. Az augusztus 30-i rendezvényen 10 órától először a múzeum­megnyitóra kerül sor az intézmény udvarán, a református templom mel­lett; megnyitóbeszédet dr. Keszeg Vilmos tanszékvezető egyetemi ta­nár, dr. Szabó Miklós történész, Nagy Géza nyugalmazott és Porko­láb Levente jelenlegi lelkipásztor, va­lamint Vajda András és Orbán János, a múzeum szervezői tartanak. A 14 órától a Teleki-kastélyban lé­vő mezőgazdasági szakközépiskola dísztermében zajló Lokális történel­mek c. helytörténeti konferencián az előadások során Viczián István (Budapest), Deé Nagy Anikó (Marosvásárhely), Szabó Miklós (Marosvásárhely), Berekméri Árpád Róbert (Marosvásárhely) mellett szóhoz jutnak a helytörténet hely­béli kutatói (Berekméri István, Or­bán János, Nagy Domokos, Vajda András) is. Orbán János Zimmer Feri panziója Sokat látott ember Zimmer Feri, pedig amikor először lépte át az or­szághatárt, még legénytoll sem pely­hedzett az állán. De a szükség nagy úr, az élet nagy tanítómester. Feri előbb Budapesten próbálkozott, csip­­csup munkákból tengette szomorú életét, olykor bizony az aluljáróban hált, míg hozzá nem csapódott egy székely leány. A Nyugatinál találkoz­tak, Feri hamburgert akart kérni, ki is mondta, de a leány hozzálépett, ko­sarából kínálta. - Ne edd azt az egészségtelen izom izét - mosoly­gott. — Kóstold meg az én tepertős pogácsámat, még odahaza süttem... Nem viccből mondta Eötvös József, hogy a jó asszony olyan, mint a nap­sugár: semmit sem hoz, és mégis minden gyarapodik. De Tériké hozott pogácsát, Feri megkóstolta, és azóta sülve-főve együtt vannak A Tériké tepertős po­gácsája olyan, mint a szeretet, soha el nem fogy. És mindig friss. Előbb valami tanyán húzódtak meg, aztán körbejárták a Balatont, ezt a „ gyönyörű nagy pocsolyát’’ - így ne­vezte a Gazda, aki lángossal kedves­kedett, majd ottmarasztalta őket éj­szakára az ürességtől kongó panzió­ban. Nem is mentek haza, csak kará­csonyra, de a szilvesztert már ismét ott töltötték Aligán. Lángost sütöttek, felfuttatták a Gazda boltját, aztán Té­riké pánikszerűen beleesett a Gazdá­ba, az rohamtempóban vált el felesé­gétől, összeházasodtak , és két kará­csony múltán szét is mentek. Annyi, hogy Tériké magyar állampolgár lett, aztán visszatért Ferihez, aki mindvé­gig hű maradt hozzá, nem keresett új kapcsolatot, dolgozott szerényen és serényen, akkor már konyhafőnöki minőségben. Mesterségét tekintve ez a Feri ugyanis képzett szakács volt, Segesváron dolgozott, míg egy ronda ügy miatt távoznia nem kellett. Volt szekus sétáltatta kutyáit a vár alatti korzón. Arra járt egy erzsébetvárosi ember, egy koporsókészítő, és vicce­sen rászólt az ebekre, azt mondta: Dzsákó bengá! A szekus bizony sok­oldalúan képzett szaki volt, értett ci­gányul, és magára vette a kedélyes kívánságot („ Vigyen el az ördög! ”) A kutyák nyomorékra marták az aszta­lost, sokára került haza a kórházból. Feri a vendéglő teraszán lebzselt ép­pen, s szemtanúja volt a durva táma­dásnak Hajlandó volt tanúskodni a törvény előtt is. A tárgyalás előtt két nappal rátör­tek, kegyetlenül ellátták a baját, gar­zonlakását feldúlták, értékesebb tár­gyait, pénzét elvitték, és megfenyeget­ték: ha megjelenik­ a bíróságon, el­vág­ák a nyakát. Azóta nem járt Segesváron Feri. Lakását átengedte unokaöccsének, és elhúzott messzire. Az asztalos elveszí­tette a pert, a volt szekust felmentet­ték Másfél év múlva ugyanott, a kor­zón, elütötte egy személygépkocsi, szörnyethalt. Van Isten, mondta Feri, mikor elolvasta az unotesó levelét. Nem keresett új nőt, és jól tette, mert Teriké visszatért hozzá. Teljes diszkréció mellett kötöttek frigyet. A Balaton tele van ZIMMER FREI feliratokkal. A 2003-as esztendő feke­te idényt hozott, leapadt a víz, nem jött vendég, Feri már júliusban lelé­pett. Teriké még maradt, de csak amíg átadja a munkát s a felelősséget üzlettársának Aztán nyakukba vették a világot, vagyis szépen hazajöttek. Jártak Gyergyóban is, de Térike olyan tájat keresett, ahol bőven terem gyümölcs és nemes szőlő. Erre a Feri fatornyos faluja látszott a legalkal­masabbnak A szülői ház még állt, mögötte az erdő, a dombhajlatban csörgedező forrás, a csermely - kis patakká sza­porodva - ott szalad át az udvaron. A szőlő rég kipusztult, bozót nőtte be az oldalt, potyára süti délelőtt is, dél­után is az áldott nap. Alit a csűr is, anyagából olyan emeletes házat szer­kesztettek, hogy csudájára járt a kör­nyék A falu öregjei nem győzik álda­ni Ferit, hogy immár hazajött. Terep­járójával viszi­ hozzá őket a község­központba, a közeli kisvárosba, ügyintézni vagy orvosi vizsgálatra. Feri a postás és a mentős is egyszemélyben. A táj tehetősebbjei bolondnak tartják Ráragasztották a Zimmer Feri nevet. Ugyanis a felújí­tott emeletes ház felső traktusát ven­dégszobákká képeztette ki, és balato­ni szokás szerint kiírta egy táblára: ZIMMER FREI. Az érdeklődő hely­belieknek elmagyarázta: szabad, azaz kiadó szobát jelent, vagyis, ahogy „Magyarban” mondják, „zimmer­­feri"." Hát ez szépen rajta maradt. De nem bánja. Teriké sem, hogy ő meg Zimmer Feriné. Vendég is van, kide­rült, hogy az Isten háta mögé is eljön a turista, ha érdemes. Ferinél-Terinél pedig van minden: főtt kukorica, dinnye, milánói makaróni, lecsó, szé­kelygulyás, kolozsvári káposzta, tár­konyos leves, csülökre főtt fuszulyka­­leves, disznóflekken, szalonnás rán­totta, aztán gyergyói örmény különle­gességek. És saját találmány is, tréfá­san úgy hívják egymás között a ven­dégek: a Tériké pizzája. Urasan: „Pizza a rá Teri." De voltaképpen már nem is Tériké süt-főz, hanem a húga és Róza néni a szomszédból. Tériké csak irányít, Feri tervez, kós­tol és persze beszerez. Tériké a Bala­tonon kitanulta a tetkózás művészetét is. Jött egy kis csoport egyetemista a vásárhelyi Fél­szigetre, gyalogosan öregéltek le a völgyön, meglátták Zimmer Feri panzióját. „ITT NEM HALSZ ÉHEN, MERT JÓL FŐ­ZÜNK!", bejöttek. - Nicsak, nem tud­na nekem is egy ilyet? - mutatott a Térike karjára az egyik lány. Aznap nem is jutott ideje egyébre. Jópofa volt egy másik csaj, azt mondta, nem nyugszik, amíg mellbimbóira nem te­­továltatja a Bibliát.­ Balra az Ószö­vetség, jobbra az Újszövetség. Vagy fordítva. Teriké erre nem vállalkozik Tanuljatok lovagolni, ajánlja. Van ló is, kocsi is, adj esélyt a szeren­csédnek, mondja Zimmer Feri. Ha el­kezdi él valamit, vidd végbe. Itt az a baj, keseredik neki néha, hogy ebben az or­szágban mindenki megjátssza a hozzá­értőt, a profit. De ez a „profiság" több­nyire abból áll, hogy az illető úgy tesz, mintha értené a dolgát, aztán könnye­dén, játszva nem csinálja meg amihez különben halvány fing a Az esztendő itt sem csupa virág. Néha inkább csak magának főz a család, mert hát amúgyis főzni kelle­ne. De az árnyas szűk völgytorokban a kánikula is üde, újabban minden hétvégén lakodalmat tartanak Zimmer Ferinél. Egy haver, akit a hadseregtől dobtak ki, mert nem tu­dott elszámolni a házüikkel, tűzsze­résszé képezte át magát, ő hozza a szereléket. Durranccsal is kedveske­dik a násznépnek. A durrancs erős hanghatású pirotechnikai készítmény, amivel például mulatságokon jól le­het utánozni a kézigránát hangját. Harcászati gyakorlatokon alkalmaz­zák. Jó nagyot szól, de nem öl meg senkit. A fehérnépeket előbb halálra rémíti, aztán - hiszen tűzijáték köve­ti - elbűvöli a látvány. Nemrég tették közzé az erdélyi au­tósztráda tervezett nyomvonalának rajzát. Zimmer Feri meglobogtatta az újságot. — Terikém! Mindjárt a mobilomba dőlök Idenézz, megütöt­tük a főnyereményt! Az európai autósztráda alig 25 ki­lométernyire húz el a Zimmer Feri Panziótól. Bölöni Domokos NÉPÚJSÁG 5 Centrum, centrum, mondd meg nékem... Szimpózium a várban Minőségi programfüzet ajánlotta az idéni Bolyai Alkotótábor szervez­te szimpóziumot az érdeklődők fi­gyelmébe. A kedd délután elméleti­leg három órától kezdődő beszélge­tés a centrum és periféria, kortárs művészet kisebbségben, művész­művészeti migráció témakörét járta körül, az Itt a távolban mottó jegyé­ben. Elméletileg háromtól, mert a nem mindennapos téma ellenére várni kellett, míg a nagyérdemű elegendő létszámban tiszteli meg a rendez­vényt. De akik ott voltak, érdekes művészetfilozófiai beszélgetésnek és parázs vitának lehettek szem- és fül­tanúi. A meghívottak (Beke László művészettörténész, Bíró Béla író, publicista, Sebők Zoltán esztéta, Ungvári Zrínyi Imre és Ungvári Zrí­nyi Ildikó egyetemi adjunktusok, Vécsi Nagy Zoltán művészettörté­nész, Tordai S. Attila szerkesztő, ku­rátor) közötti eszmecserét Ungvári Zrínyi Imre vezette, aki igyekezett igazi, beszélgetéssel összekötött vi­tát szítani. A kérdéskörök, főleg a centrum és periféria problémájának kapcsán a legkülönfélébb megközelí­tések és vélemények hangzottak el, fölmerült a nemzetiségek helyzete, a centrum mibenléte, a centrum és pe­riféria kölcsönös viszonya, a történe­lem, a posztmodern és annak vég­napjai, a képzőművészet, a színház, a filozófia, az építészet, sőt a matema­tika és a fizika is. Ungvári Zrínyi Imre a centrum ne­hezen meghatározható voltával indí­totta a beszélgetést. Bíró Béla a cent­rum és periféria elsősorban történel­mi megközelítésből érvényes kölcsö­nös viszonyának szerepét hangsú­lyozta, a folytonos anyagcsere fon­tosságát: mindig a periféria szüli az újdonságokat, ezeket a centrum bizo­nyos idő elteltével kanonizálja, és ez­zel meg is merevíti. A megmerevített dolgokat pedig újra kell értelmezni, vagy mást kitalálni helyettük, ami új­ra a periféria dolga lesz. A centrum és periféria, a köztük lévő viszony térben és időben is értékelhető. Beke László szerint a két tényező elsősor­ban a művészet terén értelmezhető hasznosan. A periféria csak régió. Ungvári Zrínyi Ildikó elsősorban a téma történelmi, majd színházi vetü­­letére tért ki. Csegzi Sándor, a ren­dezvény házigazdája a fizika terüle­téről közelítette meg a témák Sebők Zoltán a memetikai értelmezést, az ajándékozás-elméletet részesítette előnyben és ezzel vitát robbantott ki. Ezek után pedig mindenről szó esett, mi fül­észnek ingere, szeptem­ber 11-étől a posztmodern feltétele­zett agóniájáig, a gótikus építészettől Bolyai matematikájáig, a Balkon cí­mű folyóirattól a képzőművészeti al­kotás színházi szemszögből való szemléléséig, és így tovább. Noha a moderátor igyekezete ellenére a be­szélgetés egy idő után inkább „saját vélemények kifejtése” jelleget öltött, és a vitázó felek sem tudták meg­győzni egymást, érdekes eszmecsere élményével, használható, új informá­ciókkal és enyhe fejfájással lett gaz­dagabb a tisztelt nagyérdemű. Nagy Botond Fahrenheit 451 Fotó: Vajda György

Next