Népújság, 2003. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2003-08-28 / 200. szám
2003. augusztus 28., csütörtök Charababura Eleddig fékeztem magamat. Aki veszi magának a fáradságot és végigolvassa írásaimat, vajmi keveset talál benne a Közel-Keletről. Holott mindennap gondolok rá. Mit gondolok, minden nap, minden hírolvasó egész órában szembesülök vele. Felrobbantott autóbuszok, futkosó, kétségbeesett emberek, hajigáló arab suhancok, nyomor és fanatizmus, telepesek, ultravallásosak és nagyvilágiak, fehér falú modern házak és évezredes romok Biblia, és Korán. (Ki Korán kel, terroristát lát.) Az antiszemiták és a szélsőjobb - ultrabal szerte a világon, a globalizáció ellen küzdők mindenütt már régóta védelmükbe vették a terrorizmust. A tehetetlen dühöt, amivel csak pusztítani lehet, szabad. Elvárt minimum. Mindent, ami hightech, civilizáció, munka, öntözéses gazdaság, előrelépés, tőkebefektetés, építés, üzlet. Egyszóval békés és nem egy helyben járó, konzervatív ósdiság, nyomorromantika, csudált maradiságerény. Ha a Közel-Keleten valaki, valamely oldal, oldalvíz, -hajtás békét kezdeményez, hisz is abban, hogy megvalósítható, ha elindul egy jótékonynak ígérkező folyamat az ENSZ, a norvég külügy, az amcsik és orosz kormány, vagy a dán haltenyésztők részéről (tetszőleges és egyre fogyó a békét szorgalmazók sora), ha elkezdődik a közeledés, a tárgyalások során a diplomaták végre egy asztalhoz ülnek (eltekinthetünk az ölelős és csókás gesztusváltozattól), mindig akad egy erőszakosabb csoport, amely lelő, kinyír, felrobbant, öngyilkos merénylőket toboroz és küld a helyszínre, amely repülőgépet térít el, védtelen utasokat végez ki, ikertornyokat rombol le. Ugyanis az arab világnak (az iszlám terrorizmusnak) érdeke, hogy a belső nyomor enyhítésére, az egyes országokban uralkodó terrorisztikus, maradi rendszerek nyomásának eltompítására, lefüggönyözésére, az olajtenger hátán imbolygó nyomoroncok elvakításra — a rendszerek belső logikájából következően - az ún. palesztin kérdést lobogtatva, agresszíven hívják fel magukra a közvélemény figyelmét: terrorral tartsák állandó fenyegetés alatt az egész világot, amelyet sem meghaladni, sem meghódítani nem tudnak. Melynek értékeiből a legmodernebb fegyvereket és a legféktelenebb fényűzést veszik át. Nem a munkaerkölcsöt, nem a szorgalmas építést, nem a faültetést, nem az ivóvízhálózat kiépítését, nem a fanatizmus leszerelését, a racionalizmust. Tudom, a gyarmatosítás évszázadai lejáratták előttük az európai értékrendet. Ők csak most négy-öt évtizede léptek ki az egyenjogúság nagy pályasíkjára. Csak hát nem látjuk, miféle jövőkép és perspektíva lebeghet olyan államok és vallási vezetők, szent háborúra uszító dzsihádmilicisták előtt, akik számára az állami terrorizmus, a vízvezetékek robbantása, az ENSZ szerepének megingatása, a palesztinok menekülttáborokban való tartása (lassan hat évtizede), a terrorista kiképzés, az Allah által megígért hetvenhét mennyországi huri a legfőbb jó. Izrael a palesztinok számára megélhetési forrás. Odajárnak naponta dolgozni a Gázai-övezetből vagy Betlehemből. Ha lezárják a kapukat, ha megépítik a falat, lehet, hogy nagyobb a biztonság, de a kívül rekedő családok éhen halnak Ha megnyitják, beözönlenek a terroristák (is). A szélsőbal, a gerillák és marxisták. Akik, ha átvennék a hatalmat, rövidesen sivataggá (fegyverraktárrá) tennék a cionizmus eszméiből építkező virágzó országot. Ott (sokoldalúan alulfejlett) szocializmus lenne. S azt arabul - egy a hetvenes években terjedő vicc szerint - úgy mondják, hogycsharababura. KULTÚRA Múzeum létesül Sáromberkén 2003. augusztus 30-án Sáromberkén sor kerül a néprajzifalutörténeti múzeum ünnepélyes megnyitójára és az ezzel egybekötött, Lokális történelmek című tudományos konferenciára. A Sáromberki Néprajzi Falutörténeti Múzeum elődje a helybéli egyetemisták által 2001. október 20-án létrehozott néprajzifalutörténeti kiállítás, melynek tárgyegyüttese a helység hagyományos kultúráját, történetét, valamint a Teleki családhoz és az egyház történetéhez kapcsolódó emlékeket volt hivatva szemléltetni. A rendezvény sikere folytán igény merült fel az anyag intézményes formában történő konzerválására és kiállítására. Így született meg a múzeum ötlete, amit az Illyés Közalapítvány, a Sáromberki Református Egyházközség és Zima Ferenc magánvállalkozó hathatós segítségével sikerült kivitelezni. A frissen létesült gyűjteménynek a Sáromberki Református Egyházközség tulajdonát képező, nemrégiben felújított műemlék jellegű épület, az 1824-ben emelt egykori felekezeti iskola ad otthont. Az augusztus 30-i rendezvényen 10 órától először a múzeummegnyitóra kerül sor az intézmény udvarán, a református templom mellett; megnyitóbeszédet dr. Keszeg Vilmos tanszékvezető egyetemi tanár, dr. Szabó Miklós történész, Nagy Géza nyugalmazott és Porkoláb Levente jelenlegi lelkipásztor, valamint Vajda András és Orbán János, a múzeum szervezői tartanak. A 14 órától a Teleki-kastélyban lévő mezőgazdasági szakközépiskola dísztermében zajló Lokális történelmek c. helytörténeti konferencián az előadások során Viczián István (Budapest), Deé Nagy Anikó (Marosvásárhely), Szabó Miklós (Marosvásárhely), Berekméri Árpád Róbert (Marosvásárhely) mellett szóhoz jutnak a helytörténet helybéli kutatói (Berekméri István, Orbán János, Nagy Domokos, Vajda András) is. Orbán János Zimmer Feri panziója Sokat látott ember Zimmer Feri, pedig amikor először lépte át az országhatárt, még legénytoll sem pelyhedzett az állán. De a szükség nagy úr, az élet nagy tanítómester. Feri előbb Budapesten próbálkozott, csipcsup munkákból tengette szomorú életét, olykor bizony az aluljáróban hált, míg hozzá nem csapódott egy székely leány. A Nyugatinál találkoztak, Feri hamburgert akart kérni, ki is mondta, de a leány hozzálépett, kosarából kínálta. - Ne edd azt az egészségtelen izom izét - mosolygott. — Kóstold meg az én tepertős pogácsámat, még odahaza süttem... Nem viccből mondta Eötvös József, hogy a jó asszony olyan, mint a napsugár: semmit sem hoz, és mégis minden gyarapodik. De Tériké hozott pogácsát, Feri megkóstolta, és azóta sülve-főve együtt vannak A Tériké tepertős pogácsája olyan, mint a szeretet, soha el nem fogy. És mindig friss. Előbb valami tanyán húzódtak meg, aztán körbejárták a Balatont, ezt a „ gyönyörű nagy pocsolyát’’ - így nevezte a Gazda, aki lángossal kedveskedett, majd ottmarasztalta őket éjszakára az ürességtől kongó panzióban. Nem is mentek haza, csak karácsonyra, de a szilvesztert már ismét ott töltötték Aligán. Lángost sütöttek, felfuttatták a Gazda boltját, aztán Tériké pánikszerűen beleesett a Gazdába, az rohamtempóban vált el feleségétől, összeházasodtak , és két karácsony múltán szét is mentek. Annyi, hogy Tériké magyar állampolgár lett, aztán visszatért Ferihez, aki mindvégig hű maradt hozzá, nem keresett új kapcsolatot, dolgozott szerényen és serényen, akkor már konyhafőnöki minőségben. Mesterségét tekintve ez a Feri ugyanis képzett szakács volt, Segesváron dolgozott, míg egy ronda ügy miatt távoznia nem kellett. Volt szekus sétáltatta kutyáit a vár alatti korzón. Arra járt egy erzsébetvárosi ember, egy koporsókészítő, és viccesen rászólt az ebekre, azt mondta: Dzsákó bengá! A szekus bizony sokoldalúan képzett szaki volt, értett cigányul, és magára vette a kedélyes kívánságot („ Vigyen el az ördög! ”) A kutyák nyomorékra marták az asztalost, sokára került haza a kórházból. Feri a vendéglő teraszán lebzselt éppen, s szemtanúja volt a durva támadásnak Hajlandó volt tanúskodni a törvény előtt is. A tárgyalás előtt két nappal rátörtek, kegyetlenül ellátták a baját, garzonlakását feldúlták, értékesebb tárgyait, pénzét elvitték, és megfenyegették: ha megjelenik a bíróságon, elvágák a nyakát. Azóta nem járt Segesváron Feri. Lakását átengedte unokaöccsének, és elhúzott messzire. Az asztalos elveszítette a pert, a volt szekust felmentették Másfél év múlva ugyanott, a korzón, elütötte egy személygépkocsi, szörnyethalt. Van Isten, mondta Feri, mikor elolvasta az unotesó levelét. Nem keresett új nőt, és jól tette, mert Teriké visszatért hozzá. Teljes diszkréció mellett kötöttek frigyet. A Balaton tele van ZIMMER FREI feliratokkal. A 2003-as esztendő fekete idényt hozott, leapadt a víz, nem jött vendég, Feri már júliusban lelépett. Teriké még maradt, de csak amíg átadja a munkát s a felelősséget üzlettársának Aztán nyakukba vették a világot, vagyis szépen hazajöttek. Jártak Gyergyóban is, de Térike olyan tájat keresett, ahol bőven terem gyümölcs és nemes szőlő. Erre a Feri fatornyos faluja látszott a legalkalmasabbnak A szülői ház még állt, mögötte az erdő, a dombhajlatban csörgedező forrás, a csermely - kis patakká szaporodva - ott szalad át az udvaron. A szőlő rég kipusztult, bozót nőtte be az oldalt, potyára süti délelőtt is, délután is az áldott nap. Alit a csűr is, anyagából olyan emeletes házat szerkesztettek, hogy csudájára járt a környék A falu öregjei nem győzik áldani Ferit, hogy immár hazajött. Terepjárójával viszi hozzá őket a községközpontba, a közeli kisvárosba, ügyintézni vagy orvosi vizsgálatra. Feri a postás és a mentős is egyszemélyben. A táj tehetősebbjei bolondnak tartják Ráragasztották a Zimmer Feri nevet. Ugyanis a felújított emeletes ház felső traktusát vendégszobákká képeztette ki, és balatoni szokás szerint kiírta egy táblára: ZIMMER FREI. Az érdeklődő helybelieknek elmagyarázta: szabad, azaz kiadó szobát jelent, vagyis, ahogy „Magyarban” mondják, „zimmerferi"." Hát ez szépen rajta maradt. De nem bánja. Teriké sem, hogy ő meg Zimmer Feriné. Vendég is van, kiderült, hogy az Isten háta mögé is eljön a turista, ha érdemes. Ferinél-Terinél pedig van minden: főtt kukorica, dinnye, milánói makaróni, lecsó, székelygulyás, kolozsvári káposzta, tárkonyos leves, csülökre főtt fuszulykaleves, disznóflekken, szalonnás rántotta, aztán gyergyói örmény különlegességek. És saját találmány is, tréfásan úgy hívják egymás között a vendégek: a Tériké pizzája. Urasan: „Pizza a rá Teri." De voltaképpen már nem is Tériké süt-főz, hanem a húga és Róza néni a szomszédból. Tériké csak irányít, Feri tervez, kóstol és persze beszerez. Tériké a Balatonon kitanulta a tetkózás művészetét is. Jött egy kis csoport egyetemista a vásárhelyi Félszigetre, gyalogosan öregéltek le a völgyön, meglátták Zimmer Feri panzióját. „ITT NEM HALSZ ÉHEN, MERT JÓL FŐZÜNK!", bejöttek. - Nicsak, nem tudna nekem is egy ilyet? - mutatott a Térike karjára az egyik lány. Aznap nem is jutott ideje egyébre. Jópofa volt egy másik csaj, azt mondta, nem nyugszik, amíg mellbimbóira nem tetováltatja a Bibliát. Balra az Ószövetség, jobbra az Újszövetség. Vagy fordítva. Teriké erre nem vállalkozik Tanuljatok lovagolni, ajánlja. Van ló is, kocsi is, adj esélyt a szerencsédnek, mondja Zimmer Feri. Ha elkezdi él valamit, vidd végbe. Itt az a baj, keseredik neki néha, hogy ebben az országban mindenki megjátssza a hozzáértőt, a profit. De ez a „profiság" többnyire abból áll, hogy az illető úgy tesz, mintha értené a dolgát, aztán könnyedén, játszva nem csinálja meg amihez különben halvány fing a Az esztendő itt sem csupa virág. Néha inkább csak magának főz a család, mert hát amúgyis főzni kellene. De az árnyas szűk völgytorokban a kánikula is üde, újabban minden hétvégén lakodalmat tartanak Zimmer Ferinél. Egy haver, akit a hadseregtől dobtak ki, mert nem tudott elszámolni a házüikkel, tűzszerésszé képezte át magát, ő hozza a szereléket. Durranccsal is kedveskedik a násznépnek. A durrancs erős hanghatású pirotechnikai készítmény, amivel például mulatságokon jól lehet utánozni a kézigránát hangját. Harcászati gyakorlatokon alkalmazzák. Jó nagyot szól, de nem öl meg senkit. A fehérnépeket előbb halálra rémíti, aztán - hiszen tűzijáték követi - elbűvöli a látvány. Nemrég tették közzé az erdélyi autósztráda tervezett nyomvonalának rajzát. Zimmer Feri meglobogtatta az újságot. — Terikém! Mindjárt a mobilomba dőlök Idenézz, megütöttük a főnyereményt! Az európai autósztráda alig 25 kilométernyire húz el a Zimmer Feri Panziótól. Bölöni Domokos NÉPÚJSÁG 5 Centrum, centrum, mondd meg nékem... Szimpózium a várban Minőségi programfüzet ajánlotta az idéni Bolyai Alkotótábor szervezte szimpóziumot az érdeklődők figyelmébe. A kedd délután elméletileg három órától kezdődő beszélgetés a centrum és periféria, kortárs művészet kisebbségben, művészművészeti migráció témakörét járta körül, az Itt a távolban mottó jegyében. Elméletileg háromtól, mert a nem mindennapos téma ellenére várni kellett, míg a nagyérdemű elegendő létszámban tiszteli meg a rendezvényt. De akik ott voltak, érdekes művészetfilozófiai beszélgetésnek és parázs vitának lehettek szem- és fültanúi. A meghívottak (Beke László művészettörténész, Bíró Béla író, publicista, Sebők Zoltán esztéta, Ungvári Zrínyi Imre és Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi adjunktusok, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, Tordai S. Attila szerkesztő, kurátor) közötti eszmecserét Ungvári Zrínyi Imre vezette, aki igyekezett igazi, beszélgetéssel összekötött vitát szítani. A kérdéskörök, főleg a centrum és periféria problémájának kapcsán a legkülönfélébb megközelítések és vélemények hangzottak el, fölmerült a nemzetiségek helyzete, a centrum mibenléte, a centrum és periféria kölcsönös viszonya, a történelem, a posztmodern és annak végnapjai, a képzőművészet, a színház, a filozófia, az építészet, sőt a matematika és a fizika is. Ungvári Zrínyi Imre a centrum nehezen meghatározható voltával indította a beszélgetést. Bíró Béla a centrum és periféria elsősorban történelmi megközelítésből érvényes kölcsönös viszonyának szerepét hangsúlyozta, a folytonos anyagcsere fontosságát: mindig a periféria szüli az újdonságokat, ezeket a centrum bizonyos idő elteltével kanonizálja, és ezzel meg is merevíti. A megmerevített dolgokat pedig újra kell értelmezni, vagy mást kitalálni helyettük, ami újra a periféria dolga lesz. A centrum és periféria, a köztük lévő viszony térben és időben is értékelhető. Beke László szerint a két tényező elsősorban a művészet terén értelmezhető hasznosan. A periféria csak régió. Ungvári Zrínyi Ildikó elsősorban a téma történelmi, majd színházi vetületére tért ki. Csegzi Sándor, a rendezvény házigazdája a fizika területéről közelítette meg a témák Sebők Zoltán a memetikai értelmezést, az ajándékozás-elméletet részesítette előnyben és ezzel vitát robbantott ki. Ezek után pedig mindenről szó esett, mi fülésznek ingere, szeptember 11-étől a posztmodern feltételezett agóniájáig, a gótikus építészettől Bolyai matematikájáig, a Balkon című folyóirattól a képzőművészeti alkotás színházi szemszögből való szemléléséig, és így tovább. Noha a moderátor igyekezete ellenére a beszélgetés egy idő után inkább „saját vélemények kifejtése” jelleget öltött, és a vitázó felek sem tudták meggyőzni egymást, érdekes eszmecsere élményével, használható, új információkkal és enyhe fejfájással lett gazdagabb a tisztelt nagyérdemű. Nagy Botond Fahrenheit 451 Fotó: Vajda György