Népújság, 2005. november (57. évfolyam, 256-281. szám)
2005-11-22 / 274. szám
2005. november 22., kedd NYILVÁNOSSÁG Az olvasó Dija ------------------------------------------Szerkesztette: Mészöly Réka --------------------------------------- Sztrájkolás másféleképpen „Aki ti közületek bűn nélkül való, az vessen először követő reá. ” (János evang., 7.9.) Kőzápor hull reánk. Dobálnak felülről, dobálnak alulról, dobálnak minden oldalról. Nem győzzük kapkodni fejünket a reánk hulló, kőnél súlyosabban sebző szidalmak elől. Nem is tudjuk, hogy szégyenünkbe hajtsuk le a fejünket, vagy bátran emeljük fel és álljunk a kőzápor alá, még akkor is, ha halálos sebet kapunk. De :„Aki ti közületek bűn nélkül való, az vessen először követő reá!” Hullott a kő reánk mindig, minden oldalról, hullott felülről, dobáltak alulról. És mi tűrtük. Tűrtük kifelé mosolyogva, csak befelé sírva Talán nem tartozunk a harcias fajtákhoz, talán mégis volt bennünk annyi jó modor, hogy ne csapjunk nagy zajt magunk körül. A fizetésünk mindig kevés volt. Ezért kényszerültünk másodállást vállalni: kézimunkáztunk, gyerekekre vigyáztunk, idős embereknek segítettünk be. Eközben elnézően vettük tudomásul, hogy a körülöttünk élő embereknek hányféle lehetőségük van fizetéskiegészítésre, anélkül, hogy különösebben megdolgoznának érte. Nem akarom felsorolni a munkahelyeket, ahol alkalom nyílott és nyílik az ilyen vagy olyan módon történő jó kis pluszok megszerzésére, ami hiza sokszor több, mint a fizetés. Nem a nagy, milliárdokat lopó tolvajokra gondolok, hanem azokra az emberekre, akikkel nap mint nap találkozunk és jól ismerjük viselt dolgaikat. „■ tehát: ,Aki ti közületek bűn nélkül való, az vessen először követő reá! ” Dobálják a tanárokat, akiknek lehetőségük van magánórák adására, vizsgáztatásokon való részvételre és így fizetésüknél több pénzhez jutnak. De higgyék el, az így nyert összeg csak töredéke annak a felelősségnek, amit magukra vállalnak. Viszont többen tartozunk azok közé,akiknek ez nem adatik meg. És biza nem sok az a pénz, amit az államtól kapunk! De mégis bánom, hogy felzárkóztam harcostársaim mellé. Nagyon fájnak a kimondott és ki nem mondott szavak. Fájnak a vádoló pillantások, az udvarias rákérdezések, ami mélyen ott bujkál a harag, az elítélés. Fáj, amikor látom a kicsi gyermekeket szülői, nagyszülői felügyelet mellett céltalanul sétálni, a nagyobbakat csoportokba verődve helytelenkedni. Hát nekik és nekünk most máshol lenne a helyünk! Nem hiszem, hogy egyetlen, „sztrájkoló” tanerő ne ezt érezné. És ti, kedves szülők! Hát csak kell tudjátok, csak kell érezzétek, hogy mi szeretjük a gyermekeiteket. Mi igazán az utolsók közé tartozunk, csak rosszat akarunk nekik. Higgyétek el, nagyon szomorúak vagyunk, hogy ilyen módon kell kicsikarni a minket megillető részt. Már jól sem fog esni az a darab kenyér, amit kenyöradományként adott pénzen fogunk megvenni. De azért délibábként feltűnik egy kép, amit nem tudok a képzeletemből kiűzni: szülők egy csoportja odaáll a jussukat követelő emberek mellé, és azt kiáltja: „Ne hagyjátok a templomot, A templomot, s az iskolát!” Rend Mária, Marosvásárhely Üzenet a rádiónak Egyik barátom azt mondta rólam, hogy rádiómániákus vagyok. Lehet, hogy igaza van, hiszen némi túlzással azt is mondhatnám, hogy már rádió nélkül nem tudok élni. Azzal kelek, azzal fekszem. Magammal viszem a fürdőszobába, a kertbe, és mindenhová, ahová egyedül megyek. Szeretem a helyi adókat. Színvonalas, változatos, szórakoztató és talán minden igényt kielégítő műsorokkal rukkolnak ki nap mint nap. Ez a hallgatóság általános véleménye. Erre az adók igazán büszkék lehetnek. Azonban szerintem az adásoknak vannak olyan árnyoldalaik, hiányosságaik is, amiket szóvá szeretnék tenni, azzal a jóindulatú céllal, hogy az adások minden szempontból kifogástalanok legyenek. Nem akarok senkit megsérteni, akinek nem inge, ne vegye magára. Vannak műsorszámok, amelyekben a bemondók úgy sietnek, úgy hadarnak, mintha az volna a tét, hogy ki milyen gyorsan fejezi be mondandóját. Ilyenkor úgy belefárad a bemondó, mint a hallgató, hiszen egyik sem tud lélegzetet venni. Nincs vessző, nincs pont, nincs hangsúly, mintha csak egy szalagfűrészen rohannának végig a monoton szavak, mondatok egymás után. Néha - főleg a reklámok alkalmával - telefonszámokat is közölnek, de olyan gyorsan, hogy mire az ember a ceruzája után kap, már a következő mondatot is ledarálták. Az már ritkaságszámba megy, hogy megismétlik a számokat, hogy a szegény halandó is le tudja jegyezni, ami lehet, számára nagyon fontos. Nem tudom megérteni, hogy miért kell így sietni, hiszen, ahogy befejezik műsorszámukat, azonnal zenére kapcsolnak, de olyan hangerővel, hogy dobhártya legyen az, amelyik repedés nélkül kibírja. „ Legnagyobb slágerek a legjobb frekvencián” stb., aztán olyan afrikai hastáncra ingerlő ütemeket dobolnak, amelyek valóban csak ritmust nyújtanak, de semmi zenei szép és jóérzést nem váltanak ki az emberből. Sajnos, a zenés üzeneteken kívül nagyon ritkán hallunk lélekmelegítő, szép magyar zenét, szép magyar nótát. Van egy másik, talán még fájdalmasabb eset. Vannak meghívottai a rádiónak. Ez nagyon jó, nagyon helyes és szükséges. Olyan közérdekű témákat tárgyalnak illetékes személyekkel, amelyek csaknem mindenkit érdekelnek. És erre a nagyon fontos, talán a legfontosabb műsorszámra csupán néhány percet engedélyeznek Mire a meghívott személy dióhéjban ismertetné a probléma fontosságát, amiért meghívtak, s néhány hallgató telefonkapcsolatot tud teremteni az illetővel, a műsorvezető sajnálattal közli, hogy a műsoridő lejárt, és elköszön. Aztán jön a ritmushalmaz, úgy, hogy rezegnek az ablakok. Véleményem szerint ilyen esetben a műsorvezetőnek joga kellene legyen arra, hogy szükség szerint az adásidőt meghosszabbíthassa. Istenem, annyival kevesebb malagambát hallgatunk, de tisztázunk egy számunkra fontos kérdést Az is üdvös lenne, ha a bemondások ideje alatt nem lehalkítanák a kísérő zenét, hanem kikapcsolnák. Mert előfordul - talán véletlenül -, hogy a zene erősebb, mint a szöveg, s így egyikből sem értünk semmit Ezeket üzenem a rádióknak Köszönöm, ha meghallgattak ha pozitívan értékelik észrevételeimet megjegyzéseimet amit kimondottan az ő érdekükben tettem. Szilágyi Domokos, Marosvásárhely Csallókő, Csallóköz! De szép voltál, hová lettél? E csodálatos, szép vidékre 1941 nyarán kerültem. Soha eszembe sem jutott volna, hogy - hiszen nem tudtam létezéséről - valaha is részem lesz gyönyörködni benne. A budapesti közgazdasági egyetem padjából jutottam oda, nagyon érdekes módon. Az első padban ülve hallgattam az előadásokat egy kolléganőm, Csernyi Csíki Márta mellett. Véletlenül kerültünk egymás mellé, de később úgy alakult hogy bizonyos tantárgyakat leginkább a matematikát együtt próbáltuk megérteni. Megjegyzem, hogy Márta volt a közgazdasági karnak a legjobb matematikusa. Mártának volt egy bájos, szép nővére, Éva. Neki egy harmadéves vegyészmérnök-hallgató tette a szépet Kulla Géza. A magyar mezőgazdasági minisztérium elhatározta, hogy bevezeti a mezőgazdaságban a racionális gazdálkodást talajkutatás-vizsgálat révén. Többen a közgazdasági egyetemről átjártunk a mezőgazdaságira is, a szakmánkhoz közel álló tantárgyak hallgatására A minisztérium felhívta a figyelmünket hogy akik vegyészmérnöki hallgatókkal karöltve szeretnének részt venni ebben a munkában, jelentkezzenek - természetesen megfelelő javadalmazás mellett. A racionális gazdálkodást próbaképpen Csallóközben óhajtották elkezdeni, és majd később kiszélesíteni az egész országra Mi is Kulla Géza barátommal jelentkeztünk erre a munkára, amely nagyon érdekesnek és tanulságosnak ígérkezett. Egyébként Gézának már azért is megfelelt, mert felvidéki fiú volt. Miután szüleinkkel megbeszéltük, felcsomagoltunk és jelentkeztünk a mezőgazdasági minisztérium illetékes osztályánál. Kellőképpen felkészítettek, elláttak szükséges talajvizsgálati felszereléssel és útnak indultunk Csallóköz felé. Szerencsésen megérkeztünk és sikerült is lakást - szállást - találnunk a nagylégi postamesternőnél, Bacsák Juliannánál, ki egy tágas épületben lakott (abban működött a posta is) férjével, dr. Gancsov Péterrel. Mielőtt nekiláttunk volna a munkának - utasítás szerint - körüljártuk a kijelölt vidéket. Általában nagy földesúri birtokok voltak, még emlékszem a nevükre: báró Wienerwelten, Rázgai méltóságos úr, Welser nagybirtokos és gr. Benyovszki Móric. Benyovszki grófnak a csodálatosan szép - vár alakú - palotáját sohasem fogom elfelejteni. A Benyovszki családnak történelmi múltja van. Csallóköz a Duna kettéágazása között terül el. Abban az időben színtiszta magyarlakta terület volt. Szabadidőnkben összejártunk Dunaszerdahelytől Somorjáig. Felmentünk Szencre, Uzonra, majd anynyi falut barangoltunk be, amennyit csak lehetett. Csallóközben láttam életemben először túzokat: mezőkön élő, a pulykánál nagyobb, zömök testű, nehéz röptű, sárgásbarna tollazatú madár. Gazdag madárvilága mellett még megemlítem a kecses fácánt is, melyet mindenfelé lehetett látni. Vasárnaponként egy-egy nagy kirándulást rendeztek, melyre bennünket is, földkóstolókat (így hívott a nép) meghívtak, valamelyik ligetes szépségű településre. Legtöbbször Vajkától Illésházáig rándulgattunk. Csézával mentünk, melyet nóniusz lovak repítettek. Ez nyugodt természetű, kiváló magyar lófajta. Szép testű, gyors lovak. Nagyon megszerettük Csallóközt, ahol az emberek kedvesek és vendégszeretők voltak. De hölgyeik is elragadóak voltak, úgy vonzották a fiatalembert, mint a mágnes a vasat. Alkalomadtán később is visszavisszatértünk. Én Budapestről sétahajóval mentem Révkörtvélyesig. Onnan az ismerős hölgy saját hintójával várt és röpített be Kislégre, ahol laktak. Többször meglátogattam egyetemi hallgató koromban. De mint mindennek, ennek is vége szakadt. A háború és annak következménye öszszetörte álomvilágunkat, Csallóköztől Erdélyig. Sokszor álmodtam e csodálatos, színtiszta magyar vidékről, és szerettem volna még egyszer végigutazni Dunaszerdahelytől Somorjáig, no meg felkeresni a szívszorongató kisséget, feleleveníteni a sok szép apró faluról szerzett képet. Eltűntek a túzokok, a fácánok, a gyönyörű, szép nóniusz lovak, a sok-sok gólya, a kedves emberek és a tündérek. Vajon még él-e a vidám hangulat, mely jellemezte e szép magyar vidéket? Bartis Árpád, Marosvásárhely NÉPÚJSÁG 7 Hol az igazság mostanában? Ki-ki a maga módján tanulhat az alábbi történetből. Engem a múlt év december 18-án 18-19 óra között az 1918. December 1. sugárúton, az Apicola üzlettel szemben levő gyalogátjárón elütött egy taxi. Ennek következtében ráestem a motorházra, a fejemmel betörtem a szélvédőt, megrongálódott a motorház fedele, a jelzőrendszer és a lökhárító. Három bordám eltörött, agyrázkódást kaptam, és az autó jó pár métert cipelt magával. A bal oldalam tele lett véraláfutással, a térdem és a bokám nagy ütést kapott. Nem kell bizonyítanom, hogy elvesztettem az eszméletemet, csak jó pár órával később tértem magamhoz. A mentő után jóval megérkezett a rendőrségig, de nem azzal foglalkozott, hogy szemtanút állítson, hanem egy olyant, aki bizonyítja, hogy az autót nem mozdította el a sofőr, amíg ők megérkeztek Ez a tanú bevallása szerint - száz méterre távolodott már el a baleset helyétől, amikor hallotta a csattanást, mégis jónak tekintették a vallomását. Honnan tudta a tanú, hogy eredetileg hol állt az autó? Az elvitelem és a rendőrség megérkezéséig sok minden történhetett. A törvényszéki orvos több karcolást látott az arcomon. Mi más okozhatta, mint a szélvédőből kirepült üvegcserepek? A rendőrség ennek ellenére egyetlenegyet sem talált a földön, pedig ez már meghatározhatta volna az ütközés pontos helyét. A sofőr végig a helyszínen volt. Mégsem tudott egyetlen tanút sem állítani, aki a gyalogátjárón közlekedett és bizonyíthatta volna, hogy én a gyalogátjárón kívül közlekedtem, amikor elütött. Ellenben talált egy taxis kollégát, aki kétszáz méterről az autóból „látta”, hogy kollégája a gyalogátjárótól távolabb ütött el. A sofőr kétszer is meglátogatott, amíg beteg voltam, és bocsánatot kért a történtekért. Mellesleg megemlítette, hogy van egy rokona a rendőrségen. Én ágyban fekve voltam sokáig. Az ütközéstől trombózisos lett a lábam, ami gipszben is volt egy ideig. Ez idő alatt többször kaptam telefonértesítést a rendőrségtől, hogy jönnek engem kihallgatni, de semmi sem történt. Egy idő után rájöttem, hogy ez csak időhúzás, mivel két hónap után érvényét veszíti a perelés, ezért ügyvédet fogadtam. Az ügyvéd elment rövidesen a rendőrségre, hogy megnézze a dossziét, amiről azt az információt kapta, hogy elküldték a törvényszékre. Ott azonban nem tudtak róla. Egy idő után újra elment a rendőrségre, s meglepetéssel tapasztalta, hogy az még mindig ott van. Egy idő után újra hívattak. Amikor azt kérdeztem, hogy miért nem jöttek el hozzám, ígéretük ellenére, azt a választ kaptam, hogy ők most beszéltek először velem. Tehát valaki más beszélt nevükben. Az ügyvéd jelenlétében történt egy pénzösszegajánlat a sofőr részéről. Én keveselltem az összeget, s abban maradtunk, hogy másnap folytatjuk a tárgyalást, de többet nem jelentkezett. Időközben sikerült egy tanút találnom, akinek a címét átadtam a nyomozónak. Ez június végén volt. Ennek ellenére november elején lezárták a nyomozást anélkül, hogy a tanút előzőleg kihallgatták volna. Itt említem meg, hogy a törvényszék a nyár folyamán visszaküldte a dossziét a rendőrségre, mivel nem volt megállapítva a baleset pontos helye. Ezért szakvizsgálatot rendeltek el, mely lesújtó eredménnyel zárult rám nézve. Azt állapították meg, hogy én nem a gyalogátjárón mentem át, hanem az előtt majdnem három méterrel, s mivel záporeső esett (ez nem igaz), a gumik nem fogtak, a sofőr nem tudta elkerülni a balesetet Tehát a sofőr nem hibás, s az egész felelősség rám hárul. Most már csak a tárgyaláson lehetne javítani ezen, ehhez azonban tanúkra lenne szükség. Ha valaki látta a balesetet, kérem, vegye fel velem a kapcsolatot a 268-404-es telefonszámon. Vass Elemér Rotáry Club Téka - ökológiai nevelés A Marosvásárhelyi 14-es Napközi Otthon (ökoóvoda) pedagógusai, szülők és gyerekek köszönetüket fejezik ki a Rotáry Club Téka tagjainak önzetlen támogatásukért, hogy lehetővé tették az Ökológiai nevelés az óvodában című kiadványunk megjelenését, valamint a 2005-ös, Rotary Téka által szervezett jótékonysági bál meghívottjainak, hogy részvételükkel hozzájárultak a könyv megjelenéséhez. A 14-es ökoóvoda pedagógusai A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzők felelősek. Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. ________Címünk: népujsag@e-nepújság. ro.________