Népújság, 2005. november (57. évfolyam, 256-281. szám)

2005-11-22 / 274. szám

2005. november 22., kedd NYILVÁNOSSÁG Az olvasó Dija ------------------------------------------Szerkesztette: Mészöly Réka ---------------------------------------­ Sztrájkolás másféleképpen „Aki ti közületek bűn nélkül való, az vessen először követ­ő reá. ” (János evang., 7.9.) Kőzápor hull reánk. Dobálnak felülről, dobálnak alul­ról, dobálnak minden oldalról. Nem győzzük kapkodni fejünket a reánk hulló, kőnél súlyosabban sebző szi­dalmak elől. Nem is tudjuk, hogy szégyenünkbe hajtsuk le a fejünket, vagy bátran emeljük fel és álljunk a kőzápor alá, még akkor is, ha halálos sebet kapunk. De :„Aki ti közületek bűn nélkül való, az vessen először kö­vet­ő reá!” Hullott a kő reánk mindig, minden oldalról, hullott felülről, dobáltak alul­ról. És mi tűrt­ük. Tűrtük kifelé moso­lyogva, csak befelé sírva Talán nem tartozunk a harcias fajtákhoz, talán mégis volt bennünk annyi jó modor, hogy ne csapjunk nagy zajt magunk körül. A fizetésünk mindig kevés volt. Ezért kényszerültünk másodállást vál­lalni: kézimunkáztunk, gyerekekre vi­gyáztunk, idős embereknek segítettünk be. Eközben elnézően vettük tudomá­sul, hogy a körülöttünk élő emberek­nek hányféle lehetőségük van fizetéskiegészítésre, anélkül, hogy kü­lönösebben megdolgoznának érte. Nem akarom felsorolni a munka­helyeket, ahol alkalom nyílott és nyí­lik az ilyen vagy olyan módon törté­nő jó kis pluszok megszerzésére, ami hiza sokszor több, mint a fizetés. Nem a nagy, milliárdokat lopó tol­vajokra gondolok, hanem azokra az emberekre, akikkel nap mint nap ta­lálkozunk és jól ismerjük viselt dol­gaikat. „■ tehát: ,Aki ti közületek bűn nélkül való, az vessen először követ­ő reá! ” Dobálják a tanárokat, akiknek lehe­tőségük van magánórák adására, vizsgáztatásokon való részvételre és így fizetésüknél több pénzhez jutnak. De higgyék el, az így nyert összeg csak töredéke annak a felelősségnek, amit magukra vállalnak. Viszont többen tartozunk azok kö­zé,­akiknek ez nem adatik meg. És biza nem sok az a pénz, amit az államtól kapunk! De mégis bánom, hogy felzárkóz­tam harcostársaim mellé. Nagyon fájnak a kimondott és ki nem mondott szavak. Fájnak a vádoló pillantások, az udvarias rákérdezések, ami mélyen ott bujkál a harag, az elíté­lés. Fáj, amikor látom a kicsi gyerme­keket szülői, nagyszülői felügyelet mellett céltalanul sétálni, a nagyobba­kat csoportokba verődve helytelenked­­ni. Hát nekik és nekünk most máshol lenne a helyünk! Nem hiszem, hogy egyetlen, „sztrájkoló” tanerő ne ezt érezné. És ti, kedves szülők! Hát csak kell tudjátok, csak kell érezzétek, hogy mi szeretjük a gyer­mekeiteket. Mi igazán az utolsók kö­zé tartozunk, csak rosszat akarunk nekik. Higgyétek el, nagyon szomo­rúak vagyunk, hogy ilyen módon kell kicsikarni a minket megillető részt. Már jól sem fog esni az a darab ke­nyér, amit kenyöradományként adott pénzen fogunk megvenni. De azért délibábként feltűnik egy kép, amit nem tudok a képzeletemből kiűzni: szülők egy csoportja odaáll a jussukat követelő emberek mellé, és azt kiáltja: „Ne hagyjátok a templomot, A templomot, s az iskolát!” Rend Mária, Marosvásárhely Üzenet a rádiónak Egyik barátom azt mondta rólam, hogy rádiómániákus vagyok. Lehet, hogy igaza van, hiszen némi túlzással azt is mondhatnám, hogy már rádió nélkül nem tudok élni. Azzal kelek, azzal fekszem. Magammal viszem a fürdőszobába, a kertbe, és mindenho­vá, ahová egyedül megyek. Szeretem a helyi adókat. Színvona­las, változatos, szórakoztató és talán minden igényt kielégítő műsorokkal rukkolnak ki nap mint nap. Ez a hall­gatóság általános véleménye. Erre az adók igazán büszkék lehetnek. Azonban szerintem az adásoknak vannak olyan árnyoldalaik, hiányos­ságaik is, amiket szóvá szeretnék ten­ni, azzal a jóindulatú céllal, hogy az adások minden szempontból kifogás­talanok legyenek. Nem akarok senkit megsérteni, akinek nem inge, ne ve­gye magára. Vannak műsorszámok, amelyek­ben a bemondók úgy sietnek, úgy ha­darnak, mintha az volna a tét, hogy ki milyen gyorsan fejezi be mondandó­ját. Ilyenkor úgy belefárad a bemon­dó, mint a hallgató, hiszen egyik sem tud lélegzetet venni. Nincs vessző, nincs pont, nincs hangsúly, mintha csak egy szalagfűrészen rohannának végig a monoton szavak, mondatok egymás után. Néha - főleg a reklá­mok alkalmával - telefonszámokat is közölnek, de olyan gyorsan, hogy mire az ember a ceruzája után kap, már a következő mondatot is ledarál­ták. Az már ritkaságszámba megy, hogy megismétlik a számokat, hogy a szegény halandó is le tudja jegyez­ni, ami lehet, számára nagyon fontos. Nem tudom megérteni, hogy miért kell így sietni, hiszen, ahogy befeje­zik műsorszámukat, azonnal zenére kapcsolnak, de olyan hangerővel, hogy dobhártya legyen az, amelyik repedés nélkül kibírja. „ Legnagyobb slágerek a legjobb frekvencián” stb., aztán olyan afrikai hastáncra ingerlő ütemeket dobolnak, amelyek valóban csak ritmust nyújtanak, de semmi ze­nei szép­ és jóérzést nem váltanak ki az emberből. Sajnos, a zenés üzene­teken kívül nagyon ritkán hallunk lé­lekmelegítő, szép magyar zenét, szép magyar nótát. Van egy másik, talán még fájdal­masabb eset. Vannak meghívottai a rádiónak. Ez nagyon jó, nagyon he­lyes és szükséges. Olyan közérdekű témákat tárgyalnak illetékes szemé­lyekkel, amelyek csaknem mindenkit érdekelnek. És erre a nagyon fontos, talán a legfontosabb műsorszámra csu­pán néhány percet engedélyeznek Mi­re a meghívott személy dióhéjban is­mertetné a probléma fontosságát, ami­ért meghívtak, s néhány hallgató tele­fonkapcsolatot tud teremteni az illető­vel, a műsorvezető sajnálattal közli, hogy a műsoridő lejárt, és elköszön. Aztán jön a ritmushalmaz, úgy, hogy rezegnek az­ ablakok. Véleményem szerint ilyen esetben a műsorvezetőnek joga kellene legyen arra, hogy szükség szerint az adásidőt meghosszabbíthas­sa. Istenem, annyival kevesebb malagambát hallgatunk, de tisztázunk egy számunkra fontos kérdést Az is üdvös lenne, ha a bemondások ideje alatt nem lehalkítanák a kísérő zenét, hanem kikapcsolnák. Mert előfordul - talán véletlenül -, hogy a zene erősebb, mint a szöveg, s így egyikből sem ér­tünk semmit Ezeket üzenem a rádióknak Köszö­nöm, ha meghallgattak ha pozitívan értékelik észrevételeimet megjegy­zéseimet amit kimondottan az ő ér­dekükben tettem. Szilágyi Domokos, Marosvásárhely Csallókő, Csallóköz! De szép voltál, hová lettél? E csodálatos, szép vidékre 1941 nyarán kerültem. Soha eszembe sem jutott volna, hogy - hiszen nem tud­tam létezéséről - valaha is részem lesz gyönyörködni benne. A budapesti közgazdasági egyetem padjából jutottam oda, nagyon érde­kes módon. Az első padban ülve hall­gattam az előadásokat egy kolléga­nőm, Csernyi Csíki Márta mellett. Véletlenül kerültünk egymás mellé, de később úgy alakult hogy bizonyos tantárgyakat leginkább a matemati­kát együtt próbáltuk megérteni. Meg­jegyzem, hogy Márta volt a közgaz­dasági karnak a legjobb matematiku­sa. Mártának volt egy bájos, szép nő­vére, Éva. Neki egy harmadéves ve­gyészmérnök-hallgató tette a szépet Kulla Géza. A magyar mezőgazdasági minisz­térium elhatározta, hogy bevezeti a mezőgazdaságban­ a racionális gaz­dálkodást talajkutatás-vizsgálat révén. Többen a közgazdasági egyetemről át­jártunk a mezőgazdaságira is, a szak­mánkhoz közel álló tantárgyak hallga­tására A minisztérium felhívta a figyel­münket hogy akik vegyészmérnöki hallgatókkal karöltve szeretnének részt venni ebben a munkában, je­lentkezzenek - természetesen megfe­lelő javadalmazás mellett. A racionális gazdálkodást próba­képpen Csallóközben óhajtották el­kezdeni, és majd később kiszélesíteni az egész országra Mi is Kulla Géza barátommal jelentkeztünk erre a munkára, amely nagyon érdekesnek és tanulságosnak ígérkezett. Egyéb­ként Gézának már azért is megfelelt, mert felvidéki fiú volt. Miután szüle­inkkel megbeszéltük, felcsomagol­tunk és jelentkeztünk a mezőgazdasá­gi minisztérium illetékes osztályánál. Kellőképpen felkészítettek, elláttak szükséges talajvizsgálati felszerelés­sel és útnak indultunk Csallóköz felé. Szerencsésen megérkeztünk és sike­rült is lakást - szállást - találnunk a nagylégi postamesternőnél, Bacsák Juliannánál, ki egy tágas épületben lakott (abban működött a posta is) férjével, dr. Gancsov Péterrel. Mielőtt nekiláttunk volna a munkának - uta­sítás szerint - körüljártuk a kijelölt vi­déket. Általában nagy földesúri birto­kok voltak, még emlékszem a nevük­re: báró Wienerwelten, Rázgai méltó­­ságos úr, Welser nagybirtokos és gr. Benyovszki Móric. Benyovszki grófnak a csodálatosan szép - vár alakú - palotáját sohasem fogom elfelejteni. A Benyovszki csa­ládnak történelmi múltja van. Csallóköz a Duna kettéágazása kö­zött terül el. Abban az időben szín­tiszta magyarlakta terület volt. Szabadidőnkben összejártunk­­ Dunaszerdahelytől Somorjáig. Fel­mentünk Szencre, Uzonra, majd any­­nyi falut barangoltunk be, amennyit csak lehetett. Csallóközben láttam életemben először túzokat: mezőkön élő, a puly­kánál nagyobb, zömök testű, nehéz röptű, sárgásbarna tollazatú madár. Gazdag madárvilága mellett még megemlítem a kecses fácánt is, me­lyet mindenfelé lehetett látni. Vasárnaponként egy-egy nagy ki­rándulást rendeztek, melyre bennün­ket is, földkóstolókat (így hívott a nép) meghívtak, valamelyik ligetes szépségű településre. Legtöbbször Vajkától Illésházáig rándulgattunk. Csézával mentünk, melyet nóniusz lovak repítettek. Ez nyugodt termé­szetű, kiváló magyar lófajta. Szép testű, gyors lovak. Nagyon megsze­rettük Csallóközt, ahol az emberek kedvesek és vendégszeretők voltak. De hölgyeik is elragadóak voltak, úgy vonzották a fiatalembert, mint a mágnes a vasat. Alkalomadtán később is vissza­visszatértünk. Én Budapestről sétaha­jóval mentem Révkörtvélyesig. On­nan az ismerős hölgy saját hintójával várt és röpített be Kislégre, ahol lak­tak. Többször meglátogattam egyete­mi hallgató koromban. De mint mindennek, ennek is vége szakadt. A háború és annak következménye ösz­­szetörte álomvilágunkat, Csallóköztől Erdélyig. Sokszor álmodtam e csodá­latos, színtiszta magyar vidékről, és szerettem volna még egyszer végig­utazni Dunaszerdahelytől Somorjáig, no meg felkeresni a szívszorongató kisséget, feleleveníteni a sok szép ap­ró faluról szerzett képet. Eltűntek a túzokok, a fácánok, a gyönyörű, szép nóniusz lovak, a sok-sok gólya, a kedves emberek és a tündérek. Vajon még él-e a vidám hangulat, mely jel­lemezte e szép magyar vidéket? Bartis Árpád, Marosvásárhely NÉPÚJSÁG 7 Hol az igazság mostanában? Ki-ki a maga módján tanulhat az alábbi történetből. Engem a múlt év december 18-án 18-19 óra között az 1918. December 1. sugárúton, az Apicola üzlettel szemben levő gya­logátjárón elütött egy taxi. Ennek kö­vetkeztében ráestem a motorházra, a fejemmel betörtem a szélvédőt, meg­rongálódott a motorház fedele, a jelző­rendszer és a lökhárító. Három bordám eltörött, agyrázkódást kaptam, és az autó jó pár métert cipelt magával. A bal oldalam tele lett véraláfutással, a térdem és a bokám nagy ütést kapott. Nem kell bizonyítanom, hogy elvesz­tettem az eszméletemet, csak jó pár órával később tértem magamhoz. A mentő után jóval megérkezett a rendőr­ség­ig, de nem azzal foglalkozott, hogy szemtanút állítson, hanem egy olyant, aki bizonyítja, hogy az autót nem moz­dította el a sofőr, amíg ők megérkez­tek Ez a tanú­­ bevallása szerint - száz méterre távolodott már el a baleset he­lyétől, amikor hallotta a csattanást, mégis jónak tekintették a vallomását. Honnan tudta a tanú, hogy eredetileg hol állt az autó? Az elvitelem és a rend­őrség megérkezéséig sok minden tör­ténhetett. A törvényszéki orvos több karcolást látott az arcomon. Mi más okozhatta, mint a szélvédőből kire­pült üvegcserepek? A rendőrség en­nek ellenére egyetlenegyet sem talált a földön, pedig ez már meghatároz­hatta volna az ütközés pontos helyét. A sofőr végig a helyszínen volt. Mégsem tudott egyetlen tanút sem állítani, aki a gyalogátjárón közleke­dett és bizonyíthatta volna, hogy én a gyalogátjárón kívül közlekedtem, amikor elütött. Ellenben talált egy ta­xis kollégát, aki kétszáz méterről az autóból „látta”, hogy kollégája a gya­logátjárótól távolabb ütött el. A sofőr kétszer is meglátogatott, amíg beteg voltam, és bocsánatot kért a történtekért. Mellesleg meg­említette, hogy van egy rokona a rendőrségen. Én ágyban fekve vol­tam sokáig. Az ütközéstől trombózi­sos lett a lábam, ami gipszben is volt egy ideig. Ez idő alatt többször kap­tam telefonértesítést a rendőrségtől, hogy jönnek engem kihallgatni, de semmi sem történt. Egy idő után rá­jöttem, hogy ez csak időhúzás, mivel két hónap után érvényét veszíti a pe­relés, ezért ügyvédet fogadtam. Az ügyvéd elment rövidesen a rendőr­ségre, hogy megnézze a dossziét, amiről azt az információt kapta, hogy elküldték a törvényszékre. Ott azonban nem tudtak róla. Egy idő után újra elment a rendőrségre, s meglepetéssel tapasztalta, hogy az még mindig ott van. Egy idő után új­ra hívattak. Amikor azt kérdeztem, hogy miért nem jöttek el hozzám, ígéretük ellenére, azt a választ kap­tam, hogy ők most beszéltek először velem. Tehát valaki más beszélt ne­vükben. Az ügyvéd jelenlétében tör­tént egy pénzösszegajánlat a sofőr részéről. Én keveselltem az összeget, s abban maradtunk, hogy másnap folytatjuk a tárgyalást, de többet nem jelentkezett. Időközben sikerült egy tanút találnom, akinek a címét átad­tam a nyomozónak. Ez június végén volt. Ennek ellenére november elején lezárták a nyomozást anélkül, hogy a tanút előzőleg kihallgatták volna. Itt említem meg, hogy a törvényszék a nyár folyamán visszaküldte a dossziét a rendőrségre, mivel nem volt megálla­pítva a baleset pontos helye. Ezért szakvizsgálatot rendeltek el, mely le­sújtó eredménnyel zárult rám nézve. Azt állapították meg, hogy én nem a gyalogátjárón mentem át, hanem az előtt majdnem három méterrel, s mivel záporeső esett (ez nem igaz), a gumik nem fogtak, a sofőr nem tudta elkerülni a balesetet Tehát a sofőr nem hibás, s az egész felelősség rám hárul. Most már csak a tárgyaláson lehetne javítani ezen, ehhez azonban tanúkra lenne szükség. Ha valaki látta a bal­esetet, kérem, vegye fel velem a kap­csolatot a 268-404-es telefonszámon. Vass Elemér Rotáry Club Téka - ökológiai nevelés A Marosvásárhelyi 14-es Napközi Otthon (ökoóvoda) pedagógusai, szü­lők és gyerekek köszönetüket fejezik ki a Rotáry Club Téka tagjainak önzet­len támogatásukért, hogy lehetővé tették az Ökológiai nevelés az óvodában című kiadványunk megjelenését, valamint a 2005-ös, Rotary Téka által szer­vezett jótékonysági bál meghívottjainak, hogy részvételükkel hozzájárultak a könyv megjelenéséhez. A 14-es ökoóvoda pedagógusai A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzők felelősek. Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. ________Cím­ünk: nép­ujsag@e-nep­újság. ro.________

Next