Népújság, 2007. május (59. évfolyam, 98-123. szám)

2007-05-31 / 123. szám

8 NÉPÚJSÁG KÖZÉRDEK Szerkesztette: Berekméri Ildikó Tudnivalók a köteles részről (Folytatás május 24-i lapszámunkból) Ha nincsenek leszármazottak, el­lenben élnek a végrendelkező szülei vagy csak az egyik, és mellettük vagy mellette van vagy nincs túlélő házastárs, akkor a következő hely­zetekkel állunk szemben: Ha a végrendelkező apja és anyja egyaránt életben van az örökhagyó elhunytakon és túlélő házastársa nincs, a két szülő köteles része egyenlő a hagyaték felével, ha vi­szont csak az egyik szülő van élet­ben, a hagyaték egynegyedével (Ptk. 483. szakasz). Ha az örökha­gyónak, vagyis a végrendelkezőnek maradt túlélő házastársa, az ő köte­les része egyenlő a hagyaték ne­gyedével, amihez hozzá kell számí­tani a végrendelkező apjának és anyjának fele részét, vagy ha az egyikük él, annak negyedét. A fennmaradó különbözetről, a ren­delkezésre álló részről viszont már szabadon, megkötés nélkül lehet rendelkezni a végrendeletben, bárki javára. Az is lehetséges, hogy a végren­delkező - vállalva a kockázatot - kizárja az örökségből köteles részes örökösét, örököseit, vagy pedig úgy rendelkezik, hogy ezeknek, ennek a köteles résznél kevesebbet hagy. Ha a végrendelet közjegyző előtt ké­szül, azt hitelesítik, a közjegyző ab­ban feltünteti, hogy hány köteles ré­szes örökös van életben, milyen a rokonsági fok, hivatkozva a Ptk. 841. és 843. szakaszára, esetenként a túlélő házastárs öröklését szabá­lyozó 1944. évi 319. törvény vonat­kozó rendelkezéseire. A végrende­let érvényességének eldöntésénél, az örökhányadok meghatározásá­nál, valamint az örökösi minőség megállapításánál mindig a végren­delkező elhunyténak pillanatában az életben levő köteles részes örö­kösök számítanak. A közjegyző vagy a bíróság a köteles rész betar­tását nem a végrendelet elkészítésé­nek napjára visszamenve vizsgálja, hanem a halál beálltakor fennálló helyzetet veszik figyelembe, mert a hagyaték a végrendelkező halála napján nyílik meg. A többi örökös: a testvérek, a testvérek leszármazot­tai negyedfokig bezárólag, a többi felmenő, a nagyszülők, dédszülők stb., a távolabbi oldalágiak, a nagy­bácsik és nénik, az első unokatest­vérek, a nagyszülők testvérei törvé­nyes örökösök ugyan, de nem köte­les részes örökösök, amiért őket végrendelettel teljesen ki lehet zárni az örökségből, anélkül, hogy ezt in­dokolni kellene. A végrendelet megtámadható az örökhagyó beszámíthatatlanságára hivatkozva, ha ez igazolható, vagy más tartalmi vagy formai hiányos­ságokra hivatkozva. Mellay György Gyermekvédelmi előírások A gyermekvédelemmel kapcsolatos szabályozások a 2004. évi 272-es törvényben, illetve az Egyesült Nemzetek által elfogadott, Romániában az 1990. évi 18-as törvényben ratifikált egyezményben találhatók. Ezek az előírások érvényesek: román állampolgárság­gal rendelkező, Romániában tartózkodó gyermekek­re; román állampolgársággal rendelkező, de külföld­ön tartózkodó gyermekekre; állampolgársággal nem rendelkező, Románia területén tartózkodó gyerme­kekre; azokra a gyermekekre, akik a menekültekre vonatkozó jogszabály értelmében védelmet kérnek; olyan idegen állampolgárok gyermekeire, akik sür­gősségi okok miatt az ország területén tartózkodnak. A törvény minden gyermekre érvényes, faji, nemi, nyelvi, vallási, politikai, nemzetiségi, etnikai, szociá­lis hovatartozástól, pénzügyi helyzettől, fogyatékos­­sági foktól, születésnél vagy azután elnyert státustól függetlenül. A törvény értelmében a gyermek nevét a szülők választják, ők azok, akik eljárnak ennek be­jegyzése érdekében is. A gyermeknek jogában áll megőrizni nevét, állam­­polgárságát, mindenféle külső beavatkozás, változás ellenére is. A születést bizonyító igazolványt a szülést lebo­nyolító egészségügyi intézet kell kiállítsa 24 órán be­lül. Amennyiben a szülés nem egészségügyi intézet­ben történt, akkor az igazolványt az a családorvos ál­lítja ki, akinek a körzetéhez a szülés helyszíne tarto­zik, függetlenül attól, hogy az anya mely családorvos­hoz tartozik. A gyermeknek joga van megismerni szüleit, roko­nait, illetve kapcsolatot fenntartani ezekkel vagy más személyekkel, akikhez érzelmi kapcsolatok fűzik. A gyermek szülei vagy más hozzátartozói nem gátolhat­ják a gyermeket ezen kapcsolatok fenntartásában, ki­véve azt az esetet, amikor erre bírósági határozat szü­letik. Minden olyan gyermeknek, akit mindkét vagy egyik szülejétől elválasztottak, joga van kapcsolatot fenntartani mindkét szülejével, amennyiben ez nem ellenkezik a gyermek felsőbbrendű érdekeivel. Bíró­sági úton ezt a jogot korlátozni lehet, amennyiben ez a kapcsolattartás veszélyes a gyermek fizikai, mentá­lis, lelki, morális vagy szociális fejlődésére. Ugyan­ezek az előírások érvényesek abban az esetben, ha a szülők különböző államban laknak. A gyermek országon belüli vagy más országba való utazása csakis mindkét szülő beleegyezésével történ­het. Amennyiben nincs egyetértés, a bíróság dönt. A gyermek eltűnését a szülőnek vagy más olyan személynek, akire rá volt bízva, 24 órán belül jelente­nie kell a rendőrségen. Megváltozott az ügyfélfogadó program a Maros Megyei Gyer­mek- és Szociális Védelmi Igazgatóságnál. Június 4-től, hétfőtől a következő program szerint fogadják az ügyfele­ket:­­ hétfőtől csütörtökig 7.30 és 16 óra között,­­ pénteken 7.30 és 13.30 óra között. Posztliceális helyek finanszírozása helyi költségvetésből A 2007-2008-as tanévben 10.700 posztliceális helyet finanszíroznak helyi költségvetésekből. Erről múlt heti ülésén döntött a kormány. Eddig ezt a típusú oktatási formát kizárólag magánalapokból finanszí­rozták. Figyelembe véve a jelenlegi gazdasági követelményeket, vala­mint a gazdaság gyors ütemű fejlődé­sét, szükség van szakképzett szemé­lyekre a különböző mesterségek te­rén - jelentette ki Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök. A posztlíceum a képzés összetett­ségének és a diákok korábbi felkészí­tésének függvényében 1-3 éves lehet. A költségvetésből a posztliceális ok­tatás keretében ötvenkilencféle szak­képzést javasoltak a mechanika, mechatronika és informatika, az elektronika, energetika, építkezés­szerelés, építészet és rendszerezés, szállítás, faipar, mezőgazdaság és élelmiszeripar, erdészet és környezet­védelem, szolgáltatás, turizmus, tex­til- és bőripar, kép- és szövegfeldol­gozás, gazdaság terén. Például a mezőgazdasági eredetű élelmiszertermékek minőségének el­lenőrzésére szakképesített techniku­soknak 700 helyet finanszíroznak, az ügyintéző-asszisztenseknek 425 he­lyet, a gyógyszerészasszisztenseknek 600 helyet. Az 59 szakképzésre ösz­­szesen 7.600 helyet irányoztak elő. További 3.100 helyet finanszíroz­nak a posztliceális oktatás keretében 32 különböző mesterképzésre a gé­pészet, villamosság, bányászat, ener­getika, kohászat, építőanyagok, épí­tészetszerelés, szállítás, textil- és bőr­ipar,­ mezőgazdaság és élelmiszeripar terén. A kormány május 9-i ülésén fo­gadta el a tanügyi törvény módosítá­sára vonatkozó rendeletet, melynek értelmében a posztliceális tanintéz­mények helyi költségvetésekből is fi­nanszírozhatók. Az igénylők, magán- és jogi sze­mélyek által finanszírozott posztliceális helyek számát a tanfel­ügyelőség hagyja jóvá, és közli a Tanügyminisztériummal. I. Az alma- és körtefák esetén az almaféreg (Carpocapsa pomonella), levélhullás, levéltetű, almafa vértetű stb. elleni megelőző kezeléskor a május végi - június eleji időszakban a következő szisztematikus szerek egyike ajánlott: FUFANON 50 EC - 0,175 százalékos oldat; MALA­­TOX - 0,4 százalékos oldat; CARBETOX 37 CE - 0,4 százalé­kos oldat; CALYPSO 480 SC - 0,02 százalékos oldat; PYRINEX 20 EC - 0,3 százalékos oldat; RIMON 10 EC 0,06 százalékos oldat; SINORATOX 35 CE - 0,1 százalé­kos oldat; CASCADE 5 EC - száza­lékos oldat. Az alma- és körtebetegségek ellen az említett szerekhez adagolható a következő szisztematikus gombaölő szerek egyike: STROBY DF - 0,013%; SHAVIT F 72 WP - 0,2%; SYSTHANE C PU - 0,1%; FOLDAZIM 500 SC - 0,07%; ezek­hez kell adagolni az alábbi gombaölő szerek egyikét: MERPAN 50 WP - 0,25%; CAPTADIN 50 PU 0,25%; FOLPAN 50 WP - 0,3%; FOLPAN 80 WG - 0,2%; NOVOZIR MN 80 - 0,2%; MANDOZER 800 - 0,2%. A keze­lést 10-12 naponként meg kell ismé­telni. 11. Ugyancsak az említett időszak­ban ajánlott a megelőző kezelés a kör­teféreg (Laspyresia funebrana), körtemagdarázs, levéltetű, levélhullás ellen, a következő szisztematikus sze­rek egyikével: SINORATOC 35 CE - 0,1 százalékos oldat; CASCADE 5 EC - 0,05 százalékos oldat; DIAZOL 60 EC - 0,15 százalé­kos oldat; CARBETOX 37 CE - 0,4 százalékos oldat; CALYPSO 480 SC - 0,02 százalékos oldat; REL­­DAN 40 EC - 0,1 százalékos oldat. A körtebetegségek ellen (vörös­­foltosodás, bakteriális, gomba erede­tű, moniliás lyukasodás) javallott a következő gombaölő szerek adagolá­sa: BRAVO 500SC - 0,15%; CAPTADIN 50 PU - 0,25%; CAPTAN 50 WP - 0,25%; FOLPAN 80 WG - 0,2%; MERPAN 50 WP - 0,25%; MANOZER 800 - 0,2%. A kezelést 10-12 naponként meg kell ismételni. Az alma-, körte-, szilvaatka meg­előzésére a szerekhez a következő at­kaölő szerek egyikét kell adagolni: NEURON 500 SC - 0,05%; NISSORMN 10 WP - 0,03%; SANMITE 20 WP - 0,075%; ORTUS 5 SC-0,1%. A fenti kezelésekhez más, hasonló hatású jóváhagyott termékeket is le­het használni. A vegyszerek össze­­férhetőségi tesztjét a kezelés előtt el kell végezni. A munkavédelmi, állatvédelmi és környezetvédelmi előírások szigorú tiszteletben tartása mindenki szántára kötelező. Dr. Pogácsan Marian mérnök, a Megyei Növényvédelmi Fel­ügyelőség igazgatója • • Ügyeletes gyógyszertárak Marosvásárhely •A főtéri Aesculap (Győzelem tér 35. szám, telefonszám 266-649), a B&B (Rózsák tere 16. szám, telefon­szám: 260-103), a Pharma Plus (1918. December 1. utca 182-184. szám, tel. 246-859) és a Royal (Forradalom utca 15. szám, tel. 311- 602) gyógyszertár állandó jelleggel nyitva tart. Naponta 8-20 óra között tart nyitva a Sensiblu I. (Rózsák tere 36-38. szám, tel. 264-206), a Sensiblu II. (1918. December 1. utca 219. szám, tel. 244-311), a Sensiblu in­. (1848. utca 23/A szám, tel. 223- 842), a Sensiblu IV. (Kaufland épüle­tében, tel. 264-425), a Sensiblu V. (1989. December 22. utca 15. szám, tel. 214-091), a kövesdombi Aesculap (1848. utca 37. szám, tel. 237-026) és a Farma Top Plus (Állomás utca 1. szám, tel. 225-469). •Vasárnaponként 9-13 óra között a Belladonna (Rodnei utca 59. szám, tel. 269-971), 10-16 óra között a City Pharm (Gh. Marinescu utca 60. szám, tel. 210-654), 8-14 óra között a City Pharm (1848. utca 71. szám, tel. 251- 680), 9-13 óra között a Diamant (Cutezantei utca 13. szám, tel. 255- 515), 9-13 óra között az Euphorbia (Koós Ferenc utca 1/A szám, tel. 227-158), 9-13 óra között az Explorer (Dózsa György utca 181. szám, tel. 252- 422), 8-13 óra között a Farma Dán (1848. utca 15. szám, tel. 231- 233), 8-14 óra között a Firu-Farm (Horea utca 43. szám, tel 261-357), 9-18 óra között a Help Net Farma (Spar épületében, tel. 261-788), 9-14 óra között a Melinda (1918. Dec. 1. utca 249/1. szám, tel. 240-687), 9-13 óra között a Naturalia (Pandúrok útja 100. szám, tel. 266-733), 9-14 óra között a Novofarm (Testvériség utca 4. szám, tel. 255-138), 9-13 óra kö­zött a Pro-Vita (Brassó utca 2. szám, tel. 230-807), valamint 9-13 óra kö­zött a Salix (Pandúrok útja 113. szám, tel. 258-622) gyógyszertár tart nyitva. Segesvár •Június 2-án, szombaton este 8-tól vasárnap reggel 8-ig az Aesculap 44. (Zaharia Boiu utca 44. szám, tel. 777- 735), vasárnap este 8-tól hétfő reggel 8-ig az Aesculap 43. (Herman Oberth utca 22. szám, tel. 779-913) tart nyit­va. Szászrégen •Szombaton 20 órától vasárnap reg­gel 8-ig a Farmaliv (Egyesülés, utca 17. szám, tel. 511-018), vasárnap 20 órától hétfő reggel 8-ig a Fitonia (Nagypiac utca 4/A szám, tel. 513- 399) szolgálja ki a hozzájuk forduló­kat. Marosludas •Szombaton 20 órától vasárnap reg­gel 8-ig és vasárnap este 8 órától hét­fő reggel 8 óráig az Andofarm (Köztársaság utca 20/A szám, tel. 412-666) tart nyitva. Dicsőszentmárton •Szombaton 13 órától hétfő reggel 8 óráig az Aesculap (Szép utca 1. szám, tel. 443-672) tart ügyeletet. 2007. május 31., csütörtök Egy gramm arany ára 51,44 lej. Az árfolyamot a Román Nemzeti Bank május 30-ára határozta meg.

Next