Népújság, 2008. október (60. évfolyam, 230-256. szám)
2008-10-01 / 230. szám
IDŐJÁRÁS : Felhős égbolt Hőmérséklet: max. 19°C min. 9°C 5. oldal A Maros Megyei Önsegélyző Pénztár „ egy csoportja" tegnap sajtótájékoztatón ,,pakolt ki", azzal vádolva a vezetőséget, hogy az elmúlt 2 évben súlyos visszaéléseket követtek el, önkényesen adtak kölcsönöket, több száz millió régi lej kárt okozva a pénztárnak. (Botrány a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztáránál) Az utcára kerülnek? Visszautasították a szociális lakásokat Tudósításunk a 4. oldalon Fotó: Nagy Tibor Mától csak körzetszámmal hívhatók a vezetékes telefonhálózatok Mától csak körzetszámmal együtt hívhatók a vezetékes telefonhálózatok számai. Függetlenül attól, hogy helyi a hívás vagy országos, a hívó félnek minden esetben 10 számjegyet kell hívnia, jelentette be kedden az Országos Kommunikációs H Hatóság. „Nem működnek már a körzetszám nélkül hívott számok. Míg ed'-'lig a telefonrobot figyelmeztette azokat, akik körzetszám nélkül hívták a számokat hogy a telefonszámnak új formátuma van, szerdától csak azt az üzenetet kapják, hogy a tárcsázott szám nem létezik” - áll a hatóság közleményében. Hangsúlyozzák azonban, hogy mind a 112-es sürgősségi hívószám, mind a mobilhálózatok számai megmaradnak a jelenlegi alakban. Megváltozott azonban a rövid telefonszámok alakja. Az új formátumban világosan elkülönülnek egymástól az országos szolgáltatások számai és a helyi szintű szolgáltatások számai. Az országos érdekű információkat szolgáltató számok elé 1 -est teszünk a tárcsázásnál, így ezek négyjegyűek lesznek, például a 958 elé téve az 1-est, 1958-at kell hívni. A helyi érdekű információkat szolgáltató számok elé pedig odatesszük a megye hívószámát. Ezek a számok tehát hétjegyűek lesznek: a 982 helyett például 0265982-t kell tárcsázni Maros megyében. Pengeváltás uniós előírások kapcsán Hőszigetelt tömbházakat adtak át Tegnap délben az 1989. December 22. és a Füget utcákban újabb négy, frissen hőszigetelt tömbházat vett át a városháza és a középítkezési szaktárca illetékeseiből álló bizottság. Az átvétel kapcsán Dorin Florea polgármester és Gina Petrescu, a minisztérium programigazgatója szóváltásba keveredtek annak az uniós előírásnak kapcsán, miszerint 2010-től hivatalosan nem lehet eladni olyan lakrészt vagy ingatlant, amely nem rendelkezik hőenergetikai bizonylattal, illetve a kormányilletékes arról is beszámolt, hogy hamarosan módosulni fog a tömbházak hőszigetelésére vonatkozó törvénykeret. Az átvétel a December 22. utcai tömbházaknál kezdődött, ahol az ingatlanok egyikén még a szó szerinti utolsó simításokat végezték a munkások, illetve ezektől nem messze hamarosan egy harmadik háztömb hőszigetelését is befejezik. Benedek István (Folytatás a 4. oldalon) Kampánynyitó Egyértelmű, hogy Maros megyében máris megkezdődött a választási kampány. Ebben nem kisebb személyiség tette mindjárt le a garast, mint Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, egyben a Demokrata Liberális Párt megyei elnöke, aki - mint lapunk 4. oldalán is olvasható, fizetett közleményként nyílt levélben szólította meg az RMDSZ elnökét, vagyis a PDL legfontosabb megyei ellenfelét. A „közösségi aggodalomnak ” álcázott levéről nehéz eldönteni, hogy amolyan időközi segélykérés vagy pedig inkább önigazolás, avagy egyik sem, hanem egyszerűen kampánycélú szemrehányás-gyűjtemény. Újat nem mond a polgármester, a levvél akár az eddigi sajtótájékoztatóinak összefoglalóját is jelentheti, hiszen mindazok a vádak, szemrehányások, amelyeket sorba vesz, már nemegyszer elhangzottak a nyilvánosság előtt, s alkalmanként ezekre az érdemi válasz sem maradt el. Tehát nyitott kapukat dönget. Most ismételten előhozakodni az elmúlt 12 évvel, mialatt a polgármester saját bevallása szerint azt figyelte, hogy az RMDSZ hogyan szolgálja a város közösségét, mondhatni fölösleges, ellenben a helyenként támadó és sértő hangnem egy negatív kampány kezdetét vetíti előre. Ha mindaz, amit a nyílt levélben Dorin Florea felemleget, igaz lenne, a város ma is ott tartana, ahol 6-8 éve. Szerencsére ez nem így van. Első pillantásra nyilvánvaló, hogy a polgármester sikerteleségeinek jó részét az RMDSZ és a szövetség képviselőinek, minisztereinek a számlájára akarja írni, hiszen ha csak a zsúfolt városi gépkocsiforgalmat tekintjük, ugyan ki gátolta meg a tanácsot, polgármestert, hogy kidolgozzanak egy forgalmi stratégiát, emeletes vagy föld alatti parkolóházakat terveztessenek és építtessenek ? De másik példaként a távhőszolgáltatást is említhetnénk, hiszen senki nem akadályozta abban, hogy a város még '90 után kidolgozza távfűtési koncepcióját, átépíttesse a rendszert, gazdaságossá tegye, és akkor a szolgáltató sem állna időnként az összeomlás küszöbén. Mint ahogy abban sem, hogy jó pályázatokat készítsenek, amelyekkel jelentős pénzalapokat hívjon le a város. Arról nem ír Dorin Florea, hogy hányszor és milyen módon akadályozta meg például a megyei önkormányzat kezdeményezését a regionális hulladéktároló ügyében - újabban is -, vagy a metropolitán zónaegyesület megalakításában, de a repülőtér fejlesztését célzó pénzösszegek átutalásának éveken át történő késlekedéséről sem. Mint ahogy arról sem, hogy a somostetői munkálatok törvénytelenül zajlanak, elhallgatva az ügyben indított per okait. Nem. De a nyílt levélben érzékelhetően szembeállítja a marosvásárhelyi RMDSZ tanácsosait az RMDSZ-szel, felelősséget emleget a város polgáraival szemben. Hát éppen ez az: egyszer mindenkinek felelnie kell azért, amit tett meg azért is, amit nem tett. Ami aligha egy választási kampányban történik meg! Antalfi Imola a oldal A szolgáltatók folyamodványainak elutasítása jó hír a kisfogyasztónak, egyrészt a zsebe viszonylatából, másrészt azért is, mert a gázár emelése még számos termék árnövekedését vonhatta volna maga után. (Októbertől nem drágul a gáz) ____ A nagy bumm elmaradt Vaklármának bizonyult a hír, amely szerint tegnap délután bomba robban az Eminescu utca 40. szám alatti épületben, amelyben a Nordoi. ro társkereső weboldal működik. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrség, a csendőrség, az antiterrorista alakulatok és a SMURD. Az Eminescu utcát a közlekedésrendészetiek több órára lezárták, az épületet kiürítették. A tűzszerészek több mint kétórás vizsgálódás után nem találtak bombát. Alexandru Dinca, a Nordoi.ro szóvivője szerint a névtelen telefonáló valószínűleg a honlap egyik felhasználója. (mózes) Fotó: Nagy Tibor