Népújság, 2011. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2011-08-27 / 198. szám
hétvégi szóránk,az irintó merék.net VII. évf. 33. (285.) szám, 2011. AUUGUSZTUS 27., szombat Petőfinek Marosvásárhelyen (vagy Kevonkán) elfogyasztott ebédjéről A Népújság július 23-i és július 29-i számában Józsa András közölt egy nagyon érdekes és jól dokumentált írást „Hol ebédelt utoljára Petőfi Sándor?” címmel. Figyelemfelkeltő, hogy Toldalagi Róza grófnő, Toldalagi Zsigmond unokájának viszszaemlékezése 2000-ben jelent meg Budapesten, és van benne egy rész, amelyben a grófnő arra emlékszik, hogy Petőfi Sándor néhány nappal a végzetes fehéregyházi csata előtt náluk ebédelt. Kérdés, hogy ez az ebéd Koronkán vagy Marosvásárhelyen történt-e? Elgondolkodtató, hogy Petőfi Sándornak ez a látogatása nincs megemlítve Dávid Gyula és Mikó Imre Petőfi Erdélyben c. monográfiájában. „Toldalagi Róza grófnő, későbbi Schleinitz báróné memoárjai. (Schleinitz báró osztrák nagykövet volt Törökországban.) 1847-ben már hallani lehetett a forradalom előhangjait. Sokat politizáltak, bizonyos címszavak, mint Pecsovics, császáriak, Kazinczy, Kossuth-pártiak, a gyerekszobába is behatoltak. 1848 március 14. és 15. eseményei azonban teljesen megleptek bennünket. Nyitányként beverték az ablakainkat. Apám akkor főtiszt volt és kormányhű, Vásárhelyen neki szólt az első tüntetés. Nekünk, lányoknak - én tizennégy éves voltam akkor - nagy mulatság volt mindez, eszünkbe se jutott, hogy és Mikó Imre könyve megadja: Kolozsvár, féljünk. Később, amikor az idők komp- Torda (július 20.), Keresed (július 22.), lyabbra fordultak, anyám sokat aggódott Marosvásárhely (július 22.), és félt. Mi gyerekek azonban még oktán- Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsidiak voltunk és könnyelműek, és nem is- szentgyörgy, Kézdivásárhely, Bereck, mértük fel a helyzet komolyságát. Annyira viharos, olyan fordulatos idők voltak azok, hogy már nem emlékszem világosan az események sorrendjére. Annyi bizonyos, hogy a szabadságnak a hazafias történetírás által olyannyira magasztalt hősei, mint Kossuth és mások, közelről szemlélve nem voltak olyan tiszták és nagyok, amilyennek rajzolják őket. Egyedül Bem tábornok volt olyan, amilyen-r nek ábrázolják, bátor, derék katona, kicsinyes és másodlagos érdekektől mentes. - A háborús időkből két érdekes személyiség él még élénken az emlékezetemben: Anastasius Grün és Petőfi, mind a ketten nálunk voltak elszállásolva. Anastasius Grün tizennégy bajtársával, fantasztikus egyenruhájuk volt, kalábriai kalap, sötét kabát trikolór vállszalaggal, vidám, szellemes fiatal férfi szinte valamenynyi. Grün volt a legidősebb, bátor harcosok egytől-egyig, akik közmegbecsülésnek örvendtek. Petőfi három vagy négy nappal azelőtt járt nálunk ebédre, hogy a segesvári csatában elesett. Érdekes ember volt ő is. Atilláját a katonákétól eltérő módon, nyitva viselte, inggallérját visszahajtatta, hosszú haja volt. Orra tömpe, arca nem magyar arc; nagyon élénk és vidám volt. Szerencsétlennek fogalma sem volt, hogy hamarosan meg kell halnia. ” Minket az érdekelt, hogy történelmileg és fizikailag lehetséges volt-e, hogy 1849. július 27-28. körül Petőfi Sándor Toldalagiéknál ebédelt volna Marosvásárhelyen vagy Koronkán. És a válasz igenlő! Petőfi Sándor életének utolsó tizennégy napja a következő volt, ahogy Dávid Gyula Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Szászrégen, Marosvásárhely, Kelementelke, Székelykeresztúr, Héjjasfalva, Fehéregyháza. Tehát Marosvásárhelyen július 22-én (vagy 23-án) ebédelhetett Toldalagiéknál Petőfi Sándor. Véleményem szerint 1849. július 22-én vacsorázhatott, vagy július 23-án reggelizhetett Toldalagiéknál. A memoárban leírtak csak annyi pontosítást igényelnek, hogy nem három vagy négy nappal, hanem nyolc-kilenc nappal a segesvári csata előtt ebédelhetett Petőfi Sándor Toldalagiéknál. A szubjektivitások figyelembevételével is Toldalagi Róza grófnő visszaemlékezése igen értékes információkat tartalmaz. Visszaemlékezésében a grófnő leírja az emlékeit Bolyai Farkasról is, és ebben megemlíti, hogy Bolyai János párbajra hívta az édesapját. A Bolyai-kutatók szerint Bolyai János nem hívhatta párbajra az apját, mert ezt tiltotta a katonatisztekre vonatkozó szabályzat, és Bolyai János matematikai precizitással betartotta azt. Viszont Bolyai Farkas jellemzése igen élethű. Biztos, hogy Bolyai Farkas szívből és őszintén tisztelte a Toldalagi grófokat, és még inkább megerősíti e sorok írójának azt a véleményét, hogy Bolyai Farkas elfogadta az akkori politikai rendet, és nem akart azon változtatni. Konzervatív és reálpolitikus volt. A Toldalagiak is Habsburgpártiak voltak, ahogy a Bolyaiak is. A visszaemlékező nagyapját, Toldalagi Zsigmondot Szentbenedeken meglátogatta Kazinczy Ferenc is erdélyi útján. (Lásd Kazinczy Ferenc: Eredeti Munkái, II. kötet, Budán, A’ Magyar Kir. Egyetem Betűivel, 1839, Erdélyi levelek, VI. levél, pp. 208-210.) Nem vagyok illetékes abban, hogy bemutassam a Toldalagi családot, Imreh István történészprofesszor nagyon sok könyvében, tanulmányában, cikkében [2, 3] kimerítően bemutatta a Toldalagi családnak Erdély történelmében betöltött szerepét. Toldalagi Róza grófnő visszaemlékezése sok adatot tartalmaz, érdemes ezeket Marosvásárhely múltjának fókuszából is átgondolni. Oláh-Gál Róbert Irodalom 1. Józsa András: Hol ebédelt utoljára Petőfi Sándor? Népújság, 2011. július 23., július 29. 2. Dávid Gyula-Mikó Imre: Petőfi Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972 3. Imreh István: A jobbágyi munkaerő felhasználása a Toldalagi-birtokon (1789-1792) in Magyar Történeti Tanulmányok, KLTE, Debrecen, 1967 (Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae, Series Historica VI.), pp. 71-100. 4. Imreh István: A koronkai székely szabadrendiek és a Toldalagiak pere, in Erdélyi eleink emlékezete (1550-1850), Budapest, Teleki László Alapítvány, Budapest, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1999, pp. 231-263. 5. Koncz József: A marosvásárhelyi evang. reform, kollégium története. Marosvásárhelyt, 1896. Ev. Ref. Kollégium, 774 p. (új kiad.: Mentor, Marosvásárhely, 2006 6. Teleki-Bolyai Könyvtár, Bolyaigyűjtemény. Bolyai Farkas kéziratai 7. Toldalagi Róza: Emlékek in 2000, IRODALMI ÉS TÁRSADALMI HAVILAP. Tizenkettedik évfolyam, hetedik-nyolcadik szám. 2000. július-augusztus. A Toldalagi-palota. Étkezett és aludt volna Itt Petőfi Sándor? A Toldalagi-kastély és park Koronkán Petőfi idejében. Greguss János Érkezett volna itt Petőfi Sándor? rajza Két rovásjel Telesen 1979-ben látott napvilágot Bukarestben dr. Kós Károly Eszköz, munka, néphagyomány című magisztrális kötete, amelynek jellegéről az alcím tájékoztat: Dolgozatok a munka néprajza köréből. Indító írásának ezt a címet adta: Népi eszközvilágunk ősrétegéről. A 98. oldalon két marhaszarv puskaportartót mutat be, az első a Beszterce-Naszód vidéki Teles (Telciu) faluban került elő. A szerző közli a tárgyról készült rajzot, külön „kiugratta” az oválosított fenékrészen levő betűket (lásd az első ábrát). A portartó külső felén „beégetett dísz és 1898 an 25 De- Pavel Pv szöveg” van. Tehát keltezett eszköz. A fenékrészen ismétlődik a Pv beírás, ettől jobbra két rovásjel látható. Íme hangértékeik: a jobbra dűlő vonal a székely (magyar) rovásírás rövid R betűjével azonos, a második pedig (a nyíl) rovásírásunk C betűje. Jól és szépen megformált „alakok”, tehát jogos rovásemlékeink közé való besorolásuk. Megjegyezzük: a Székelyföldön kívüli rovásfeliratról van szó, ilyen például a bonyhai rovásemlék. A portartót valószínűleg az Erdélyi Néprajzi Múzeumban őrzik. Szerintünk a két betű monogram. Elképzelésünket erősíti a makfalvi fakulacs két róti jele (19. század közepe), valamint az avar korból származó cikói kis szíjvég két grafémája (lásd második ábránkat, 1-2.). Mit tudunk Telesről? A Beszterce-Naszód vármegyei Naszódi járáshoz tartozott, lakóinak a száma 1913-ban 3283 volt, „„közülük 3033 román és 180 német lakos” (In: Magyar helységnév-azonosító szótár. Szerkesztette Lelkes György. Bp. 1992). A helység nemzetiségi összetétele nem zavaró körülmény, a rótt jelek felfoghatók megőrzött régiségként. A vidéken magyarok is éltek/élnek. Ráduly János 1. ábra 2. ábra