Népújság, 2013. június (65. évfolyam, 124-147. szám)
2013-06-25 / 143. szám
2013. június 25., kedd Mélységes megrendüléssel búcsúzunk LOHINSZKY LORÁND érdemes művésztől (1924. július 25., Kolozsvár-2013. június 22., Marosvásárhely) aki rövid, de méltósággal viselt szenvedést követően nyolcvankilencedik életévében az öröklétbe távozott. Az erdélyi színjátszás nagy mestere, akit a közönség úgy zárt szívébe, mint Trepljov (Csehov: Sirály), Görgei Artúr (Illyés Gyula: Fáklyaláng), Ványa Bácsi (Csehov: Ványa bácsi), Möbius (Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok), Darkó (Nagy István: Özönvíz előtt), Őrnagy (Örkény István: Tóték), Bolyai Farkas (Németh László: A két Bolyai), Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája), Prédikás (Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért), Lear (Shakespeare: Lear király), Szervét Mihály (Sütő András: Csillag a máglyán), Rica Venturiano (Caragiale: Zűrzavaros éjszaka), Dr. Bálint Ákos (Székely János: Irgalmas hazugság), Manó (Sütő András: Az álomkommandó), George, (Albee: Nem félünk a farkastól), 111 (Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása), és még számos jelentős szerep alakítója, több mint ötvenéves karriert hagyott maga mögött. 1950-ben, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet első végzett évfolyamán szerzett oklevelet Kolozsváron. Azonnal a Marosvásárhelyi Székely Színházhoz szerződött, ahol példaértékű, nagyszerű pályafutást élt meg. Társulatához karrierje során végig hű maradt, miközben életművét vendégjátékok, rendezések és jelentős hazai, valamint anyaországi filmszerepek is gazdagították: Udvardi (1972, Nincs idő), István (1974, Holnap lesz fácán), Török János (1976, Apám néhány boldog éve), Páter gvárdián (1992, Ábel a rengetegben), Lukács (1996, Retúr). 1954-től a Marosvásárhelyre áthelyezett Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanáraként segítette számos színésznemzedék kibontakozását. Úgy élt, ahogy csak a karizmatikus emberek, a nagy művészek tudnak élni, akik számára mindennél fontosabb az emberi méltóság és a művészi hit. Munkásságát számos elismeréssel, díjjal jutalmazták, melyek közül a legjelentősebbek az ÉRDEMES MŰVÉSZ TITULUS - 1964, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE - 1995, A MAGYAR MŰVÉSZETÉRT EMLÉKÉREM - 1996, UNITER ÉLETMŰDÍJ-2000; DÍSZDOKTORI CÍM, NEMZETI SZÍNHÁZI ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM, BUKAREST - 2005; ROMÁNIA CSILLAGA, TISZTI FOKOZAT-2005. LOHINSZKY LORÁND emléke előtt kegyelettel hajt fejet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közössége, mindkét intézmény saját halottjának tekinti. Tisztelői a Kultúrpalotában felállított ravatalnál róhatják le kegyeletüket június 26-án, szerdán 10.00 és 12.00 óra között. A gyászszertartásra 15.00 órakor kerül sor a marosvásárhelyi református sírkert cintermében. Marosvásárhely, 2013. 06. 24. MEMENTÓ Király és bohóc In memóriám Lohinszky Loránd Lehullt egy csörgősipka... Lohinszky Loránd tanítványait mindig ezzel bocsátotta útra: „Soha ne felejtsék, hogy akármit is játszunk, a mi fejünkön ott van a láthatatlan csörgősipka! ” Nem biztos, hogy mindenikük azonnal felfogta, hogy ez mit jelent. A most elköszönő mester életére visszatekintve világossá válik az ige értelme: a színház játék. Gyönyörű játék, mely mögött ott a sok munka. Lohinszky mester ezzel lényegében ugyanazt tanította, mint Peter Brook. Az örök érvényű bölcsességek röviden összefoglalhatók , minél rövidebbek tömörebbek annál több, gazdagabb, mélyebb az értelmük... Döbbenten vesszük tudomásul — már amennyire ez lehetséges —, hogy a mester elment. Több mint 60 évet töltött közöttünk a pályán, tiszteletreméltóan hosszú, 89 évet átívelő életéből. Neve egyet jelent számunkra, marosvásárhelyiek számára a SZINHÁZ-zal. Élete során egy egész univerzumot varázsolt elénk közönség, színésztársadalom, színésztanítványok sokasága egyaránt a művészet, a kultúra, az értelmiségi méltóság és emberi tartás megkerülhetetlen világítótornyaként tekinthetett rá, s biztosan így őrzi majd emlékét. Volt fenséges királya II. Fülöp félföldgömbnyi birodalmának. Lear királyként felosztott világának utolsó talpalatnyi szegletén nyüszítő kutyaként kaparta maga és Cordélia lánya alá a megmaradt rögöket, miközben a nézőtéren összeszorult a torkunk A szellem és tudás tornyaiból nézett a világ gyarlóságaira Dürrenmatt fizikusaként. A filozófia mélységeit és magasságait tárta elénk a híres Spittellermonológban. A hit és kétkedés ellenpólusait járta be Szervétként és Kálvinként, s mindkét oldalon feltárta az igazságokat és tévelygéseket. Pozolt az Istennel az értelem szabadságáért Luciferként (s Az ember tragédiájának próbái során együtt kereste kétkedő ellenpólusi szerepben Harag Györgygyel a színpadi igazság és személyes hitelesség akkor éppen korszerű kifejezőeszközeit). Királysága kiterjedt a földi és szellemi térségekre, végtelen horizontokra irányítva a nézők figyelmét. S ugyanakkor esendő emberi sorsok sokaságát tudta a deszkákra varázsolni. Volt gyenge tüdejű, de emberi bátorságban messze a többiek felé magasodó hős, igazi „ legény a talpán". Volt emberséget sugárzó főszerkesztő az Újságírók díjnyertes főszerepében, s abban a korszakban mert egyszerű kisemberként megjeleníteni olyan szerepeket, melyeket a politikum elvárásai szerint idealizált hősként kellett volna ábrázolni. Rekedt tengerésze ezért vált emlékezetessé az optimista tragédiában. Esetlen kisemberei közül talán a legemlékezetesebb bemutatkozásának hangvétele ma is fülünkbe cseng: „ Komoróczy Komoróczy Jenő adótiszt ”-a Szerelem című Harag-előadásban játszott szerepe. Az idegenséget árasztó hatalmas térben elmotyogott története: „felállították a vérpadot Eperjes piacán... ” egy elvetélt sors és szétfoszló világ keserűen tragikomikus üzenetét hordozta. Bulgakov Moliére-jeként egyszerre volt esendő ember és hatalmas színpadi fejedelem. Volt kedves, morózus orvosprofesszor a Régimódi komédiában, aki szigorát félretéve pityókosan akart Leningrádból Kamcsatkába evezni egy elkötendő csónakon. Fergeteges humorral tudott részegséget megjeleníteni a színpadon, ő, aki sohasem volt iszákos, mintegy élő cáfolataként a színésztársadalmat ezen a téren gyakran megbélyegző közhiedelemnek Tarr Lászlóval Prédikásként eljátszott jelenete Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabjában színháztörténeti jelentőségű bravúrként tartható számon az elkövetkezendő nemzedékek számára is. „Hová tűnt Ninive és Alexandria?" - énekelteMardolla a két színészóriás a színpadon, talán nem is tudva arról, hogy ez mára mennyire aktuális kérdéssé érett az időben... És volt felejthetetlen bohóc, clown, ha úgy tetszik Még fiatal színészként alakította Filiberto bácsit Goldoni különös történetében, gegjeivel frenetikus hatást váltva ki a nézőtéren. Egyik visszatérő mondata - „Okos, felírom!" - évtizedig szállóige maradt a színház berkeiben. Különleges élményt jelentett a cipőket pórázon vezetett kutyákként magával harcoló Bolondja a Vízkeresztben, életpályáján talán a csörgősipkás hasonlat egyik legjellegzetesebb megnyilatkozásaként. És ott volt a közel kétszázötvenszer eljátszott Szalámi Ödön, az ügyefogyottság álarcába rejtőzött diadalmaskodó chaplini alteregó. A csetlő-botló kisember hirtelen váltott és a Bajza utca sarkán, álló palotáról énekelt vérbeli Stuxként, utolérhetetlen eleganciával. Mert ez is Lohinszky sajátja volt. Személyében talán az utolsó valóban elegáns színész távozott a deszkákról, aki az életben és a színpadon egyaránt páratlan varázslatossággal, erőltetettség és hivalkodás nélkül tudott elegáns lenni. Nem véletlenül jelentkezett rendezőként az Osztrigás Micivel és a Lady Windermere legyezőjével, melyekben a tizenkilencedik század stílusát varázsolta a színpadra humorral és intelligenciával. Számomra az egyik legemlékezetesebb színpadi szerepe a Lila ákácban játszott Angélusz papa volt, a nőimitátor, aki Cso-Cso-Szán áriáját hirtelen váltotta szopránból basszusba, máig rejtélyes bravúrként. Nem egy főiskolás színészhallgató nézte meg ezt a jelenetet 25-30 alkalommal... És tudott tenyérbemászóan gonosz lenni a színpadon De az úgynevezett negatív szerepekbe is belopta az emberség, az elesettség szikráit, mert egész életében ellenezte a sablonosan sarkított fehér-fekete jellemábrázolást. Máig tanítható ezen a téren Darkó alakítása az Özönvíz után című, több szempontból is a romániai magyar színjátszásban mérföldkőnek számító előadásban. Sorolhatnánk a számolhatatlan szerepek sokaságát. Királyok, tudósok, nagy- és kispolgárok, művészek, kisemberek és szellemi titánok, zsenik és gügyök - a mesterség legmagasabb fokán megrajzolt jellemek végtelen gazdagsága tárul elénk az életművet vizsgálva, arra emlékezve. És ott van sok Magyarországon eljátszott filmszerepe, melyekkel a kommunista kultúrpolitika jóvoltából alig találkozhattunk Ki is volt hát Lohinszky Loránd? Ki rejtőzik a sok lebontott hagymahéj alatt? Egy SZÍNÉSZ, egy kortárs értelmiségi habitusú művész, akit a tudás, a műveltség, a világra való kíváncsi rátekintés és az igazságokra való ráismertetés szándéka vezérelt egy életen át, a színpadon és a tanárkodása során egyaránt. Ezt első kézből tanúsíthatom: kis híján húsz esztendeig dolgoztunk együtt, öt színészosztályt indítottunk útjára. Tehát TANÁR is. Kivételes szerencsémnek tartom, hogy mellette élhettem, dolgozhattam, abban az időben, amikor jelentős erőfeszítésekre volt szükség a színészképzés korszerűsítése terén. Kivételes intellektusa, igényessége, a fantázia és a munkakedv serkentése, az állandó megújulási szándék a berögzött sablonok elvetése, a hallgatók saját személyiségéből, képzelőerejéből táplálkozó művészi alapállás kialakítása, az utánzásos pedagógia meghaladása - íme tanári munkájának alappillérei, melyek számomra is fontos irányjelzőkké váltak közös munkánk során. Távozása fájdalmas veszteségünk Hiánya hatalmas űrt jelent. De talán mégis vigasz az a tagadhatatlan tény, hogy olyan művész volt, aki értékeket teremtett, örömet okozott, gondolatokat ébresztett, fergetegesen szórakoztatott és tanított minket, akik boldogok lehetünk hogy kortársaiként követhettük kivételes művészetének megannyi csodáját. Adjon ez vigaszt a veszteségben mindnyájunknak, kiváltképpen a gyászoló családnak melynek példás összetartásban, szeretésben eltöltött évtizedek sora jutott osztályrészül, s Lohinszky Lorándnak az embernek ebben is örök fényű szerep jutott. Drága mesterünk nyugodjál békében! Kovács Levente Sütő Andrásnak állítottak szobrot Székelyudvarhelyen Az erdélyiek büszkék lehetnek arra, hogy Sütő Andrásnak itt ígért könynyű álmot édesanyja, itt virágzott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő csodálatos magyar szó - mondta vasárnap Székelyudvarhelyen a hét éve elhunyt Kossuth-díjas író első romániai szobrának felavatásán Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MAA) elnöke. „Sütő Andrást az egyetemes, az oszthatatlan magyar művészet - a beszéd, a zene, a formák és színek — követőnek tekintjük a szerzők feletti égi trónus előtt, mert igen nagy szükségünk van arra, hogy a múltbéli érdemekre a Teremtő jelenkori biztatásokkal válaszolhasson” - jelentette ki beszédében Fekete György. Sütő András bronzból készült mellszobra - Zavaczky Walter helyi szobrászművész alkotása - az udvarhelyi Művelődési Ház mellett kapott helyet, Széchenyi István és Tomcsa Sándor emlékműve társaságában. „Sütő Andrásnak választott szülőföldje volt a Hargita, a Zetelakához tartozó Sikaszóban volt a hétvégi háza, Ferenczy Ferenc polgármestersége idején pedig, aki egyébként ezt a szoborállítást is kezdeményezte, Székelyudvarhely díszpolgára lett. Mi úgy tartottuk, hogy hozzánk tartozik” - mondta Lőrincz György, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) elnöke, hogyan kötődött Sütő András Székelyudvarhelyhez. Hozzátette: a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az EMIA tavaly gyűjtést kezdeményeztek, a szoborállítás anyagi fedezete udvarhelyi és zetelakai adakozók, valamint a Communitas alapítvány támogatásából gyűlt össze. A mezőségi Pusztakamaráson 1927-ben született Sütő András a szülőföldről, magyarságról és megmaradásról írt lírai vallomással, az 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénnyel tört be a magyar irodalom élvonalába. A kiállásra, emberi tartásra tanító drámái - a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, az Advent a Hargitán vagy az anyanyelv szakrális erejét hirdető Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyve bátorítást jelentettek a Ceaușescu-diktatúra nemzeti elnyomásával ellenszegülő erdélyi magyarságnak. Közéleti szerepvállalásával, az anyanyelvi oktatás melletti kiállásával a román nacionalizmus célpontjává vált: az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom során félholtra verték, fél szemére megvakították. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók Sütő Andrásról nevezték el a nyelvőrzés díját. (MTI) Fotó: N.M.K. NÉPÚJSÁG 5