Népújság, 2013. június (65. évfolyam, 124-147. szám)

2013-06-25 / 143. szám

2013. június 25., kedd Mélységes megrendüléssel búcsúzunk LOHINSZKY LORÁND érdemes művésztől (1924. július 25., Kolozsvár-2013. június 22., Marosvásárhely) aki rövid, de méltósággal viselt szenvedést követően nyolcvankilencedik életévében az öröklétbe távozott. Az erdélyi színjátszás nagy mestere, akit a kö­zönség úgy zárt szívébe, mint Trepljov (Csehov: Sirály), Görgei Artúr (Illyés Gyula: Fáklya­láng), Ványa Bácsi (Csehov: Ványa bácsi), Möbius (Friedrich Dürrenmatt: A fiziku­sok), Darkó (Nagy Ist­ván: Özönvíz előtt), Őr­nagy (Örkény István: Tóték), Bolyai Farkas (Németh László: A két Bolyai), Lucifer (Madách Imre: Az em­ber tragédiája), Prédikás (Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért), Lear (Shakespeare: Lear király), Szervét Mihály (Sütő András: Csillag a máglyán), Rica Venturiano (Caragiale: Zűrzavaros éjszaka), Dr. Bálint Ákos (Székely János: Irgalmas hazugság), Manó (Sütő András: Az álomkommandó), George, (Albee: Nem félünk a farkastól), 111 (Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása), és még számos jelentős szerep alakítója, több mint ötvenéves karriert hagyott maga mögött. 1950-ben, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet első végzett évfolya­mán szerzett oklevelet Kolozsváron. Azonnal a Marosvásárhelyi Székely Színházhoz szerződött, ahol példaértékű, nagyszerű pá­lyafutást élt meg. Társulatához karrierje során végig hű maradt, miközben életművét vendégjátékok, rendezések és jelentős ha­zai, valamint anyaországi filmszerepek is gazdagították: Udvardi (1972, Nincs idő), István (1974, Holnap lesz fácán), Török János (1976, Apám néhány boldog éve), Páter gvárdián (1992, Ábel a rengetegben), Lukács (1996, Retúr). 1954-től a Marosvásárhely­re áthelyezett Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára­ként segítette számos színésznemzedék kibontakozását. Úgy élt, ahogy csak a karizmatikus emberek, a nagy művé­szek tudnak élni, akik számára mindennél fontosabb az emberi méltóság és a művészi hit. Munkásságát számos elismeréssel, díjjal jutalmazták, melyek közül a legjelentősebbek az ÉRDE­MES MŰVÉSZ TITULUS - 1964, A MAGYAR KÖZTÁR­SASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE - 1995, A MA­GYAR MŰVÉSZETÉRT EMLÉKÉREM - 1996, UNITER ÉLETMŰDÍJ-2000; DÍSZDOKTORI CÍM, NEMZETI SZÍN­HÁZI ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM, BUKAREST - 2005; ROMÁNIA CSILLAGA, TISZTI FOKOZAT-2005. LOHINSZKY LORÁND emléke előtt kegyelettel hajt fejet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művé­szeti Egyetem közössége, mindkét intézmény saját halottjának tekinti. Tisztelői a Kultúrpalotában felállított ravatalnál róhatják le kegyeletüket június 26-án, szerdán 10.00 és 12.00 óra kö­zött. A gyászszertartásra 15.00 órakor kerül sor a marosvásár­helyi református sírkert cintermében. Marosvásárhely, 2013. 06. 24. MEMENTÓ Király és bohóc In memóriám Lohinszky Loránd Lehullt egy csörgősipka... Lohinszky Loránd tanítványait mindig ezzel bocsátotta út­ra: „Soha ne felejtsék, hogy akármit is játszunk, a mi fejün­kön ott van a láthatatlan csörgősipka! ” Nem biztos, hogy mindenikük azonnal felfogta, hogy ez mit jelent. A most elköszönő mester életére visszatekintve vi­lágossá válik az ige értelme: a színház játék. Gyönyörű já­ték, mely mögött ott a sok munka. Lohinszky mester ezzel lé­nyegében ugyanazt tanította, mint Peter Brook. Az örök ér­vényű bölcsességek röviden összefoglalhatók , minél rövi­­debbek tömörebbek annál több, gazdagabb, mélyebb az ér­telmük... Döbbenten vesszük tudomásul — már amennyire ez lehet­séges —, hogy a mester elment. Több mint 60 évet töltött kö­zöttünk a pályán, tiszteletreméltóan hosszú, 89 évet átívelő életéből. Neve egyet jelent számunkra, marosvásárhelyiek számára a SZINHÁZ-zal. Élete során egy egész univerzumot varázsolt elénk közönség, színésztársadalom, színésztanít­ványok sokasága egyaránt a művészet, a kultúra, az értelmi­ségi méltóság és emberi tartás megkerülhetetlen világítótor­nyaként tekinthetett rá, s biztosan így őrzi majd emlékét. Volt fenséges királya II. Fülöp félföldgömbnyi birodalmá­nak. Lear királyként felosztott világának utolsó talpalatnyi szegletén nyüszítő kutyaként kaparta maga és Cordélia lá­nya alá a megmaradt rögöket, miközben a nézőtéren össze­szorult a torkunk A szellem és tudás tornyaiból nézett a vi­lág gyarlóságaira Dürrenmatt fizikusaként. A filozófia mély­ségeit és magasságait tárta elénk a híres Spitteller­­monológban. A hit és kétkedés ellenpólusait járta be Szer­vétként és Kálvinként, s mindkét oldalon feltárta az igazsá­gokat és tévelygéseket. Pozolt az Istennel az értelem szabad­ságáért Luciferként (s Az ember tragédiájának próbái során együtt kereste kétkedő ellenpólusi szerepben Harag György­­gyel a színpadi igazság és személyes hitelesség akkor éppen korszerű kifejezőeszközeit). Királysága kiterjedt a földi és szellemi térségekre, végtelen horizontokra irányítva a nézők figyelmét. S ugyanakkor esendő emberi sorsok sokaságát tudta a deszkákra varázsolni. Volt gyenge tüdejű, de emberi bátor­ságban messze a többiek felé magasodó hős, igazi „ legény a talpán". Volt emberséget sugárzó főszerkesztő az Újságírók díj­nyertes főszerepében, s abban a korszakban mert egyszerű kisemberként megjeleníteni olyan szerepeket, melyeket a po­litikum elvárásai szerint idealizált hősként kellett volna áb­rázolni. Rekedt tengerésze ezért vált emlékezetessé az opti­mista tragédiában. Esetlen kisemberei közül talán a legem­lékezetesebb­­ bemutatkozásának hangvétele ma is fülünkbe cseng: „ Komoróczy Komoróczy Jenő adótiszt ”-a Szerelem című Harag-előadásban játszott szerepe. Az idegenséget árasztó hatalmas térben elmotyogott története: „felállították a vérpadot Eperjes piacán... ” egy elvetélt sors és szétfoszló világ keserűen tragikomikus üzenetét hordozta. Bulgakov Moliére-jeként egyszerre volt esendő ember és hatalmas színpadi fejedelem. Volt kedves, morózus orvosprofesszor a Régimódi komédiában, aki szigorát félretéve pityókosan akart Leningrádból Kamcsatkába evezni egy elkötendő csó­nakon. Fergeteges humorral tudott részegséget megjeleníte­ni a színpadon, ő, aki sohasem volt iszákos, mintegy élő cá­folataként a színésztársadalmat ezen a téren gyakran meg­bélyegző közhiedelemnek Tarr Lászlóval Prédikásként elját­szott jelenete Sütő András Vidám sirató egy bolyongó por­szemért című darabjában színháztörténeti jelentőségű bra­vúrként tartható számon az elkövetkezendő nemzedékek szá­mára is. „Hová tűnt Ninive és Alexandria?" - énekelte­­Mardolla a két színészóriás a színpadon, talán nem is tudva arról, hogy ez mára mennyire aktuális kérdéssé érett az idő­ben... És volt felejthetetlen bohóc, clown, ha úgy tetszik Még fi­atal színészként alakította Filiberto bácsit Goldoni különös történetében, gegjeivel frenetikus hatást váltva ki a nézőté­ren. Egyik visszatérő mondata - „Okos, felírom!" - évtize­dig szállóige maradt a színház berkeiben. Különleges él­ményt jelentett a cipőket pórázon vezetett kutyákként magá­val harcoló Bolondja a Vízkeresztben, életpályáján talán a csörgősipkás hasonlat egyik legjellegzetesebb megnyilatko­zásaként. És ott volt a közel kétszázötvenszer eljátszott Sza­lámi Ödön, az ügyefogyottság álarcába rejtőzött diadalmas­kodó chaplini alteregó. A csetlő-botló kisember hirtelen vál­tott és a Bajza utca sarkán, álló palotáról énekelt vérbeli Stuxként, utolérhetetlen eleganciával. Mert ez is Lohinszky sajátja volt. Személyében talán az utolsó valóban elegáns színész távozott a deszkákról, aki az életben és a színpadon egyaránt páratlan varázslatossággal, erőltetettség és hival­kodás nélkül tudott elegáns lenni. Nem véletlenül jelentkezett rendezőként az Osztrigás Micivel és a Lady Windermere le­gyezőjével, melyekben a tizenkilencedik század stílusát vará­zsolta a színpadra humorral és intelligenciával. Számomra az egyik legemlékezetesebb színpadi szerepe a Lila ákác­ban játszott Angélusz papa volt, a nőimitátor, aki Cso-Cso-Szán áriáját hirtelen váltotta szopránból basszus­ba, máig rejtélyes bravúrként. Nem egy főiskolás színész­hallgató nézte meg ezt a jelenetet 25-30 alkalommal... És tudott tenyérbemászóan gonosz lenni a színpadon De az úgynevezett negatív szerepekbe is belopta az emberség, az elesettség szikráit, mert egész életében ellenezte a sablo­nosan sarkított fehér-fekete jellemábrázolást. Máig tanítható ezen a téren Darkó alakítása az Özönvíz után című, több szempontból is a romániai magyar színjátszásban mérföld­kőnek számító előadásban. Sorolhatnánk a számolhatatlan szerepek sokaságát. Kirá­lyok, tudósok, nagy- és kispolgárok, művészek, kisemberek és szellemi titánok, zsenik és gügyök - a mesterség legmaga­sabb fokán megrajzolt jellemek végtelen gazdagsága tárul elénk az életművet vizsgálva, arra emlékezve. És ott van sok Magyarországon eljátszott filmszerepe, melyekkel a kommu­nista kultúrpolitika jóvoltából alig találkozhattunk Ki is volt hát Lohinszky Loránd? Ki rejtőzik a sok lebon­tott hagymahéj alatt? Egy SZÍNÉSZ, egy kortárs értelmiségi habitusú művész, akit a tudás, a műveltség, a világra való kíváncsi rátekintés és az igazságokra való ráismertetés szándéka vezérelt egy életen át, a színpadon és a tanárkodása során egyaránt. Ezt első kézből tanúsíthatom: kis híján húsz esztendeig dolgoz­tunk együtt, öt színészosztályt indítottunk útjára. Tehát TANÁR is. Kivételes szerencsémnek tartom, hogy mellette élhettem, dolgozhattam, abban az időben, amikor jelentős erőfeszítésekre volt szükség a színészképzés korsze­rűsítése terén. Kivételes intellektusa, igényessége, a fantázia és a munkakedv serkentése, az állandó megújulási szándék a berögzött sablonok elvetése, a hallgatók saját személyisé­géből, képzelőerejéből táplálkozó művészi alapállás kialakí­tása, az utánzásos pedagógia meghaladása - íme tanári munkájának alappillérei, melyek számomra is fontos irány­jelzőkké váltak közös munkánk során. Távozása fájdalmas veszteségünk Hiánya hatalmas űrt jelent. De talán mégis vigasz az a tagadhatatlan tény, hogy olyan művész volt, aki értékeket teremtett, örömet okozott, gondolatokat ébresztett, fergetegesen szórakoztatott és taní­tott minket, akik boldogok lehetünk hogy kortársaiként kö­vethettük kivételes művészetének megannyi csodáját. Adjon ez vigaszt a veszteségben mindnyájunknak, kiváltképpen a gyászoló családnak melynek példás összetartásban, szere­tésben eltöltött évtizedek sora jutott osztályrészül, s Lohinszky Lorándnak az embernek ebben is örök fényű sze­rep jutott. Drága mesterünk nyugodjál békében! Kovács Levente Sütő Andrásnak állítottak szobrot Székelyudvarhelyen Az erdélyiek büszkék lehetnek arra, hogy Sütő Andrásnak itt ígért köny­­nyű álmot édesanyja, itt virágzott ki számára a könyvek nyelve, a me­sékből örök igazságokat nemesítő csodálatos magyar szó - mondta va­sárnap Székelyudvarhelyen a hét éve elhunyt Kossuth-díjas író első romániai szobrának felavatásán Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MAA) elnöke. „Sütő Andrást az egyetemes, az oszthatat­lan magyar művészet - a beszéd, a zene, a formák és színek — követőnek tekintjük a szerzők feletti égi trónus előtt, mert igen nagy szükségünk van arra, hogy a múltbéli érdemekre a Teremtő jelenkori biztatásokkal válaszolhasson” - jelentette ki beszédében Fekete György. Sütő András bronzból készült mellszob­ra - Zavaczky Walter helyi szobrászművész alkotása - az udvarhelyi Művelődési Ház mellett kapott helyet, Széchenyi István és Tomcsa Sándor emlékműve társaságában. „Sütő Andrásnak választott szülőföldje volt a Hargita, a Zetelakához tartozó Sikaszóban volt a hétvégi háza, Ferenczy Ferenc polgármestersége idején pedig, aki egyébként ezt a szoborállítást is kezdemé­nyezte, Székelyudvarhely díszpolgára lett. Mi úgy tartottuk, hogy hozzánk tartozik” - mondta Lőrincz György, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) elnöke, ho­gyan kötődött Sütő András Székely­udvarhelyhez. Hozzátette: a Sütő András Baráti Egyesü­let székelyudvarhelyi tagjai és az EMIA ta­valy gyűjtést kezdeményeztek, a szoborállí­tás anyagi fedezete udvarhelyi és zetelakai adakozók, valamint a Communitas alapít­vány támogatásából gyűlt össze. A mezőségi Pusztakamaráson 1927-ben született Sütő András a szülőföldről, ma­gyarságról és megmaradásról írt lírai vallo­mással, az 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénnyel tört be a magyar irodalom élvonalába. A kiállás­ra, emberi tartásra tanító drámái - a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, az Advent a Har­gitán­­ vagy az anyanyelv szakrális erejét hirdető Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyve bátorítást jelentettek a Ceaușescu-diktatúra nemzeti elnyomásával ellenszegülő erdélyi magyarságnak. Közéleti szerepvállalásával, az anyanyelvi oktatás melletti kiállásával a román naciona­lizmus célpontjává vált: az 1990-es maros­vásárhelyi magyarellenes pogrom során félholtra verték, fél szemére megvakítot­ták. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápo­lók Sütő Andrásról nevezték el a nyelvőr­zés díját. (MTI) Fotó: N.M.K. NÉPÚJSÁG 5

Next