Népújság, 2014. június (66. évfolyam, 125-147. szám)
2014-06-02 / 125. szám
2014. június 2., hétfő A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNT A tizedik nemzedék ballagott a Sapientián Minden ballagási rendezvény felemelő, megható és egy életre szóló esemény hallgatóknak, szülőknek egyaránt A Sapientia ünnepsége még ennél is több, hangulatában, lelkületében, nemzeti együvé tartozásunk jegyében kiemelkedik más felsőfokú oktatási intézmények közül, hiszen ezt igazán a magunkénak érezhetjük. Szombaton az egyetem aulájában e szép ünnepségnek lehettünk részesei, amikor reményekkel és bizakodással tele végzősökkel népesült be az egyetem. A folyosók, a karzatok gyermekeik örömében osztozó szülőkkel, hozzátartozókkal teltek meg. A ballagási ünnepségen részt vett Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, valamint dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja. A hit szárnyakat adott a kibontakozáshoz A szombati ünnepség a hallgatók karonkénti bevonulásával kezdődött. S ez volt az a pillanat, amikor ennyi szép fiatal láttán örömkönnyek csillantak meg a szülők, hozzátartozók szemében. Az ünnepi beszédek sorát Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke kezdte. - Nem minden esztendőben sikerül mindenhova eljutnom a ballagási ünnepségekre, de most Marosvásárhelyre különösen odafigyeltem, és azért jöttem ide, mert ti vagytok a X. évfolyam ezen az egyetemen. Minden ballagás ünnep, de egyúttal mérföldkő is. Az Ószövetség népe, amikor valamilyen nagy utat megtett, vagy elérkezett valahová, mindig követ, emléket állított. Ezeknek a mérföldköveknek a neve eben-háézer, ami magyarul azt jelenti: mindeddig megsegített bennünket az úr. Tíz esztendő nem nagy idő egy nemzet, egy nép életében, de úgy gondolom, hogy mi most mindanynyian egy mérföldkőhöz érkeztünk, és illik nekünk is ezt megörökíteni. Mindeddig megsegített bennünket is az úr! Ezért most a hálaadás kövét kell felállítanunk, és együttesen kell hálát adnunk ezért a tíz évért. Kedves oktatók, nagyon sokat harcoltatok és harcoltok azért, hogy végül győzni tudjunk, ez a győzelem most itt nyilvánvaló. Tudjuk azt, hogy a Sapientia EMTE nem épp olyan erős, mint amilyennek szeretnénk, lehet, hogy gyenge a hangja, s is lehet, hogy bizonytalanság van körülöttünk, de ez a végzős diáksereg igazolja, hogy mi a szépet, a jót és az értéket akartuk. Mindenki érzi, hogy ennek az egyetemnek az alapja a hit, amely szárnyakat adott a kibontakozáshoz. Diákok, induljatok! Pedig most szeretnénk leginkább megtartani benneteket! Most látjuk a ti fejlődéseteket, és büszkék is vagyunk azokra az eredményekre, amiket elértetek. A kérdés az, hogy hová mentek? Sejtéseink vannak, hogy hová, de biztosat nem tudunk mondani. El kell ismerni, hogy recept sincs arra, hogy hová jó menni a mai embernek. Ez az egyetem, amely most kezd beágyazódni az erdélyi magyarság életébe, igyekezett számotokra tudást adni, de a tananyag a mai gyorsan fejlődő világban múlandó. Még nagyon sokszor kell újra és újra tanulni azért, hogy ebben az életben érvényesülni tudjatok. Reméljük, hogy a Sapientia egy vonatkozási pont marad a ti életetekben. Bárhol legyetek, büszkén tegyetek hitet szülőföldetek, Erdély értékeiről! Az itt kapott szeretetet, türelmet, jóságot és békét mint legfőbb értékeket adjátok tovább. Szeretnénk még itt tartani benneteket, de úgy, ahogy Ábrahámnak is el kellett hagynia otthonát, hogy az ígéret földje az övé lehessen, úgy nektek is el kell hagynotok az egyetemet. Bátorítson az, hogy Ábrahám nemcsak küldetést, hanem ígéretet és áldást is kapott, ígéretet arra, hogy nagy nép lesz. Ábrahám hitt, és meglátta, hogyan teljesedik be Isten ígérete. Sok fiatal úgy indul el az életben, hogy nem kéri házasságára szülei áldását, nem kéri életére az Isten áldását, mert úgy gondolja, hogy csak a maga erejében bízhat és erre támaszkodhat. Mégis most megáldalak benneteket, áldott legyen a ti utatok, és higgyetek abban, aki ide vezérelt benneteket, a mi Istenünkben. Isten áldjon meg benneteket! - hangzott el Kató Béla ünnepi beszéde, egy életre szóló útravaló a végzősök számára. Műveltnek, okosnak lenni jó dolog Dr. Dávid László elmondta, hogy évről évre hiányérzés tölti el, hiszen a hallgatók bizalommal jöttek ide, belakták ezt a teret, ami második otthonuk volt, barátságok, szerelmek is szövődtek itt. És most egyből vége mindennek. Igazi mérföldkő ez, ami akkor is érvényes volt, amikor a hallgatók a Sapientiát választották, hiszen műveltnek, okosnak, elkötelezettnek lenni jó dolog. Mennyire jó érzés barátok közt, hasonló értékeket valló emberek között itthon lenni! Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, nemcsak anyagi sikerekre vágyik, hanem szellemi, művészeti és társadalmi téren is vannak elvárásai. Meg vagyok győződve, hogy ti is ilyen módon akartok sikeresek lenni. És itthon akartok sikeresek lenni! Tanács, ami sokéves tapasztalatból fogant: semmilyen megbánás nem teheti jóvá az elszalasztott lehetőségeket! Az erdélyi közösség - sajnos - számtalan lehetőséget elmulasztott! - mondta a rektor. A beszélők sorát dr. Kelemen András dékán folytatta, majd a tanszékek képviselői léptek mikrofon elé: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kovács Loránd, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kátai Zoltán, a Matematika-Informatika Tanszék vezetője, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék képviselője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője. A ballagó diákok részéről Münzlinger Zoltán, a hallgatói önkormányzat részéről Móni Róbert szólt a ballagókhoz, tanárokhoz. A beszédek között Kovács Melinda énekelt, majd a néptánccsoport mezőségi táncot járt. Bakos Emília a Boldogasszony anyánk régi himnuszunkat énekelte. Az ünnepséget a történelmi egyházak lelkészeinek áldása, a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklése zárta. Mezey Sarolta Fotó: Nagy Tibor Békebeli 1913 Történelmi párhuzamok Nem mindennapi, ugyanakkor egyre megszokottabb esemény volt pénteken este a Marosvásárhelyi Rádiónál. S mielőtt valaki ezért az ellentmondásért megróná a szerkesztőt, kifejtem: különleges kötetet mutattak be a 3-as stúdióban - ez volt az eltérő -, s jó az, hogy a Litera-túra műsor szerkesztői felvállalják azt, hogy ebben az olvasástól elszokott világban hangoskönyveket készítenek, s így Hajdú Farkas-Zoltánnak a közönség előtt is ismertetett Békebeli 1913 című könyve mellett más hasonló kötetet is ezen a helyszínen ajánlanak az olvasók figyelmébe. Maradjunk a különlegességeknél. A kötet. Először hangoskönyvként hallhatták a Marosvásárhelyi Rádióban, Barabási Tivadar színművész előadásában. S nemcsak a kötet felvételének hangulatát, hanem a békebeli időkét is igen jól illusztrálta a színművész, aki felolvasott a regényből Ila Gábor zongorakíséretében. A kötet illusztrációs bélyegek, Vidák Zsolt magyarországi grafikus alkotásai, aki azoknak a portréját készítette el sajátos, kissé ironikus ábrázolással, akiknek élettörténetei szerepelnek a kötetben. A könyv műfaja dokumentummal ötvözött fikció, a korabeli újságok hírei fonódnak legendákkal, az írói fantáziával. Miért 1913? Mert ez az év előzte meg azt a világkatasztrófát - az első világháborút -, amelynek kimenetele a mai napig megváltoztatta Európa és a világ helyzetét, sorsát. Valóban, az utolsó igazi békeév, amelyben - bár jelei megvoltak - olyan művészeti életnek, gazdasági fejlődésnek voltak tanúi a kortársak, hogy senki nem gondolta azt, hogy csupán egy esztendő múlva minden a feje tetejére áll. Pezsgőt, jót ígérő korszak volt ez, különösen az Osztrák- Magyar Monarchiában, amely stabilnak látszott a térségben. Vagy mégsem? A kötet nem a történelmi választ keresi erre, hanem mindazt, amit és ahogyan átélt a kisember. De nem csak. A korabeli történelmi dimenziót azzal is szemlélteti a szerző, hogy párhuzamokat, élettörténeteket vázol úgy, hogy olvashatunk Adyról, Kosztolányiról, több kortárs magyar költőről, íróról, de megjelennek azok a meghatározó világirodalmi és művészeti személyiségek is, mint Kafka, Kokoschka, Rilke, Picasso vagy akár „a történelemcsinálók”, Vilmos császár, Ferenc József, Hitler, Sztálin. Aztán párhuzam az is, hogy korabeli Csíkszeredái újságokból idéz a szerző, amiből az is kiderül, hogy a Kárpátok ölében húzódó isten háta mögötti vidék is tulajdonképpen Európa - a nagy birodalom része -, hiszen a Gyilkos-tót egy hazában emlegetik a Balatonnal vagy a Tátrával. A könyvbemutatón Hajdú Farkas Zoltán Németországban élő íróval, műfordítóval Markó Béla beszélgetett. Megtudtuk, édesapja emlékének is ajánlja a könyvet, s az epizódszerű történetekben arra a kérdésre kereste a választ, hogy abban az időszakban, amikor minden rendjén volt, mi volt az, ami az embereket arra kényszeríthette, hogy felszínre kerüljenek azok a primitív állati ösztönök, amelyek miatt egymást ölték, pusztították. Emiatt is, bár úgy tűnik, hogy valamiféle rendezői elv szerint építette fel a kötetet, a szerző gondolatait a „szíve”, a tudatalatti vezérelte a történetek összefűzésében. Sebestyén Spielmann Mihály történész - a másik beszélgetőtárs - a könyvbemutatón még közelebb hozta a hallgatósághoz a kort azzal, hogy idézett az 1913. év marosvásárhelyi krónikáiból. S igen találóan olyan eseményeket választott ki, amelyek azt bizonyítják, hogy ekkor Marosvásárhely is úgy volt része a monarchiának, hogy akkor épül meg a mai napig is egyik legjelentősebb szecessziós épület, a Kultúrpalota, de egy marosvásárhelyi képviselő minisztert buktat, s hogy valami már 1913- ban nem volt rendjén, a Maros-partiak úgy érezték, hogy a bolgár kertészek részt vesznek az akkor már dúló balkáni háborúban, mi több, a 62. marosvásárhelyi gyalogezred is Tuzlában hadgyakorlatozik. Minő véletlenek... - tehetnénk hozzá. Aztán szó szót hozva, a szerző és faggatója kifejtették: akkor is és most is valahogy abban a komplexusban voltunk, vagyunk, hogy tőlünk, Erdélyből az út Európa felé Budapesten keresztül vitt, visz, s valahogy jó lenne, ha már ettől egy kicsit megszabadulnánk. Tegyük hozzá - a sorsunk össze van ugyan kötve, de a világpolitika nagy döntéseit még mindig máshol hozzák meg. Ajánló: olvassuk el a kötetet, tegyük le magunk mellé, és nézzünk körül, mi történik ma a nagyvilágban. Párhuzamok? Vajda György Fotó: Vajda György NÉPÚJSÁG 3 Antonescu visszalépett az államfőjelöltségtől Visszalépett az államfőjelöltségtől is Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) távozó elnöke szombaton. Antonescu közölte: visszalépésével tisztázni szeretné, hogy nem személyes ambíciók vezérlik, és reméli, hogy így a jobboldali pártok gyorsabban meg tudnak egyezni egy olyan közös elnökjelölt személyében, akit mindenki elfogad. Kifejtette: politikai tapasztalata, eltökéltsége alkalmassá tenné arra, hogy ő legyen a jobboldal jelöltje, mivel azonban támadható, nem akarja a személyével kapcsolatos vitákkal, előítéletek lebontásával hátráltatni a jobboldali összefogást. Antonescu szerint a jobboldalnak legkésőbb július 15-ig meg kell neveznie elnökjelöltjét. Hozzátette: ügyvivői feladatot sem kíván már vállalni a PNL élén a párt június 28-29-i rendkívüli tisztújító kongresszusáig. A román hírtévék szerint Antonescu a PNL elnökségére pályázó Klaus Johannis nagyszebeni polgármester államfőjelöltsége számára készíti elő a talajt. A felmérések szerint a jobboldal potenciális államfőjelöltjei közül most Johannis a legnépszerűbb, és valós esélye lehet legyőzni Victor Pontát a novemberi elnökválasztás második fordulójában. Bár Ponta szeptemberig akarja halasztani annak eldöntését, ki legyen a baloldal elnökjelöltje, sokan kész tényként kezelik, hogy ő fog indulni. Antonescu az európai parlamenti (EP-) választások után, múlt hétfőn mondott le pártelnöki tisztségéről, mivel pártja csak 15 százalékos eredményt ért el a célul kitűzött húsz helyett. Kezdeményezésére a magát jobboldali erőként meghatározó PNL állandó tanácsa úgy döntött, felvételét kéri az Európai Néppártba, a román belpolitikában pedig összefog a jobbközép Demokrata Liberális Párttal (PDL) a kormányzó szociáldemokraták ellen.