Népújság, 2015. május (67. évfolyam, 98-120. szám)

2015-05-23 / 115. szám

6 _/I/1m0^" Elhunyt Kibédi Varga Sándor Kibédi Varga Sándor (eredetileg Varga Sándor; Marosvásárhely, 1946. október 14—2015. május 17., Budapest) erdélyi származású újságíró, író, ta­nár, a marosvásárhelyi Pedagógiai Fő­iskola román-magyar szakának elvég­zése után öt évig falusi általános isko­lákban tanított. 1978-ban újságíró lett a Maros megyei Vörös Zászlónál, a művelődési rovat szerzőjeként recenzi­ókat, színikritikákat írt. Négy év múl­va a Bukarestben szerkesztett Előre tudósítója lett. 1988. május 1-jén Karlovy Varyba indult pihenni, de nem érkezett meg, mert Budapesten leszállt a vonatról. Az „új hazában” az újságírói hivatást folytatta, de a Varga Sándor nevet ki­egészítette a Kibédi előnévvel, ugyanis meg kellett különböztetnie magát a hasonló nevű kollégától. Más indítéka is volt: közeli rokonai, akik az első vi­lágháború után érkeztek Budapestre, szintén ezt az előnevet vették fel. Apja unokatestvére, az 1902-ben Szent­­gericén született, 1986-ban München­ben elhunyt Kibédi Varga Sándor a kolozsvári filozófiai iskola neves képvi­selője volt. Négy évig dolgozott a Magyar Rádió­ban, az egymilliós példányszámú RTV Újságnál, majd nyolc évig a Kurír cí­mű országos politikai napilapnál. So­káig parlamenti tudósító is volt. Kü­lönböző időszakokban a Mai Nap, az Új Magyarország és a 168 Óra című hetilap állandó külső munkatársának mondhatta magát. 1999-ben az MTI Kiadói Kft. szerződtette, majd hama­rosan ismét tanár lett. Nyugdíjazásá­ig, 2006-ig, magyar nyelvet és irodal­mat tanított egy újpesti általános isko­lában. Újságírói pályájával párhuzamosan, 1973 és 1982 között körülbelül száz novellája jelent meg, főleg az Utunk című kolozsvári szépirodalmi hetilap­ban. 1979-ben színpadi művel szere­pelt az Utunk Évkönyvében, 1986-ban pedig rövidprózával szerepelt a Kriterion Könyvkiadó Ajtók című an­tológiájában. 2001-ben a marosvásár­helyi Impress Kiadó elkészítette A megváltás ezután következik című no­­velláskötetét. Egy pesti alapítvány fel­hívására szociográfiát írt az 1990-es rendszerváltás előtt Magyarországra menekült több mint háromszázezer er­délyiről. 1998-ban részt vett a Másság Alapítvány cigányellenes diszkriminá­ciókat feltáró Ácsi! című riportköteté­nek (Osiris Kiadó) készítésében. Az Üveghegyen túl - Erdélyi ki- és beván­dorlók az ezredfordulón című kötetét a Mentor Kiadó gondozta és publikálta 2009-ben. 2002-ben megírta munkahelyének, a Langlet Valdemar Általános és Felnőttképző Iskolának centenáriumi évkönyvét (az intézmény névadója a svéd vöröskereszt zsidómentő főtitká­ra volt Budapesten a vészkorszak ide­­jén). Források: Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2011. Udvardy Frigyes: A romá­niai magyar kisebbség történeti krono­lógiája 1990-2006. Kibédi Varga Sán­dor, 2001. november 7. Élet és Irodalom, 2010. május 7. Láng Zsolt: Becsületes antimese. Re­cenzió Kibédi Varga Sándor Az Üveg­hegyen túl című kötetéről. Duna tévé, a Kívánságkosár vendége Kibédi Varga Sándor. Interjú, 2010. május 31. Káfé Főnix internetes irodalmi és fo­tóművészeti lap. Kibédi Varga Sándor: Rövid szakmai életrajz 130 éve halt meg Victor Hugo Százharminc éve, 1885. május 22- én halt meg a francia romantika legnagyobb alakja, Victor Hugo. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumá­nak portréja. Besanconban született 1802. február 26-án. Apja, aki tábornokként szolgált Napóleon hadseregében, nem sokkal később elvált feleségétől. A szakítás fő oka ellentétes világszemléletük volt: Hugo tábornok Voltaire-iánus szabad­gondolkodó, felesége viszont királypár­ti katolikus volt, aki fiait is ebben a szellemben nevelte. Az ifjú Victor a párizsi Nagy Lajos Líceumban tanult, ahol minden ener­giáját az írásnak szentelte, ontotta a verseket, Vergiliusz fordított, tragédiá­kat írt. Tizenöt éves volt, amikor a Francia Akadémia kitüntette egy ver­ses darabját, két év múlva Arany lilio­mot nyert a híres toulouse-i Virágjáté­kokon. Első verseskötete Ódák és ve­gyes költemények címmel 1822-ben je­lent meg, királypárti hangvételéért évi ezer frank királyi kegydíjat kapott. Et­től kezdve egész életét az irodalomnak és a közéleti szereplésnek szentelte. 1823-ban adták ki első regényét Iz­landi Han címmel, tagja lett a Charles Nodier vezetésével működő Cénacle irodalmi körnek. Erre az időszakra te­hető a gondolati és ízlésbeli fejlődésé­ben bekövetkezett fordulópont: király­­pártisága fokozatosan visszaszorul, egyre liberálisabb lesz, verseivel, da­ Victor Hugo 1853-ban rabjaival egyre inkább elkötelezi ma­gát a romantika mellett. 1826-ban fe­jezte be 6 ezer soros (egyébként előad­­hatatlan) Cromwell című darabját. A színmű védelmében írott tanulmányá­ban — melyet az irodalomtörténet-írás Cromwell-előszónak nevez — fejtette ki esztétikai nézeteit. 1829-ben bemutatott Marion de Lorme című színművét zsarnokellenes hangvétele miatt a cenzúra betiltotta. Válaszképpen megírta az Hernanit, amelynek nevezetes, 1830. február 25- i bemutatója és színházi „csatája” a ro­mantika győzelmét hozta a klassziciz­mussal szemben. Victor Hugo lelkesen üdvözölte az 1830. júliusi forradalmat, amely hatalomra juttatta Lajos Fülö­­pöt, a polgárkirályt. A következő év­ben jelent meg A párizsi Notre-Dame című történelmi regénye, a torz külse­jű, ám nemes lelkű Quasimodo és a szépséges Esmeralda megható történe­te, melyből azóta számos feldolgozás, film és rajzfilm készült. Az 1830-as fordulat után költőként is termékeny időszaka következett, verseskötetei sorra követték egymást, és új drámákat is alkotott. Közülük A király mulat címűt ugyan betiltották, de 1851-ben Verdi Rigolettójának szö­vegkönyveként mégiscsak színpadra került. 1838-ban készült el legköltőibb drámája, a Ruy Bias, amelyet A ki­rályasszony lovagja címmel is játszot­tak nagy sikerrel. 1841-ben - többszöri próbálkozás után - tagjává választotta a Francia Akadémia, 1845-ben pedig Franciaor­szág pairjévé nevezték ki. Közéleti te­vékenysége (a börtönök emberségeseb­bé tételéért, a halálbüntetés és a gyer­mekmunka eltörléséért harcolt) egy időre háttérbe szorította az írást. Az 1848-as forradalmat reményked­ve üdvözölte, Párizs képviselője lett az Alkotmányozó Gyűlésben, majd a Tör­vényhozó Gyűlésben, támogatta Louis-Napóleon Bonaparte herceg el­nökké jelölését. Az 1851. évi állam­csíny és III. Napóleon császárrá koro­názása után azonban száműzetésbe kényszerült, csak 1870-ben térhetett vissza hazájába. A csaknem húszéves száműzetés pályájának legterméke­nyebb időszaka volt, verseit három terjedelmes kötetben foglalta össze, A tenger munkásai és A nevető ember mellett megírta a világirodalom egyik legszebb regényét, A nyomorultakat. Jean Valjean történetét számos nyelv­re lefordították, világsikert aratott, sztárokat felsorakoztató filmek, rajz­film és musical is készült belőle. Hazatérése után árnyat vetettek éle­tére a családi tragédiák: kisebbik lá­nya megőrült, felesége, majd nem sok­kal később két fia is meghalt. 1871- ben, a Kommün idején — melyet egyéb­ként helytelenített — Brüsszelben, majd Luxembourgban tartózkodott, és csak 1873-ban tért vissza végleg Pá­rizsba. 1878-ban agyérgörcsöt kapott, s ettől kezdve 1885. május 22-én bekövetke­zett haláláig viaskodott a betegséggel. Holttestét a Diadalív alatt ravataloz­ták fel, majd - végakaratához híven - a szegények halottaskocsiján szállítot­ták a Panthéonba hatalmas tömeg kí­séretében.­ ­ 2015. május 23., szombat Shakespeare hiteles portréjára bukkantak egy négyszáz éves botanikai könyvben Egy négyszáz éves növénytani könyvben bukkant rá egy brit tudós Shakespeare mindeddig egyetlen olyan portréjára, amely még életében készült. Mark Griffiths egy korabeli kódot feltörve azonosí­totta a színműírót egy 16. századi metszeten. „Így nézett ki Shakespeare élete virágjában” - mondta a botanikus és történész, akinek felfedezése a Country Life magazinban olvasható. Mark Hedges, a magazin főszerkesztője „az évszá­zad irodalmi felfedezéseként” értékelte a portré azo­nosítását. Úgy vélte, a most fellelt Shakespeare­­portré „az egyedüli ismert hiteles portré a világ leg­nagyobb írójáról, amely még életében készült” - ol­vasható a BBC News honlapján. A metszet 33 évesen, élete virágjában ábrázolja a bárdot, amikor már megírta a Szentivánéji álmot és hamarosan hozzáfog a Hamlethez. „Olyan jóképű, mint egy filmsztár” — fűzte hozzá. Griffiths akkor fedezte fel a portrét, amikor az út­törő botanikus, John Gerard (1545-1612) pályafutá­sát kutatta. Gerard volt a szerzője a The Herbal of Generals Historie of Plantes című munkának, amit 1598-ban adtak ki. Az első kiadásból Griffiths sze­rint tíz példány maradt fent, a kötetek címlapján William Rogers metszete lát­ható. A metszeten megjelenő négy * alakot korábban képzeletbeli figu­ráknak vélték, Griffiths azonban felfedezte, hogy a körülöttük lévő dekoratív minták megfejthetők, és ezzel kiderül a figurák valódi identitása: John Gerard, Rembert Dodoens ismert fla­­mand botanikus és Erzsébet ki­rálynő kincstárnoka, Lord Burghley. A negyedik figura egy harangvi­rágszerű növényt tart és egy kuko­ricát - ezek a növények Griffiths sze­rint Shakespeare Vénusz és Adonisz cí­mű költeményére, valamint Titus Andronicus című színművére utalnak. A szakállas alak alatt egy, a korabeli arisztokrácia által kedvelt rejtvény található, és a tudós megfejtése szerint eb­ből kiderül, hogy William Shakespeare látható a ké­pen. Griffiths és kollégája, az oxfordi Worcester College professor emeritusa, Edward Wilson öt évig konzultált a latin­­ nyelv és Shakespeare kutatóival, mielőtt előálltak volna a felfede­zéssel. Mint mondták, nem hi­szik, hogy bárkiben kételyek tá­madhatnának. Nem ez az első alkalom, hogy hasonló, szenzációsnak kikiál­tott Shakespeare-portré került elő — emlékeztetett a BBC News. 2009-ben a Shakespeare Birthplace Trust mutatta be Cornelis Janssen flamand festő munkáját, amely a Cobbe család tu­lajdonában volt. A kép vélhetően váz­latként készült a Shakespeare színműveit tartalmazó első gyűjteményes kötet borítójához. A Cobbe-gyűjtemény örököse csak 2006-ban jött rá, hogy kit ábrázol a kép. A Trust azt állította, hogy az 1610-ból származó kép autentikus portré Shakes­­peare-ről, ám néhány kritikus ezt hevesen cáfolta. D­MHCZ COMMUNITAS rVrlL/OA. ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÓ AZ RMDSZ ÉS A COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY —_________________­____ |

Next