Népújság, 2018. március (70. évfolyam, 49-75. szám)
2018-03-30 / 74. szám
6 NÉPÚJSÁG Kiss Székely Zoltán Ezerkilencszázharminc éve, szent zsidók földjére nagy próféta támadt. Emlékének, mely bágyadt, égi bánat, szenteljük ezt a sárga pergament, így kezdi A húsvét dicsérete szonettjét 1930-ban Dsida Jenő a Kalendárium szonettekben Április havára írt darabjában. Rágondolok, míg járom Golgotámat. Mivelhogy nincs igazság idelent, Pilátus alatt a keresztre ment, de harmadnapra új életre támadt. Alleluja! - nagy bástyákat ledöntőn rivalg s csodára váró tűzben ég falu és város, ház, tébolyda, börtön, minden üszkös, az arcok feketék!... Feltámad-e a bús erdélyi földön, ki meghalt és eltemetteték? Bús költő, talán a legbúsabb erdélyi költő nyolcvannyolc évvel ezelőtti szavai - üzenet egy bús tavaszból a mostaniba. Noszogatóbiztató kérdésére az igent szétrázta fenyők virágpora rajzolta ma az égre, s hidegbe gémberedett mandulafácska kibomlott, de a faggyal is dacoló virágai táncolták körül, a szürke felhők peremére varázsolva színük optimizmusát. Elképzelem. A Trianon évében született gyerekemberek talán éppen tízévesen csatlakoztak először a nagyobbacskákhoz végigjárni a fél falut a feltámadás utáni locsolóhétfőn. Édesapám, az akkor éppen széki református kántortanító nagyobbik fia, akkora volt, mint a fiú dédunokája, akivel idén először indulunk locsolkodni. A dédnagyapa akár ezt a versikét is mondhatta, amivel 2018-ban mi indulunk feltámasztást tanulni: Öröm, hogy itt a feltámadás! Elkészült a pirostojás! Húsvét ünnep emlékére, Keresztények örömére: Adjon Isten jó, bő áldást, Köszönöm a szíves látást! Ha nem is bő áldás, de megmaradás adatott, s új tavaszok ígérete éltetett. Akkor is... S lám, ez idei korán érkező nagypéntek két nappal előzi március második holdtöltését - ritka, évente egyszer előforduló esemény, ha egy hónapra két telehold is jut. 2018-ban éppen március e hónap. Mi több, éppen nagypénteket és húsvétot köti össze, s vezet át a szeszélyes áprilisba. De már a március is ilyen szeszélyes volt az idén. Az alig havas tél után, amikor már virágba borultak volna az erdei tisztások, jött az arasznyi hó. Talán majd április füttyös kedve elolvasztja végleg a havat, s ha már virágvasárnap virág nélküli volt, késve bár, de érkezik a barkák s hóvirágmezők után az ezerszínü ésillatú tavasz. Csupán remény, hogy nem teljesedik úgy e hó, mint az 1766. esztendőben: Fordul az Hold, fordul a szerencse, s megcsal, Ha jobbod felől áll, te vagy mellette bal, Akkor pök még arcul, mikor nyájason nyal. Gyöngyössi János tordai református lelkész Az esztendőben elő forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre alkalmi versciklusának Április darabjában éppen ezt a változó időt panaszolja fel: a csalatkozásokat a természetben. Gyöngyössi a Holdról mondja, hogy csalárd. Habár éppen a Hold nem hazudik. Hiszen ha C betűt formál, csökkenőben van, s D-je dagad. Maga április a csalárd, s húga, a március, tőle tanulta azt. Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép s féllábon elszalad. O április, ó április, a nap se süt, nem bomlanak a folyton nedvesorrú kis rügyek se még a füttyös ég alatt, így köszönti előre, 1939. március 12-én írt versében, Radnóti Miklós a Hónapok Naptár ciklusában Áprilist. Lám-lám ő még nem bomlasztja a rügyeket a már füttyös ég alatt. Csak szellőket riaszt. Ellenben Csokonai Vitéz Mihály uram A békétlenkedőben a Tavaszt (is) a végtelenséMajd kihúz az éhező. Óh, bárcsak hamar nyár lenne, E silány tavasz elmenne: Uram! uram! talán már Nem is fog már lenni nyár! No, ennek azért ellentmondani látszik a természet rendje. S maga az ember is. A húsvéthétfői locsolás is tulajdonképpen tavaszi termékenységvarázsoló ünnep. A gyakorta pikáns versikék burkolt erotikája a régi tavaszvarázsló rigmusok profán unokája. Nem vagyok én nyuszi, kell nekem a puszi! Gombold ki a blúzocskádat, hadd locsolom dombocskádat! A pajzán városi folklór versikéi is efelé tapogatóznak. S bár ha - akár a városi polgárság folklorizálódó rigmusairól van szó, s így eleve helyük van népi költészetünkben, magam jobb szeretem a szemérmesebb tisztességeseket. Ide is biggyesztek közülük még egyet Csernátfaluból, a Barcaságból. Eljöttem hozzátok ifjú létemre, Hogy harmatot öntsek ebbe az esztendőbe. Mert, ha nem öntök ebbe az esztendőbe, Nem virágzik szépet a jövendőbe. Friss víz kivánkozik ennek homlokára, Egy piros tojás ennek a váltsága. Ezzel kívánok én is áldott húsvéti ünnepeket. Hétfőre pedig sok locsolót lányoknak, asszonyoknak, s piros tojást legénykéknek, legényeknek s véneknek egyaránt. Háromszázadik levelemet is elpostázva, maradok kiváló tisztelettel minden igaz ember irányába. Kelt 2018-ban, nagypénteken A természet kalendáriuma (CCC.) gig szapulja. Panasza bizony a békétlenkedőé, szinte elriaszt. Ejnye, már az esztendőnek Silány napjai eljőnek, Itt a kedvetlen tavasz. Locsos, pocsos minden napja, Komor a böjt más hónapja. Április csalárd, ravasz. Sovány szelek süvöltése, Száraz porral kerengőse Torkot, mellet terhelő, Huruttal kerül elő. Kinek volna kedve benne! Bárcsak hamar vége lenne Unalmas óráinak. Szemem bármerre tekintsen, Sem gyümölcse semmi nincsen Kertem puszta fáinak. Mit ér zöldje a szőlőnek, Ha rajta fürtök nem nőnek, Mit ér a bimbó, virág, Ha körtvélyt nem nyújt az ág? Barmaim, jaj, de soványok Elfogyott a takarmányok, Már sem széna, sem mező, Ezek az ember szükségi, Faggyal dacoló rügyek bomlanak Nincs új, elfogyott a régi, Keresztre ment, de harmadnapra új életre támadt pónyikalma tavaszígérete Húsvéti hagyományok A kereszténység legnagyobb ünnepére Varga Máté, a Hagyományok Háza munkatársa néhány kevésbé ismert tradíciót elevenít fel. Csermák Zoltán Húsvét nemcsak a kereszténység legnagyobb ünnepe, de egyben a tavasz kezdete is a népi világban. Az évezredek során ősi pogány, keresztény és helyi szokások találkoztak a hagyományokban. A húsvéti ünnepkör kitüntetett napja az ünnepet megelőző heti virágvasárnap. A nyelvterület északi részén, de Nógrádban és Hont vármegyében is régi hagyományai vannak a kiszehajtásnak. A szó eredetileg a böjti ételre, a búzakorpából erjesztett savanyúlevesre, ciberelevesre utal. A szalmabábut, amelyet sok helyen banyának is csúfolnak, a lányos házaknál öltöztetik fel menyecskének, mindenki ad hozzá valami göncöt. A lányok e maskarát „Haj ki kisze, haj ki” énekkel viszik végig a falun, s a település határában - miután levetkőztették — belökik a patakba, vízbe. Ezzel a téltől, betegségektől szabadul meg a kiszehajtó közösség. Víz hiányában a bábura tűzhalál vár. Egyes falvakban ezután a lányok a villőnek nevezett, gyakran tojásokkal, pántlikákkal díszített fűzfaágakkal járták végig a falut. Ezt a villőzésnek nevezett zöldágazó szokást a tavasz, a meleg eljövetelének jelképeként is értelmezhetjük. A szokást Kodály Zoltán is feldolgozta. Nagypéntek hajnalának a rituális cselekedete a mosakodás. Végzői korán kelnek, elmennek a kúthoz, patakhoz tisztálkodni, ezáltal egész évben kerüli őket a betegség, a rontás. Erdélyben aranyosvíznek is nevezik a tisztálkodóvizet, máshol szótalanvíznek hívják, utalva a csendben végzett aktusra. Itt kapcsolódik össze a hit és a hagyomány, a szokás akkor váltja be a reményeket, ha pontosan, a generációról generációra öröklődöttek szerint végzik el. A húsvéthétfői, vízbevető hétfői locsolkodás közismert, de talán kevesebben tudnak a dunántúli „korbácsolásról”, „vesszőzésről”, melynek eszköze a több ágból font fűzfaveszsző, mogyorófavessző. A szlovák eredetű - számos helyen suprikálásnak, sikálásnak is nevezett - szokás szintén egészségvarázslást jelent, a betegséget vetjük ki a másikból. Mai fejjel kissé furcsán hangzik, a verésért vagy vízbe vetésért is hímes tojás járt. A magyarázat természetesen a hitvilágban, a közösségi jó szándékban rejlik, hisz a „verőlegény” mindenképpen a „szenvedő” javát akarja. Győri hímes tojásvásárFotó: Csermák Zoltán HÚSVÉT 2018. március 30., péntek