Népújság, 2018. június (70. évfolyam, 122-146. szám)

2018-06-27 / 143. szám

2018. június 27., szerda KULTÚRA Magyarországi turnén a Maros Művészegyüttes Kultúrdiplomácia és műhelymunka Június 17. és 25. között ma­gyarországi vendégturnén járt a Maros Művészegyüttes magyar tánc- és zenekara. A tapasztalatokról, ugyanakkor a nyári évadszünet utáni be­mutatóról és rendezvényről Barabási Attila Csabával, az együttes igazgatójával be­szélgettünk. Vajda György Az igazgató elmondta, hogy az együttes tagjai június 17-én, vasár­nap reggel indultak útnak, az első előadást 18-án, hétfőn este mutatták be a 14. Magyar Táncfesztiválon, amelyet a Győri Balett szervezett a Magyar Táncszövetséggel közösen. Ez egy olyan fesztivál, ahol az elő­adások során a színpadokon helyet kap a táncművészet minden műfaja a balettől a kortárs koreográfián át a néptáncig. Erre a rendezvényre eljön­nek a legjobb magyar táncművészeti előadások. Különlegessége, hogy három éve párhuzamosan gyerekfesz­tivált is rendeznek, ahol úgyszintén mindent felvonultatnak, kiegészítve a kínálatot bábszínházi előadásokkal. Ugyanakkor jelen vannak a táncmű­vészet berkeiben levő kritikusok, a legnagyobb alkotók, akik szakmai kritikával illetik az előadásokat, s ez mérvadó lehet a fertőrákosi bar­langszínházban a bemutatkozó együttesek, társulatok számára. A Maros Művészegyüttes vissza­térő vendég Győrben, mivel eddig kilenc előadással volt jelen a feszti­válon, egyik évben két előadást is bemutatott. A kapcsolat azóta olyan szoros, miután a Maros Művész­­együttes tagja lett az Országos Táncszövetségnek, amelynek alel­­nöke Kiss János, a Győri Balett al­igazgatója. A Maros Művészegyüt­tes a Gyimesben jártam című elő­adásával a győri színház előtti sza­badtéri színpadon a nyitó napon lépett fel. Az előadás után több száz résztvevővel táncoktatással egybe­kötött táncházat is tartottak, ahol bemutatták a gyimesi táncok alap­jait. Emellett az együttes zenekara külön koncertet tartott Kásler Magda énekes közreműködésével. A Hargita együttes a Hegyen innen, hegyen túl című előadást, míg az Udvarhelyi Táncműhely az Apám tánca című produkciót vitte el. Intézményvezetőként Barabási Attila Csabának lehetősége volt minden előadást megtekinteni és a szakemberekkel kapcsolatot te­remteni. Még egy könyvbemutató is belefért a programba. Lőrincz Katalin Harangozó Gyula-díjas táncművész szakkönyvének ismer­tetésén vehettek részt az együttes tagjai. A győri fesztivál három napig tartott, és a tagoknak így alkalmuk volt több előadást megtekinteni. Másnap folytatták az útjukat Sop­ronba, ott június 19-én, kedden este a Petőfi Színházban adták elő ismét a Gyimesben jártam című előadást. A soproniaknak tavaly is volt alkal­munk látni az együttest, ugyanis no­vemberben két hét leforgása alatt a János vitéz című előadást 17-szer vitték színpadra. Szerdán, csütörtö­kön és pénteken a tánckar Sopron­ban a Varga János által vezetett műhelymunkán vett részt. Fizikai és szellemi erőnlétet követelt ez a munka az együttes tagjaitól, viszont derekasan helytálltak. Olyan népi elemekből merített táncmozdulato­kat sajátítottak el, amelyek közelí­tenek a kortárs tánchoz, baletthez, mivel a Maros Művészegyüttes fel­tett szándéka, hogy az elkövetke­zendő időszakban több táncszínházi előadást vigyen színpadra. A mű­helymunkán elsajátított mozdulatok benne lesznek a művészegyüttes következő, ősszel műsorra kerülő produkciójában. Június 22. és 24. között rendez­ték meg Sopronban a Folkfest néptáncfesztivált, amelyen a házigazdákon kívül a zalaegerszegi Zala táncegyüttes is jelen volt. Már otthonról mindenki úgy érkezett Sopronba, hogy egy közös produk­ciót állítanak szín­padra, így erre az al­kalomra a maros­vásárhelyi táncosok is begyakoroltak bi­zonyos táncokat. Nem volt nehéz együttműködni, hi­szen mindhárom együttes között igen szoros a kapcsolat - mondta az igazga­tó -, többször voltak a zalaiak és a sopro­niak Marosvásárhe­lyen, illetve, amint ez a turné is igazolja, a Maros Művész­együttes tagjai is szinte már családias viszonyt ápolnak mindkét anyaországi városban levő kollé­gáikkal. A Maros Mű­vészegyüttes a Folkfest keretében június 22-én, pénte­ken Sopron főterén lépett fel, majd aznap este egy közös tán­cházzal zárták a fesztiválturnét. Igaz, hátramaradt még a legjava, ugyanis vasárnap a fertőrákosi barlangszínházban közös próbá­val telt a nap, este pedig a három együttes bemutatta Varga János rendezésében a Nyári tánc virág­porban című műsort, amelyet közel 1000 néző tekintett meg. Az előadás mellett a vásárhelyiek láthattak a barlangszínházban egy autentikus folklórműsort és az Experidance együttes Nagyidai cigányok című táncszínházi elő­adását is. Barabási Attila Csaba a turné összefoglalójaként elmondta: céljuk az volt, hogy népszerűsítsék az er­délyi folklórt mind a táncosok, mind a szakma, de legfőképpen a nézők körében, akik potenciális tu­risták lehetnek, hiszen - megis­merve a népi kultúrát - talán eljönnek megnézni azokat a helye­ket, ahol még őrzik ezeket a tánco­kat. Van érdeklődés az erdélyi néptánc iránt, hiszen a magyaror­szági profi táncegyüttesek palettá­jának a 70-80%-ában erdélyi táncok szerepelnek. A soproni fesztivál többi előadá­sát is megtekinthették az együttes tagjai, így nézőként is összemérhet­ték a látottakat a saját produkció­jukkal, ugyanakkor barátságokat, ismeretséget is köthettek. Ilyenkor a művészi kapcsolat nemcsak az in­tézmények között jön létre, hanem a táncosok között is. A magyaror­szági kollégák részt vehetnek az er­délyi tánctáborokban, amelyekben - főleg Maros megyében - aktívan részt vesznek a Maros Művész­­együttes tagjai is. A turné másik hozadéka, hogy idén október 18. és 21. között Marosvásárhely (a Maros Mű­vészegyüttes) lesz a házigazdája az erdélyi magyar hivatásos nép­táncegyüttesek találkozójának, és erre számos neves szakembert, kritikust is meghívott Barabási Attila­ Csaba, azzal a szándékkal, hogy véleményükkel, észrevéte­leikkel járuljanak hozzá az erdé­lyi néptáncművészet fejlődésé­hez. Végül azt is megtudhattuk, hogy a legközelebbi bemutató szeptem­ber 27-én lesz. Varga János tánc­­színházi produkcióként Svejk történetét viszi színpadra. Ebben nemcsak néptáncosok vesznek majd részt. A bemutatót követően öt előadást tűznek műsorra, majd ezzel szerepelnek a hivatásos együttesek találkozóján is. Várha­tóan az előadásban a turnén tapasz­taltakat is kamatoztathatják majd az együttes tagjai, addig is - kevés ki­vétellel - nyári szünidei szabadsá­gukat töltik. A Nyári tánc virágporban című előadás a fertőrákosi barlangszínházban Fotó: Rab Zoltán A soproni műhelymunkán oglár harminc évvel ezelőtt legszí­vesebben átugrotta volna a nyarat. Leginkább a kötelező pionírtábo­rok miatt érezte ellenségének a júliust, és bár augusztusra emlékké szelídült a na­ponta kétszer levezényelt tengerparti „egyennapoztatás ” - „most mind a háta­tokra fordultok", „most azonnal hasra” —, a tábori konyha ételszaga és a villanyoltás utáni sötét, szívesen lemondott volna a va­kációból hátramaradt, enyhén őszillatú he­tekről is. Pedig azokat rendszerint a nagyszülei vidéki házában töltötte, ahol naphosszat olvasgathatott a hűvös szobá­ban, a kedvenc ételeit kóstolgathatta, anélkül hogy a tányérra kitett teljes adag elfogyasztására kényszerítették volna, és ha kedve tartotta, éjszaka is kiülhetett az udvarra naplót írni, zenét hallgatni. Mégis alig várta azt a petróleumszagú délelőttöt, amikor újra elfoglalhatja he­lyét a régi-új tankönyvekkel megrakott is­kolapadban. -A nyár szabadsága, korlátlansága min­dig elbizonytalanított, kizökkentett az óra­rendbe szedett, kockás, vonalas világomból. Ezért vágytam annyira a csengőszóval indí­tott mókuskerekezésre. Akkoriban ezt persze nem tudatosítottam magamban - mondta beszélgetésünk elején. Aztán elgondolkozva folytatta: - Különös módon vonzódtam az ellenőr­zött helyzetekhez, a szigorúság számomra sokkal természetesebb és elfogadhatóbb volt, mint a túlzott kedvesség. Talán ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy Boglárka helyett Boglárnak szólítsanak. -A nyári táboroktól mégis irtóztál, pedig, mint mondtad, ott aztán igazán katonás világ volt - jegyeztem meg. - De ott egészen más elvárásoknak kellett megfelelni, mint az iskolában. Nem az volt a lényeg, hogy reggeltől délig hányszor jelent­keztél, tudod-e szóról szóra a leckét, vagy gyöngybetűkkel írtad-e le a házi feladatot. Napkeltétől napnyugtáig vidámnak kellett lenni, meg persze jó étkűnek. Ez a két utasí­tás akkoriban teljesíthe­­tetlennek tűnt számom­ra. - Ezek szerint melan­kolikus gyerek voltál? - Nagyon. Volt pár barátnőm, akikkel jól lehetett „ lelkizni ”, „ bőgetős ” zenéket hall­gatni, az ő társaságukban éreztem csak jól magam. A pionírüdültetésekre „ összetrom­bitált ” tömeg egyszerűen fullasztó volt szá­momra. Már akkor elhatároztam, hogy ha saját gyermekem lesz, soha nem fogom kényszeríteni, hogy idegenek között töltse a nyarat. - Pedig azóta egészen más lett a táborok hangulata - szóltam újra közbe. - Tudom, mégis aggódtam, amikor a ne­velt lányom feliratkozott egy egyhetes kirán­dulásra. Csak akkor nyugodtam meg, amikor hazaérkezett, és órákon keresztül áradozott az átélt kalandokról. - Mesélj a lányodról - kértem. - A volt férjemmel sok évig próbálkoz­tunk, de nem jött össze a gyerek. Egy időben a mesterséges megtermékenyítés is szóba ke­rült, de aztán mégsem vágtunk bele. Valami visszatartott, talán kimondatlanul is tudtuk, hogy közös létünkből hiányzik az összhang, amely nélkül gyermekáldással sem válha­tunk igazi családdá. Volt egy kolléganőm, akivel nagyon jóban voltunk, segítettük egy­mást, ahogy csak lehetett. Ha elfogyott a pénzem fizetés előtt, mindig kisegített, és én sem mondtam nemet, amikor ő kért szíves­séget tőlem. Előfor­dult, hogy el kellett hoznom a kislányát az óvodából, amíg ő a fia iskolájába rohant szü­lőértekezletre, vagy különórára vitte a gyer­meket. A második várandóssága alatt vált el a férjétől, azóta egyedül igyekezett helytállni a családban. Úgy tűnt, sohasem fárad el, ezért is rázott meg annyira a hír, hogy súlyos beteg. Petefészek-daganata volt, fél év alatt végzett vele. Utolsó beszélgetéseinkkor min­dig csak azt ismételgette, mennyire aggódik a gyerekek jövője miatt. Megígértem neki, hogy a kicsit magamhoz veszem, és be is tar­tottam az ígéretet. - A férjed hogy fogadta az új helyzetet? - Nem örült neki, de igyekezett elfojtani az érzéseit. A kislány ötéves volt akkoriban, és a rá nehezedő lelki teher ellenére rendkí­vül hamar beilleszkedett a családba. Engem korábban is kedvelt, talán ez tette számára elviselhetőbbé az egészet. Csak a testvérét hiányolta nagyon, az akkor tizenöt éves fiú ugyanis az apjához került. Egy este aztán ő is megjelent az ajtónk előtt. Csak annyit kér­dezett, nálunk maradhat-e, én pedig nem tudtam elküldeni. A férjemnél ekkor kezdett betelni a pohár. Eleinte azt remélte, csak pár napra „üdül” nálunk a mindenre nemet mondó, mogorva tinédzser, de amikor kide­rült, hogy az apja rendszeresen veri, elhatá­roztam, hogy őt is befogadom. Nehéz időszak következett, a férjem állandóan pisz­kálta a „jövevényt”, bármit tett, mindenbe belekötött, végül pedig választás elé állított: vagy ő, vagy a gyerek. Talán furcsának tűnik, hogy az akkor még idegen gyerek fon­tosabb volt nekem, mint a házasságom, de annyi feszültség, keserűség gyűlt fel addigra a közös életünkben, hogy valósággal meg­könnyebbültem a gondolattól, hogy ennek az egésznek véget vethetek. - Nem bántad meg a döntést? - Egy pillanatra sem. A kislány már ka­maszodig de a mai napig elhalmoz a figyel­mességével, szeretetével, a tavaly pedig a nevelt fiamtól megkaptam életem legszebb ajándékát. Akkor végezte a tizenkettedik osz­tályt, és a kicsengetési kártyájára azt írta: „Kedves anya, mindent köszönök”. - Régi fogadalmadhoz híven tábormentes a gyermekek nyara? - A nagyfiam már kinőtt az ilyesmiből, a kicsi viszont boldogan menne. De most együtt utazunk el, mégpedig az egykori kény­szerüdüléseim színhelyére. Pár éve gyűjtö­getek a tengerparti nyaralásra, és most jött el az ideje, hogy elinduljunk. A fiam is ve­lünk jön, egy haveri biciklitúráról mondott le azért, hogy velünk töltse azt a tíz napot. A jövevény Hétköznapi történet - Nagy Székely Ildikó - NÉPÚJSÁG

Next