Népújság, 2018. június (70. évfolyam, 122-146. szám)
2018-06-27 / 143. szám
2018. június 27., szerda KULTÚRA Magyarországi turnén a Maros Művészegyüttes Kultúrdiplomácia és műhelymunka Június 17. és 25. között magyarországi vendégturnén járt a Maros Művészegyüttes magyar tánc- és zenekara. A tapasztalatokról, ugyanakkor a nyári évadszünet utáni bemutatóról és rendezvényről Barabási Attila Csabával, az együttes igazgatójával beszélgettünk. Vajda György Az igazgató elmondta, hogy az együttes tagjai június 17-én, vasárnap reggel indultak útnak, az első előadást 18-án, hétfőn este mutatták be a 14. Magyar Táncfesztiválon, amelyet a Győri Balett szervezett a Magyar Táncszövetséggel közösen. Ez egy olyan fesztivál, ahol az előadások során a színpadokon helyet kap a táncművészet minden műfaja a balettől a kortárs koreográfián át a néptáncig. Erre a rendezvényre eljönnek a legjobb magyar táncművészeti előadások. Különlegessége, hogy három éve párhuzamosan gyerekfesztivált is rendeznek, ahol úgyszintén mindent felvonultatnak, kiegészítve a kínálatot bábszínházi előadásokkal. Ugyanakkor jelen vannak a táncművészet berkeiben levő kritikusok, a legnagyobb alkotók, akik szakmai kritikával illetik az előadásokat, s ez mérvadó lehet a fertőrákosi barlangszínházban a bemutatkozó együttesek, társulatok számára. A Maros Művészegyüttes visszatérő vendég Győrben, mivel eddig kilenc előadással volt jelen a fesztiválon, egyik évben két előadást is bemutatott. A kapcsolat azóta olyan szoros, miután a Maros Művészegyüttes tagja lett az Országos Táncszövetségnek, amelynek alelnöke Kiss János, a Győri Balett aligazgatója. A Maros Művészegyüttes a Gyimesben jártam című előadásával a győri színház előtti szabadtéri színpadon a nyitó napon lépett fel. Az előadás után több száz résztvevővel táncoktatással egybekötött táncházat is tartottak, ahol bemutatták a gyimesi táncok alapjait. Emellett az együttes zenekara külön koncertet tartott Kásler Magda énekes közreműködésével. A Hargita együttes a Hegyen innen, hegyen túl című előadást, míg az Udvarhelyi Táncműhely az Apám tánca című produkciót vitte el. Intézményvezetőként Barabási Attila Csabának lehetősége volt minden előadást megtekinteni és a szakemberekkel kapcsolatot teremteni. Még egy könyvbemutató is belefért a programba. Lőrincz Katalin Harangozó Gyula-díjas táncművész szakkönyvének ismertetésén vehettek részt az együttes tagjai. A győri fesztivál három napig tartott, és a tagoknak így alkalmuk volt több előadást megtekinteni. Másnap folytatták az útjukat Sopronba, ott június 19-én, kedden este a Petőfi Színházban adták elő ismét a Gyimesben jártam című előadást. A soproniaknak tavaly is volt alkalmunk látni az együttest, ugyanis novemberben két hét leforgása alatt a János vitéz című előadást 17-szer vitték színpadra. Szerdán, csütörtökön és pénteken a tánckar Sopronban a Varga János által vezetett műhelymunkán vett részt. Fizikai és szellemi erőnlétet követelt ez a munka az együttes tagjaitól, viszont derekasan helytálltak. Olyan népi elemekből merített táncmozdulatokat sajátítottak el, amelyek közelítenek a kortárs tánchoz, baletthez, mivel a Maros Művészegyüttes feltett szándéka, hogy az elkövetkezendő időszakban több táncszínházi előadást vigyen színpadra. A műhelymunkán elsajátított mozdulatok benne lesznek a művészegyüttes következő, ősszel műsorra kerülő produkciójában. Június 22. és 24. között rendezték meg Sopronban a Folkfest néptáncfesztivált, amelyen a házigazdákon kívül a zalaegerszegi Zala táncegyüttes is jelen volt. Már otthonról mindenki úgy érkezett Sopronba, hogy egy közös produkciót állítanak színpadra, így erre az alkalomra a marosvásárhelyi táncosok is begyakoroltak bizonyos táncokat. Nem volt nehéz együttműködni, hiszen mindhárom együttes között igen szoros a kapcsolat - mondta az igazgató -, többször voltak a zalaiak és a soproniak Marosvásárhelyen, illetve, amint ez a turné is igazolja, a Maros Művészegyüttes tagjai is szinte már családias viszonyt ápolnak mindkét anyaországi városban levő kollégáikkal. A Maros Művészegyüttes a Folkfest keretében június 22-én, pénteken Sopron főterén lépett fel, majd aznap este egy közös táncházzal zárták a fesztiválturnét. Igaz, hátramaradt még a legjava, ugyanis vasárnap a fertőrákosi barlangszínházban közös próbával telt a nap, este pedig a három együttes bemutatta Varga János rendezésében a Nyári tánc virágporban című műsort, amelyet közel 1000 néző tekintett meg. Az előadás mellett a vásárhelyiek láthattak a barlangszínházban egy autentikus folklórműsort és az Experidance együttes Nagyidai cigányok című táncszínházi előadását is. Barabási Attila Csaba a turné összefoglalójaként elmondta: céljuk az volt, hogy népszerűsítsék az erdélyi folklórt mind a táncosok, mind a szakma, de legfőképpen a nézők körében, akik potenciális turisták lehetnek, hiszen - megismerve a népi kultúrát - talán eljönnek megnézni azokat a helyeket, ahol még őrzik ezeket a táncokat. Van érdeklődés az erdélyi néptánc iránt, hiszen a magyarországi profi táncegyüttesek palettájának a 70-80%-ában erdélyi táncok szerepelnek. A soproni fesztivál többi előadását is megtekinthették az együttes tagjai, így nézőként is összemérhették a látottakat a saját produkciójukkal, ugyanakkor barátságokat, ismeretséget is köthettek. Ilyenkor a művészi kapcsolat nemcsak az intézmények között jön létre, hanem a táncosok között is. A magyarországi kollégák részt vehetnek az erdélyi tánctáborokban, amelyekben - főleg Maros megyében - aktívan részt vesznek a Maros Művészegyüttes tagjai is. A turné másik hozadéka, hogy idén október 18. és 21. között Marosvásárhely (a Maros Művészegyüttes) lesz a házigazdája az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek találkozójának, és erre számos neves szakembert, kritikust is meghívott Barabási Attila Csaba, azzal a szándékkal, hogy véleményükkel, észrevételeikkel járuljanak hozzá az erdélyi néptáncművészet fejlődéséhez. Végül azt is megtudhattuk, hogy a legközelebbi bemutató szeptember 27-én lesz. Varga János táncszínházi produkcióként Svejk történetét viszi színpadra. Ebben nemcsak néptáncosok vesznek majd részt. A bemutatót követően öt előadást tűznek műsorra, majd ezzel szerepelnek a hivatásos együttesek találkozóján is. Várhatóan az előadásban a turnén tapasztaltakat is kamatoztathatják majd az együttes tagjai, addig is - kevés kivétellel - nyári szünidei szabadságukat töltik. A Nyári tánc virágporban című előadás a fertőrákosi barlangszínházban Fotó: Rab Zoltán A soproni műhelymunkán oglár harminc évvel ezelőtt legszívesebben átugrotta volna a nyarat. Leginkább a kötelező pionírtáborok miatt érezte ellenségének a júliust, és bár augusztusra emlékké szelídült a naponta kétszer levezényelt tengerparti „egyennapoztatás ” - „most mind a hátatokra fordultok", „most azonnal hasra” —, a tábori konyha ételszaga és a villanyoltás utáni sötét, szívesen lemondott volna a vakációból hátramaradt, enyhén őszillatú hetekről is. Pedig azokat rendszerint a nagyszülei vidéki házában töltötte, ahol naphosszat olvasgathatott a hűvös szobában, a kedvenc ételeit kóstolgathatta, anélkül hogy a tányérra kitett teljes adag elfogyasztására kényszerítették volna, és ha kedve tartotta, éjszaka is kiülhetett az udvarra naplót írni, zenét hallgatni. Mégis alig várta azt a petróleumszagú délelőttöt, amikor újra elfoglalhatja helyét a régi-új tankönyvekkel megrakott iskolapadban. -A nyár szabadsága, korlátlansága mindig elbizonytalanított, kizökkentett az órarendbe szedett, kockás, vonalas világomból. Ezért vágytam annyira a csengőszóval indított mókuskerekezésre. Akkoriban ezt persze nem tudatosítottam magamban - mondta beszélgetésünk elején. Aztán elgondolkozva folytatta: - Különös módon vonzódtam az ellenőrzött helyzetekhez, a szigorúság számomra sokkal természetesebb és elfogadhatóbb volt, mint a túlzott kedvesség. Talán ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy Boglárka helyett Boglárnak szólítsanak. -A nyári táboroktól mégis irtóztál, pedig, mint mondtad, ott aztán igazán katonás világ volt - jegyeztem meg. - De ott egészen más elvárásoknak kellett megfelelni, mint az iskolában. Nem az volt a lényeg, hogy reggeltől délig hányszor jelentkeztél, tudod-e szóról szóra a leckét, vagy gyöngybetűkkel írtad-e le a házi feladatot. Napkeltétől napnyugtáig vidámnak kellett lenni, meg persze jó étkűnek. Ez a két utasítás akkoriban teljesíthetetlennek tűnt számomra. - Ezek szerint melankolikus gyerek voltál? - Nagyon. Volt pár barátnőm, akikkel jól lehetett „ lelkizni ”, „ bőgetős ” zenéket hallgatni, az ő társaságukban éreztem csak jól magam. A pionírüdültetésekre „ összetrombitált ” tömeg egyszerűen fullasztó volt számomra. Már akkor elhatároztam, hogy ha saját gyermekem lesz, soha nem fogom kényszeríteni, hogy idegenek között töltse a nyarat. - Pedig azóta egészen más lett a táborok hangulata - szóltam újra közbe. - Tudom, mégis aggódtam, amikor a nevelt lányom feliratkozott egy egyhetes kirándulásra. Csak akkor nyugodtam meg, amikor hazaérkezett, és órákon keresztül áradozott az átélt kalandokról. - Mesélj a lányodról - kértem. - A volt férjemmel sok évig próbálkoztunk, de nem jött össze a gyerek. Egy időben a mesterséges megtermékenyítés is szóba került, de aztán mégsem vágtunk bele. Valami visszatartott, talán kimondatlanul is tudtuk, hogy közös létünkből hiányzik az összhang, amely nélkül gyermekáldással sem válhatunk igazi családdá. Volt egy kolléganőm, akivel nagyon jóban voltunk, segítettük egymást, ahogy csak lehetett. Ha elfogyott a pénzem fizetés előtt, mindig kisegített, és én sem mondtam nemet, amikor ő kért szívességet tőlem. Előfordult, hogy el kellett hoznom a kislányát az óvodából, amíg ő a fia iskolájába rohant szülőértekezletre, vagy különórára vitte a gyermeket. A második várandóssága alatt vált el a férjétől, azóta egyedül igyekezett helytállni a családban. Úgy tűnt, sohasem fárad el, ezért is rázott meg annyira a hír, hogy súlyos beteg. Petefészek-daganata volt, fél év alatt végzett vele. Utolsó beszélgetéseinkkor mindig csak azt ismételgette, mennyire aggódik a gyerekek jövője miatt. Megígértem neki, hogy a kicsit magamhoz veszem, és be is tartottam az ígéretet. - A férjed hogy fogadta az új helyzetet? - Nem örült neki, de igyekezett elfojtani az érzéseit. A kislány ötéves volt akkoriban, és a rá nehezedő lelki teher ellenére rendkívül hamar beilleszkedett a családba. Engem korábban is kedvelt, talán ez tette számára elviselhetőbbé az egészet. Csak a testvérét hiányolta nagyon, az akkor tizenöt éves fiú ugyanis az apjához került. Egy este aztán ő is megjelent az ajtónk előtt. Csak annyit kérdezett, nálunk maradhat-e, én pedig nem tudtam elküldeni. A férjemnél ekkor kezdett betelni a pohár. Eleinte azt remélte, csak pár napra „üdül” nálunk a mindenre nemet mondó, mogorva tinédzser, de amikor kiderült, hogy az apja rendszeresen veri, elhatároztam, hogy őt is befogadom. Nehéz időszak következett, a férjem állandóan piszkálta a „jövevényt”, bármit tett, mindenbe belekötött, végül pedig választás elé állított: vagy ő, vagy a gyerek. Talán furcsának tűnik, hogy az akkor még idegen gyerek fontosabb volt nekem, mint a házasságom, de annyi feszültség, keserűség gyűlt fel addigra a közös életünkben, hogy valósággal megkönnyebbültem a gondolattól, hogy ennek az egésznek véget vethetek. - Nem bántad meg a döntést? - Egy pillanatra sem. A kislány már kamaszodig de a mai napig elhalmoz a figyelmességével, szeretetével, a tavaly pedig a nevelt fiamtól megkaptam életem legszebb ajándékát. Akkor végezte a tizenkettedik osztályt, és a kicsengetési kártyájára azt írta: „Kedves anya, mindent köszönök”. - Régi fogadalmadhoz híven tábormentes a gyermekek nyara? - A nagyfiam már kinőtt az ilyesmiből, a kicsi viszont boldogan menne. De most együtt utazunk el, mégpedig az egykori kényszerüdüléseim színhelyére. Pár éve gyűjtögetek a tengerparti nyaralásra, és most jött el az ideje, hogy elinduljunk. A fiam is velünk jön, egy haveri biciklitúráról mondott le azért, hogy velünk töltse azt a tíz napot. A jövevény Hétköznapi történet - Nagy Székely Ildikó - NÉPÚJSÁG