Népújság, 2019. január (71. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-24 / 18. szám

NÉPÚJSÁG _______________________________________________________AKTUÁLIS ______________________________________________2019. január 24­, csütörtök Közös ünnep a kultúra napján Csíky Boldizsár Palota-emlékei A sötét kor ellenére is derűs Palota-emlékek, a múlt szá­zad Marosvásárhelyének szel­lemi mozaikdarabjai, a népzene és néptánc, a költé­szet és a képzőművészet kin­cseivel színesítve - egyetlen mondatban talán így lehetne összefoglalni a Himnusz szü­letésnapján Vallomások a Kul­túrpalotáról címmel szervezett rendezvényt, amelyre kedd este gyűltek egybe a maros­vásárhelyiek. Nagy Székely Ildikó A Maros megyei kulturális intéz­mények - Marosvásárhelyi Nem­zeti Színház, Maros Megyei Múzeum, Maros Művészegyüttes, Maros­vásárhelyi Állami Filharmó­nia, Marx József Fotóklub - közös kultúra napi ünnepségének első per­ceiben népviseletbe öltözött „nap­sugaras” gyermekek és fiatalok mutattak be fergeteges produkciót a Kultúrpalota előcsarnokában. A Maros Művészegyüttes utánpótlás­csoportjának tánca után a Marx Jó­zsef Fotóklub Értékeink című fotókiállítása nyílt meg a zsúfolásig telt előcsarnokban. - Azé a föld, aki benépesíti. Azé a Kultúrpalota, aki használja - üd­vözölte a jelenlevőket Soós Zoltán múzeumigazgató, és a kiállított anyag tematikáját így összegezte: - Számomra kedves erdélyi élet­képek, hangulatok egy társadalom­ról, amely részben letűnőben, részben születőben van. Az intézményvezető arra is fel­hívta a figyelmet, hogy több mint száz év után visszakerült a „népek császáraként” emlegetett uralkodó és felesége, Sissi mellszobra a Ferenc József Közművelődési Házként szü­letett Kultúrpalota előcsarnokába. Barabási Attila, a Maros Mű­vészegyüttes igazgatója a Marx Jó­zsef Fotóklub „szárnyai alá” vett adatgyűjtő fotósként, a kiállított anyag egyik alkotójaként szólt a résztvevőkhöz. - Pár napja a Gyimesben jártam. Az ottani emberek tudják, mi az érték. Ünnepelni is, de elsősorban megélni, éltetni kell a kultúrát, és akkor nem lesz baj. A megnyitó Both Gyula, a fotó­klub elnökének ünnepi gondolatai­val zárult. Amit nem örökölni, megszerezni kell Az est a Palota nagytermében folytatódott, ahol elsőként Péter Fe­renc, a Maros Megyei Tanács el­nöke szólt a nagyérdeműhöz. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának közösségi olda­lán egy, a Kultúrpalotában készült vásárhelyi forgatagos fotóval és Kodály Zoltán soraival emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról. „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpáro­log, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának” - idézte Péter Ferenc a kodályi gon­dolatot, majd hozzátette: - Ez a két mondat mindent el­mond arról, miért vagyunk ma itt mindannyian. A tanácselnök hangsúlyozta: a kultúra nemcsak a költészetről, dal­ról, művészetekről szól, hanem a ruháról is, amit az ünnepeken felöl­tünk, a pillanatról, amikor a gyer­mekünket fűzfa sípot faragni tanítjuk, és amikor székely bácsis vicceket mesélünk. „Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk, hasznos emberré a fáradságos évek tesznek” - idézte végül Kemény Zsigmondot Péter Ferenc, majd azt kívánta a publi­kumnak, hogy a kiváló művészek produkcióitól feltöltődve az elkö­vetkezőkben is maradjanak meg hasznos embereknek. Az „elszabadult” színpad Egy város kulturális potenciálját mindig az mutatja meg, hogy mi­lyen hamar tud megtölteni egy ter­met, és milyen hamar tud színpadra „rittyenteni” egy műsort - hallhat­tuk Gáspárik Attila színházigazga­tótól, az est gerincét képező Palota-emlékek előhívójától. Gás­párik Csíky Boldizsár zeneszerzőt, a Marosvásárhelyi Állami Filhar­mónia egykori igazgatóját kérdezte a Kultúrpalotához fűződő, maradan­dóbb momentumokról, többek kö­zött az első színházi élményről, a második világháború utáni évek nyüzsgéséről — amikor a lakáshiány miatt az öltözők is otthonokká váltak -, majd arról is, hogy mit jelentett egy kulturális intézmény művészeti titkáraként helytállni a kommunista évtizedek Marosvásárhelyén. A nézőtéren rettenetesen recsegő székek sorakoztak, a színpadon azonban csoda dolgok történtek - tudtuk meg Csíky Boldizsártól, akit gyermekként édesanyja vitt el a Kultúrpalotában játszó Székely Színház előadásaira. Az emlékező a Gül Babát elevenítette fel, amely­hez Lukács bácsi, a színház ezer­mestere egy forgószínpadot is kitalált. A szerkezet egy alkalom­mal „elszabadult”, Csíky Boldizsár még emlékszik a pillanatra, amikor Kőszegi Margit belekapaszkodik a pódiumba. Szó esett a zeneiskolá­ról is, amely a Palota első emeletén működött, és ahol a későbbi zene­szerzőt a Metz Albert utáni pedagó­gusnemzedék, többek között Erkel Sára és Trózner József tanította. Teremharc, elvtársi „villám” A beszélgetés izgalmas mozzana­tát képezte a Kultúrpalotán egykor osztozó kulturális intézmények vi­szonya, amelyet Csíky Boldizsár már a filharmónia művészeti titká­raként tapasztalt meg. A szerda volt a koncertnap. A próbák idejére, kedd este, szerda reggel a háromfős műszaki személyzetnek mindig fel kellett cipelnie a zongorát a Kiste­rembe, a lépcsők csorbái is ennek az emlékét őrzik. Amikor a Székely Színház a hetvenes években kiköl­tözött az épületből, örvendtek a fel­szabaduló térnek, Csíky Boldizsár még egy ünnepi kivonuló megírá­sán is gondolkozott. - De ezek nem voltak igazi konf­liktusok, hiszen elismertük a szín­ház és a Maros Művészegyüttes értékét, csak féltettük a termet, amelyet koncertteremnek terveztek -jegyezte meg a zeneszerző. Az anekdotáktól színes beszélge­tésből természetesen a párttitkári el­lenőrzések sem maradhattak ki, „a szomszéd épületben” ugyanis évti­zedeken át minden problémát „kie­lemeztek” az elvtársak, külön figyelmet fordítva a filharmónia „morális helyzetére”, azon belül is a szólampróbákra, amikor két éne­kes bezárkózik. Ekkor mennydö­rögte az illetékes elvtárs az emlékezetes figyelmeztetést: „Eljött az idő, hogy a felsőbb szervek meg­mossák az alsóbb szerveiket!” A Maros Magyar Autonóm Tarto­mány időszakát Csíky Boldizsár két szemszögből közelítette meg, egy­részt mint szégyenletes ügyet, ami­kor a sztálini elképzeléseket magyar kezek - többek között a Csupor és Bugyi elvtársé - valósítják meg, másrészt mint egy lehetőséget a város életét meghatározó számos kulturális intézmény megszületésére. A beszélgetés utolsó mozzanatá­ban a zeneszerző szakmai szem­pontból értékelte az est ünnepeltjét, a Himnuszt, amely a klasszikus har­móniarend és a zenei prozódia sze­rint is hibátlan mű. Sok évszázados fohász Az eszmecsere első szünetében Soós Zoltán múzeumigazgató kihir­dette, hogy két adománnyal bővült a Kultúrpalota kincseinek sora: Bá­lint Károly szobrászművész 1974- ben készült Bartók-szobrával, Jakab István vállalkozó egy Zsolnay-kerá­­miával ajándékozta meg a Palotát. Az elkövetkezőkben Meszesi Osz­kár színművész a 30 éve elhunyt Weöres Sándor Hála-áldozat című versét adta elő, később a Maros Művészegyüttes mezőségi és szi­lágysági táncokat mutatott be. Gás­párik Attila többször is idézett a román titkosszolgálat feljegyzései­ből, ahol a Ciontea fedőnéven sze­replő Csíky Boldizsár becsületes, zárkózott emberként volt számon­­tartva, aki „érthetetlen” zongorada­rabjaival gyakran megsérti a csendórát, és akit egy jelentésben Markó Bélával együtt mégis veszé­lyes, irredenta személyként említ a „szeku”. Mi sem volt természete­sebb, mint hogy sok évtizeddel az említett jelentés után a „bűntárs” is megtisztelje jelenlétével a kultúra napi rendezvénysorozatot. Markó a huszadik század egyik legmegrendí­­tőbb magyarságverséről, Székely János A veszteség című alkotásáról értekezett, amely „nem ígér győzel­met, ahogy a himnuszok szoktak”, ugyanakkor már-már himnikus ma­gasságokba emelkedve válik a túl­élés jelképévé, majd a kultúra közös folyamában Kölcsey Himnu­száig jutott el, amely szintén nem a diadalról szól, fohász és bocsánat­kérés egyben. Más nemzetektől el­térően a magyar himnuszt nem cserélgetik, évszázadosan ragasz­kodni tudtunk hozzá - hangzott el Markó beszédében, amely így zá­rult: - Nincsenek jó és rossz nemze­tek, kultúrák. Egyik kultúra sem he­lyettesítheti a másikat, mindegyik egyedi, szerethető. A politika össze­­ugrasztja a nemzeteket, a kultúra közelebb hozza őket egymáshoz. Ezért kell megbecsülni. Az est utolsó perceiben a Maros­vásárhelyi Állami Filharmónia ve­gyes kórusának férfiszólamai Liszt Magyar ünnepi dalát, majd a Him­nuszt adták elő. A nemzeti imát fel­emelkedve hallgató tömeg tagjaként e sorok írója úgy érezte, beigazoló­dott a Bernády vendégeként több mint száz évvel ezelőtt Marosvásár­helyen járó Ady Endre Kultúrpalo­tára vonatkozó jóslata: „Ez lesz, ha a Sors úgy akarja, a magyar mene­dék, dús és takaró. Itt fogjuk őrizni magunkat mi, magyarok...” Fotó: Nagy Tibor Fotó: Karácsonyi Zsigmond Ady Endre emlékét idézik fel a marosvásárhelyi színészek „ Olimpusz alatt gémek tanyáztak. Fölrikácsoltak, áztak és fáztak. Nagy akaratú, lápgázló gémek, Ifjak és vének. Igazi dalra máig se kaptak, De itt maradtak, de itt maradtak. Zsombék­ lakású, nagyétű gémek, Sánták és vének. (...) Rajtatok ma sem fog még az átok, Halászó, hizlalt, nagy nyakú gémek, Sánták és vének. ” Az idézet a határtalan mélységek és ma­gasságok költőjétől, Ady Endrétől származik, és elhangzik a Tompa Miklós Társulat De szeretnék gazdag lenni! című versműsorában. Az összeállítás műsorra tűzésével a Maros­vásárhelyi Nemzeti Színház annak a költőó­riásnak az emléke előtt tiszteleg, aki 100 éve, 1919. január 27-én távozott az öröklétbe. Ady életrajzának kevéssé ismert, viszont számunkra igen jelentős részlete a Marosvá­sárhelyhez való kötődése. Pomogáts Béla Ady Endre erdélyisége című, a Várad folyó­irat 2002. 1. évf. 1. számában megjelent ta­nulmányában így értekezik: Ady Endre valójában csak 1915 nyarán utazta be első alkalommal a történelmi Erdély belső vidékeit. (...) a székely körvasúton Ma­rosvásárhelyre utaztak, ahol meglátogatták Bernády Györgyöt, Maros-Torda megye fő­ispánját, korábban hosszú időn át a város pol­gármesterét, aki talán a legtöbbet tette a „székely főváros” urbanizálása érdekében, ő építette fel a magyar szecesszió nagyhírű művét, a Kultúrpalotát is. Ennek a látogatás­nak az élményét örökítette meg Ady A ma­gyarság háza című írásában, amely a Nyugat 1915. augusztusi számában látott napvilágot. Itt olvashatók Bernádyról és munkájáról a kö­vetkezők: „Ide fogunk verssel, zenével, be­széddel összevonulni, ha baj lesz. S minden, képességes szeretetemmel néztem fel reá, ez úrra, merthogy nagyon és dacos magyar va­gyok s ő az én rokonom”. A De szeretnék gazdag lenni! összeállítás­ban Ady Endre versei mellett Arany János, Babits Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Dsida Jenő, Em­őd Tamás, Erdős Virág, Faludy György, Fekete Vince, Illyés Gyula, József Attila, Kányádi Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Nagy László, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Székely János, Szi­lágyi Domokos, Vörösmarty Mihály és Weöres Sándor költeményei szerepelnek. Előadók: Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Fodor Piroska, Henn János, Kiss Béla, Kovács Botond, Meszesi Oszkár, Mol­­dován Orsolya, Lőrincz Ágnes, Sebestyén Aba, Simon Boglárka­ Katalin, Tollas Gábor és Tompa Klára. Válogatta, szerkesztette, a műsort vezeti: Gáspárik Attila. Az előadás január 26-án, szombaton 19.30 órától tekinthető meg a színház kistermében. Jegyek egységes 10 lejes áron kaphatók a színház Kultúrpalotában működő jegyirodá­jában (csütörtökön és pénteken 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372-951-251), a színház­ban működő jegypénztárban (csütörtökön és pénteken 9.00-15.00 óra között, valamint elő­adás előtt egy órával, telefon: 0365-806-865) és online a www.biletmaster.ro honlapon. Információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-olda­­lán: www.facebook.com/tompamiklos.

Next