Népújság, 2019. október (71. évfolyam, 223-249. szám)

2019-10-26 / 245. szám

2019. október 26., szombat Székely Ferenc - Bár egy ideje Egerben él, Ön tősgyökeres marosvásárhely. Me­séljen szüleiről és gyermekéveiről. - 1939. október 10-én születtem Marosvásárhelyen. Édesanyám, Dósa Anna, a lőrincfalvi református pap hét lányának egyike volt. Rend­kívüli kézügyességgel megáldott asszony; gyönyörűen varrt, hímzett, jó gazdasszonyként vezette a ház­tartást. Édesapám, Nagy Károly, sokgyermekes családba született. A kilenc testvér közül egyedül ő vég­zett felsőbb iskolát; a marosvásár­helyi Református Kollégiumban érettségizett, majd jogot tanult. Nemzeti érzelmű, vallásos ember volt, aki szívvel-lélekkel szolgálta egyházát. Minthogy egyetlen gyer­mek voltam, szüleim minden fi­gyelme rám összpontosult. Nagyon figyeltek a taníttatásomra; iskolán kívül német nyelvre, zenére taníttat­tak. Tíz évet jártam a vásárhelyi ze­neiskolába, kínoztam a zongorát, de mindebből csak a komolyzene kissé fájdalmas szeretete maradt meg bennem. - Hova járt iskolába? - Az akkori 4-es számú leányis­kolába, ahol tíz osztály után érettsé­giztünk, amolyan gyorstalpalással. Mindig éreztem például a termé­szettudományos alapozás hiányát. Akkor még nem volt határozott el­képzelésem a pályaválasztásról, oda mentem, ahova osztálytársaim nagy része: a marosvásárhelyi orvosi egyetemre. Csakhogy az általános orvosin elért 8,30-as média nem volt elég. Gyermekgyógyászatra, gyógyszerészetire alacsonyabb pon­tozással bekerültem volna. Különö­sen édesanyámat viselte meg a­­ dolog, én kaptam egy esztendőt, hogy végre kedvemre olvashassak. Szinte szenvedélyem volt az olva­sás. Mindent, ami kezem ügyébe került, elolvastam. Édesapám egy nap azzal állt elő, hogy Kolozsvá­ron - akkor még külön volt a Bolyai Egyetem — német szakot indítanak, menjek oda. És én mentem. Mind­össze négyünket vettek fel a magyar mellékszakra. Ez volt életem egyik legjobb döntése, mert évekkel ké­sőbb ezért kerülhettem a Tékába. - Hogyan emlékszik a kolozs­vári évekre, a városra? — Talán életem legszebb öt esz­tendejét töltöttem Kolozsváron. Első élményem egy diákgyűlés volt, amit az ‘56-os események után tartottak; a részvétellel vádolt diá­kokat kizárták, később sokuk bör­tönbe került. De jöttek a szép tanulmányok! Német és magyar irodalom, Németország földrajza, története, esztétika németül. Volt mit tanulni, olvasni. Egyetemi könyvtár, kari könyvtár, s ott voltak a remek kulturális lehetőségek: koncertek, színház, opera, irodalmi körök; mindenhova elmentünk, minden érdekelt. Nem köteleztem el magam semmire, a német és a magyar nyelvészeti katedrán is fel­adatokat akartak adni, nem vállal­tam, hisz olyan mérhetetlenül sok szépre kellett fusson a szabadidő. Vakációra is nehéz szívvel mentem, annyira kedveltem a kolozsvári életet. Doktorálni is azért mentem vissza szívesen, hogy legyen ürü­gyem Kolozsvárra járni. - Kire emlékszik a tanárok közül, akik meghatározták szakmai pályafutását? - A pályámat mindig nagyszerű emberek irányították. Csehi Gyula professzor csak első éven tanított, de emlékezett rám, és amikor a Té­kában járt a ’60-as évek derekán, azt mondta: aki olyan szerencsés, hogy Teleki Sámuel könyvtárában dolgozhat, annak kötelessége vele foglalkoznia. Később így iratkoz­tam be hozzá doktorálni ezzel a té­mával. Emlékezetesek még számomra Szabó Györgynek az egyetemes irodalomból, Harald Krassernek a német irodalomból és Antal Árpádnak a magyar iroda­lomból tartott előadásai. Pályámat jelentős mértékben Benkő Samu irányította - de nem csupán unoka­testvéri minőségében... Lényegében ő is csak akkor figyelt fel rám, ami­kor a Tékába kerültem. Attól kezdve „feladatokkal” látott el. Ké­résére rekonstruáltam a két Bolyai magánkönyvtárát. Természetesen a Teleki Sámuellel való foglalkozá­som is számos tőlejövő ötlettel gaz­dagodott. No, és az állandó számonkérés - ez mind jó hajtóerő­nek bizonyult. -Hová kapta a kinevezést 1962- ben? - Annak ellenére, hogy állam­vizsga után Bukarestben évfolyam­elsőként választhattam a megadott némettanári állások közül, annyira felkészületlenül mentem oda, hogy a román helynevek közül csupán a Madaras tűnt ismerősnek. És ezt kértem! De sohase mentem oda, mert közben férjhez mentem, s a Vásárhelytől 15 kilométerre lévő Póka községbe kerültem. Németta­nárként franciát és magyart tanítot­tam az 5-8. osztályban. A vidék addig csak könyvekből ismert vilá­gához kerültem testközelbe. Ezt na­gyon élveztem, annak ellenére, hogy a kollektivizálás finisében ag­rármérnök férjemet inkább ellen­ségnek nézték, mint barátnak... Engem, a „tanárnőt” jobban elfo­gadták... Aztán ott volt a tanulók szí­nes világa, a Tamási Áron-féle Ábelektől kezdve egészen a tájéko­zatlan kis falusi gyerekekig, akik a 8. osztály végén azt sem tudták, mi az, hogy gimnázium, főiskola, egye­tem. Nem úgy, mint egyik kedves tanítványom, Ötvös József, aki a ko­lozsvári teológián jeleskedett, s nemrég a Vártemplom lelkészeként ment nyugdíjba. - Póka után elég hamar követ­kezett Marosvásárhely. - 1963-ban született András fiunk, senkinek nem kívánok nála jobb gyereket! Egy alkalommal fel­robbant a fűrészporos kályhánk. Ő épp abban a szobában aludt. Ez is egyre jobban megerősítette bennünk a törekvést: vissza kell költöznünk Vásárhelyre! Előbb én kaptam állást, féltem még sokáig ingázott Póka és Marosvásárhely között. Nehéz évek voltak, de akkor kaptam életem egyik legnagyobb adományát: a Te­leki Téka könyvtárosa lettem. - 1965-től ’81-ig volt a Teleki Téka bibliográfusa. Miből állt ez a munka? - A könyvtárban szinte minden munkafolyamatba bekapcsolódtam: könyvek költöztetése, cipekedés, leltározás, régi könyvek feldolgo­zása, bibliográfiák készítése - így ismerkedtem az állománnyal. Tu­dott dolog, a Teleki Téka gyűjtemé­nyén kívül itt őrzik a Református Kollégium 80.000 kötetes nagy­könyvtárát, de idekerült például az államosítás után a mikházi ference­sek régi könyvtára és sok más ki­sebb gyűjtemény. Emlékszem, feladatul kaptam a kolozsvári egye­temi tanár, Turnowsky Sándor könyvtára cédulakatalógusának el­készítését. Bevallom - minthogy épp akkor ünnepeltük Ady születé­sének 100. évfordulóját (1977 - szerk. megj.) - titokban nagy élve­zettel olvastam bele a gyűjtemény­ben lévő sok-sok Ady-kötet első ki­adásába. - Kik dolgoztak akkor Önnel? Volt-e román ajkú kolléga is, vagy erre azért nem volt „szükség”, mert a Téka értelemszerűen magyar közintézmény? - 1962-ben a Teleki Téka és a Bolyaiak nevét viselő kollégiumi könyvtár egyesítéséről döntött az akkori néptanács végrehajtó bizott­sága. Néhány nyugodtabb év követ­kezett, majd lassanként elveszítette önállóságát a Teleki-Bolyai könyv­tár, és a közel 200.000-es, zömmel régi könyvet őrző gyűjtemény a helyi megyei könyvtár fennhatósága alá került. Amikor 1964-ben beke­rültem a könyvtár személyi állomá­nyába, két román kolléganővel dolgoztam együtt. Később ezek tá­vozása, illetve nyugdíjazása után újabb két-három - magyarul és ide­gen nyelvet is beszélő - román mun­katársam lett. Minthogy ők műveit, előítéletektől mentes emberek vol­tak, zökkenőmentesen, baráti légkör­ben ment az együtt munkálkodás. - Mennyire figyelték az oda be­járó magyar kutatókat a biztonsá­giak? -Annak idején a könyvtár olva­sótermét csak azok használhatták, akik munkahelyükről kutatói aján­lást hoztak. Különböző témákkal foglalkoztak az olvasók, és nem ál­lítom, hogy minden esetben a hiva­talos elvárásoknak megfelelőek voltak ezek a kutatói igények. Na­gyon sokszor a magyar múltat, tör­ténelmet, művelődési életet érintő kérdésekhez kerestek adatokat. Sok esetben a könyvtáros tájékozott­sága, anyagismerete segítette vagy gátolta a kutatás mélységét... A könyvtár az olvasók mellett a láto­gatókat is kiszolgálja. A magánláto­gatókon kívül az iskolák, szervezett külföldi turistacsoportok vezetése is a könyvtárosok kötelességei közé tartozik. Elvileg tájékoztatni kellett az „illetékeseket” a látogatók által feltett „kényes” kérdésekről. Sok múlott a könyvtáros „jóindulatán”...­­ 1981-ben kinevezték részleg­­vezetőnek. Ez csak adminisztratív funkció volt, vagy más kötelezett­séggel is járt? - A Teleki-Bolyai könyvtár a Maros Megyei Könyvtár igazgatása alatt állt, és áll ma is. Részlegveze­tőként a könyvtárban folyó szakmai munka megszervezése volt a felada­tom. És természetesen felelős vol­tam az ott történtekért. Bizony cselezni kellett, hogy a fentről jövő intézkedéseket megkerülve meg­őrizzük a Teleki-Bolyai könyvtár magyar szempontból fontos „szoká­sait”. Ilyen volt például az, hogy a Téka nagytermében lévő állandó könyvkiállításon és az évközben rendezett időszaki kiállításokon a kiállított anyagról román és magyar nyelvű magyarázó cédulákat készí­tettünk. Egy alkalommal jött az ukáz, hogy a magyar nyelvű szöve­get el kell tüntetni. Én ezt nem tet­tem meg, addig odáztam a dolgot, míg egy magyarországi hivatalos állami küldöttség látogatása alkal­mával nagyon is jól jöttek a magyar feliratok... Akkor mondtam a hiva­talos kísérőnek: lám, milyen jó, hogy megvannak a kétnyelvű ma­gyarázó szövegek. Ezután többet nem került szóba ez a téma. - Mit kutatott a hosszú évek során a Teleki-Bolyai könytárban? - 1968-ban Csehi Gyula profesz­­szor konkrét feladatként adta ki: iratkozzam be hozzá, s doktorálás ürügyén készítsem el Teleki Sámuel monográfiáját. Művelődéstörténe­tünk e rendkívül fontos szereplőjé­ről mindeddig nem sok érdemi anyag jelent meg. Szinte hihetetlen, mikor elkezdtem a kutatást, sok, addig teljesen „kutattalan” levéltári anyagot találtam. Teleki Sámuel le­velezését, családi vonatkozású ira­tait böngésztem Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten. Disszer­tációm címe, Teleki Sámuel iroda­lomtörténeti jelentősége nem fedi teljesen a dolgozat témáját, de a Babes-Bolyai Egyetem irodalmi tanszékén ezt a címet lehetett elfo­gadtatni. Aztán az eredmény az lett, hogy a 600 oldalas disszertáció fe­lölelte a könyvtáralapító Teleki Sá­muel életrajzát, gazdag munkásságának szinte minden terü­letét. Összeállítottam Teleki hatal­mas levelezésének egy kis regestrumát is. A kutatást a disszer­táció megvédése után is folytattam, és később, ennek eredményeként, néhány kötet és több dolgozat, ta­nulmány látott napvilágot. Sokszor magyar, román és német nyelvű előadásokkal vittem Teleki Sámuel hírét hazai és külföldi konferenci­ákra, rendezvényekre. Kötetként először 1976-ban jelent meg Teleki Sámuel és a Teleki Téka című kis könyv a Kriterion Téka sorozatá­ban. 1997-ben az Erdélyi Múzeum- Egyesület kiadásában A könyvtáralapító Teleki Sámuel cím­mel látott napvilágot az addigi ku­tatásaim eredményeit összefoglaló nagyobb monográfia. 2001-ben a budapesti Balassi Kiadónál jelent meg A marosvásárhelyi Teleki-Bo­lyai könyvtár ex librisei című kötet. 2011 -ben a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál látott napvilágot a Laus libri című kötet. Ebben a Teleki- Bolyai könyvtár 15-16. századi ki­adványain található nyomdász- és kiadójelvényeket dolgoztam fel. 2002-ben ünnepeltük a Teleki Téka megnyitásának 200. évfordulóját. Ez alkalommal az Országos Szé­chényi Könyvtár, Monok István fő­igazgató javaslatára, megjelentette a Bibliotheca Samuelis com. Teleki de Szék Pars Quinta c. kötetet. Ez a Teleki könyvtár négykötetes nyom­tatott katalógusának a folytatása. Teleki ugyanis a Bécsben 1819-ben kiadott negyedik katalóguskötet után tovább folytatja a könyvek gyűjtését. Tervezi az ötödik kötet kiadását is. Levelezésében találtam egy információt, hogy a katalógus ötödik kötetének kéziratát elküldték Kolozsvárra Teleki leányához, Má­riához. A jószerencsén múlott, hogy az Erdélyi Nemzeti Múzeum levél­tári gyűjteményében rábukkantam a nyomtatásra előkészített ötödik kötet kéziratára. Ugyanebben az évben, a jeles évforduló tiszteletére, megjelentettük a Teleki Téka emlék­könyvet. Ebben a Téka munkatársai, hazai és külföldi kutatók írtak Te­leki Sámuelről, gyűjteményéről, a Teleki-Bolyai könyvtárban folyta­tott kutatások eredményeiről. Én a Teleki Téka második világháborút követő 50 esztendejének esemé­nyeit tárgyaltam egy nagyobb léleg­zetű tanulmányban. A Teleki- Bolyai könyvtárban eltöltött negy­ven esztendő során, kíváncsi könyvtárosként sok mindent meg­tudtam a könyvek összegyűjtéséről, az állományról, a könyvtárban őr­zött ritkaságokról. Figyelmem fó­kuszában mindig a könyvtáralapító Teleki Sámuel állt, de időről időre számot adtam az elém kerülő többi témáról is. 2007-ben a Csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónál je­lent meg ezekből összeállított köte­tem, a Gondolatok a marosvásár­helyi Teleki Tékából címmel. Ebben olvashattak az érdeklődők a könyv­tárban őrzött régi bibliákról, a ma­rosvásárhelyi kaszinó történetéről, a közjó szolgálatában sokat tevő és Marosvásárhelyhez kötődő Mátyus Istvánról és Koncz Józsefről. (Folytatás a 6. oldalon) Vásárhelyi csillagok Születésnapi beszélgetés a 80 éves Deé Nagy Anikó bibliográfussal, íróval Pál Imola Réka, XI. osztályos MÚZSA Megvalósult a Magyar Kormány t­ámogatásával a Miniszterelnökség NE­MZETPOl­ITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG Bethlen Gábor Alap _ NÉPÚJSÁG ]

Next