Népújság, 2019. november (71. évfolyam, 250-275. szám)
2019-11-26 / 271. szám
Maros megye legolvasottabb napilapja! Visszafogottabb költekezést! Másfajta városvezetési koncepció Mint ismeretes, Maria Precup, Szászrégen polgármestere egy ideig, egy összeférhetetlenségi ügy tisztázásáig nem tölthette be tisztségét, ez idő alatt Márk Endre, a város RMDSZ-es alpolgármestere látta el a városvezetői feladatkört. Nem bizonyult könnyűnek, hiszen gyakorlatilag egyedül kellett vezetnie a várost. Erről számolt be lapunknak. Vajda György -Az összeférhetetlenségi ügynökség döntése alapján júniusban át kellett vennem a városvezetést. Már akkor beláttam, hogy másfajta szemléletet kell érvényesíteni a közpénzzel való gazdálkodás terén. Az előző években túl sok pénzt költött a város a Maros- és a Görgény-völgyi fesztiválokon való részvételre. A „szokásos” 150.000 lej helyett az idén csak 40.000 lejt áldoztunk erre, és kiderült, hogy bőven elég. Mindkét eseményen méltón tudtuk képviselni a várost. Egy másik terület, ahol jelentős összeget spóroltunk, a városi rovar- és rágcsálóirtási szolgáltatás. Eddig egy „házi cég” végezte el a munkát. Egy kicsit tájékozódtunk a szakpiacon, és kiderült, hogy a bukaresti központú Coral Impex Kft. 30-szor olcsóbban végzi el a műveletet. Ráadásul nemcsak a talaj szintjén, hanem repülőből kiszórt vegyszerrel is fertőtlenítik a várost. Továbbá július elején nagy vita során döntött úgy a helyi tanács, hogy az idén nem szervezzük meg a városnapokat. Úgy tartottuk. (Folytatás a 6. oldalon) A felújított központ Fotó: Nagy Tibor OPTICA OPTOFARM A látás szakértője Szolgáltatásaink:kontaktlencse-felírás és rendelés ,ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgálatot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerel végezzük (kellemetlen pupillatágítás nélkül, távolsági fotózással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére a korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) ,szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) ,új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra ,terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memória-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására Marosvásárhely: A Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 * 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 a Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559*• Dózsa György utca 64-68. sz. (a Kaufland udvara). Tel: 0265/265-205 * Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szászrégená Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta, L K Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282,0742-100-323 . 2019. november 26., kedd LXXI. évfolyam 271. (20352.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) Ne feledje TEERIÉBEST megújítani előfizetését! Ha előfizet, BIZTOSAN kézhez kapja FÉLÁRON! Telefon: 0742-828-647 Maros megye nyert a székely kolbászfesztiválon A Maros megye önkormányzatát képviselő csapat nyerte el a november közepén megrendezett sepsiszentgyörgyi fesztivál nagydíját, így az anyaországban is bizonyíthat. Aggodalomra egyelőre nincs ok „Semmi értelme annak, hogy a gazdák pánikszerűen elkezdjék levágni a háztáji gazdaságukban karácsonyra hizlalt sertést” - mondotta dr. Kincses Sándor, a Maros Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője. Az ellenfél minden hibát kihasznált Nagyarányú vereséget szenvedett a Marosvásárhelyi CSM teremlabdarúgó-csapata a 2. liga II. csoportját hibátlanul vezető Kézdivásárhelyi KSE-től. _________________filesSite Garancia? Ugyan már! Mózes Edith Vasárnap urnazárás után az RMDSZ elnöke gratulált a frissen újraválasztott államfőnek. Egyben reményének adott hangot, hogy a következő öt év pozitív változásokat fog hozni, mivel „ már nem szorítja őt az új mandátum megszerzésének logikája ”, ezért majd „ több tiszteletet tanúsít az emberek és a magyar közösség iránt is Fenntartásokkal ugyan, de ugyanakkor mindenki kíváncsian várja ezt a feltételezett jó irányba való elmozdulást. Az újraválasztott elnök ugyan „örömmel, hálával, szerénységgel és bizalommal” (ezek a kifejezések mindmáig hiányoztak a szókincséből) fogadta a győzelmet, és megígérte a „kedves románoknak”, hogy minden román állampolgár elnöke lesz, azoknak is, akik rá szavaztak, és azoknak is, akik nem, és bejelentette: „maximálisan részt fog vállalni az ország érdekében folytatott munkából". Ami jó is lenne ötéves hibernálás után. Az államelnök ugyanakkor egy „ demokratikus többséget ” szeretne létrehozni a pártokból, ami Romániát „ a modernizáció és az európaiság felé vezeti ”. Köztudott, hogy a székelyföldi megyékben igencsak alacsony volt a szavazási kedv. Ezt az apátiát még a magyarellenességéről közismert volt televíziós műsorvezető, jelenleg EP-képviselő és a liberálisok alelnöke sem tudta feloldani, pedig videoüzenetben kérte a „magyar testvéreket”, menjenek el szavazni. Talán azt képzelte, hogy a felkérésre a székelyek hanyatt-homlok rohannak majd szavazni? (Folytatás a 3. oldalon)