Népújság, 2022. július (74. évfolyam, 146-171. szám)
2022-07-19 / 161. szám
2022. július 19., kedd___________________________________________HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK ______________________________________________ NÉPÚJSÁG 3 Tusványos „Van, ami örök” mottóval rendezik meg az idei tábort Az élet örök értékeihez és a tábor hagyományaihoz ragaszkodás jegyében „Van, ami örök" mottóval kedden kezdődik meg Tusnádfürdőn a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata több mint négyszáz közéleti és szórakoztató programmal várja az érdeklődőket. A Tusványos egyedi színfolt a nyári rendezvénykínálatban, három évtizedes fennállása pedig azt igazolja, hogy igény van a közéleti és politikai témákat kulturális programokkal és szórakozási lehetőséggel ötvöző székelyföldi rendezvényre - magyarázta az MTI-nek Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programfelelőse. A szervezők ezért nem feltétlenül az újításokra összpontosítanak, hanem inkább arra, hogy a Tusványos az maradjon, amiben egyedi és amiért törzsközönsége megszerette. A mindenkori újdonságot az időszerű politikai témák adják, amelyeket a programfelelős idén négy témakörbe csoportosított. Az első a háború és következményei, a második a gazdasági helyzet és a válságkezelés, a harmadik Európa jövője, kilátásai, a negyedik pedig „minden, ami nemzetpolitika”. Idén sem marad el a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetőinek péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztala, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke tart előadást, valamint válaszol a közöség kérdéseire, a fórumon pedig a szabadegyetem egyik alapítója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lesz a moderátor sorolta Sándor Krisztina. Idén 47 partnerszervezet 27 helyszínen szervez programokat, ezek között újdonságok is vannak, mivel egyes előadósátrak átalakultak, a számukat ugyanis a helyszűke miatt nem lehet már növelni. A programfelelős a Magyar Kultúra sátrat emelte ki az új helyszínek közül, valamint a Buzánszky Jenősportteraszt, ahol sok jeles magyar sportolóval, olimpikonnal és Marco Rossival, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával is találkozhatnak az érdeklődők. A részletes program a Tusványos.ro honlapon található, és mobilalkalmazással is elérhető A Tusványost a koronavírus-járvány és az ezzel kapcsolatos egészségügyi korlátozások, illetve bizonytalanságok miatt sem 020-ban a 30. évfordulón -, sem 2021-ben nem lehetett megszervezni. A kétéves kihagyás után a szabadegyetemi előadások tematikájában sem lehet eltekinteni a világjárvány következményeitől, mint ahogy attól sem, hogy Romániában éppen felfelé ível a járványgörbe hatodik hulláma. Sándor Krisztina szerint azonban a román hatóságok semmilyen ezzel kapcsolatos intézkedést nem kértek a szervezőktől a megszokott közegészségügyi elvárásokon, a szervezőktől igényelt családorvosi igazolásokon kívül. Egy másik - immár „örökös” - szervezési aggály az, hogy a fenyőerdők által körülvett Tusnádfürdőre már évek óta bejárnak kukázni a vadászati tilalom óta elszaporodott medvék. Sándor Krisztina szerint a polgármesteri hivatal, a vadőrök, a csendőrök fel vannak készülve a helyzet kezelésére, jó néhány medvét el is vittek, de semmi garancia nincs arra, hogy a nagyvadak nem térnek vissza. Csak azt tudják javasolni a rendezvény résztvevőinek, hogy vigyázzanak egymásra, ne menjenek hajnalban egyedül a szálláshelyükre, mert akkor a legvalószínűbb, hogy medvével találkoznak, ha pedig ez mégis bekövetkezik, akkor ne etessék a vadat, ne próbáljanak közös szelfit készíteni vele, hanem kerüljék ki és hívják a 112-es sürgősségi számot. Bár a Tusványos alapítóinak gyermekei is felnőttek már, és a politikára összpontosító médiaérdeklődés félrevezető lehet, a Tusványos mindmáig megőrizte diáktábor jellegét, ahol a közélet iránt még nem túl fogékony fiatalok is számos érdekes rendezvényt, szórakozási lehetőséget találnak - mutatott rá programfelelős. A legtöbb fiatal a sátortábort választja, de sokan magánházak udvaraiba kérezkednek be sátraikkal. A Tusványosra a belépés ingyenes, csak a délután négy óra után - tehát kifejezetten „bulizni” - érkezőknek kell alkalmanként harminc lejt fizetniük a karszalagért, 120 lejért pedig a teljes hétre érvényes „koncertbérlet” is vásárolható. A Tusványos egyszerre fesztivál és szabadegyetem, amely a Fidesz és az erdélyi jobboldali beállítottságú magyar ifjúsági mozgalmak partnerségéből jött létre az 1990-es évek elején. A nemzetpolitikai témákat boncolgató bálványosi szabadegyetem 1997-ben költözött Tusnádfürdőre, a két településnév összevonásából huszonöt éve kapta a rendezvény a Tusványos nevet. A politikai fórum Tusnádfürdőn diáktáborral egészült ki, amely számos ifjúsági rendezvénnyel bővítette a programkínálatot, és megalapozta a szervező csapat folyamatos megújulását. A „nulladik napi” koncertekkel - a Transylvanium, Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Tankcsapda fellépésével - kedden este kezdődik a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata, a szakmai-közéleti programok hivatalos megnyitójára szerda délelőtt kerül sor. A hét folyamán a Margaret Island, Kowalsky meg a Vega, az Aurevoir, a Bagossy Brothers Company, a 4S Street, a Blahalouisiana, Szabó Balázs Bandája és a Honeybeast is fellép a 31. Tusványoson. (MTI) Ismét kezdeményezik az Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzését Csíkszeredában ülésezett a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsa, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos küldöttgyűlése, a tanácskozás résztvevői pedig megtartották együttes küldöttgyűlésüket is, melyen ismételten megerősítették a két párt fúziójára, valamint az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) mint új politikai párt bejegyzésére vonatkozó szándékukat. Minderre azért volt újra szükség, mert a Bukaresti Táblabíróság korábban jogerősen elutasította a két párt fúziójának bejegyzését, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy az új párt hivatalos nevét magyarul és románul is be kívánták jegyeztetni. A küldöttek elfogadták a pártfúziós protokollumot, az EMSZ szervezési és működési alapdokumentumát, az ismételten bejegyzésre váró új párt politikai programját, valamint megbízták a két párt országos elnökségeit az EMSZ bejegyzése érdekében történő jogi lépések megtételével. „Újra mérföldkőhöz értünk, amikor is megoldást kell találnunk szabadságvágyunk kifejezésére, s tennünk kell az önkifejezésünk eltiprását célzó szándékok ellen. Útjaink egyesítésével és az előző időszak rossz döntéseinek orvoslásával teremthetjük meg azt az egységet, amely csírája lehet egy új nemzeti erő létrehozásának, és együtt készülhetünk fel az előttünk álló kihívásokra” - mondta Mezei János. Az MPP elnöke hozzátette: aki nem támogatja, vagy akadályoztatja az összetartozás vágyán alapuló együttműködést, az az erdélyi magyar jobboldal törekvéseit gyengíti. „Igazi összefogásban kell felkészülnünk az előttünk álló megmérettetésekre, s törekednünk kell minél több polgármesteri és képviselői mandátum megszerzésére, hiszen a mi feladatunk kiváló, bátor és tiszta szívű embereket juttatni a cselekvők táborának első sorába. Gondolkodjunk együtt, cselekedjünk együtt!” - zárta beszédét Mezei János. „Úgy tűnik, igazán makacs emberek vagyunk, hiszen bármennyire is szeretnének eltántorítani bennünket az EMSZ bejegyzésétől, mi mégis itt vagyunk, újból hitet teszünk a fúzió mellett, s közösen valljuk: az erdélyi magyar nemzeti oldal egységének és az Erdélyi Magyar Szövetségnek nincs alternatívája” -jelentette ki Csomortányi, majd emlékeztetett: azMPP és az EMNP korábbi jó együttes küldöttgyűlésén jelenei lévők elsöprő többséggel támo J ímítalgatták a pártfúziót, a bíróság azonban ennek ellenére megakadályozta azt. „Mindez nem ú j, véletlen, és azt jelzi, hogy az út, * 'ví| ■■ 't* amelyen elindultunk, helyes. Az I * erdélyi magyar nemzeti oldal 1 - JÍÁv együttműködése stratégiai jelentőségű kérdés, s mára már pl'if bebizonyosodott, hogy az EMSZ színeiben tisztséget szerönkormányzati vezetők jó Sm ■■•yffir’ ff feladatunk pedig továbbra is az. M ■■■ hogy az zűrzavarosabb ■ V m kül- és belpolitikai helyzet ellen nére erős önkormányzatokat teremtsünk, melyek közösségeink védőbástyái lesznek” - mondta a Néppárt elnöke. Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája Ország - világ A parlament elé kerül a finn és svéd NATO-csatlakozás ügye Klaus Iohannis államfő hétfőn aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a parlament elé terjeszti ratifikálásra a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyveket. A kormány szerdán hagyta jóvá a Finnország és Svédország NATO-csatlakozási jegyzőkönyvének ratifikálásáról szóló törvénytervezetet. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete június végi madridi csúcstalálkozóján hivatalosan meghívta tagjai közé Svédországot és Finnországot. A két csatlakozási jegyzőkönyvet július 5-én fogadták el Brüsszelben. A jegyzőkönyveket a NATO-tagállamok parlamentjeinek is ratifikálniuk kell. (Agerpres) Az EU területének közel felét fenyegeti aszály Az ELI területének 46 százalékát, főként a délnyugateurópai részeket fenyegeti aszály - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja által hétfőn közzétett jelentés. A dokumentum szerint a több európai régiót már év eleje óta sújtó aszály továbbterjed és súlyosbodik. A csapadékhiány hatással van a folyók vízhozamára, továbbá csökkent a tárolt vízmennyiség, ami negatív hatást fejtett ki az energiaágazatra. A kutatók felhívták a figyelmet, hogy a vízellátás a következő hónapokban veszélybe kerülhet, mivel előrejelzések szerint a következő három hónapban a szokásosnál szárazabb időjárás várható Európa nagy részén. A kutatóközpont szerint a szárazság Olaszországot érintette a legsúlyosabban. A Pó folyó medencéje mentén súlyos aszályra kell számítani. Öt olasz régióban vízhasználati korlátozásokat vezettek be. A kutatók arra is rámutattak, hogy a vízhiány és a nagy hőség miatt Franciaországban, Romániában, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon is csökkenni fog a terméshozam. (MTI. Diplomáciai vita a szerb elnök tervezett horvátországi útja miatt Diplomáciai vita alakult ki vasárnap Szerbia és Horvátország között amiatt, hogy a szerb elnök előzetes bejelentés nélkül látogatott volna el Jasenovacba, a második világháborús horvátországi koncentrációs tábor helyén épült emlékhelyhez. Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszter bejelentette: a zágrábi vezetés nem hivatalos csatornákon keresztül értesült arról, hogy Aleksandar Vucic szerb államfő ellátogatna a jasenovaci emlékműhöz. Elfogadhatatlan, hogy egy magas rangú állami vezető a megszokott diplomáciai kommunikációt kikerülve látogasson el egy másik országba. Ez nem egy tengerparti nyaralás, az ilyen látogatásokról értesíteni kell a másik felet, egy elnök védett személynek számít - közölte. A horvát indoklás ellenére a szerb kormány tagjai felháborítónak nevezték, hogy megtagadták Aleksandar Vucictól a beutazást, aki „magánemberként” rótta volna le tiszteletét a második világháborús áldozatok előtt. A horvát külügyi tárca szerint viszont egy külföldi állam magas rangú tisztségviselőjének látogatása nem lehet magánjellegű a jasenovaci emlékműnél. (MTI) A „kivételek megszüntetése” érdekében (Folytatás az b. oldalról) Románia esetében áprilisban az IMF jelentősen módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó becsléseit. A Nemzetközi Valutaalap képviselői arra kérték a román kormányt, hogy hozzon intézkedéseket az adók és illetékek stabilizálása érdekében. Egy ilyen intézkedés az IMF képviselői szerint megakadályozná az államháztartás romlását. Június elején az IMF szakértői egy ambiciózus fiskális reform végrehajtását javasolták a román hatóságoknak, hogy mindenki rendesen fizesse az adót. Arra is felszólították, hogy hatékonyan használja fel az NGEU keretében rendelkezésre álló jelentős forrásokat. Egyben az állami beruházások jobb kezelését is javasolták. Mit tett a kormány? A minap sürgősségi rendelettel módosította az adótörvényt, és adóemelést rendelt el több területen. Például a jelenlegi 5-ről 9%-ra emelkedik a vendéglátóiparban alkalmazott hérkulcs, az osztalékadó pedig 5-ről 8 százalékra nő. Ugyanakkor ,, nagyvonalúan ” ejtette a nagyvállalatok esetén sokszor lebegtetett szolidaritási adó bevezetést. Mindezt tette - ahogy a miniszterelnök fogalmazott - a stabilitás és a kiszámíthatóság biztosításért az üzleti szféra számára, valamint bizonyos „ kivételek” megszüntetése érdekében. A kormányfő optimista, mert, mint mondta, a napokban közzétett statisztikai adatok azt igazolják, hogy a kormányzati intézkedések ösztönzőleg hatnak a beruházásokra, segítik a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását. A kis- és középvállalkozások nem így látják. Szerintük az intézkedések nagy része igazságtalan, az állam elsősorban a mikrovállalkozásokat sújtja, a legnagyobbakhoz nem mer nyúlni.