Népújság, 2023. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2023-02-24 / 45. szám

2023. február 24., péntek ____________________________________________SZÍNES VILÁG _______________________________________________ NÉPÚJSÁG 1­­5 8. Hajókirándulás Saint-Tropez-ba, hazatérés Veress László A 180 km hosszú francia Riviéra partjai mentén mintegy 80 kilomé­terre fekszik Cannes-tól a tájainkon is jól ismert nevű város, Saint-Tro­­pez, a helyiek egyszerűen Saint Tropnak nevezik. A két város között a hajó majdnem légvonalban közle­kedik, így a távolság is rövidebb, alig 50 km, másfél órai kellemes tengeri kirándulás a parttól egy ki­lométernyire. Hajóval maga az utazás is él­mény a Földközi-tengeren, egy pil­lanatra sem unalmas. Jól látható, egymást sűrűn követő települések közelében suhanunk el. A tengeri betegség itt és ilyen rövid idő alatt kizárt. A hajón minden korosztály és számtalan nemzet képviselve volt. Messziről feltűnnek a Saint-Tro­­pez-t övező dombok, hegyek, majd a kikötőben veszteglő hajók, jach­tok, csónakok mögött az erődít­mény és maga a város. A keskeny félszigeten levő Saint- Tropez egykori csendes hajójavító és halászfaluból nőtte ki magát a 20. században, és vált nyüzsgő üdülő­hellyé. Az ismert szexszimbólum, Brigitte Bardot francia színésznő az 1950-es években érkezett Saint- Tropez-ba, látogatása és ott-tartóz­­kodása valósággal felforgatta a nyugodt halászfalucska életét. A színésznő itt debütált 1956-ban az És Isten megteremté a nőt című mottója ma is „Ad Usque Fidelis’ (Mindvégig hü) A kikötő felől, „álomjachtok” sokasága mellett közelítjük meg a várost, ahova több tízezer turista ér­kezik naponta, évente akár hatmillió is. Az itt lakó mintegy ötezer ember szerint ennél több már nem is kel­lene, a város nyolcezer főnek meg­felelő szállodai hellyel rendelkezik. Régi, de csinosan rendben tartott házak között megyünk fel a város központja irányába. A központi teret pálmák övezik, apró kávézók tarkít­ják, együtt sodródunk a tömeggel a Café des Arts előtt, ahol a művé­szek, értelmiségiek találkoznak. A Traveres de la Gendarmerie téren, ahol A saint-tropez-i csendőr film­sorozatot forgatták, megnézzük a csendőrmúzeumot. A fütyő csendőr, Cruchot szerepét a felejthetetlen Louis de Funés alakította. A téren, a csendőrmúzeum köze­lében van egy Brigitte Bardot-szo­­bor is. A nemzetközileg is elismert színésznő az 1960-as évek prűd korszakában, kicsapongó életmódja miatt, hol a rajongás, hol a megve­tés tárgya volt, sőt a „bűn megteste­sítőjének” is tartották, ezért többször is próbált véget vetni élet­ének. Azóta nagyon megváltozott a világ! A színésznő 39 éves korában végleg visszavonult, saint-tropez-i otthonában létrehozta állatvédő ala­pítványát. A város főterétől félórai gyalog­lással kapaszkodunk fel a nem túl filmjével, házat vásárolt itt, és ebben más hírességek is követték. Néhány év múlva (1964-től) itt for­gatták az egész világon ismert A saint-tropez-i csendőr filmeket, az őrmestert alakító Louis de Funés­­vel a főszerepben. Saint-Tropez-ban mind a Bardot-, mind a Funés-kul­­tusz nagy, a rossz nyelvek szerint akár át is keresztelhetnék a várost Szent Bardot névre. A város névadója, Szent Torpes (Tropes) a Római Birodalomban Kr. u. az első században Néró csá­szár légionárius tisztje volt, aki ke­resztény hitre tért, emiatt Néró lefejeztette. A legenda szerint a holttestet egy kakassal és egy ku­tyával egy csónakba rakták Pisá­ban, majd az áramlatok Genováig vitték a csónakot, ahol az érintetle­nül maradt holttesttel zátonyra fu­tott. Genovában később szentté avatták A 15. század vége felé két tucat genovai család telepedett le a sok kalóztámadás miatt elnéptelenedett falu területén azzal a feladattal, hogy újjáépítse a falu erődítményét és gondoskodjon az öböl biztonsá­gáról. A kialakult település védnöke és a falu neve Szent Torpes (Tropes) lett. Azóta is minden május 16-17­18-án megünnepelik itt a szent nap­ját, az erődítmény és a város magas dombon fekvő várba. Az 1590-ben épített citadella épségben vészelte át az évszázadok viharait, annak ellenére, hogy 1944 augusz­tusában a szövetséges csapatok partraszállása itt kezdődött. A sa­roktornyok és oldalfalak olyanok, mintha tegnap fejezték volna be az építést a kőművesek. Csodálatos ki­látás nyílik innen a Földközi-ten­gerre, a városra és a várost övező szőlőmezőkre. Saint-Tropez a fran­cia borrégió része is. A citadelláról visszatérünk a vá­rosba, és a Riviéra csillogó ékkövé­nek is nevezett város egyik kávézójában pihenjük ki fáradalma­inkat. Megtapasztaljuk, hogy a város hétköznapi szolgáltatások magas árairól szóló hírek igazak. Egy szimpla, rövid kávéért fejen­ként 8 eurót fizettünk. Ugyanaz Nizzában 4 euró volt. Lakásvásárlás szempontjából a világ tíz legdrá­gább településének egyike, maga­sak a parkolási díjak is, különösen a jachtokéi, 1500 euró is lehet egy napra! Jóval hajónk visszaindulása előtt elindulunk a kikötő irányába. A ki­kötő közelében, egy kis utcácská­ban lelhető fel a város egyik leghíresebb épülete, amely koráb­ban kápolna volt, és jelenleg a Mo­dern Művészetek Múzeumának ad otthont. Szinte kötelező megláto­gatni, klasszikus és modern festmé­nyek egyaránt láthatók itt. Számomra ismerős légkört árasz­tott, talán ezért is kimagaslóan ked­ves volt Henri Matisse Cigánylány című festménye. Elbúcsúzunk Cannes és Nizza mellett a francia Riviéra legismer­tebb városától, és délután visszaér­kezünk szállodánkba, elég időnk maradt a vacsoráig, s talán egész életünk utolsó kiadós fürdőzésére a Földközi-tengerben. A saint-tropez-i kirándulásunkat követő napon korán reggel indul­tunk a segesvári otthonunkig három teljes napig tartó utunkra. Az olasz Riviéra mentén, Genova közelében, az Appennineken keresztül futó au­tópályáról néhány rövid „technikai” szünet miatt tértünk le, hosszabb ideig Milánóban időztünk Milano Milánót, régi magyar nevén Maj­­landot, Olaszország második legna­gyobb városát, az Olaszországtól gyakran elválni óhajtó Lombardia fővárosát mindenképpen érdemes megismerni. A városnak 1,5 millió lakója van, vonzáskörzetével együtt 3,1 millió. Mindössze 5-6 óra állt rendelkezésünkre a városlátoga­tásra, csak a legfontosabb neveze­tességeit volt alkalmunk megtekinteni. Milánóban az autóbuszról a ne­vezetes Sforza-kastély (vár) közelé­ben szálltunk le, de mégis a milánói dómhoz siettünk, mert a dóm meg­látogatása csoportok részére csak előzetesen egyeztetett időpontban lehetséges, és nem késhettünk el. A turisták közül sokan úgy tartják, hogy Milánóba főleg a dóm miatt kell elmenni, nem csoda hát, hogy a Duomo di Milano előtti téren gyakran hosszú sorok vannak. A dóm és az előtte levő tér Milánó „szíve”. Itália második legnagyobb katedrálisát a 14. században kezdték építeni észak-európai gótikus stílus­ban, később belsejében megjelentek az olasz reneszánsz stílus jellegze­tességei is, csodálatos az összhatás. Megszakításokkal több évszázadon át folyt a munka, még a 20. század­ban is, külső megjelenésében az építészek mindvégig ragaszkodtak az eredeti gótikus stílushoz. A ka­­tedrálisba lépő látogatót valósággal meghökkenti a főhajó magassága, a világon alig van párja. Gyönyörű ablakai a virágos gótika alkotásai. A dóm előtti térről nyílik Milánó másik nevezetessége, a Galleria Vit­torio Emanuelle II. (magyarul II. Viktor Emánuel csarnok), ami nem más, mint a világhírű divatmárkák óriási, fedett sétánya. Ismert, hogy Milánó a divat egyik fővárosa Olaszországban, valószínűleg egész Európában is. Itt az árak felső ha­tára valahol az egekben van, külö­nösen egy tájainkról odavetődött turista számára. A divatcsarnok közelében van a milánói Scala (Teatro alla Scala), Olaszország, de talán az egész világ legismertebb operaháza. Építését még Mária Terézia rendelte el a 18. század hetvenes éveiben. Legendás akusztikája példa volt sok opera­háznak. Számos, az olasz operát népszerűsítő kiváló zeneszerző, mint Rossini, Donizetti, Verdi, Puc­cini műveit itt mutatták be először. Műsorán szerepelt Kodály Zoltán Székely fonója, Bartók Bélának A csodálatos mandarin című darabja, George Enescu művei, énekelt itt Svéd Sándor, Melis György, Mik­lósa Erika, a bukaresti Emil Mari­­nescu, Maria Cinbotaru, és itt lett egy ária előadása közben tüdejére szívott légy áldozata a kolozsvári Tomel Spataru, aki a helyszínen meghalt. Sajnos a Scalát csak kívül­ről tekinthettük meg, így csalódást okozott a kicsinek, jellegtelennek tűnő épület. Folytatjuk utunkat a Sforza-kas­tély irányába, közben modern villa­mosok, de több, 95 évnél is idősebb villamos zötyög el mellettünk. A borítás nélküli fapados villamosma­tuzsálemek nem nosztalgiajáratok, szerves részei a város tömegközle­kedésének a múlt század első évti­zedeitől (1928-1935). Napi rendszeres karbantartásuknak kö­szönhetően ma is üzemképesek. A Castello Sforzesco (Sforza­­kastély) maga a régi vár, hatalmas zöld terület közepén fekszik. Erede­tileg védelmi céllal épült a 15. szá­zadban, várárok és meredek várfal vette körül, az eredeti épületet le­rombolták, majd újjáépítették, szá­mos neves művész szépítette, köztük Leonardo da Vinci is, de műveik egy része a következő év­századok - spanyol, majd francia hódítók ellen viselt - háborúi köz­ben megsemmisült. 1707-ben az osztrák csapatok elhódították Milá­nót a spanyoloktól, majd 1796 júni­usában francia csapatok foglalták el, a Nizzában született Masséna tá­bornok vezetésével. Ekkor került francia fogságba a vár több osztrák védőjével együtt Kisfaludy Sándor magyar költő. A kastély a második világháborúban is súlyos sérülése­ket szenvedett, de helyreállították, ma teljes szépségében látogatható. A főbejárat felőli részén egy 70 m magas torony épült (Torre del Umberto I.), a köznyelv óratorony­nak nevezi (Torre del Orologie), rajta öt Sforza-címer látható. Szá­mos múzeumnak otthont adó épüle­tekkel körülvett három belső udvar következik. A múzeumok látogatói megcsodálhatják Leonardo da Vinci (1452-1519) mennyezetfreskóit, híres festőművészek képeit­, egyip­tomi, őskori, középkori emlékek gazdag gyűjteményét. Késő délután hagytuk el Milá­nót, az éjszakát egy veronai szállo­dában töltöttük, másnap korán reggel indultunk haza. Utunk köz­ben átkeltünk a Júliai-Alpok csodá­latos természeti tájain, és magunkban elhatároztuk, hogy ide még visszatérünk. Azután Ausztria legdélibb tartományán, Karintián keresztül, a 20 km hosszú Wörthi­­tó mellett vezetett az utunk. A me­diterrán hangulatú régió kedvelt nyári turisztikai célpont, télen sí­központ, az alkalmazottak húsz szá­zaléka a turizmusban dolgozik. Alkalmunk volt meglátogatni a tar­tomány és a Wörthi-tó fővárosát, Klagenfurtot. Klagenfurtnak mintegy 90 ezer lakója van, nevezetes látnivalói gyalogosan kényelmesen körbejár­hatók. A város jelképe a Sárkány­­szökőkút, ezt 1590-ben faragta egy szobrász, később egy Herkules­­szobrot és egy Szentháromság-osz­lopot is csatoltak hozzá. A 16. században épült a város legimpo­zánsabb, kéttornyú épülete, a tarto­mányi székház (Landhaus), valamivel később a városháza. 1958-ban kezdték el építeni a világ több mint 150 leghíresebb épületé­nek modelljét (1:25 arányban) ma­gába foglaló Minimundust. Csoportunk több tagjával együtt tér­tünk be Klagenfurt 16. században, eredetileg protestáns templomnak épült, barokk stílusú, lenyűgöző ka­­tedrálisába, ahol hálásan gondol­tunk vissza végéhez közeledő körútunk állomásaira. A késő esti órákban értünk Szé­kesfehérvárra és másnap haza, Se­gesvárra . A r Csendőrmúzeum, Saint-Tropez A milánói dón A Sforza-kastély bejárata

Next