Népújság, 2023. augusztus (75. évfolyam, 173-197. szám)

2023-08-12 / 183. szám

2023. augusztus 12­. szombat ____________________________________AKTUÁLIS­­ HIRDETÉS ______________________________________________ NÉPÚJSÁG 7 Színházi kavalkád a Forgatagon Idén is színes programkavalkád várja a szín­házbarátokat a Vásárhelyi Forgatagon: 4 nap alatt 5 színházi előadást tekinthet meg a közönség a Spectrum Színház jóvoltából. Az előadások közt van klasszikus és modern, felnőtteknek szóló és gyerekek számára is élvezhető, monodráma és sokszereplős elő­adás is. Ráadásul mindegyik ingyenes, csu­pán helyfoglalást igényel. A Spectrum Színház a Marosvásárhelyért Egyesü­let és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támo­gatásával hoz öt előadást a Vásárhelyi Forgatagra. Augusztus 22-én, kedden két előadást is meg lehet nézni. A Spectrum Színházban Bartis Attila Amikor című előadásával lép fel Bogdán Zsolt színművész. Bartis Attila karizmatikus író, novelláival hozzájárul, hogy a történelemből ne nyomtalanul essen ki a kom­munizmus negyven éve, hogy a következő kérdések ne maradjanak válasz nélkül: Mi volt a kommuniz­mus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Bartis Attila hat no­vellájából Amikor... címmel szerkesztette, rendezte és előadja Bogdán Zsolt. Az előadást a kedden 18 órától a Spectrum Színházban lehet megtekinteni. Ugyancsak augusztus 22-én, kedden játssza Márai Sándor Kaland című drámáját a Budapesti József At­tila Színház. A 20 órakor kezdődő előadást a Maros­vásárhelyi Nemzeti Színház nagyszínpadán lehet megtekinteni. A történet szerint dr. Kádár Péter pro­fesszor minden tekintetben sikeres. Karrierje szár­nyal, fiatal felesége, Anna pedig irigylésre méltóan gyönyörű. Ám tökéletes élete épp azon a napon hul­lik darabjaira, amikor kinevezik az egyik legneve­sebb klinika vezetőjévé. Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egy­ben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresé­sek sora. Augusztus 23-án, szerdán Petőfi Sándor János vitéz című művét nézheti meg a nagyérdemű a MATE Kaposvári Campus, Rippl-Rónai Művészeti Intézet harmadéves színihallgatóinak előadásában, mely 19 órától kezdődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyszínpadán. „Én vagyok János vitéz” - mondják sorban az elő­adás színészei a János vitéz című előadásban. A Déryné Program előadása rendhagyó formában, egy óra leforgása alatt kívánja bemutatni a nézők számára Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát. Az előadás nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt lendületes, fiata­los játékmódjával. Augusztus 24-én, csütörtökön a Kárpátaljai Me­gyei Magyar Drámai Színház és a budapesti Nemzeti Színház koprodukciója, Nyikolaj Vasiljevics Gogol Háztűznéző című előadását lehet megtekinteni. A 20 órától kezdődő előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében adják elő. A háztűznéző vagy háztűzlátás a leánynak és hozzátartozóinak látogatása a leendő vőlegény házánál. A háztűznézőre akkor volt szükség, ha a legény anyagi viszonyai nem vol­tak ismertek a leányos család előtt. Nemegyszer elő­fordult megtévesztési kísérlet ilyenkor: mások vagyonát, kölcsönkért ingóságait mint magáéit mu­tatta be a regény családja - olvasható a Magyar nép­rajzi lexikon idevágó szócikkében. Hasonló alaphelyzetből indul ki Gogol ismert darabja, mely­ben házasodni készülő (vagy éppen hezitáló) ifjú (vagy éppen korosodó) szereplők szórakoztató vívó­dásainak, a párválasztással járó gyötrelmeinek lehe­tünk tanúi. A humorral átitatott pillanatokat és jellemeket látva nevetve ismerhetünk rá a színpadon az ember titkos félelmeire, vágyaira, kétségbeesett erőlködéseire, hogy végül - egyfajta összegzéskép­pen - mi is átéljük a felismerést: „Köszönöm, pajtás. Csak most tudtam meg végre-valahára, mi is az élet. Most egészen új világ tárult elém, most már látom, hogy minden mozog, él, érez, valahogy szinte gőzö­lög, és valahogy az ember maga se tudja, mi történik. Azelőtt nem vettem észre semmi effélét, vagyis...” Azelőtt... Az előadás beregszászi bemutatójakor, 2023 márciusában, egy évvel az ukrajnai háború ki­törése után az azelőtt a háború előtti időt jelenti. Az előadás sem mehet el reflexió nélkül a világunkat fel­forgató változások mellett, s a maga sajátos módján, izgalmas megoldást találva, meg is adja ezekre az embert próbáló időkre a saját válaszát, sőt, az ered­ményes háztűznézés reményében fejezi ki legfőbb kí­vánságát: „Jólétben élj, és hozzatok a világra egy sereg gyermeket...” Augusztus 25-én, pénteken Lukácsy György Ha­zatérés című művét játssza a budapesti Nemzeti Színház a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisszín­­padán 19 órától. Gróf, politikus, apa és már­tír­­ Esterházy János azon kevés 20. századi állam­férfiúink egyike, aki tragikus életútja ellenére példa­ként áll előttünk. A „felvidék csillagának” útját mutatja be a Nemzeti Színház előadása. A történet szerint már javában üldözi a Gestapo, amikor a szov­jetek elfogják, és a Gulagra hurcolják - e néhány for­dulat önmagában is mutatja, hogyan állt ellen gróf Esterházy János politikus a 20. század ordas eszmé­inek. Az életrajzi dráma a Felvidék mártír politiku­sának tragikus története, egy közép-európai példakép titkának keresése. Az előadáson való részvétel ingyenes, azonban előfoglaláshoz kötött. Helyet foglalni a 0744 301 875-ös telefonszámon lehet 9 és 13 óra, valamint 16 és 20 óra között. A belépőt átvenni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztáránál lehet augusztus 1ó­tól 9 és 19 óra között. Kérjük, hogy a lefoglalt belépőt legkésőbb az ese­mény előtt egy nappal váltsák ki. Amennyiben ez nem történik meg, foglalása felszabadul. A még sza­badon maradt helyekre az előadás előtt 2 órával a helyszínen válthatók ki belépők Hamarosan rovarirtás Marosvásárhelyen A kártevőirtásra, fertőtlenítésre szakosodott Coral Impex Kft. a Marosvásárhelyen elvégzendő kár­tevőirtásra, fertőtlenítésre vonatkozó, a várossal kötött 2023. április 24-i 42. sz. szerződés alapján augusztus 16-tól 25-ig 21-04 óra között rovarirtást végez Marosvásárhely köz- és magánterületein. A felhasznált termékek a következők: - CYMINA SUPER, 50 ml/10.000 m2­­ VECTORAC WG, 1 kg/10.000 m2 Rovarirtás Kérjük a polgárokat, különösen a gyermekeket, az időseket, a szívbetegeket, az asztmásokat és a kü­lönböző vegyi anyagokra allergiás személyeket, hogy tegyenek meg minden intézkedést annak érdekében, hogy a permetezőgépek közvetlen hatósugarán kívül maradjanak. Kérjük továbbá az utcavonaltól legfeljebb 20 méter távolságra lévő ablakkal rendelkező lakások tulajdonosait, hogy augusztus 16-tól 25-ig este 9 és hajnali 4 óra között tartsák zárva ablakaikat. A fertőtlenítőszer belélegzése, bőrrel, szemmel való érintkezése vagy lenyelése esetén a következő in­tézkedéseket kell betartani: Belégzésekor az illető menjen friss levegőre. Nehézlégzés esetén forduljon orvoshoz. Bőrrel való érintkezés esetén távolítsa el a szennyezett ruházatot. A bőrt azonnal mossa le bő vízzel. Ha az irritáció továbbra is fennáll, forduljon orvoshoz. Újbóli használat előtt mossa ki a szennyezett ruházatot. Szembe jutás esetén (ha van, távolítsa el a kontaktlencséket), azonnal alaposan öblítse ki vízzel legalább 15 percig, a szemet tágra nyitva. Hívja orvosát, ha a probléma továbbra is fennáll. Lenyelés: azonnal forduljon orvoshoz. Ne idézzen elő hányást. Soha ne adjunk semmit szájon át, ha valaki eszméletlen. Kérjük a marosvásárhelyieket, hogy tartsák be ezeket az óvintézkedéseket. További információért, kérjük, hívja a 0265 256 004-es telefonszámot; e-mail:coralmures@coralimpex.ro Szolgáltatás - Üzleti ajánlat A GLOVER PRODEXIM KFT. alkalmaz tapasztalt vagy kezdő VARRÓNŐKET hosszú távra. Tel. 0744-500-605. (67413-1) A LUMEA CÉG felvesz hölgyeket termelésbe a jeddi üzemébe. Tel. 0745-520-408. (67416-1) MEGEMLÉKEZÉS Szomorú szívvel emlékezünk nagymamára, anyósra özv. MADARAS IBOLYÁRA (szül. Szász) a szeretett édesanyára, eltávozásának első évfordulóján. Emléke örökké él szívünkben. Nyugodjon békében. Szerettei, (sz.-l) örökre sebzett szívvel emlékezünk augusztus 14-én ISZLAI KÁROLYRA halálának hetedik évfordulóján, örök álmod őrizze béke és nyugalom. Szívünkben örökké élni fogsz Gyászoló szerettei. (20437-I) RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS , Csak Istenben nyugszik meg a lelkem. (Zsolt, 62,2) „Feketepohárban sárga kankalin, (...) egyre gyűlnek a halottaim... ’’ (Kányádi Sándor) Mély megrendüléssel vettük tudomásul (megkésve) volt egyetemi évfolyamtársunk, CZEGŐ GYÖRGY kakasdi tanár halálát. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak. Kegyelettel őrizzük emlékét. Évfolyamtársai és tanárkollégái. (­I) Mély megrendüléssel vettük tudomásul, hogy szeretett és nagyra értékelt tanárkollégánk, barátunk, CZEGŐ GYÖRGY örökre eltávozott közülünk. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak. Kegyelettel adózunk emlékének. Nagy Csaba és családja. (20446-I) A hirdetési rovatban megjelent közlemények, reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó vállalja a felelő­sséget! ADÁSVÉTEL ELADÓK: használt bútorok, Ariston elektromos bojler, női parókák, jutaszőnyeg, vasalók, utazótáskák, éjjeli lámpák, orosz kézi varrógép. Tel. 0265/260-227. (20405) MINDENFÉLE ELBOKROSODOTT bel- és külterü­letek kitakarítását, nagy fák, diófák ki­vágását, visszavágását, metszését belterületen, házak közt, méterfa ös­­­szevágását, nem mozgatható rönkök foszfiba vágását, valamint kutak kita­karítását vállaljuk. Tel. 0756-868-569. (20391) VÁLLALUNK bármilyen típusú tető­fedést, kisebb javítást, külső-belső munkát 10% kedvezménnyel. Tel: 0720-313-818. (20421-1) SZAKEMBER vállalja bármilyen tí­pusú háztető készítését, kisebb tető­javítást, hidroizolációt kartonból vagy poliészterből és meszelést. Nyugdíja­soknak 10% kedvezmény. Tel: 0745- 680-818. Csaba. (20426-I) TETŐFEDŐ BÁDOGOS vállal tető­készítést, külső-belső szigetelést, meszelést, javítást és bármilyen mun­kát, takarítást stb. Tel. 0747-508-707. (20425) SZAKEMBER vállal bármilyen épít­kezési munkát, javítást. Anyagot biz­tosítunk. Tel. 0724-148-390, 0743-581-952, Csaba. (20408) VÁLLALUNK tetőjavítást, cserépfor­gatást, vaskapuhegesztést és bármi­lyen építkezési munkát (saját anyagból is), vakolást, meszelést, szi­getelést. Nyugdíjasoknak 18% ked­vezmény. Tel: 0724-148-390, 0743-581-952, István. (20408) SZAKEMBER vállal bádogosmunkát, tetőjavítást, meszelést, vakolást, vas­kapuhegesztést, kerítéskésztést. Min­denféle anyagunk van raktáron. Tel: 0734-938-711, István. (20409) ELHALÁLOZÁS Bánatosan búcsúzom SZÁNTÓ ERZSÉBETTŐL. Nagynéném emlékét nagy szere­tettel őrzöm. Töltse be fény és nyugalom a síron túli világot. Unokahúga, Edit. (­1)

Next