Népújság, 2023. szeptember (75. évfolyam, 198-223. szám)
2023-09-05 / 201. szám
2023. szeptember 5., kedd NYILVÁNOSSÁG NÉPÚJSÁG 9 Az olvasó Szerkeszti: Mezey Sarolta Új kenyér ünnepe Désfalván Istennek hála egyedi és csodálatos új kenyérünnepet élhettünk meg az idén is a Kis-Küküllő menti Désfalva református templomában. Az ünnepi istentisztelet keretében hallhattuk Istennek megtartó Igéjét arról, hogy amit vet az ember - legyen az magvetés vagy lelki vetés azt fogja aratni Istentől és emberektől egyaránt, valamint, hogy bármit vessenek a körülöttünk élő emberek - legyen az nemtörődés, passzivitás, önzés, szeretetlenség, irigység -, mi álljuk meg a helyünket ott, ahova helyezett a Jóisten, és végezzük szeretetben, odaadással és önzetlenül a ránk bízott feladatot. A gyülekezet hálát adott az idei termésért és azért, hogy Isten áldása által lesz kenyér és eledel a családi asztalokon. Az igehirdetést követően magunkhoz vehettük Krisztusunk örök életet adó szent jegyeit, az úrvacsorás kenyeret és bort. Az istentiszteletet követően Ligeti György Sándor Kossuth-díjas magyar zeneszerzőről és Petőfi Sándorról emlékeztünk meg. Ligeti György Sándor a Kis-Küküllő mente szülöttje, 1923. május 28-án született Dicsőszentmártonban, ahol gyerekkora első hat évét töltötte. Kolozsváron ismerkedett meg a zene világával, ott fedezték fel kitűnő zenei tehetségét, és időivel világszerte elismert zeneszerző lett. Rengeteg kitüntetésben, díjban részesült. Maga Kodály is elismerte talentumát, és támogatta pályafutásában. 2006-ban, 83 évesen hunyt el Bécsben. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen hírességet tekinthetünk magunkénak, és ezért tisztelettel emlékezünk rá. Ezt követően Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze tartott előadást Költészetünk vadvirágai címmel. Egyedi előadásmódja, szerénysége, embersége és felbecsülhetetlen talentuma révén egy képzeletbeli utazás révén elénk tárta Petőfi Sándor életét gyermekkorától haláláig. Mindezt olyan jelenetek, versek, beszámolók által, amelyek néha mosolyt varázsoltak arcunkra, de sokszor könnyeket csaltak a szemünkbe. A résztvevők szerint minden egyes vasárnap szívesen meghallgatnák a művészt. Az esemény szeretetvendégséggel fejeződött be a templom udvarán, ahol a résztvevőknek esély adatott a személyes beszélgetésre kalács, sütemények, üdítő, víz és kávé mellett. Ezúttal hálás köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik lelkileg és anyagilag is lehetővé tették az esemény megszervezését. Köszönet Marosán Csabának, a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadóművészének, hogy elfogadta meghívásunkat, és megtisztelt jelenlétével, nagyon zsúfolt programja ellenére. Köszönjük a nehéz missziót, amit felvállalt a magyarság körében, és fáradhatatlanul terjeszti a kultúrát az iskolákban és a templomokban. Külön köszönet kedves feleségének, Mónikának és három gyönyörű gyermeküknek, hogy a kánikula ellenére is elkísérték a művészt. A Jóisten gazdagon áldja meg a szép család életét! Nagyon szépen köszönjük Sipos Józsefnek - a kolozsvári Kerékcsárda tulajdonosának - az önzetlen és szeretetteljes anyagi támogatást, amely nélkül nem örvendezhettünk volna a művész előadásának. Hálás köszönet a Communitas Alapítványnak és az RMDSZ-nek a támogatásért, amely részben fedezte a megvásárolt mikrofon és hangerősítő felszerelést és a szeretetvendégség egy részét. Köszönet azon egyháztagoknak, ifjaknak, akik lelkileg és fizikailag hozzájárultak a nap megszervezéséhez, és tudtak időt áldozni a kultúra tévesztéséért. Istené legyen a dicsőség! Hisszük, hogy ezen rendezvény által mi is hozzájárultunk ahhoz, amit Petőfi Sándor Jövendölés című versében 1843. március 5-e előtt Kecskeméten megfogalmazott: „Anyám, az álmok nem hazudnak;/ Takarjon bár a szemfödél/ Dicső neve költő fiadnak/ Anyám, soká, örökkön él. ” Csepán Géza désfalvi ref. lp. Kikapcsolódás Kuszálik Péter A naplóírók gyakorta hivatkoznak az előző írásaikra, ilyenkor nem valami értékes dologra akarnak utalni, csak lusták újabb témát keresni. Most sem lesz másképp. A múlt heti szövegem a ’tévézés kontra hasznos időtöltés’-sel zárult, innen folytatom. A tévézéssel nincsen addig semmi baj, amíg nem visszük túlzásba - írtam három évvel ezelőtt a Mörfi naplója sorozatban, de ez a figyelmeztetés másra is vonatkozik, nem csupán a képernyő bámulására. A napi programomat nem a tévéműsorok szerint osztom be, mert az életemet nem a képernyőfüggőség jellemzi. A tévével amúgy is csak köszönő viszonyban vagyok, mert nem volt alkalmam rászokni erre a- rengeteg hátrányt számláló - ’szórakozásra’. Gyermekkoromban egyetlen sorozatot követtem hűségesen, azt is a szomszédban, mert szüleim csak 1968-ban vettek tévét, amikor Édesapám nyugdíjba ment. Vasárnap délelőttönként közvetítette a bukaresti tévé a gyermekek számára kigondolt, a klasszikus muzsikát megkedveltető (román feliratos) sorozatot, amelyet Leonard Bernstein ’celebrált’. Annál jobb és hasznosabb sorozatot azóta sem találtak ki. Most kétszáz tévécsatorna közül lehet válogatni, de minek, hisz a zömén silány sorozatok, politikai hablaty vagy rém- és reklámfilmek zúdulnak a kedves nézőre. A hétfői tennivalóimat már vasárnap lejegyzem, s ha valami közbejön, akkor átrendezem a programomat. Évente csak egyszer fordul elő, hogy valamely tévéműsor megtekintését is tennivalóként jegyezzem föl. A tévének és a rádiónak ugyanaz a hátránya: nem lehet bennük ’előre lapozni’. Malvint csak az időjárás-jelentés érdekli, ennek okán végig kell szenvednie a híreket és a sportot, holott az időjósok szövege Noé óta változatlan: vagy fog esni, vagy nem. Esténként nem tévézni, hanem írni szoktam, mert addigra elcsendesedik a ház és a környék. Ha nem megy az írás, és a másnapi ebéd is kész van, akkor végigpásztázom a nézhető csatornákat; ha a 77-esen épp a rövid nadrágos angol pacák sorozata megy, akkor megállók. Ben Fog lejárja a világot, különös fickókat keres föl, Patagóniától Szibériáig. Az egyik témája: a civilizációból a természetbe kivonult embereket, családokat látogat meg. Egy oregoni nyugdíjas fényképész volt az egyik vendéglátója, aki abban (is) hasonlított rám, hogy jól elvolt magában, mint befőtt a kamrában. Félig földbe ásott kunyhóban lakott, nem messze egy pataktól. A ’szobába’ csak négykézláb lehetett bemenni, de meglepően lakályos volt a kuckó, imitt-amott feliratok is voltak. Kettőt sikerült megjegyeznem, remetéknek való életbölcsességek. „If you want nothing, you have everything” ( ha semmire se vágysz, akkor [már] mindened megvan) és „Work more, surfless” ( dolgozz többet, szörfözz [értsd: szórakozz] kevesebbet). A ’birtokán’ nemcsak hálókuckó, hanem ’vendégszoba’ meg egyebek is voltak, látszott, hogy a második mondás szerint él: dolgozik, mert a munka tartja életben; abban a környezetben nincs szórakozás. Az ő napja nem három egyenlő részre oszlik - „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” csak kettőre: alvás és ébrenlét, ez utóbbi pedig állandó munkával, mozgással, matatással jár. Molnár nagyapám volt ilyen: amíg mozogni tudott, állandóan működött; ha elvégezte a kötelező penzumot, akkor a sufniban leült a hokedlire, s az asztal sarkán álló sínvason elgörbült szögeket kalapált egyenesre. Tudjuk jól: akinek magánházat adott a sors, annak a tennivalói is sűrűbbek. A majorság, hízó, gyümölcsöskert mellett a téli tüzelő beszerzése és darabolása / hasogatása, a kerítések javítása, a homlokzat meszelése és a spaletták festése, a cserépforgatás és az esőcsatorna tisztítása megannyi alkalom a munkára. El ne felejtsem: járdaseprés, gyomirtás, ároktisztítás. Mindez Aradon - nem a város peremén, hanem abban a zónában, ahol még megtűrték a disznóólakat. 1961 nyarán több hetet töltöttem náluk, s egy nap hosszabb expedícióra indultunk Apóval: a kicsi szekérre pakoltuk a cefréshordót, s elhúztuk a szeszfőzdébe (két óra oda, kettő vissza), jövet pedig elhoztuk az előző adagból kifőzött pálinkát. Vagy harminc fájuk volt, az Alföld melege édes kajszibarackkal ajándékozta meg a lapos táj unalmát elszenvedő népet. Tikkasztó nyár volt, nekem igen hiányoztak a szellősebb kolozsvári dombok. Egyetlen előnye volt a lapos vidéknek: nem kellett leszállni a kerékpárról az emelkedők miatt. Jó öreg bicaja volt Apónak, a nyereg ’szitált’, mert elöl-hátul nyolcas volt a kerekekben, de nagy örömmel hajtottam, mert már leértem a nyiszorgó pedált. Amíg ott voltam, én jártam az üzletbe - az Illés utca sarkáig kellett csak menni, legfennebb a Választó utcai boltba. Ha esősre fordult, akkor a padlásról lehozott Színházi Élet harmincéves számait böngésztem. Akkoriban ilyen volt egy hatodikos kiskamasz nyári kikapcsolódása. A vámosgálfalvi Bara nemzetség példát adó találkozója Akár egy fa ágai, mindannyian különböző irányba növünk, de a gyökerünk mindig ugyanaz maradennek a gondolatnak adott méltó alakot a vámosgálfalvi Bara család. Rég csírázó óhaj váltott cselekvése: Vámosgálfalván 2023. augusztus 20-án, az államalapítás és Szent István emléknapján nagy családi összejövetelre jött össze a Bara atyafiság. Megszervezésében oroszlánrészt vállalt Szentgyörgyi Anna és Keszeg János Attila. Már régóta érlelődött a terv: a mai világ kényszerítő körülményei között szétszóratásra ítélt nagycsaládot össze kellene még egyszer trombitálni. Bara Jánosnak (1887-1962) és feleségének, Dénes Zsuzsannának 11 gyermeke volt, kilencen érték meg a felnőttkort. Az alkalomra mind a kilenc gyermek leszármazottai megszerkesztették a családfát. A hat fiúnak és három lánynak 26 gyermeke született. A 35 dédunoka, 50 ükunoka és 19 szépunoka neve is felkerült a családfára, összesen 142 leszármazott. Közülük - a házastársakkal együtt - 96-an vettek részt a találkozón. Jöttek Erdély minden tájáról és az anyaországból egyaránt. A rokonság a szülői háznál gyűlt össze aznap, hogy aztán még a református templomi istentisztelet előtt végiglátogassa az eltávozottak sírhelyeit. „ Jérték, örvendjünk mindnyájan az Úrban...’ — Bodor Péter újra működő orgonájának hangjai kíséretében az istentisztelet a 95. genfi zsoltárral kezdődött. A szeretet jegyében, a nemzeti ünnep fényében emlékezett meg a falu lelkésze is a nagyszerű s egyben példát adó Bara-találkozóról. Az együttlét délután a Szász Hordó vendéglő udvarán folytatódott közös nagy családi fotózással. Az ebéd közben bemutatásra került az az album, ami megőrzi az utókornak a Bara nemzetség arcait - 136 válogatott fénykép üzen a jövőnek: vall szülőházról és hazáról. Az album fedőlapján az ősök fényképe, lapjain a kilencágú nagycsalád fényképei - századnyi időképekben. A hátsó fedőlapra Példabeszédek-idézet került: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól" - a Bara nemzetség hét nemzedék óta vallja e sorok igazságát. Jövőre, augusztus 20-án, újra ugyanitt ezzel búcsúztak el egymástól a Bara nemzetség tagjai. Reménye él annak, hogy nem ez lesz az egyetlen ilyen találkozó. Kiss-Székely Zoltán Bara nemzetség 2023 - a kilencágú, egytörzsű fa