Népújság, 2023. november (75. évfolyam, 250-274. szám)
2023-11-18 / 265. szám
6 NÉPÚJSÁG______________________________________________ ________MÚZSA____________________________________________ 2023. november 18., szombat Kalapkergető őszben Székely Ferenc Jó tíz éve ismerem személyesen a holnap, november 19-én 80. évét töltő Király László költőt, írót, aki Sóváradon született, Nyárádgálfalván és Csíkfalván nevelkedett, Szovátán érettségizett és Kolozsváron végezte az orosz-magyar szakot. Aki ebben „közbenjárt”, az Ambrus Lajos volt, a köröndi kultúra örökös napszámosa, a Sóvidék talán ma is leg(el)ismertebb kultúrafigyelője, versben-lírában Páll Lajos, Molnos Lajos, Czegő Zoltán pászmatársa. Mondom, tíz éve annak, hogy találkoztam Király Lacival - a tegeződésre persze ő kért fel, amikor először kezet nyújtott az erdőszentgyörgyi líceum könyvtárában. Egy izmos kis csapattal érkezett a Rhédeyek városába, a Szent György Iskolaközpontba, s nekem adatott meg az a cseppet sem könnyű, de valójában megtisztelő feladat, hogy megszervezzem, fogadjam és elbeszélgessek a sóvidéki írókkal. Gyönyörű verseket hoztak magukkal; akkor jelent meg a 111 vers a Sóvidékről, arról a történelmi hangulatot árasztó magyar tájegységről, amely ma is a Székelyföld egyik legvonzóbb, legdinamikusabban fejlődő néprajzi régiója. Itt volt Király László József Attila, később Kossuth-díjas költő; felesége, Katona Éva színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésznője; Ambrus Lajos köröndi költő-főszerkesztő és az örökmozgó Ráduly János, aki - ha kellett - verset írt, mesét olvasott a gyerekeknek, rovásírásolvasatát tanulmányozta, vagy ott ballagott a kibédi farsangosok ostorcsapásai közelében tavaszváró félúton. A szép magyar beszéd legjelesebbjei jöttek el Erdőszentgyörgyre, verset, prózát, elbeszélést hozva magukkal, amelyek átadását a népes hallgatóságnak kire bízták volna, mint az időközben odaátra költözött művésznőre, a kolozsvári magyar színészképzés egykori tanárára, a 111 vers... ötletgazdájára, Katona Évára. Most is őrzöm az akkor készült hang- és fényképanyagot a széles-tágas terem hallgatósággal megtelt eseményéről, amikor a város diákjai, tanárai, irodalomra vágyó lakosai sereglettek össze, hogy tanúi, részesei lehessenek e nem mindennapi eseménynek. Távozás előtt mindnyájuk által aláírt, dedikált könyvet hagytak a könyvtárnak - emlékbe, ajándékként. Kérdezték, hogy van-e a Kék farkasokból a könyvtárban, mire restelkedve válaszoltam: nincs. Egy hét múlva borítékban hozta a posta a következő ajánlással: Az erdőszentgyörgyi líceum könyvtárának barátsággal és jókívánságokkal - Király László. 2012. október 26-án. Teltek az évek, s az újabb találkozásra idén augusztus 28-án került sor Sóváradon, a szőlőleveles tornácos ház udvarán, egy hatalmas diófa által beárnyékolt nyári konyhában. Ebben fogadott koszorús költőnk, s mesélte el gyermekkori emlékeit: a Nyárád és a Küküllő mentieket, a szovátai éveit, szerelmeit, barátait, a kolozsvári egyetemi időszak irodalmi dobbantásait, a folyton szaglászó bőrkabátos kopók koslatását az egyetemisták körében, tanárainak kitartását és az útra való szellemi bagázsit, amit kaptak s magukkal vittek a nagybetűs életbe. Beszéltünk a Kék farkasokról, amely először 1972-ben látott napvilágot a Kriterionnál, három év múlva megjelent román nyelven is, majd közel három évtizedet kellett várni, hogy 2000-ben elkészüljön a második kiadás a Mentor Kiadó jóvoltából. Kérdeztem, hogy honnan jön a regény címe, íme a válasz: 1950. januárban történt, amikor első osztályos voltam. Édesapám Nyárádgálfalván volt tanító, s kérte az áthelyezését, azaz a hazahelyezését, mert ő sóváradi volt, s mindig haza akart jönni. Erre fel áthelyezték a Felső-Nyárád mentére, Csíkfalvára. Éjjel egy teherautóval költöztünk, s ahogy elhagytuk Nyárádszeredát, a gyönyörű holdvilágos éjben, a hegyoldalban valami árnyakat láttunk. Azt hittük, hogy emberek vannak ott. Féltünk, mert akkor bizonytalan időket éltünk, itt-ott még lövöldöztek... De ahogy néztük, s én is néztem a kabinban voltam, édesanyám ölében -, észre lehetett venni, hogy azok az árnyak nem emberek, hanem farkasok Valósággal megnyugodtunk, hogy csak farkasok vannak az éjszakában: kék farkasok. Később, amikor sokan elolvasták a regényt, volt olyan, aki halkan megjegyezte: tudjuk mi, milyen farkasokról van szó, akiknek kék epelettjük (vállbojt, vállrojt - szerk. megj.) van a vállukon... Utolsó találkozásunk alkalmával, szeptember derekán, amiko már-már színt váltott a kék izabella levele a tornác fölött, kalaposan, kalapkergető őszben távoztam Király Lacitól. Igazi úriemberként kísért ki a szépen rendbe szedett, felújított szülői házuk kapujáig, s engedte, hogy, amolyan emlékbe, feleségem szaporán kattintsa a nem mindennapi pillanatot megörökítő masináját. Mikor újból visszatértem Sóváradra, november 6-án, már leengedett zsalugáterek jelezték: csend van és béke a Király-portán. Telefonhívásomra mondta: egy nappal korábban Zoltán fiával visszatértek Kolozsvárra, földrajzi szülőföldjük másik állomására. De jó, hogy a szellemi szülőföldnek nincsenek határai... Drága Laci, holnap vagy 80 éves. Isten éltessen sokáig! Iadasd, 2023. november 18 Király László sóváradi otthona kapujában a beköszönő Székely Ferenccel Brong a szív Hommage á Derzsi Sándor (1919—1978) Bölöni Domokos Rosszat sejtve sietve elhatározzák, hogy a sötét múlt okozta szenvedések jóvátételére minden károsultnak elengednek tíz évet az életéből. Feladat: személyivel jelentkezni, felírják az adatokat, elveszik az igazolványt, benne a tíz évvel korábban készült fényképpel pár nap múlva majd újat adnak. Csinger nem jelentkezik. Még mindig fél? Végül kopog. Kiderül: jól sejtette, amikor rosszat sejtett. Nem jó a képe. Megint. A réginél is legalább tíz évvel öregebb a tíz éve készült fotó. Húsz évet kell fiatalodnia Korholás, morogva. Védekezik. Akkor is maguk vettek kezelésbe, mert bántó a fizimiskám. Kaptam öt évet. Mérges a brutó. Csodálkozik Csinger. Talán szabadság van? Meg se motoznak. Mi lesz? Mi lenne. Másik öt Hát ez nem volt mondva. Na, esetleg olyan három körül, dünnyögi a brutó. Türtőztetve nézi, amint az idő előtt idétlenre plasztikázott balfác ügyetlenül kitűzi bakancsát, lerángatja a lábára rongyolódott kincstári zoknit. Csoda, nem büdös. A balfác ügyetlenül feltérdel a tíz éve is éppen így nyikorgó székre. Odakínálja a pozíciót. Rekedt morgás. Csingerálsz. Balfác nem reagál. Csingerálsz! Balfác szót fogad. Nyihaha, nyihahu! Nyerít, nyerít a brutó. Mohón s betelhetetlenül, kéjesen rázkódik, mint havasi vízmalom rostája. Csingerálj, disznó! Végül a brutó lihegve leáll. Betelt mintha szaunából, boldogan törli magát. Oszlik az élvezet köde. Szemrevételezi az alanyt Nyavalyás derbede. Hát nem akarsz fiatalodni?! Csinger a száját pecekre szorítva próbálja csikorgatni nagyon mínuszos fogazatát. Ez az élvezet, ne. Mutatja a bikacsököt Most faszoltuk, tiszta amerikai. Korszerűsödünk, békám. Bevág vele. Tizenötnél kegyelmet gyakorol. Csinger némán ifjúdik. Mindene sír. Köpne sokat, nagyokat. Nem nyeli nyálát. Csütöri cseppet se cseppint. Kell majd pofába. Befelé sziszeg. Kurvául sajog az ánusza. Befelé káromkodik. Muszáj-fiatalodik Megpendül valami tárgy. Mi az, emeli új gumibotját a brutó Brong a szívem. Az miféle? Az? Úgy dring-brongol. Neked a szíved is csingerál? Nem, nem. Szimplán csak brong. Hát akkor mi a brant pattant akkorát? Csak a bicski. Pönög. Ki az a Bicski? Tudod te jól. Mondaná, s nem szól. Na, állj csak ide. Hajolsz előre. Mozi, mozi, mi van itt? Itt nincs semmi, mocskos derbedés Szólítja a gyanúsítottat. Helló, Bicski Téged keresnek! Az bizony nevét hallva belegongulva pendül Mégis kést hordasz magadnál? Na megállj te derbedó! Motozza, gyomrozza, veri. A zseb likas, üres. Hát mit bicskizel, hülye balfác. Itt sincsen semmi. Bicskivel esemesezünk, sóhajtja Csinger. Micsináltok. Sakkozunk, smaszi. Fejben. Küldöm neki. Csak pönögj szépen. S ő válaszol. Csak brongjál bátran. Brutó felhördül. Odakap. Oda, oda. Jaj jaj. Jaj jaj. Jaj, jaj. Aztán csak csend. Felnyög, sokára. Ki halt meg? Kinek harangoznak? Neked szaggatnak. Brongja a szív. Akkor még pönögök egy kicsit. Csilingeli bicski. Nem tudni, brutó hallja-e. Isten neked megbocsát. Én nem. Új DIA-tagok Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált. Demeter Szilárdnak, a PIM főigazgatójának előterjesztésére szépírói teljesítményére és a kortárs irodalom népszerűsítése érdekében végzett több évtizedes, áldozatos tevékenységére emlékezve posztumusz taggá választották a 2016-ban, fiatalon elhunyt Körösi Zoltán írót, forgatókönyvírót, szerkesztőt - közölte a PIM kedden az MTI-vel. Mint írják, a testület posztumusz taggá választotta továbbá Tamás Gáspár Miklóst, az elmúlt fél évszázad egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású esszéistáját, akinek egyéni hangú, irodalmi igénnyel megírt társadalomtudományi, publicisztikai munkái, irodalomkritikái a tagok többségének megítélése szerint is méltók a digitális megörökítésre. A DIA program 25 évvel ezelőtt indult. Az évfordulóra emlékezve a múzeum főigazgatója megalapította a DIA tiszteletbeli tagja címet olyan irodalomtörténészek, irodalomkritikusok számára, akik elméleti tevékenységükön túl a digitális kultúra fejlődésében is részt vállaltak Magyarországon. A tagok keddi döntésével első ízben Horváth Iván, az ELTE egyetemi tanára részesült ebben a kitüntetésben. A múzeum programjaként működő DIA elsődleges feladata a tagok életművének digitalizálása és közzététele az interneten. A szolgáltatás célja, hogy minél szélesebb körben, ingyenesen elérhetővé tegye a kortárs magyar szépirodalom legkiválóbb alkotóinak műveit Az új tagok hivatalos bejelentésekor bemutatták a közönség előtt a DIA megújult honlapját, amelyen immár több mint 3000 kötetnyi szöveg olvasható a testület tagjaitól és klasszikus magyar szerzőktől - áll a PIM közleményében. Zágoni Balázs Janikovszky-díjas Hétfőn este adták át az idei Janikovszky-díjat, amelyet J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő mondókás könyvcsalád megálmodója és Zágoni Balázs író, egyetemi oktató vehetett át Janikovszky Jánostól, a Móra Kiadó tulajdonosától, a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány kuratóriumi elnökétől. A díjat az íróról elnevezett irodalmi alapítvány hozta létre 2007-ben azzal a szándékkal, hogy olyan irodalmi és művészeti alkotások alkotóit díjazza, akik a felnőtt és a felnövekvő nemzedék együttélésének helyzeteit, történéseit életszerűen, hitelesen és humánusan mutatják be - emlékeztet a könyvesmagazin.hu. Zágoni Balázst Pacskovszky Zsolt egy Janikovszky Éva nevében írt fiktív lektori jelentés formájában méltatta: „Egyszer majd jön valaki, talán már meg is született, jön majd, felnő, és ír egy regényt, vagy talán kettőt is egy különleges, titokzatos gömbről. Igen, egy gömbről. Okos, filozofikus, izgalmas, kalandos, mély, disztópikus ifjúsági regényt, amelyet a felnőttek is kíváncsian olvasnak, mert olyan gyermeki tudás lesz benne, ami bennük is megvolt egykor, és nem is értik, hová tűnt az évek, a hétköznapok monotóniájában. Egy nap jelentkezik ez a valaki itt a Móránál, és a majdani kollégák tudni fogják, hogy ritka kincsre leltek. (...) Aki olvassa a szövegeit, az előtt úgy peregnek majd az érzékletes képek, jelenetek, mintha a betűk filmmé változnának. S persze nem hiányzik majd a szerzőjükből a finom humor sem. S még kevésbé az érzékenység, a gyengék, a kiszolgáltatottak, a koldusok, az elesettek iránti megértés és szeretet. A hit. Mert hit és jövőbe vetett remény nélkül létezhet felnőttirodalom, de nem létezhet gyerek- és ifjúsági irodalom.