New Yorki Magyar Élet, 1973 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-24 / 12. szám
Nem sokaság, hanem Lilék s szabad nép lesz csuda dolgokat... BERZSENYI NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol. 26. No. 12. XXVI. évfolyam, 12. szám, 1973. március 24. szombat. A március 15-én felvonuló fiatalok tömeges letartóztatása: Tüntetett a pesti ifjúság! A Viet Cong újabb inváziójára bombázás a felelet? • Árvizek Kanadaszerte Vietnamban a tűzszüneti bizottság egyik magyar őrmester tagja politikai menedékjogot kért és kapott az ausztráliai követségtől. — A disszidálás újra éles fényt vet arra a problémára, ami a magyar hadsereg megbízhatóságát illeti, ha valaha is bevetni óhajtják a nyugatiakkal szemben: a magyar katona inkább a szabadságot választja, — ha nyílik rá módja. — Nixon elnök fontolóra vette az észak-vietnami csapatösszevonások bombázását, mert a déli területek tömeges inváziója a tűzszüneti feltételek nyílt megsértésének számít. — A Fülöp-szigetekről nagyarányú földrengés mellett, — melynek többszáz károsultja van —, gerillatevékenységet is jelentenek. — Párizsban előzetes megegyezés született a nemzetközi pénzválság me8°ldásával kapcsolatban: az Európai Közös Piac tagállamai elhatározták, hogy ezentúl nem szabják meg a dollár átváltási kulcsát, hanem a kereslet és kínálat törvényei szerint kialakuló szabad árfolyam fogja a jövőben megszabni az egyes pénznemek közötti értékarányt. — Világszerte egységes a felfogás,, hogy Kanada esetleges kivonulása a tűzszüneti bizottságból, egyben a vietnami rendfenntartás közeli összeomlását jelenthetné. — A Szovjetunió hatalmas flottaépítési programja során a Földközi-tengeren jelenleg 57 hadihajó tartózkodik; angol vélemény szerint ezzel az amerikai 6-ik Flotta erejét igyekeznek kiegyensúlyozni. — Nixon elnök David Bruce nyugalomba vonult diplomatát küldi Kínába, hogy Pekingben az ideiglenes diplomáciai képviseletet ellássa. — A dél-amerikai Chile államában, — ahol Salvador Allende marxista elnök a nemrég tartott választásokon némileg megerősítette pártkoalíciója helyzetét, — tovább folytatódnak a tömeges sorállások az élelmiszerért. ■ SÚLYOS ZAVARGÁSOK BUDAPESTEN Tavaly csak 3 hét múlva értesült a világ a hírzárlat miatt, hogy a március 15-én tüntető magyar ifjúság felvonulását a kivezényelt rendőrség gumibotokkal zavarta szét. Az idén a Magyar Távirati Iroda képtelen volt eltitkolni a hírt, miszerint (idézünk) „. . . többszáz felelőtlen elem nacionalista tüntetést akart szervezni . . . melynek következtében 41 (negyvenegy) személyt letartóztattak . . .” Az MTI Bécsben fogott híradását a Washington Post is megerősítette. Ezek szerint a felvonuló ifjak hazafias tüntetésének mérete oly nagyszabású lehetett, hogy a hivatalos magyar hírszolgálati iroda ezúttal nem tarthatta véka alatt és kénytelenkelletlen meg kellett emlékeznie arról a tagadhatatlan tényről, hogy a magyar fiatalok a 28 éve tartó megszállás ellenére sem adták be derekukat, bár ez az ifjú nemzedék teljesen a kommunizmus uralma alatt nevelkedett; az ideológiai máz mindannyiszor lefoszlik róluk, ha igazi magyar nagy ünnepeinket, mint Március Idusát a szovjet megszállást jelző április 4-én akarja a rezsim kényszer-kivonulásokkal „emlékezetessé tenni”.★ „Főváros, meghajtom fejemet előtted!”,,— mondhatjuk a költővel, „a márciusi ifjúság újra magasra emelte a háromszínű zászlót, a megcsúfolt címert szívére öltötte, zengvén a szép Himnuszt, az évekig némát" még akkor is, ha teljes mértékben tisztában voltak a rendszer haragját kihívó vakmerő lépésük súlyos következményeivel. Petőfi Talpra-magyarja nyomán a márciusi ifjúság újra vérre menő vizsgát tett, a hazaszeretetből és a legnemesebb hagyományaink iránti hűségből! ■ A VIET CONG ÚJABB INVÁZIÓS KÍSÉRLETE Az észak-vietnami erők sorozatos tűzszüneti kihágásai egyre szaporodnak és oly komoly mértéket öltöttek, hogy közel áll az eshetősége a megújuló bombázásoknak. Jelenleg 30.000 főnyi észak-vietnami hadsereg kb. 300 tank kíséretében Dél felé nyomul, ami nyilvánvaló megsértése a tűzszünet 7. paragrafusának. A hanoji Politbüro azt a magyarázatot igyekszik adni a felderített eseményeknek, hogy „a használaton kívüli hadianyag összeszedésére" irányul a katonai mozgósítással felérő manőver. A január 27-én aláírt tűzszüneti szerződés kötelezte mind a négy felet, hogy „ne vezényeljen csapatokat, ... ne szállítson lőszert éshadianyagot Dél- Vietnamba, kivéve a kiselejtezett, vagy megsemmisített Hadfelszerelés cseréjét szolgáló mozdulatok engedélyezését”. Az igazsághoz tartozik, hogy a déliek a tűzszünet óta — mintegy 8 hét alatt— nem semmisítettek meg 300 tankot, tehát a 300 harckocsi Délre való vezénylése a tűzszüneti előírások kétségtelen megszegésének számít. Ugyanakkor az északiak a Khe Sanh-i új SAM—2 légelhárító rakétatelep leszerelését megkezdték. Itt viszont hozzá kell tenni, hogy a SAM—2 szovjet rakétatelepek orosz vezetés és ellenőrzés alatt voltak, s az oroszok ebben az időszakaszban igyekeznek „jó fiúnak” látszani. Ha a Viet Cong addig óhajtja feszíteni a húrt, amíg Washington türelme engedi, hozzá kell tenni, hogy ezúttal az Elnök türelme véges, és a „becsületes béke” alatt nem a hadifoglyok visszaadásának fügefalevelét és Dél megrohanását értette, ezért Washington hangulatát ezúttal elszántnak lehet minősíteni. ■ KÖZÉP-EURÓPAI SAKKOZÁS — A SEMLEGESSÉG TÁBLÁJÁN Bármennyire hangsúlyozzák, hogy a szovjet megszállási veszély nem szűnt meg Európában, különös módon a nyugatnémetek az OSTPOLITIK békés illúziókat keltő légkörében erről a lehetőségről szinte szántszándékkal igyekeznek megfeledkezni. Tény az, hogy ebben messzeható szovjet számítás fedezhető fel, mert annak idején, amikor Nyugat-Németország csatlakozott a NATO-hoz, a Kreml úgy kalkulált, hogy amilyen mértékben (legalább látszatban) a megrohanás veszélye csökken, olyan mértékben fog halványodni a gondolat, hogy a nyugatnémeteknek a Nyugattal való katonai szövetségre önvédelmi szempontokból szüksége van. Egy nyugatnémet városban meghívott szovjet diplomata nemrég előadást tartott arról, hogy a megnemtámadási szerződés aláírása a hidegháború végét jelezte, ezért nincs szükség a jövőben a Varsói Paktum és a NATO (Észak(Folytatás a 2-ik oldalon) Labrador vadregényes vidékén szállítja a tartomány „kincsét”, a vasércet a vasút a Szent Lőrinc-folyam kikötői felé. Dr. Pogány András: Boldizsár Iván újabb amerikai kirándulása elé Boldizsár Iván, az alaposan kivénhedt, de rendíthetetlenül izgő-mozgó szégyentelen műproletár, a Union College 1971-es link díszdoktora, akinek az a mániája ismeretlen okoknál fogva, hogy ő nemcsak társutas, jellemtelen politikai szélkakas, hanem író is, újra Amerikába jön, mint „előadó”, elsősorban a George Washington University keletközép-európai programjának meghívására. Mikor a program vezetőjét az egyetem professzorát felelősségre vonták, hogy és miért hívta meg éppen Boldizsár Ivánt Amerikába, mikor érdemes magyar tudósok és írók hosszú sorából választhatott volna, állítólag, mély, őszinte fájdalom sóhaja röppent el belőle és megtörtén azt rebegte, hogy nem ő hívta meg ezt a Boldizsárt az Egyesült Államokba, hanem Richardson h. külügyi államtitkár, a nevelésügy és kulturális csereprogramok osztályának volt Free Europe-os vezetője. Hiába na, ilyen magas helyről jött döntés ellen mit tegyen egy szegény, professzor? Mi ? Akármennyire is nagyrabecsüljük a honfibúba süllyedt magyar származású professzort, nem hagytuk annyiba a dolgot. A Magyar Szabadságharcos Szövetség washingtoni képviselője tüstént levelet írt John Richardson, Jr. h. államtitkárnak, mert a „névbecsülés”-ből elfogadott nyilatkozat gondolata csak a magyar csekk és váltójogban létezik, de nem a politikában.^ A levél a maga őszinte és egyenes stílusában szépen megírt^ Richardson helyettes államtitkárnak,hogy mi bizony csak nem értjük, hogy miért kell Boldizsár Ivánt kiválasztani a magyar kultúrcsoportból, ha éppen a kultúrkapcsolatok megerősítéséről kívánnak a magyarokkal tárgyalni? Illyés Gyulától Mécs Lászlóig és vissza van ott épp elég nagy név, tehetség, és mi több, jellem, akik jobban és teljesebben lennének képesek arra, hogy a magyar irodalmi világot képviseljék, mint Boldizsár, akinek semmiféle hivatalos rangja, vagy beosztása nincs a proletárdiktatúra kormányzatában. Emlékeztette a levél Richardson államtitkárt arra is, hogy a piaristáktól és a huszár-főhadnagyságból szalassz- tott Boldizsár volt az 1948-as Mindszenty-ellenes rágalomhadjárat értelmi szerzője és végrehajtója, mint a Rákosi-rezsire propaganda államtitkára, süniért is 1956-ban, az első szabad sajtókonferencián, maguk a nyugati újságírók utasították ki őt a teremből, mint jellemtelen társutast, akivel nem voltak hajlandók egy levegőt szívni. A levél azt sem hallgatta el, hogy 1973-ban, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára nem bízhat meg Boldizsárban, hogy becsületes képviselője lesz a magyar irodalmi világnak, miután most már az újgazdának ugyanolyan lelkes kiszolgálója, mint volt Rákosinak és az egész kommunista bagázsnak, harminc hosszú esztendőn keresztül. Annál kevésbé, mert 1971-es előadása, melyet Schenechadayn, New York államban „díszdoktorrá" avatásakor elmondott, azt mutatja, hogy már nincsen egészen tisztában a történtekkel és saját személyes szerepével az elmúlt 30 esztendő során. Azt ugyan elmesélhette gyanútlan, mit sem sejtő és jóindulatú amerikaiaknak például, hogy ő volt az UNESCO egyik alapítója, de azt már nem kívánhatja tőlünk, de még Richardson K. államtitkártól sem, hogy ezt és ilyesfajta zöldséget „névértéken” lenyeljünk. De ha már megtörtént ez a meghívás, folytatta a levél, akkor szíveskedjék megkérdezni Boldizsárt, úgyis mint a magyar „irodalmi” cézárok egyikét, aki Szabolcsi Miklóssal és Aczél Györgygyel egyetemben ítélkezik eleven, vagy nem is olyan eleven magyar írók és költők balraborult gárdája felett, hogy ha oly lelkes híve, a proletárdiktatúra kormányával együtt, a kultúrcserének, a Magyar Jogvédő Iroda miért tartott vissza száz Mécs László verset, melynek kiküldését kértük idekint? Az irodalmi „triumvirátus" miért nem engedi meg, hogy általunk kiválasztott költők verseit idekint kiadhassuk? Miért nem engedik meg a teljes kölcsönösséget kulturális vonalon? Miért nem olvashatnak odahaza olyan sajtóterméket, melyet a szabad világban nyomnak? Miért üti bele a proletárdiktatúra kormánya az orrát még külföldről előterjesztett személyi meghívások kérdésébe is és akadályozza meg, hogy általunk kiválasztott tudósok, művészek és írók jöhessenek hozzánk látogatóba, az ÁVH kísérgette „vonalas” csoportok helyett? Kértük Richardson államtitkárt, hogy ne felejtse el ezeket a kérdéseket mind feltenni aligha tiszteletreméltó látogatójának, ha belebotlanék idekint Amerikában. Hat kemény sors, haj sánta kutya, melyet oly könnyen utolérnek azok, akik nem szeretik a sánta kutyákat! Március 2-án Richardson államtitkár úr nevében Mr. Richard A. Dwyer, hivatalának vezetője válaszolt, méghozzá az alábbi levélben, melyet lényeges részében szóról-szóra, magyar fordításban alább közlünk: „Nyilvánvaló, hogy a helyzet körül valami félreértés van. A STATE DEPARTMENT soha nem hívta Boldizsár urat az Egyesült Államokba és Richardson K. államtitkár úr mind a mai napig semmiféle megkeresést nem kapott, mely arra kérné, hogy Boldizsár úr számára személyes találkozásra lehetőséget nyújtson. Tudomásom szerint Boldizsár úr magánegyetemek tanulmányi programjának meghívására, magánemberként érkezik az Egyesült Államokba.” Érdekes információ, ugyebár, különös tekintettel a magyar professzor úr honfibúrára! Boldizsár Iván tehát magánemberként, de jön. Te pedig, amerikai magyar polgártársam, légy óvatos és éber, mert Iván barátunk magánemberként sem felejti el, — mert nem felejtheti el — kötelezettségeit, melyek, mint hivatásos besúgót terhelik. Az európai értekezlet Az európai értekezlet májusban vagy júniusban kezdődnék meg, de a fő célt, amit az oroszok eléje tűztek, már a konferencia egybehívása előtt elérték. Ez azvolt, hogy az értekezletre Kelet-Németországot is hívják meg, vagyis hogy a nyugati kormányok ezzel formálisan is elismerjék Németország és Európa kettévágását és Oroszország kelet-európai uralmát. Ezt az elismerést adta meg előre a Bonn és Moszkva, valamint a Bonn és Kelet-Berlin közt létrejött szerződés. És erre ütötte rá a jóváhagyás pecsétjét Nixon, amikor a két szerződésre áldását adta. A másik — még megvalósításra váró — orosz cél az, hogy az értekezleten két állandó „Európai Bizottságot” állítsanak ,fel. Az egyik a NATO és a varsói paktum katonai szervezete közt teremtene állandó kapcsolatot vagy együttműködést. A másik bizottság feladata pedig orosz elképzelés szerint az lenne, hogy szemmeltartson és kivizsgáljon mindent, ami az európai államok biztonságát és együttműködését veszélyeztetheti; hogy megelőzésük céljából tanácsot adjon az európai kormányoknak, és megakadályozásukra szankciót javasolhasson. Nyugat-európai szakértők szerint ez arra vezetne, hogy például Nyugati Németországban az oroszok minden olyan amerikai rádióállomás és német rádióadás megszüntetését követelhetnék, amely az európai együttműködéshez szükséges politikai, társadalmi légkört „haladó" (értsd: kommunista) szempontból kedvezőtlenül befolyásolja. Ilyen alapon a Nyugat-Európában, főleg Nyugat-Németországban megjelenő napilapok, iskolakönyvek íróira, szerkesztőire, kiadóira állandó nyomást lehetne gyakorolni. Washingtonban és az ENSZ-nél azok, akik az európai értekezlet kulisszáiba belelátnak, általában azt hiszik, hogy az erre irányuló orosz manővert Amerika el fogja hárítani, főleg azt az orosz kívánságot, hogy a bizottság megtorló intézkedéseket javasolhasson. Ám ha az ember a nyugat-európai, kivált a francia és nyugatnémet intelligencia zömének balratolódását látja, lehetségesnek kell tartania, hogy még ha nem ruháznák is fel a bizottságot azzal a joggal, hogy szankciót indítványozzon, elég lenne a bizottságnak mondjuk a hamburgi Die Welt „békebontó” (értsd: Moszkvától minden tekintetben, közvetve is befolyásolhatatlan irányzatát elítélnie, nem is lenne szükség szankciókra. Mert olyan erős baloldali propaganda-hullám öntené el Nyugat-Németországot, hogy szakszervezeti sztrájkkal, vagy bojkottal meg lehetne fojtani a németségnek ezt az egyet(Folytatás a 6-ik oldalon) Largest, Independent Canadian Weekly in the Hungarian Language Ara: 20 cent iiiiiiiiiiiiittiuiiiii!iiiuiuu[i[i[nn]i»m Akármilyen kérdést veszünk szervügyre , hogy Vietnamban hogyan gyömöszölték a háborút az asztal,alá, hogy a francia népfront mi révén akadályozza a nyugat-európai katonai együttműködés kialakítását még akkor is, ha nem tud kormányra jutni; vagy hogy miért kecsegtetik a magyar emigránsokat a bódítóan szép, csak épp megvalósíthatatlan semlegesítés gondolatával — minden ugyanazzal az alaptétellel van kapcsolatban. Azzal, hogy a világ központi kérdése az amerikai—kínai—orosz háromszög. Ebbe fog bekapcsolódni Nyugat-Európa, ha valamikor katonai hatalommá fog válni. És ehhez fog viszonyulni Japán, amikor — valószínűleg nemsokára — roppant ipari erejét megint latba fogja vetni a nemzetközi politikában. De ha Európa és Japán világpolitikai szerepe csak a jövőben fog kialakulni, a Washington—Moszkva—Peking háromszög már ma kihat úgyszólván minden külpolitikai viszonylatra. A szovjet azért akarja európai házát fedezni, hogy szabadabb keze legyen Kína felé. Ezért kezdtek barátkozni az oroszok előbb Bonn-nal, azután Washingtonnal. Ugyanúgy Washington és Peking egymás felé való tapogatódzásának is az ad jelentőséget, hogy a Kremlre lidércnyomásként nehezedik a puszta lehetősége is annak, hogy az amerikai—kínai közeledés politikai együttműködésre vezethet. Hogy Peking, oroszellenes céllal közeledik Amerikához, az Vízfő.."Kevésbé biztos, hogy a liberálisok hagynak-e Nixortnak vagy az utódjának annyi mozgási szabadságot, hogy Washington is felhasználhassa a Szovjetunió ellen az amerikai— kínai viszonyt. Egyelőre csak annyit látni, hogy a Washington és Moszkva közt részben talán már létrejött, vagy esetleg még mindig csak tervezett paktum Vietnam körül kezdett kialakulni. Az alku orosz része eddig az volt, hogy Brezsnyev legalább is egyelőre kiengedte Nixont a vietnami csapdából — valószínűleg azzal a hátsó gondolattal, hogy ha Washington valahol megköti magát, akkor Moszkva azzal revolverezheti az amerikai kormányt, hogy megint előveszi a vietnami harapófogót. Ott fekszik ez az orosz revolver annak a két konferenciának az asztalán is, amelyeknek előkészítésén dolgoznak most Helsinkiben és Bécsben. Az egyik az európai „biztonsági és együttműködési” értekezlet, amelyet az oroszok több, mint tizennyolc esztendeje forszíroznak. A másik pedig a közép-európai haderők csökkentésére hívatott konferencia, amelyre az atlanti hatalmak vetnek súlyt. Frey András: Orosz revolver a tárgyalóasztalon