New Yorki Magyar Élet, 1973 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-24 / 12. szám

Nem sokaság, hanem Lilék s szabad nép lesz csuda dolgokat... BERZSENYI NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol. 26. No. 12. XXVI. évfolyam, 12. szám, 1973. március 24. szombat. A március 15-én felvonuló fiatalok tömeges letartóztatása: Tüntetett a pesti ifjúság! A Viet Cong újabb inváziójára bombázás a felelet? • Árvizek Kanadaszerte Vietnamban a tűzszüneti bizottság egyik magyar őrmester tagja politikai menedékjogot kért és kapott az ausztráliai követségtől. — A disszidálás újra éles fényt vet arra a problémára, ami a magyar hadsereg megbízhatóságát il­leti, ha valaha is bevetni óhajtják a nyugatiakkal szemben: a magyar katona inkább a szabadságot választja, — ha nyílik rá módja. — Nixon elnök fon­tolóra vette az észak-vietnami csapatösszevonások bombázását, mert a déli területek tömeges inváziója a tűzszüneti feltételek nyílt megsértésének szá­­m­ít. — A Fülöp-szigetekről nagyarányú földrengés mellett, — melynek több­száz károsultja van —, gerillatevékenységet is jelentenek. — Párizsban előze­tes megegyezés született a nemzetközi pénzválság me8°ldásával kapcsolat­ban: az Európai Közös Piac tagállamai elhatározták, hogy ezentúl nem szab­ják meg a dollár átváltási kulcsát, hanem a kereslet és kínálat törvényei sze­rint kialakuló szabad árfolyam fogja a jövőben megszabni az egyes pénzne­mek közötti értékarányt. — Világszerte egységes a felfogás,, hogy Kanada esetleges kivonulása a tűzszüneti bizottságból, egyben a vietnami rendfenn­tartás közeli összeomlását jelenthetné. — A Szovjetunió hatalmas flottaépí­tési programja során a Földközi-tengeren jelenleg 57 hadihajó tartózkodik; angol vélemény szerint ezzel az amerikai 6-ik Flotta erejét igyekeznek ki­egyensúlyozni. — Nixon elnök David Bruce nyugalomba vonult diplomatát küldi Kínába, hogy Pekingben az ideiglenes diplomáciai képviseletet ellássa. — A dél-amerikai Chile államában, — ahol Salvador Allende marxista elnök a nemrég tartott választásokon némileg megerősítette pártkoalíciója helyze­tét, — tovább folytatódnak a tömeges sorállások az élelmiszerért. ■ SÚLYOS ZAVARGÁSOK BUDAPESTEN Tavaly csak 3 hét múl­va értesült a világ a hírzár­lat miatt, hogy a március 15-én tüntető magyar ifjú­ság felvonulását a kivezé­nyelt rendőrség gumibo­tokkal zavarta szét. Az idén a Magyar Táv­irati Iroda képtelen volt eltitkolni a hírt, miszerint (idézünk) „. . . többszáz felelőt­len elem nacionalista tüntetést akart szer­­­­vezni . . . melynek kö­vetkeztében 41 (negy­venegy) személyt le­tartóztattak . . .” Az MTI Bécsben fogott híradását a Washington Post is megerősítette. Ezek szerint a felvonuló ifjak hazafias tüntetésé­nek mérete oly nagyszabá­sú lehetett, hogy a hivata­los magyar hírszolgálati iroda ezúttal nem tarthat­ta véka alatt és kénytelen­­kelletlen meg kellett em­lékeznie arról a tagadhatat­lan tényről, hogy a magyar fiatalok a 28 éve tartó megszállás ellenére sem adták be derekukat, bár ez az ifjú nemzedék telje­sen a kommunizmus uralma alatt nevelke­dett; az ideológiai máz mind­annyiszor lefoszlik róluk­, ha igazi magyar nagy ün­nepeinket, mint Március Idusát a szovjet megszál­lást jelző április 4-én akar­ja a rezsim kényszer-kivo­nulásokkal „emlékezetes­sé tenni”.★ „Főváros, meghajtom fe­jemet előtted!”,,­— mond­hatjuk a költővel, „a már­ciusi ifjúság újra magasra emelte a háromszínű zász­lót, a megcsúfolt címert szívére öltötte, zengvén a szép Himnuszt, az évekig némát" még akkor is, ha teljes mértékben tisztában voltak a rendszer haragját kihívó vakmerő lépésük súlyos következményeivel. Petőfi Talpra-magyar­­ja nyomán a márciusi ifjúság újra vérre me­nő vizsgát tett, a ha­zaszeretetből és a leg­nemesebb hagyomá­nyaink iránti hűség­ből! ■ A VIET CONG ÚJABB INVÁZIÓS KÍSÉRLETE Az észak-vietnami erők sorozatos tűzszüneti kihá­gásai egyre szaporodnak és oly komoly mértéket öl­töttek, hogy közel áll az eshetősége a megújuló bombázásoknak. Jelenleg 30.000 főnyi észak-vietnami hadse­reg kb. 300 tank kísé­retében Dél felé nyo­­­­mul, ami nyilvánvaló megsérté­se a tűzszünet 7. paragrafu­sának. A hanoji Politbüro azt a magyarázatot igyek­szik adni a felderített ese­ményeknek, hogy „a hasz­nálaton kívüli hadianyag összeszedésére" irányul a katonai mozgósítással fel­érő manőver. A január 27-én aláírt tűz­szüneti szerződés kötelez­te mind a négy felet, hogy „ne vezényeljen csapato­kat, ... ne szállítson lő­szert és­­hadianyagot Dél- Vietnamba, kivéve a kise­lejtezett, vagy megsemmi­sített Hadfelszerelés cseré­jét szolgáló mozdulatok engedélyezését”. Az igazsághoz tartozik, hogy a déliek a tűzszünet óta — mintegy 8 hét alatt­­— nem semmisítettek meg 300 tankot, tehát a 300 harckocsi Délre való ve­zénylése a tűzszüneti elő­írások kétségtelen megsze­gésének számít. Ugyanak­kor az északiak a Khe Sanh-i új SAM—2 légelhá­rító rakéta­telep leszerelé­sét megkezdték. Itt viszont hozzá kell tenni, hogy a SAM—2 szovjet raké­tatelepek orosz vezetés és ellenőrzés alatt vol­tak, s az oroszok ebben az idő­szakaszban igyekeznek „jó fiúnak” látszani.­­ Ha a Viet Cong addig óhajtja feszíteni a húrt, amíg Washington türelme engedi, hozzá kell tenni, hogy ezúttal az Elnök tü­relme véges, és a „becsüle­tes béke” alatt nem a hadi­foglyok visszaadásának fü­gefalevelét és Dél megroha­nását értette, ezért Wash­ington hangulatát ezúttal elszántnak lehet minősíte­ni. ■ KÖZÉP-EURÓPAI SAKKOZÁS — A SEMLEGESSÉG TÁBLÁJÁN Bármennyire hangsú­lyozzák, hogy a szovjet megszállási veszély nem szűnt meg Európában, kü­lönös módon a nyugatné­metek az OSTPOLITIK békés illúziókat keltő lég­körében erről a lehetőség­ről szinte szántszándékkal igyekeznek megfeledkezni. Tény az, hogy ebben messzeható szovjet számí­tás fedezhető fel, mert an­nak idején, amikor Nyu­­gat-Németország csatlako­zott a NATO-hoz, a Kreml úgy kalkulált, hogy ami­lyen mértékben (legalább látszatban) a megrohanás veszélye csökken, olyan mértékben fog halványod­ni a gondolat, hogy a nyu­gatnémeteknek a Nyugattal való kato­nai szövetségre önvé­delmi szempontokból­­ szüksége van. Egy nyugatnémet város­ban meghívott szovjet dip­lomata nemrég előadást tartott arról, hogy a meg­nemtámadási szerződés alá­írása a hidegháború végét jelezte, ezért nincs szük­ség a jövőben a Varsói Paktum és a NATO (Észak­(Folytatás a 2-ik oldalon) Labrador vadregényes vidékén szállítja a tartomány „kincsét”, a vasércet a vasút a Szent Lőrinc-folyam kikötői felé. Dr. Pogány András: Boldizsár Iván újabb amerikai kirándulása elé Boldizsár Iván, az alaposan kivénhedt,­­ de rendíthetetlenül izgő-mozgó szégyentelen műproletár, a Union College 1971-es link díszdoktora, akinek az a mániája ismeretlen okoknál fogva,­­ hogy ő nemcsak társutas, jellemtelen politikai szélkakas, ha­nem író is, újra Amerikába jön, mint „előadó”, elsősorban a Geor­ge Washington University keletközép-európai programjának meg­hívására. Mikor a program vezetőjét az egyetem professzorát felelősségre vonták, hogy és miért hívta meg éppen Boldizsár Ivánt Amerikába, mikor érdemes magyar tudósok és írók hosszú sorából választhatott volna, állítólag, mély, őszinte fájdalom só­haja röppent el belőle és megtörtén azt rebegte, hogy nem ő hív­ta meg ezt a Boldizsárt az Egyesült Államokba, hanem Richard­son h. külügyi államtitkár, a nevelésügy és kulturális csereprog­ramok osztályának­­ volt Free Europe-os vezetője. Hiába na, ilyen magas helyről jött döntés ellen mit tegyen egy szegény, professzor? Mi ? Akármennyire is nagyrabecsüljük a honfibúba süllyedt ma­gyar származású professzort, nem hagytuk annyiba a dolgot. A Magyar Szabadságharcos Szövetség washingtoni képviselője tüs­tént levelet írt John Richardson, Jr. h. államtitkárnak, mert a „névbecsülés”-ből elfogadott nyilatkozat gondolata csak a ma­gyar csekk és váltójogban létezik, de nem a politikában.^ A levél a maga őszinte és egyenes stílusában szépen megírt^ Ri­chardson helyettes államtitkárnak,hogy mi bizony csak nem ért­jük, hogy miért kell Boldizsár Ivánt kiválasztani a magyar kul­­túrcsoportból, ha éppen a kultúrkapcsolatok megerősítéséről kí­vánnak a magyarokkal tárgyalni? Illyés Gyulától Mécs Lászlóig és vissza van ott épp elég nagy név, tehetség, és mi több, jellem, akik jobban és teljesebben lennének képesek arra, hogy a ma­gyar irodalmi világot képviseljék, mint Boldizsár, akinek semmi­féle hivatalos rangja, vagy beosztása nincs a proletárdiktatúra kormányzatában. Emlékeztette a levél Richardson államtitkárt arra is, hogy a piaristáktól és a huszár-főhadnagyságból szalassz-­ tott Boldizsár volt az 194­8-as Mindszenty-ellenes rágalomhadjárat értelmi szerzője és végrehajtója, mint a Rákosi-rezsire propagan­da államtitkára, süniért is 1956-ban, az első szabad sajtókonferen­cián, maguk a nyugati újságírók utasították ki őt a teremből, mint jellemtelen társutast, akivel nem voltak hajlandók egy le­vegőt szívni. A levél azt sem hallgatta el, hogy 1973-ban, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára nem bízhat meg Boldizsárban, hogy becsületes képviselője lesz a magyar irodalmi világnak, miután most már az újgazdának ugyanolyan lelkes ki­szolgálója, mint volt Rákosinak és az egész kommunista bagázs­­nak, harminc hosszú esztendőn keresztül. Annál kevésbé, mert 1971-es előadása, melyet Schenechadayn, New York államban „díszdoktorrá" avatásakor elmondott, azt mutatja, hogy már nincsen egészen tisztában a történtekkel és saját személyes sze­repével az elmúlt 30 esztendő során. Azt ugyan elmesélhette gya­nútlan, mit sem sejtő és jóindulatú amerikaiaknak például, hogy ő volt az UNESCO egyik alapítója, de azt már nem kívánhatja tő­lünk, de még Richardson K. államtitkártól sem, hogy ezt és ilyes­fajta zöldséget „névértéken” lenyeljünk. De ha már megtörtént ez a meghívás, folytatta a levél, akkor szíveskedjék megkérdezni Boldizsárt, úgyis mint a magyar „iro­dalmi” cézárok egyikét, aki Szabolcsi Miklóssal és Aczél György­­gyel egyetemben ítélkezik eleven, vagy nem is olyan eleven ma­gyar írók és költők balraborult gárdája felett, hogy ha oly lelkes híve, a proletárdiktatúra kormányával együtt, a kultúrcserének, a Magyar Jogvédő Iroda miért tartott vissza száz Mécs László ver­set, melynek kiküldését kértük idekint? Az irodalmi „triumvirá­tus" miért nem engedi meg, hogy általunk kiválasztott költők verseit idekint kiadhassuk? Miért nem engedik meg a teljes köl­csönösséget kulturális vonalon? Miért nem olvashatnak odahaza olyan sajtóterméket, melyet a szabad világban nyomnak? Miért üti bele a proletárdiktatúra kormánya az orrát még külföldről előterjesztett személyi meghívások kérdésébe is és akadályozza meg, hogy általunk kiválasztott tudósok, művészek és írók jöhes­senek hozzánk látogatóba, az ÁVH kísérgette „vonalas” csopor­tok helyett? Kértük Richardson államtitkárt, hogy ne felejtse el ezeket a kérdéseket mind feltenni aligha tiszteletreméltó látoga­tójának, ha belebotlanék idekint Amerikában. Hat kemény sors, haj sánta kutya, melyet oly könnyen utol­érnek azok, akik nem szeretik a sánta kutyákat! Március­ 2-án Richardson államtitkár úr nevében Mr. Richard A. Dwyer, hiva­talának vezetője válaszolt, méghozzá az alábbi levélben, melyet lényeges részében szóról-szóra, magyar fordításban alább közlünk: „Nyilvánvaló, hogy a helyzet körül valami félreértés van. A STATE DEPARTMENT soha nem hívta Boldizsár urat az Egyesült Államokba és Richardson K. államtitkár úr mind a mai napig semmiféle megkeresést nem kapott, mely arra kérné, hogy Boldizsár úr számára személyes találkozásra le­hetőséget nyújtson. Tudomásom szerint Boldizsár úr magán­­egyetemek tanulmányi programjának meghívására, magán­emberként érkezik az Egyesült Államokba.” Érdekes információ, ugyebár, különös tekintettel a ma­gyar professzor úr honfibúrára! Boldizsár Iván tehát magán­emberként, de jön. Te pedig, amerikai magyar polgártársam, légy óvatos és éber, mert Iván barátunk magánemberként sem felejti el, — mert nem felejtheti el — kötelezettségeit, melyek, mint hi­vatásos besúgót terhelik. Az európai értekezlet Az európai értekezlet májusban vagy júniusban kezdődnék meg, de a fő célt, amit az oroszok eléje tűztek, már a kon­ferencia egybehívása előtt elérték. Ez az­­volt, hogy az értekezletre Kelet-Németor­­szágot is hívják meg, vagyis hogy a nyu­gati kormányok ezzel formálisan is elis­merjék Németország és Európa kettévá­­gását és Oroszország kelet-európai ural­mát. Ezt az elismerést adta meg előre a Bonn és Moszkva, valamint a Bonn és Kelet-Berlin közt létrejött szerződés. És erre ütötte rá a jóváhagyás pecsétjét Ni­xon, amikor a két szerződésre áldását adta. A másik — még megvalósításra váró — orosz cél az, hogy az értekezleten két ál­landó „Európai Bizottságot” állítsanak ,fel. Az egyik a NATO és a varsói paktum katonai szervezete közt teremtene állan­dó kapcsolatot vagy együttműködést. A másik bizottság feladata pedig orosz el­képzelés szerint az lenne, hogy szemmel­­tartson és kivizsgáljon mindent, ami az európai államok biztonságát és együtt­működését veszélyeztetheti; hogy meg­előzésük céljából tanácsot adjo­n az eu­rópai kormányoknak, és megakadályozá­sukra szankciót javasolhasson. Nyugat-európai szakértők szerint ez ar­ra vezetne, hogy például Nyugati Német­­országban az oroszok minden olyan ame­rikai rádióállomás és német rádióadás megszüntetését követelhetnék, amely az európai együttműködéshez szükséges poli­tikai, társadalmi légkört „haladó" (értsd: kommunista) szempontból kedvezőtlenül befolyásolja. Ilyen alapon a Nyugat-Euró­­pában, főleg Nyugat-Németországban megjelenő napilapok, iskolakönyvek írói­ra, szerkesztőire, kiadóira állandó nyo­mást lehetne gyakorolni. Washingtonban és az ENSZ-nél azok, akik az európai értekezlet kulisszáiba be­­lelátnak, általában azt hiszik, hogy az er­re irányuló orosz manővert Amerika el fogja hárítani, főleg azt az orosz kíván­ságot, hogy a bizottság megtorló intézke­déseket javasolhasson. Ám ha az ember a nyugat-európai, ki­vált a francia és nyugatnémet intelligen­cia zömének balratolódását látja, lehet­ségesnek kell tartania, hogy még ha nem ruháznák is fel a bizottságot azzal a jog­gal, hogy szankciót indítványozzon, elég lenne a bizottságnak mondjuk a hambur­gi Die Welt „békebontó” (értsd: Moszkvá­tól minden tekintetben, közvetve is befo­lyásolhatatlan­ irányzatát elítélnie, nem is lenne szükség szankciókra. Mert olyan erős baloldali propaganda-hullám öntené el Nyugat-Németországot, hogy szakszer­vezeti sztrájkkal, vagy bojkottal meg le­hetne fojtani a németségnek ezt az egyet­(Folytatás a 6-ik oldalon) Largest, Independent Canadian Weekly in the Hungarian Language Ara: 20 cent iiiiiiiiiiiiittiuiiiii!iiiuiuu[i[i[nn]i»m Akármilyen kérdést veszünk szervügy­­re , hogy Vietnamban hogyan gyömö­szölték a háborút az asztal,alá, hogy a francia népfront mi révén akadályozza a nyugat-európai katonai együttműkö­dés kialakítását még akkor is, ha nem tud kormányra jutni; vagy hogy miért kecsegtetik a magyar emigránsokat a bó­­dítóan szép, csak épp megvalósíthatatlan semlegesítés gondolatával — minden ugyanazzal az alaptétellel van kapcsolat­ban. Azzal, hogy a világ központi kérdé­se az amerikai—kínai—orosz háromszög. Ebbe fog bekapcsolódni Nyugat-Euró­­pa, ha valamikor katonai hatalommá fog válni. És ehhez fog viszonyulni Japán, amikor — valószínűleg nemsokára — roppant ipari erejét megint latba fogja vetni a nemzetközi politikában. De ha Európa és Japán világpolitikai szerepe csak a jövőben fog kialakulni, a Washington—Moszkva—Peking három­szög már ma kihat úgyszólván minden külpolitikai viszonylatra. A szovjet azért akarja európai házát fe­dezni, hogy szabadabb keze legyen Kína felé. Ezért kezdtek barátkozni az oroszok előbb Bonn-nal, azután Washington­nal. Ugyanúgy Washington és Peking egymás felé való tapogatódzásának is az ad jelen­tőséget, hogy a Kremlre lidércnyomás­ként nehezedik a puszta lehetősége is an­nak, hogy az amerikai—kínai közeledés politikai együttműködésre vezethet. Hogy Peking, oroszellenes céllal közele­dik Am­erikához, az Vízfő.."Kevésbé biz­tos, hogy a liberálisok hagynak-e Nixort­­nak vagy az utódjának annyi mozgási sza­badságot, hogy Washington is felhasznál­hassa a Szovjetunió ellen az amerikai— kínai viszonyt. Egyelőre csak annyit látni, hogy a Washington és Moszkva közt részben ta­lán már létrejött, vagy esetleg még min­­­­dig csak tervezett paktum Vietnam körül kezdett kialakulni. Az alku orosz része eddig az volt, hogy Brezsnyev legalább is egyelőre kiengedte Nixont a vietnami csapdából — valószínűleg azzal a hátsó gondolattal, hogy ha Washington valahol megköti magát, akkor Moszkva azzal re­­volverezheti az amerikai kormányt, hogy megint előveszi a vietnami harapófogót. Ott fekszik ez az orosz revolver annak a két konferenciának az asztalán is, ame­lyeknek előkészítésén dolgoznak most Helsinkiben és Bécsben. Az egyik az európai „biztonsági és együttműködési” értekezlet, amelyet az oroszok több, mint tizennyolc esztendeje forszíroznak. A másik pedig a közép-eu­rópai haderők csökkentésére hívatott konferencia, amelyre az atlanti hatalmak vetnek súlyt. Frey András: Orosz revolver a tárgyalóasztalon

Next