New Yorki Magyar Élet, 1979 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-28 / 30. szám

Nem tokaiig, hanem Lékek­­ taabad nép lom­omi a dolgokat... aCKZSINYI ■ »•****•• ^ 5%tctt T.! NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol. 32. 30. XXXII. évfolyam 30. 1979. Július 28. Szombat Jimmy Carter „tiszta lappal” akar kormányozni: az USA kormány lemondása Castro-típusú Nicaragua? # Az energiaválság „hatparancsolata” Kanada az 1979-re tervezett 12 ezer ázsiai menekült helyett 1980 ig bezá­róan 50 ezer menekültet óhajt befogadni . Tucatnyi kínai alvilági gong véres vetélkedése során egy dublini étteremben több vendég megsebesült — Az USA visszarendelte Nicaraguából nagykövetét — Anastasio Somoza elnök saját „Lear” repülőgépén Miamiba érkezett. A hatalmától megfosztott diktátor vagyonát 500 millió dollárra becsülik — A baszk szakadárok küzdelme győ­zelemmel végződött: részleges önkormányzatot vívtak ki — Az USA területén fekvő Niagara vízesés szikláit beomlás fenyegeti — Tizenkét évi feketelista után újra engedélyezték Egyiptomban a Coca-Cola árusítását — William Davis Ontario miniszterelnöke, Larry Grossman miniszter társaságában négy euró­pai országba látogat: belgiumi, hollandiai, görögországi és angliai útjuk során a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését és fejlesztését szorgalmazzák — Desai indiai miniszterelnök lemondott — Yusufu Lule, Uganda volt elnöke Kenyában kijelentette, hogy jelenleg Uganda nem más, mint Tanzánia csatló­sa, hisz az 50 ezer főnyi megszálló sereg még mindig nem vonult ki az ország­ból . Iránban négy prostituált és egy homoszekszuális személy kivégzése után Khomeini uralma óta, a kivégzettek mérlege 358-ra szaporodott. „SZENT BERTALAN ÉJ” A FEHÉR HÁZBAN Jimmy Carter újra meg­lepte a világot: 12 napos Camp David-ben, 140 or­szágos szaktekintéllyel tar­tott tanácskozásainak e­­gyik fontos végkonklúzió­­ja az volt, hogy számos amatőrrel vette körül magát és ha 1980- ban azt akarja remélni, hogy újra megválasszák, akkor idejekorán szaba­duljon meg a sok felesle­ges személyi ballaszttól, akik csak ártanak neki és tekintélyét aláássák. Nos, Carter megfogad­ta a jótanácsot és, — a külföldi sajtó legnagyobb megdöbbenésére — ideigle­nesen szélnek eresztette ka­binetjét, mert kormánytag­jaitól és a Fehér Házbeli munkatársaitól formális le­mondást kért, amit meg is kapott. A tömeges lemondást a szovjet sajtó máris kiaknáz­ta anélkül, hogy olvasóit tájékoztatta volna arról, hogy maga Carter kérte a lemondást, hogy új, tiszta lappal induljon az 1980-as „primary” kampányba. A PRAVDA pl. így írt: „Az amerikai k­ormány­­válság az USA belső csőd­jét jelzi. . A kétórás kormányérte­kezlet végén, amikor Carter kijelentette: kemény kézzel gyökeres személyi változá­sok várhatók, az egyik szo­ros munkatársa megszólalt: „Könnyítsük meg az El­nök munkáját. Mondjunk le mindnyájan.” Mire­l Carter habozás nélkül így felelt: „Rendben van!” AZ ENERGIAVÁLSÁG .. LEKÜZDÉSÉNEK HAT „PARANCSOLATA” 1. — A jelenlegi napi 9 millió hordó USA olajszük­séglet felére való csökken­tése," 1990-ig bezárólag; 2. — A mesterséges (szintetikus)­ műbenzinféle­­ségek (gasahol, stb.) és más források, mint a föld­gáz, sőt hulladék jobb ki­aknázása ill. átalakítása; 3. — Egy „Napbank’­’ alapítása, hogy az USA a 20. század végére energiá­ja 20 százalékát a Naptól nyerje; 4. — A közúti személy­­szállításra újabb tízmillió dollár beruházása; 5.­­— A közáramszolgál­tatás erőműveinek felét o­­laj­fűtésről szénre kell átala­kítani 1990-ig bezárólag; 6. — Prémiumokkal kell serkenteni az amerikai la­kosságot arra, hogy ház­tartásában takarékoskod­jék az energiával. SOMOZA TÁVOZÁSA NEM JELENT BÉKÉT NICARAGUÁBAN Bár az ultraliberális saj­tó dicshimnuszokat zeng a sandinista gerillákról, a nagy lelkendezés közepette csaknem mindenki megfeled­kezik arról, hogy Anastasio Somoza távozása azt is je­lentheti, hogy Közép-Amerikában újabb Castro-típusú, marxista ál­lam alakulhat, mert min­den jel arra mutat: Fran­cisco Urcuyot, az új el­nököt villámgyorsasággal megfosztják hatalmától és a gerillacsoport öt vezető­je közül 3 marxista és ők veszik át majd a hatal­mat. A VÁRHATÓ VÁLTOZÁSOK AZ USA KORMÁNYBAN Bennfentes megfigyelők Jordan Hamilton Fehér Ház­beli vezető szerepét azzal magyarázzák, hogy Hamil­ton nagy szerepet játszott Carter megválasztásában. Jody Powell jelenlegi Fe­hér Házbeli szószóló sor­sa egyelőre ismeretlen. James Schlesinger energia­ügyi, Griffin Bell igazság­ügyi, és Califano egész­ségügyi miniszternek bi­zonyára mennie kell. Ez utóbbi még azt a­­Szar­vashibát is elkövette ,hogy Teddy Kennedy szenátor barátjának számít, és Ted­dy újabban egyre több ér­deklődést mutat arra vo­natkozóan, hogy induljon az elnökjelölt választáso­kon. A legnagyobb valószínűség szerint az ún. „Georgiai Maffia” (Carter, „amatőr”, vidéki tanácsadóinak sere­ge) jónéhány tagjának is szednie kell a sátorfáját. A nemzetközi sajtó ér­tetlenül szemléli a való­ban precedens nélkül álló eseménysorozatot, mely vé­­gülis az „en block” lemon­dáshoz vezetett. Lowell Weicker republi-.. kánus szenátor (Conn.) távolról sem leplezte véle­ményét, amikor kijelentet­te: ,,I thin the President is nuts” (Azt hiszem, az Elnök nem normális). A dollár értéke érthető módon zuhant a világ min­den értéktőzsdéjén s az a­ Tany unciánként túlhalad­ta a bűvös 300 dolláros szintet. ÖNKORMÁNYZAT A BASZK TARTOMÁNYNAK Adolfo Suarez spanyol miniszterelnök és Carlos Ga­­racoechea baszk szakadár­­párti vezér között nemrég létrejött megállapodás sze­rint, melyet „Guernica Sta­(folytatás a 2-ik oldalon) Az egri székesegyház kovács»)*. as kapujának részlete ----■qwwupwvwuuuuwqo Stirling György: A MOSOLYGÓ TÖMEGEK A pápai címerrel ékes különgép még leírt egy lassú tisztelet­kört a repülőtér felett, aztán puhán földet ért a római repülőtér si­ma betonján, pontosan az érkező fogadására összesereglett, déli tem­peramentummal ujjongó, integető tömeg előtt. A gép ajtaja feltárult és II. János Pál pápa alakja jelent meg a lépcsőfeljáró legmagasabb fokán: egy pillanatra megállt az ajtó keretében és lenézett az őt ünneplő lelkes tömegre, majd mosolyogva áldásra emelte mindkét ke­zét és az üdvözlés gesztusával tárta szét karjait. Mintha meg akar­ta volna ölelni a lábai előtt fekvő örök Várost, az egész tömeget, minden egyes embert, a nőket, férfiakat és a gyermekeket, kiknek szemei örömtől csillogtak. Mintha át akarta volna ölelni az egész világot. ... A Szentatya hazaérkezik. . . Aztán elindult lefelé a lépcsőn, hogy pillanat alatt a tömeg­szerelő gyűrűjében találja magát. Mindenki a közelébe akart ke­rülni, mindenki meg akarta érinteni legalább a ruháját, ő derűs arccal állta a szeretet ostromát, majd az áldást osztó kéz lenyúlt egy kislányért, akit közvetlenül eléje sodort a hullámzó, tömeg. A kislány nevetve felnézett a fehérreverendás férfire, aki magasra e­­melte őt és magához szorítva megcsókolta mindkét arcácskáját. Az emberek tapsoltak és brávó­t kiáltottak az ő pápájuknak... II. Já­nos Pál hazaérkezett. Másodszor is hazaérkezett. Hazaérkezett pápai székhelyére, a Vatikánvárosba, miután ki­lenc napig távol volt onnét és szülőhazájában járt. Amikor június 2- án gépe leszállt a varsói repülőtéren, mély meghatottsággal , tette lábát szülőhazája földjére, melyet tavaly ősszel, mint Krakkó érse­ke hagyott el, s ahová most a világ katolikusainak fejeként, római pápaként tért vissza. A varsói fogadtatást a televízió jóvoltából az egész világ láthatta és mi is láthattuk azt a végeláthatatlan ember­sereget, mely összegyűlt tiszteletére, semmivel sem kisebb lelkesedés­sel köszöntve az ő pápájukat, a lengyel föld szülöttjét, mint a he­vesvérű olaszok. De láttuk, végigkísértük a lengyelországi diadalát minden állomását, figyeltük valamennyi mozzanatát. És mindenütt láthattuk a tömegeket: amint várták és ünnepelték a Pápát,­­ahogy kitartottak órákon, napokon át hőségben, szélben, esőben, csakhogy kimutathassák iránta szeretetüket. . A diadalát Olyan diadalút, olyan ünnepléssorozat volt, ez, amilyenre nem­csak Lengyelország történetében nem találunk példát, de nem jegyez­tek fel hasonlót az utolsó évszázadokban sehol a földkerekségen. Olyan demonstráció volt ez, aminek jelentőségét nem lehet lekicsi­nyelni, nem lehet félremagyarázni. De a következményeit sem lehet előre látni. A hatás, melyet a pápai látogatás kiváltott az embe­rekből, az érzések és érzelmek feltörő áradata, a szinte mindent el­söprő, elemi erejű spontán lelkesedés, a szeretet ezer színű, mérhe­tetlen gazdaságú megnyilvánulása nemcsak egy embernek, nemcsak a magas egyházi méltóságnak, a főpapnak szólt, hanem a katoliciz­musnak, a hitnek és a vallásnak is! Isten dicsőségét hirdette és a lélek erejét, fölényét bizonyította az istentelenséggel, a hitetlenség­gel, a materializmussal szemben. A Kreml hallgat­ói ezt jól tudják, pontosan érzik a kommunisták is. Míg a sza­bad világ sajtója elsőoldalas hatalmas riportokban számol be a Len­gyelországban történtekről, a Vasfüggöny mögött zavart hallgatás, a legszükségesebb tényekre szorítkozó, szűkszavú tájékoztatás a vá­lasz. A lengyel és a többi szocialista országok hírszolgálati irodái s lapjai — a magyarországiak is — óvakodnak az események kom­mentálásától: még nem jött utasítás a Kremlből, hogyan lehet és kell dialektikusan magyarázni a történteket. . . Erre ugyan már az utazás előtt voltak kísérletek, melyek elébe próbáltak vágni az ese­ményeknek és jóelőre kisebbíteni akarták a pápai út jelentőségét, s megkísérelték csökkenteni hatását. Sőt némely Vasfüggöny mögötti saj­tóhangok szükségesnek tartották fenyegetően már eleve­ leszögezni: „A pápai látogatást nem szabad valamiféle versengés szemszögéből megítélni és tévednek azok, akik a lengyel állam világi jellegének megrendülését várják az úttól.” A Népszabadság „Az állam és a katolikus egyház“ című cikke hosszan idéz Mieczyslaw Rakowskinak a Polityka-ban írott dörgedelméből, melyben a párt véleményét kép­viselő lengyel újságíró „szembeszáll bizonyos nyugati spekulációkkal, melyek az állam és az egyház közötti éles konfliktusra teszik tétjü­ket.” „Lengyelország továbbra is világi állam marad” — fejezi be a Polity­ka eszmefutatását, melyből világosan kitűnik: a kommunisták már jóelőre felmérték az erőviszonyokat és érezték gyengeségüket. De arra, ami történt, Brezsnyevék még lidércnyomásos álmaikban sem gondoltak volna. .. A tömegek ítélete ilyen földcsuszamlásszerű eseményekre, ilyen nyílt színvallásra, i­­lyen népszavazásnak is beillő demonstrációra senki sem számított. Talán 1956, a magyar forradalom óta nem érte ekkora meglepetés, m­ennyire megsemmisítő ítélet a kommunizmust. A Polityka fent idé­zett cikke hangsúlyozta: „a Pápa azt a Lengyelországot látogatja meg, mely ebben az esztendőben ünnepli a népi hatalom létének 35. évfordulóját!” Micsoda visszafelé elsült dicsekvés­, micsoda szégyene a kommunista rendszernek, mely 35 év után sem volt képes a maga oldalára hangolni a szíveket, a maga számára megnyerni az ember­milliókat! A tömegek mondtak ítéletet az ideológia fölött, azok a tömegek, melyekre a rendszer mindig mindenütt hivatkozik, melynek nevében beszél. (Folytatás a harmadik oldalon.) ••"­•-Tv 9* 1 Ára: 40 cent Zsigmond András: IFJÚSÁGUNKÉRT! A közelmúltban két magyar ifjúsági megmozduláson vettem részt. — Az első — úgy mondhatnám — ,, magyarságtudo­­mányi vizsga” volt, Ég a másik m­egvilág.. yola­mark-i Ifjúsági Nap. — A két él­ményből az alábbi tanulságokat vontam le: A régi szólás-mondást „Nyelvében él a nemzet”, — így módosítanám: Nemcsak nyelvében, hanem elsősorban öntudatában él a nemzet. .— Mi vezetett erre a követ­keztetésre? A magyarságtudományi vizsga részt­vevői mind jól, szépen beszéltek magya­­rul, de a legalapvetőbb kérdéseinkre (ma­gyar történelemből, irodalomból, földrajz­ból, zenéből, művészetből, népművészet­ből, stb.) a jelentkezőkből csak három a­­dott kielégítő választ. Nyelvükben magya­rok voltak, de lélekben, öntudatukban nem. Számukra a magyar nyelv csak kifejező­­eszköz volt, de nem jelentett sorsközössé­get, meghatározó öntudatot. Magyarságuk felületi maradt, nem hatolt a mélyre, nem volt tartalma, meghatározó jellege. Elbeszélgettem ezekkel a fiatalokkal: el­mondták, hogy szüleik odahaza csak ma­gyarul beszélnek velük (nagyon helyesen!). De amikor megkérdeztem: beszéltek-e szü­leik az évezredes magyar történelemről, a csodálatos magyar irodalomról, hazánk földrajzáról, a magyarság kultúrkincseiről, ősi, egyedülálló népművészetéről, — saj­nos, kevés levétellel, — a felelet „nemle­ges” volt. A szülők még saját élményei­ket sem mondták el gyermekeiknek: 1915- ről, 1966-ról, stb., pedig ezek az esemé­nyek kényszerítették őket az emigrációba. Nem támasztok túlzott igényeket a szülőkkel szemben. De ezek a fiatalok nem hallottak Rákócziról, 1948-ról, Kossuthról, — Petőfiről, Aranyról, Mikszáthról Jókai­ról, Adyról, — akiket pedig olvastak a szülők. A fiatalok nem ismerték azt a tá­jat sem, ahonnét szüleik származtak. Nem tudtak Kodályról, Bartókról, Munkácsy­­ról, Fadruszról, nem ismerték népi balla­dáinkat, dalainkat, — pedig a szülők b­iztosan tudom — minderről sokat tudnak. A vizsgán — ahogy említettem — csak hárman adtak kielégítő válaszokat. Ami­kor megkérdeztük: hol hallottak ezekről, — a felelet minden alkalommal ez volt: a Magyar Iskolában, a Cserkészetben. Az első tanulság: a szülők azzal,hogy magyarul beszélnek gyermekeikkel otthon, még nem tették meg kötelességüket. Nem elég magyarul beszélni, hanem beszélge­tésük során mondjanak el mindent, amit a magyar történelemből (elsősorban saját élményeikből: világháború, 1915, 1956. — stb.) irodalomból, földrajzból (szülőföld), művészetből, zenéből és népművészetből tudnak. Csak így töltekezik el gyermekük öntudata tartalommal, mélységgel, — ma­gyar büszkeséggel. Ha úgy érzi a szülő, képtelen mind­ezt gyermekének nyújtani, — akkor ott van a Magyar Iskola és a Cserkészet. — Most térek rá a másik élményre: a Loyola Park-i Magyar Ifjúsági Napra.­­'lem részletezem a nap eseményeit, —• csak a gyerekekkel, a cserkészipőkel ,foly­­­ tatott beszélgetéseim tanulságát rögzítem: az iskolások, cserkészek többsége nem be­szél tökéletesen magyarul, maguk, között inkább angolul társalognak. — de van ma­gyarságélményük és ez a lényeg! Tudják, hogy mit jelent ebben az idegen ország­ban magyarnak lenni és büszkék magyar­ságukra ! Ez a magyar öntudat olyan tudáson, élményeken alapszik, mint évezredes tör­ténelmünk, irodalmunk, hazánk földrajza, művészetünk, kultúránk és népművésze­tünk. — Erről győződtem meg a beszél­getéseim, a délutáni műsor és esti Tábor­tűz során. Dr. Némethy György, a Magyar Cser­készszövetség elnöke írja: „Azt akarjuk, hogy gyermekeink számára öröm legyen a magyarság. Hiszen van miért lelkesedniök, ha megtudják, átélik, mennyi értéket al­kotott a magyar nép történelme folyamán, irodalmában, kultúrájában, népművészeté­ben. A magyar cserkészet célja, hogy szép örömteli, büszke élménnyé tegye gyermeke­ink számára azt, hogy ők magyarok!” Befejezésül még valamit: ha csak lehető­ségünk van rá, vigyük, küldjük haza gye­rekeinket! — Nem szervezett, főleg a ha­zai Magyarok Világszövetsége által propa­gált, csoportos hazautazásokra gondolok,— hanem egyéni, rokoni, baráti látogatásokra. Sok — gyerekeik magyar öntudatával törődő-szülővel beszéltem. Egyhangúlag ez volt a véleményük: idehaza csak magyarul beszélünk gyermekeinkkel, lehetőségünk szerint beszélünk­ nekik történelmünkről, i­­rodalmunkról, ismertetjük — legjobb tudá­sunk szerint — Magyarország földrajzát, a magyar kultúra, népművészet értékeit, — visszük és küldjük gyerekeinket a Magyar Iskolába, Cserkészetbe, ,— de mihez csak akkor mélyül el igazán, akkor válik élő élménnyé, amikor hazavisszük Magyaror­szágra fiainkat, lányainkat. Szükséges mindaz, amit tőlünk szülőktől, a tanítók­tól, cserkészvezetőktől hall a gyermekünk, — de csak otthon, Magyarországon döb­ben rá a fiatal, hogy ő egy többmilliós nép gyermeke, látja épületekben,, szobrok­ban, emlékművekben, múzeumokban mind­azt megtestesülve, amiről idekint hallott, és tanult. A valahová tartozás, a sorsközös­ség élménye a maga teljes valóságában, élményszerűségében­ csak otthon. Magyar­­országon fejlődik ki gyermekeink lelkében. Nehéz probléma megőrizni gyerekeink magyarságát? Igen. — Reménytelen fel­adat? Nem! — Ha összefog szülő, Magyar Iskola, Magyar Templom, Cserkészet, ha hazalátogatásokkal elmélyítjük azt a ma­gyar öntudatot, amit mi apák, kutyák, ta­nítók, tanárok, papok cserkészvezetők él­­ményszerűen beleneveltünk gyerekeinkbe — akkor fiaink, lányaink megmaradnak — büszke magyarnak a száműzetésben is.

Next