New Yorki Magyar Élet, 1982 (35. évfolyam, 2-49. szám)

1982-05-08 / 19. szám

ma 0MwS drága csecsebecsék, meg kelL hagyni. Kelletik _ v_.U „ a nagyvárosok kirakataiban, csábítanak és köny­­nii« *asz^ana't- vágyódást keltenek és anyagi z s^)a sodornak, úgy hívják képmagnó. Egyelőre ' roi*J részbőll áll. Magából a készülékből, amely rögzíti a élményt' a kazettából, amelyre megörökíteni lehet k 3 videok­amerából, a műkedvelő alkotásra ser­en­ből. Mozgó és hangos családi élmények maradhatnak az utókorra, bármikor föleleveníthető a képernyőn, de­­r­ű és szorongó pillanatokban, kedves és fájdalmas emlé­­­ket ébresztve. Az újdonság még nem teljes. Itt-ott a piacra került már a videolemez: elsőrangú képminőség, bármikor megállítható, el lehet merülni a részletekben. A hatvanperces időterjedelem 90 000 képre futja, a hang sztereó. Tárolható rajta a világ vezető múzeumainak vala­mennyi remekműve, a nagy fotósok életanyaga, valóságos házi kincstár. De kinek kell és kinek, van pénze rá? Kereskedelmi adatok szerint 1981 decemberében, karácsony előtt szinte sorba álltak a pultoknál, egyes áruházakban a készlet el­fogyott. Holott Angliában 1 200 000 készüléket hoztak for­galomba, Nyugat-Németországban 1,4 milliót, Franciaor­szág a maga 450 000-es forgalmával elmaradottnak szá­­mít, úgy mondják, a térhódítás hasonlatos a Hi-Fi-éhez. Kezdetben az ínyencek érdeklődtek iránta, aztán tömeg­­hisztéria lett. Ritka madár, aki életében most veszi meg először a tévé készülékét. De, ha csak most jutott el ide, ingomban hozza Vásárolja a képmagnót is. Legalábbis a kereskedők így nyilatkoznak. Csak szórakozásból? A vallomások mást sugallnak. „Meg akarok szabadulni a rabságtól. Nem kívánok órákat eltölteni a képernyő előtt, kiszemelem mi érdekel, távol­létemben rögzítem, és akkor nézem meg, ha kedvem tart­ja. Akár több ízben is, így visszatérhetek a könyvekhez.” Utóbb kiderült, csak a fele igaz. A tévéfogság meg­szűnt, de olvasásra nem maradt több idő. És így lett a technikai újításból társadalmi jelenség, bármennyire ta­gadni igyekeznek is, minduntalan visszatér az azóta el­hunyt kanadai Marshall McLuhan félelmes jóslata: „Meg­hal a Gutenberg galaxis, oda a nyomtatott szó hatalma, a kép gyilkolja meg.” Az üzleti érzék természetesen mindent megragad, hogy igazolja a látnoki szavakat. A japán képmagnó óriás, a Sony, ezzel kezdte hirdetési hadjáratát: „1415: a könyv­­nyomtatás. 1980: a videokultúra? Vajon gyermekeink gyer­mekei is könyvből tanulnak majd?” Az amerikaiak nyom­ban megragadták az alkalmat. A hatalmas sajtóbirodalom a Time-Life konszern nagy lendülettel kiépítette képmag­nóhálózatát, a CBS és ABC televízió társaság csatlakozott hozzá, ott van az ITT és az IBM is, az American Express utazási iroda fölzárkózott. A japán könyvkiadók­ 1980-ban kérkedtek az eredmé­nyeikkel. Egymilliárd kötetet adtak ki, ebből 700 millió el is kelt. Egy évben átlagosan hét jut minden ázsiai sziget­­országi lakóra. Dicséretes teljesítmény. Csakhogy azóta gyarapodtak a raktárkészletek, a képmagnó, a készen kapható kazetta rontja az érdeklődést a könyv iránt. El­­hangzottak a­­lelkiismeret-fiyugtató szavak. ..A­ tévé ha­sonlatos lett a könyvhöz. Akkor olvasom, ha kedvem tart­ja, bármikor visszalapozhatok.” Olvasni a televíziót! Kü­lönös szókapcsolat. Mintha az eredendően bűnösnek­ kiki­áltott kép — írta a Lire című francia magazin — föloldó­dott volna a vétek alól, elnyerte volna nemesi kutyabőrét. BBgB..mi...mi...mi.......................................mm... NEGYEDI SZABÓ MARGIT: Mindszenty bíborosra __­mlékezünk (Halálának 7-ik évfordulójára) Nem nevelték a prímási székre, A föld fia volt, erős és oly tiszta! A pannon­halmok lelke élt szívében, Ezért tudta, mi a Pannonia-Sacra! Minden hegyen oltárt látott lelke, — Ősi hősök áldoztak ott sorban! Dicső hadak, — évezredek érce Nevelt, hangzott múltjuktól a szikla . .. Szerette is várainknak fényét, — Abból fakadt ajkain a szózat. Kemény szavak, s elődei vérét Nem adta el, — a keresztünket hordta. Így nőtt bele a föld-fia képe Bizarr mámor vörös lángjaiba! - 'v Mint új oszlop állt a fergetegben /' S a néma halottól most is fél a muszka, Saját sorsa, egy volt nemzetével. — Figyelem! Figyelem! FONTOS BEJELENTÉS! WHITBY OSHAWA B0WMANVILLE és környéke lakóinak figyelmébe (Mrs.) YVETTE ADAMKOVICS azelőtt Wesley’s World of Travel Inc. önállósította magát Parkwood Travel Oshawa, Ont. Tel.,: 576-2681 McLuhan öröksége azonos rangra emelkednék az irodalommal. Kezdetben volt a pornó. A gazdag és ínyenc képmag­nó-tulajdonosok ezeket a csámcsogó kazettákat vásárolták, hús ital szürcsölgetése közben baráti körben vetítették, mert szégyenletesnek tartották beülni az olcsó szakosított mozikba a „plebsz” közé, nosztalgikus öregurak és pat­tanásos kamaszok társaságában. Aztán jött a csömör. A minduntalan ugyanazt ismételgető filmek­ unalmasakká váltak, odalett az újdonság varázsa. A készülék megvolt, mással kellett etetni. Az üzlet készen várta az új divatot is. Hollywoodi cé­gek mintegy kétezer eímet tartalmazó katalógust bocsá­tottak ki, a legvegyesebbeket. Köztük volt Günter Grass Bádogdobja, a Milos Forman rendezte Száll a kakukk fész­kére, Orson Welles Aranypolgára, az ugyancsak Welles filmre vitt Shakespeare Macbeth, de ugyanúgy a Super­man, és az utóbbi esztendők legnagyobb francia erotikus sikere, az Emmanuelle is. Kialakult a házi filmmúzeum,a kinek-kinek az ízlése, műveltsége és érdeklődése szerint. ..Étlap szerint kóstolgatok, nem a menüt eszem, amit elém tesznek” — hangzottak az új vallomások. Megint a pénzkérdés. Ki tudja ezt megfizetni? Aztán kialakultak a videoklubok, a könyvtárakat utánzó köl­csönző hálózatok. Beiratkozási díj egy esztendőre száz dol­lár, ezt lehet aprópénzre váltani. Egy-egy kazetta köl­csönzési összege 6—10 dollár, le lehet fogyasztani az évi tagsági összegből. Pénteken sorbaállnak, viszik a készle­tet, néhány óra múltán üres a polc. „Ha így megy to­­vább — mondják a tulajdonosok — be kell vezetni az ada­golást.” A könyvkiadók nem tudják mihez tartani magukat. Mint a tévé kezdete óta szüntelenül, úgy tesznek, mint a Loch Ness-i szörny esetében. Páros napokon hisznek ben­ne, páratlanokon nem. Siránkoznak, hogy tönkremennek, a vizuális élmény pusztítja a nyomtatott betűt. Aztán ör­vendeznek, mert a siker étvágyat ébreszt az eredeti alko­tás iránt, rohamosan keresik a könyvet. Ugyanez a sze­szély az értelmiségieknél is. „Kezdetben, a képmagnóm megvétele után olyan nagy volt a bűntudatom — vallják egyesek —, hogy a megszokottnál sokkal több könyvet vá­sároltam. Most már higgadtabban viselkedem, így neve­lem a gyermekeimet is. De azért soha nem mulasztom el az alkalmat, hogy figyelmeztessem őket, léteznek köny­vek is . ..” Alkalmazkodnak a kiadók. Egyesek megteremtik vi­­deorészlegüket: a hagyományos módon szerkesztik, ki­nyomtatják a regényeket, tanulmányokat, dokumentum­köteteket, de foglalkoznak már a kazettákkal is. Hol si­kerrel, hol kudarccal. Néhányan hittel vallják: ha vá­lasztani lehet, a könyv nem szükségszerűen vesztes. Az oktatással mi lesz azonban? A video még nem he­lyettesíti a könyvet. Inkább kiegészíti egyelőre. Habár észvesztő gyorsasággal. A gyerek rabja lett a képernyőn űzhető elektronikus játékoknak, bámulatosan ügyesen ke­zeli. Tökéletesedett a technikai és matematikai érzéke. Azzal, hogy a televízió „háziállat” lett, új nemzedék ala­kult ki, amelynek az életéhez szervesen hozzátartozik a zsebszámítógép, az adatbank, az elektronikának egyesek szerint immár az ötödik hulláma. Siránkozás helyett — van ilyen vélemény is — bölcsebb volna elgondolkodni afölött, hogyan lehet a tudásnak és a műveltségnek a Németh László a föderációról Mint Teleki László és Kossuth óta csaknem minden gondolkozó magyar, Németh László is a föderációban lát­ta a magyarság életbenmaradásának és szabadabb jövő­jének legidőtállóbb biztosítékát. S a harmincas-negyvenes évek nemzetközi helyzete már sokkal brutálisabban mond­ta ehhez a logikát és az érveket, mint a múlt század de­reka. Ami a múlt században csak mint könnyen képzelhető veszély ijesztgetett, itt már ijesztő valóságként vett kö­rül. S nemcsak bennünket, a német és az orosz nagyhata­lom közt a kis népek egész övezetét is, melyet Németh találóan a Két Malomkő Közének nevezett. S jól látta, mi azzal a romantikával sem áltathatjuk magunkat, mint szomszédaink: nekünk nincsenek sem keleten sem nyu­gaton nagy rokonaink. S ilyen kérdésekkel faggatni a jö­vőt, mint ő is annyiszor tette, hogy­ a náci Németország kebelez-e be minket, az orosz szocializmus néptestvérisé­gében leszünk-e új osztrákok, vagy kis szomszédaink da­rabolnak föl, önvédelemből? Ehhez már semmi önmagát rémítő képzelet nem kellett, elég volt a helyzet ismerete. S rá a válasz valóban csak a föderáció lehetett — lehetett volna. De Németh világosabban látta, mint a föderáció legtöbb magyar híve, hogy ehhez csak hosszú és nehéz úton lehet eljutni. S az út építését nekünk magyaroknak kell elkezdeni. Egy kis nép igazi joga az élethez, hogy különb. S ez kétszeresen is vonatkozik reánk magyarokra. Mi nemcsak kicsik vagyunk, de ellenségeinkből akarunk barátokat és társakat csinálni. Vezető­ szerepünket, melyet egykor karddal vívtunk ki, nem lehet többé karddal visz­­szaszerezni. Csak kiválósággal: a magunk nemesebb rend­jével és magasabb életével. Csak követésre hívó példával. Németh László reformterveinek mindig egyik központi gondolata volt, hogy a magyar reform csupán akkor lehet hosszabb távon is történelmi biztonságot építő vívmány, ha példa is egyúttal. A környező népeknek, de egész Euró­pának is. Németh úgy képzelte, hogy e példaadás lehetne a mi nagy „belépésünk” Európa színpadára. Mert az elhanyat­­lott nagy kultúrákhoz képest Európa nagyságának titka, hogy népeinek szellemi váltógazdasága teremtette, min­dig más nép lépett az előtérbe. Vette át s vitte egy darabig, a maga külön hangján, de az egész együttes fölött, a ve­zérszólamot. E vezérszólam: mindig új vívmány volt, he­lyi életerőből, lélekből és szellemből fakadt, de érvényé­ben — magasságával és minőségével — már egyetemes. Mindig kimondott valamit, ami már kimondható volt, de még senki sem volt rá képes, megoldott valamit, ami ott torlódott a körülményekben, de addig senki sem találta meg rá a választ. Mindegy, hogy mi volt a közvetlen te­rület: irodalom, művészet, zene, filozófia, tudomány, gaz­daság vagy politika. Európát népeinek ez az egymást­ vál­­tó, teremtő belépései alkották meg. Igazán európai csak az a nép, amely legalább egyszer képes volt erre az alkotó belépésre; legalább egyszer ki tudta magából énekelni — a többi fölé, de velük mégis összecsengve — a vezérszó­lamot. Németh László végsőfokon e nagy történelmi belé­pésre szerette volna előkészíteni, — megihletni és fölcsi­­gázni — a magyarságot. (Gombos: „Igazmondók") miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiinHiHMiiniinniinHiimiiiiiiMiifniiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiHiiiHi A torontói Művész Színház hírei Megjelentek a színlapok Toronto utcáin, melyek hí­rül adják, hogy május 16- án, vasárnap este 7 órakor a Harbord Streeti Central Technical School színházter­mében— évadzáró előadás­ként — bemutatásra kerül minden idők legsikeresebb operettje, a Csárdáskirály­­nő. Az örökbecsű dallamok, a szinte három operettre is bőséges énekszámok, a ren­geteg kacagást kiváltó Csárdáskirálynő előadására feltűnően nagy az érdeklő­dés. GONDVISELÉS Megy a vevő az utcán ben dőzsöljek. Ha megyon­ és meglát a kirakatban egy sötétkék bársonyöltönyt. Mi­vel a Vevőt kora gyermek­korában az asztal körül ker­gették, ha nem akart bár­sonyöltönyt viselni, most úgy gondolja, „itt az alka­lom” és bemegy az üzletbe. — Jó napot kívánok! Egy sötétkék bársonyöltönyt sze­retnék ... — Sajnos, nem tudok adni, kérem ... — Talán azt, a kirakatból. .. — Sajnos kérem, akár azt is eladtuk... — Ahát! És mikor érkezik megint ilyes­mi? — Soha ... — Ugyan miért? — Hát. . . hogy is mondjam... nincs rá igény.. . A beszélgetés további része érdektelen, s az sem fontos igazán, hogy e cse­­vely közben három másik úri­ember érdeklődött izga­tottan az eladótól a bársony­öltöny iránt.­­ A Vevőnek ugyanis eszébe jut, hogy leg­utóbbi külföldi útján milyen undorral szemlélte azokat a galád trükköket, amelyek­kel a profitéhes kapitalista kereskedők kívánják ráven­ni az embereket arra, hogy pénzüket olyasmire költsék, amire voltaképpen semmi szükségük. No persze — gondolja emberünk — a ka­pitalizmusban embernek ember a farkasa, ott semmi más nem számít, csak a pénz. Lám, lám, minálunk ez másként megy. Az el­adók nyilván azért is kap­nak fizetést, hogy tudják, nekem mire van szükségem és mire nincs. Megóvnak at­tól, hogy úton útfélen her­dáljam forintjaimat, nem en­gedik, hogy bársonyöltöny-holom a dolgot, igazuk van. Milyen jó hogy gondomat viselik, hogy itt minálunk ember embernek nem farka­sa, hanem báránya . .. Per­sze, ha jobban belegondolok, a bárány — a törzsfejlődés­ben — nincs is olyan mesz­­sze... a marhától.” („Magyar Nemzet”) szolgálatába állítani az audio-vizuális technikát és az in­formatikát. A bajok rendszerint ott kezdődnek, hogy az oktatást fönntartó és szervező államoknak még nincsenek meg az anyagi eszközeik a szükséges fölszerelések megvásárlá­sára. És ahol gyéren ugyan, de költenek rá, az oktató sze­mélyzet nincs még azon a színvonalon, hogy alkalmazni is tudta, vagy nem olyan hatásossággal. Mekkora lehe­tőségek! A képtárak vagyonát, a nyomatokat, fotókat, amit eddig a papír tonnái örökítettek meg, be lehet táp­lálni az emlékező gépekbe. Egyébként a könyvtárak állo­mányát is. Nem kell föltétlenül azt hinni — így a derűlátók —, hogy a könyv mindörökre a jelenlegi formájához kötődik, a papírhoz és a nyomtatáshoz, talán függetleníteni lehet a mai hordozó eszközöktől. Az irodalom — vallják ezek a nézetek — léteznek a könyvnyomtatás előtt is. Sőt, még mindig valóják olyan társadalmak, amelyek a hagyomá­nyaikat szóban adják tovább a jövendő nemzedékeknek, jóllehet a világ fél évezrede a betű hatalmából él. Gutenberggel megszületett a kultúra uralkodó típusa. A mozi, a rádió és a televízió új társakat szegődtetett melléje. A könyv minden bizonnyal ezután sem hal meg, legföljebb a trónja valamivel alacsonyabb lesz. A televí­ziót szinte kezdettől közellenségnek kiáltották ki. Felelőssé tették az erőszak terjedéséért, miatta buktak meg az is­kolában, miatta kezdtek elfelejteni olvasni a gyerekek. Az irodalmi kultúra vádolta a kultúraellenes audiovizuális térhódítást. És miközben a család, a felnőttek meg akar­ták fosztani az értékétől a képet és a hangot, a gyerekek hozzászoktak kifejezésmódjához és a gazdagsághoz. Tud­ják, miképpen működik, és kritikusabbak hozzá, mintsem vélnék. Az audiovizuális áttörés hívei szerint így is lehet ér­telmezni Marsh­all McLuhan örökségét, nem kell föltét­lenül keseregni miatta. Hátha gazdagodást is hoz, jóllehet ma még inkább a vadhajtásait fájlaljuk. HUMOR Egy pesti melós talics­kát tol a gyár kijárata felé rajta egy tömött zsák. A ka­puőr megkérdi: — Mi van a zsákodban? — Csak fahulladék. — A kapuőr kiönteti, a zsákban valóban csak fa­­hulladék van. Egy héten keresztül megismétlődik az eset. A kapuőr nem nyugszik, mert érzi csalafintaság van a dologban, a melós hazu­dik. De nem jön a nyitjára. Egy­ hét elteltével, az újabb motozásnál: • — Ide hallgass, tudom valamit lopsz, de nem jövök rá. Ha megmondod mit, be­csületszavamra ígérem, to­vább folytathatod a játékot. — A melós, a talicskát. * * * Egy pesti lakás ajtaján csenget a szerelő. — A lefolyó javítása miatt jöttem — mondja. — Nálunk nincs szükség a javításra. A lefolyó hibát­lanul működik. — Akkor miért hívott ki Kropacsekné? — Engem nem Kropa­­cseknénak hívnak, hanem Hajagosnénak.­ Kropacsekék már két éve elköltöztek. Disznóság! Az embert sürgős javítás miatt kihív- t ják , és egyszerűen elköl­töznek." TÖRÖKDÚLÁS­OS ÉS I. ABORTULAS Négy millió abortusz 1956 óta. AZ EREDMÉNY:­­ népszaporodás 1980-ban Magyarországon* 3.300, Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában együttesen: 550.000. Abortusz, egyse, egyke, kétke ! NEMZETPUSZTULÁS! GYERMEKET! [ JÖVŐT! ■Sir A MAGYAR ÉLETÉRT! Magyarok! Én­ Kevés olyan ügy van, amiben a világban szétszórva mindnyájan egyetértünk. Nemzetünk túlélését segíteni, ilyen ügynek számít. Ezt szolgálja jelen felhívás. Túl vagyunk a tizenkettedik órán, mert népünk fogyása — a 4 milliónál több abortusz, a járványszerű egyke és egyke miatt — már elkezdődött. Míg mi pusztulunk, veszünk, addig a volt kisantant államok lakossága évente több mint félmillió­val szaporodik. Sajnos a magyar nép a kormányzat hallgatása miatt nem ismeri sem a népesedési katasztrófa méreteit, sem annak nemzetpusztító következményeit. Csak b íróink jajdulnak fel s húzzák a vészharangot odahaza. s Segítenün­k kell nekik népünk riasztásában. Ennek meglepő mód­ját találtuk ki­, egymillió bélyeget nyomattunk, három változatban. A rajtuk lévő színes képek és rövid szövegek tükrözik az üzenetet, me­lyet haza akarunk küldeni. Egy pillantásból megérthetik azok, akiknek szól. Ezeket a bélyegeket Magyarországra menő levelekbe belülről beragasztva, ill. száz­számra mellékelve küldjük, hogy otthon adják tovább. Hazalátogatók vigyenek belőlük rokonaiknak, ismerőseiknek. A bélyegek ellen nem emelhet kifogást az otthoni kormányzat, hiszen annak is hivatalos célkitűzése a háromgyermekes család­ ideál elérése. Sajnos nem sok eredménnyel. Az emberek gondolkodását, a „kicsi" helyett inkább ,,kocsi"-t áhító anyagias lelkiséget kell megváltoztatni. Az abortuszok és a lakáshiány mellett, ilyen magatartás a legfőbb okozója népesedési tragédiánknak. Kérésünk szerény: a három összetartozó bélyeg költségeire küld­jünk adományt — 3x5 bélyegért egy dollárt, 10 dollárért már 3x60 bélyeget küldünk, vagy adunk át valakinek. Nagyobb rendeléseknél fokozatosan többet küldünk. Akik nem tudnak fizetni a bélyegért — ingyen is kaphatnak belőle. Egyesületek, egyházak bízzanak meg va­lakit a terjesztéssel — hatásosabb, mert az emberek nem érnek rá íro­gatni kéréseket. Magyarok! Otthon már ritkulnak a munkáskezek, akiktől a mi idős rokonaink nyugdíja függ. Emberhiány miatt máris 2.000 „nincs­­tovább" falu megszűnésével számolnak a század végére. Ez az út a „nincstovább ország" felé vezet! Segítsük megakadályozni, hogy szülőhazánk elnéptelenedő terü­leteire románok és szlávok telepedjenek le, mint a törökdúlás után! Magyarok ébredjetek és ébresszetek! Riasszuk népünket, hogy visszaforduljon a nemzetpusztulás útjáról! Cím: az USA-ban: A Magyar Életért Mozgalom HUNGARIANS FOR LIFE MOVEMENT 53 Louise Drive, Milltown, N.J. 08850 USA. Kanadában: (új cím!) UNITED HUNGARIAN FUND of the Hungarian Canadian Federation 208 Bloor St. West, Ste. 702, Toronto, Ont., M5S 1T8 RENDELŐ SZELVÉNY: Kérem szíveskedjenek részemre „Magyar Életért" bélyeget küldeni, a költségekre mellékelek.....................dollárt. NÉV................................................................... (nyomtatott betűkkel) CÍM................................................................... Figyelem: a három különfajta bélyegből egyforma arányban küldünk. ■a H I I I (Megcímzett válaszborítókért külön köszönet) 43

Next