Nimród, 1938 (26. évfolyam, 1-36. szám)
1938-06-20 / 18. szám
1938. JÚNIUS 20. NIMRÓD VADÁSZ ÚJSÁG VADÁSZEB ROVATVEZETŐ: FELIX ENDRE. MENNYIT ÉR A JÓL BEVADÁSZOTT VIZSLA? Közli: Felix Endre. Erre a kérdésre csak akkor adhatunk választ, ha a vizslát munkában látjuk. Ugyancsak ez a válasz erre a kérdésre is : mit kérhet valaki egy jól bevadászott vizsláért? Hogy a két kérdésre némi fényt vessek, az alábbiakban igyekszem megvilágítani. Magyarországon nehéz vizslát eladni. A mi vadászaink hozzá voltak szokva ahhoz, hogy vadászkutyáikat ajándékba kapták. Üzletszerűleg nálunk alig foglalkoztak vadászkutyaeladással. Talán ez lehet oka annak is, hogy vadászaink, nem igen sokra értékelik az itthon bevadászottakat. Azonban külföldi vizslákért horribilis összegeket adnak. Akárhányszor, ha hazai vadászainktól egy jól bevadászott vizsláért csak a felét kérik annak az összegnek, amit a külföldiek egy közepes vizsláért «követelnek», hazai vevőink mosolyogva legyintenek a hazaiaknak, — hogy lehet ennyit kérni? Legyünk őszinték. Ezeknek a magyar vevőknek bizonyos fokig igazuk van. Hiszen Magyarországban szakszerűkig alig foglalkoztak vadászkutyák betanításával. Az erdészeti szakiskolában, főiskolában alig helyeznek rá súlyt. Komoly tanfolyamot eddig (3 -4 év óta) csak a vérebesek tartottak. (Meg is van az eredmény : kiváló vérebvezetőink vannak, s a véreb ára egy színvonalon van a külföldivel.) Vizslaidomító tanfolyam még egyáltalán nem volt. Ennek hátránya észlelhető is. Alig van néhány megbízható hivatásos idomítónk. Az a néhány úrvadász, aki maga idomítja vizsláját, nem foglalkozik hivatásosan. Pedig ezek értenek hozzá. A versenyen egyik-másik valóságos művésznek bizonyul, s oly magasan áll a hivatásos idomítók fölött, hogy mesteri munkájukat alig lehet emezekével összehasonlítani. Igaz, hogy ezek semmi pénzért sem válnának meg kedvenceiktől! Hogy Magyarországon vásárolhatnak mégis 80—150 pengőért vizslát, annak több oka van : első, amit már említettem, hogy a magyar vadász csak a külföldi idomításban bízik, s így a hazai idomítók kénytelenek vizsláikat elkótyavetyélni ; a második ok, hogy számos vizslaidomító maga sem tudja megbecsülni a vizsla értékét ;a harmadik ok a képzett vizslaidomítók hiányában keresendő. Ezektől származnak az olcsó vizslák, melyek annyit is érnek. A hivatásos vizslaidomítónak éppen úgy kell számolnia, mint más üzletembernek, akár egy lókereskedőnek. A lókereskedő egy fajtiszta lipicai lovat nem adhat annyiért, mint egy közönséges közepesjárású parasztlovat. A hivatásos vizslaidomító sem adhat egy pedigrés, kifogástalanul vadászó vizslát annyiért, mint egy korcs beugró kutyát. Felmerül az a kérdés, mennyi lehet az átlagára egy jól bevezetett vizslának? Ceruzát veszünk elő és kiderül: a kölyök korában 50 pengőért vesszük, két évig etetjük. Bár a bíróság havi 15 pengő kosztpénzt ítél meg, de vegyünk csak havi 10 LSAJ TÁRCA AZ ESERNYŐ. írta dr. Szalay Kornél. Ne tessék megijedni, ez a pár sor nem az Esernyőkészítők és Rokonszakmák Országos Egyesületének hivatalos lapja számára íródott. Nem tévedés, hogy a Nimród hasábjain ilyen címmel láthat cikk napvilágot, de ezt a címet voltam kénytelen adni, mert kedves vadásztársaimat arról szeretném meggyőzni, hogy a vadászatra igenis lehet befolyással egy esernyő. Helyszűke miatt a történeti visszapillantásoktól eltekintek és nem foglalkozom az abesszín hercegi vadászatokkal sem, akik tudvalevőleg utoljára használtak vadászaton esernyőt, hanem szigorúan a magam szerény, de tanulságos esetére szorítkozom. Így is messze vissza kell vezetnem az olvasót, hogy a tanulság kelően kidomborodjék. Kezdem azzal, hogy éltem egy erdőben, amelynek egyik vége a magyar Alföld közepén, a másik valahol Szlavóniában volt. Voltam szegény állástalan diplomás halászmester és tobzódtam a szabadságban, mint a madár, aztán egyik nap levelet hozott a posta és harmadnap itt ültem Pesten az íróasztalmellett. És ülök itt már egy éve, az erdők szabadságáról csak álmodozom. Karácsonykor egy öreg barátom azzal lepett meg, hogy májusban szívesen lát és most meg is lőhetem azt a vén bakot, amit már évek óta nézegetek. Karácsonytól május elsejéig összesen 5 hónap, 18 hét, azaz 126 nap és 126 napon keresztül álmodoztam az én bakomról. 126 nap estéjén és 126 nap reggelén számoltam az efogyottés a még hátralévő napokat, míg végre elérkezett a 125. nap és és csomagolni kezdtem. Nem érti ezt, akinek erdejében öreg bikák járnak, aki a trópusokra jár rekord-agyarú elefántok után, aki vitorlás lapátú jávorokat hoz haza, hogy mit lehet 126 napig drukkolni egy ócska kis őzecskéért, de a madár se tudja, hogy szép a szabadság, a hal se tudja, hogy jó a vízben, amíg benne él. És tessék elhinni, szép a szegénység is, csak éppen élni kell tudni vele, éppen úgy, mint a gazdagsággal. De hát hagyjuk az elmélkedést, elérkezett a 125. nap, lázasan szedtem össze a holmimat és szokásomtól eltérőleg, egy órávalelőbb elindultam a vonatra. Este hét óra volt, kiléptem a kapun, szakadt az eső és ekkor követtem el a hibát, amit ha valaki a káromon tanulni akar, elkerülhet. De hát ki tanul más kárán? Mint említettem, szakadt az eső. A villanyóra minden kétséget kizáróan mutatta, hogy még rengeteg időm van és így visszamentem az esernyőmért. Nem vagyok babonás, bár sohasem szerettem a Budai nénivel találkozni, mikor hajnalban horgászni mentem, (Budai nénit. i. az egyik halász felesége és 69 éves) de nyugodtan folytattam mindig a szalonnázást, ha kiesett a kezemből a bicska és megállt a földben, sohasem köszöntem kezét csókolommal a vízhordó szamárnak és nyugodtan visszamentem érte, ha mondjuk, az üveg kimaradt a zsákból. Most se gondoltam babonára, amikor lehoztam az ernyőt, de hát úgy látszik a korsó addig jár a kútra, amíg el nem törik, és a túlvilágiak, akik ilyen apró jelekkel óvni akarják az embert, hitetlenségemben rosszhiszemű hányi vetséget láttak és el is ért a büntetésem, amint ma már hiszem, hogy mindenkit el fog érni, aki az én esetemen nem okul. Másnap, május elsején, még alig derengett, már a kocsin ültünk. Öreg barátom szívesen állta a szavát. Abban egyeztünk meg, hogy kocsin végigjárjuk az erdőt. Jó pár lőhető bakot ismer. Először ő lő egyet, mert ezzel a bakkal kötelezettsége van, aztán enyim az erdő. Kicsit hosszú volna leírni, hogy hány őzet láttunk. A két öreg szürke dombnak fel, dombnak le, árkon-bokron keresztül cammogott, míg úgy 7 óra felé vagy negyven lépésre újra megláttunk egy őzet. Feküdt egy JAVÍTÁSOK FEGYVEREK LŐSZER BŐRÁRA OSZVALDIK JÁNOS PUSKAMŰVES most: IV., Petőfi Sándor utca 3. az udvarban. Telefon : 183-271. TÁVCSŐSZERELÉSEK BELÖVÉSEK jutányosan készülnek 285