Nimród, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978-05-10 / 5. szám

KELEMEN LAJOS -Jó puskásnak tartja magát? - Nem. De hallgasson meg két esetet, s ítéljen belőle. A vad­őr kíséretében jártam a Bör­zsönyi - selejtbikára. Egy völgy­ben álltunk, amikor a gerincen, vékony szálasban megpillantot­tunk egy lőhető bikát. Két fa között állt, éppen a legjobban mutatta az oldalát. Lőttem elő­ször, a jobb fa mellé­­ a bika pedig csodálkozva nézegetett, de nem indult meg. Lőttem má­sodszor - akkor is elhibázva és még mindig állt, mint egy szobor. Végül harmadszorra vállamon lőttem! A másik esetem apróvadvadászaton történt, kacsázáson. A tőlem balra eső második standon az ország talán legkiválóbb sörétes puskása „dolgozott”­­ káprázatos eredménnyel. Az én száznegy­­venvalahány patronomra körülbelül negyven kacsa tottyant a földre. Hát... így forgatom a puskát. Kelemen Lajos a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, a börzsönyi Budapest Fővárosi Tanács vadásztársaság elnöke 10 éves koráig falun élt, majd Kőbányán. Ez a pesti kerület akkoriban még olyan varázslatos „vadászterület” volt, mint az otthagyott falu. A csúzli természetesen nem hiányozhatott a fiatal gyerek zsebé­ből­­ a környékbeli verebek legnagyobb bánatára. Az első vadász­­fegyvere egy légpuska volt, majd amikor a Vadásztölténygyár köz­pontjába került dolgozni, már a vadászattal is megbarátkozott. 1948-at írunk, s Kelemen Lajos a Hubertus vadásztársaság tagja. Egy 7 x 96-os kaliberű Zbrojovka kerül hozzá - azóta is ezzel va­dászik. - Ma is vallom, hogy a börzsönyi vadászatban elsősorban azért lelem örömömet, mert itt nincs sík terület, s alig lehet gépkocsival közlekedni. Gyalogolni kell! Nem is volt autónk, egészen 1978 tava­száig, amikor elsősorban a sok idős tagra tekintettel, végre vettünk egyet, mert leszavazott az intézőbizottság. Tulajdonképpen igazuk volt, a hatvan év feletti vadászoktól nem várhatjuk el ugyanazt a fizikai kondíciót, amivel harminc évvel ezelőtt rendelkeztek. - Hogyan lett Önből társasági elnök ? - Megkértek rá és én elvállaltam - csekély vadászmúlttal a há­tam mögött. Amikor 1962-ben újjáalakult az intézőbizottság, sike­rült magam mellé állítani a tagokat. Taggyűléseken bevezettük az „interpellációs” rendszert, bárki bármit kérdezhet, s nekünk min­denre felelni kell. Úgy vélem, hogy nálunk minden tag a vezetőség­hez tartozónak érezheti magát, mert beleszólhatnak és bele is szól­nak az ügyekbe. Mielőtt ön belépett hozzám, telefonon felhívott az egyik tag, hogy nagy a hó, szükség van még takarmányra az ete­téshez. Vegyük meg - mondtam, mert mi is lehetett volna a vála­szom félméteres hó esetén? Ha nem etetünk, a vad odébb áll, s mi mehetünk a sóhivatalba panaszkodni... -Jut-e ideje eleget vadászni? - Ugyan! Én volnék a legboldogabb, ha akkor mehetnék, amikor kedvem van. Legszívesebben most is nekiindulnék, s sétálnánk egy nagyot a területen. Sajnos nem lehet. A főváros megoldásra váró gondjai pedig soha nem csökkennek. - Szereti-e a vadat a tálban? - A jól elkészített vadételnél nincs jobb a világon. A feleségem kitűnően főz, s praktikusan. A nyúl májához például rántotta ké­szül, a gerincből és a hátsó combból vadas zsemlyegombóccal, a többiből pedig pörkölt... - Tudom, hogy meglepetés volt Önnek a Nimród vadászérem. Sejti-e vajon miért esett éppen Önre a választás? - Lehet, hogy rosszul gondolom, de elsősorban a korábbi rossz börzsönyi szarvasállomány feljavításában, a vadtelepítésben, a va­dászati szemlélet átformálásában értünk el eredményeket - és ebben nekem is részem van. Sok-sok év munkája eredményeként ma már igen jó bikákat lövetünk a Börzsönyben, s állítom, hogy a koronás urak nem maguktól teremtek. Rengeteg élelmet és tápot helyeztünk ki, mázsaszámra hordtuk a gesztenyét, az emberi fogyasztásra már alkalmatlan szelídgesztenyét is, lőttük a hitványát - bízva abban, hogy helyettük majd szépek, egészségesek és jó agancsú bikák jön­nek. Nem dicsekvésként, de 17 éves börzsönyi pályafutásom alatt egyetlen bronzérmes bikát lőttem saját területünkön - és rengeteg selejtet. A muflontelepítés sem volt olcsó mulatság, sokáig nem is foghat­tunk puskát rájuk, ma már viszont ennek eredményessége folytán egy újabb vadfaj jelenlétét könyvelhetjük el. Ha mindezért a sok szép eredményért jutalmaztak Nimród éremmel, akkor köszönöm a kitüntetést. Vadásztársaimmal együtt megdolgoztunk érte... GYEGINSZKY BÉLÁT, Győr-Sopron megye vadászati felügye­lőjét. Hét éve vette át ezt a munkakört, s azóta gyökeresen megváltozott a kapcsolat a MAVOSZ és a szak­­igazgatási szerv között. A vadászati felügyelő nemcsak a vadásztársaságok szakmai felügyeletét látja el, hanem konkrét gyakorlati tanácsokat, segít­séget is ad a rászorulóknak. FORGÁCS FERENCET, a hevesi Nimród vadásztársaság hiva­tásos vadászát. Több mint huszonöt éve dolgozik Heves megye legnagyobb vadásztársaságánál - nagy szorgalom­mal és hozzáértéssel. Létrehozása óta ő irányítja a fácánnevelést, s jóllehet 1974-ben nyugdíjba ment, változatlanul a társaság alkalmazottja. Lelkiismeretes munkája mit sem változott. JAKAB JÁNOST, a Heves megyei sportlövő bizottság elnökét. 1973-ban választották a bizott­ság tagjává, 1975-ben elnökévé. Nagy­részt neki köszönhető, hogy a sport­lövészet a megyében fellendült. A me­gye társaságainak csaknem fele rendel­kezik saját skeetpályával, amelyeken az utóbbi időben már színvonalas versenyek zajlanak. Polonyi György áldozatos munkájának köszönhető, hogy a Heves megyeiek csapata az or­szágos versenyeken előkelő helyeket szereznek. PATONYI FERENCET, a MAVOSZ Komárom megyei JB titkárát. 1968 óta vadász, 1972-ben választották meg jelenlegi tisztségére. Különböző társadalmi szervezeteknél szerzett vezetői tapasztalatát kitűnően gyümölcsözteti a megye vadásztársa­ságainak irányításában, összefogja az egyesületek működését, szervezi a testületek munkáját. Példamutató társadalmi munkás. RÉTI ISTVÁNT, a kiskörei Tiszamente vadásztársaság elnökét, öt éve vezeti a társaságot, s ez idő alatt a vadgazdálkodás szak­­szerűsége, minősége számottevően ja­vult. Területükön a mezei nyúl és a fácánállomány kimagaslóan jó, az őz­állomány fejlődése pedig egyenesen kiváló, amiben nagy szerepe van az elnöknek, a Dunaközi vadásztársaság vadász­­mesterét. Három évtizede vadász, nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendel­kező vezető. Jelentős érdemeket szer­zett abban, hogy társaságuknál évekkel ezelőtt megkezdődött a fácánnevelés, meghonosodtak a korszerű vadászati módszerek. A jogelőd vadásztársaság a jelenleginél kétszerte nagyobb terü­leten sem ért el akkora eredményt, mint a mostani vadásztársasági tagok. POLÓNYI GYÖRGYÖT,

Next