Nimród, 1979 (99. évfolyam, 1-12. szám)

1979-12-10 / 12. szám

incecjú NIMRÓD: - Kíváncsi lennék, amikor a kezébe veszi a NIMRÓD- ot, mint vadász vagy mint főszerkesz­tő kezdi el olvasni? SZABÓ JÁNOS: - Az embert nem lehet kettéhasítani. Hivatásémti az újságírás, és szinte egyetlen szenvedélyem a vadászat. Termé­szetes hát, hogy mindkét minősé­gemben egyforma érdeklődéssel ve­szem kézbe a lapot. Először talán mint vadász olvasom, de ugyan­akkor nem hasíthatom ki magamból szerkesztői, szakmai nézőpontom­­at. Ha például valamilyen érde­kes vadászati hírt találok a lapban, mint vadász kezdem el olvasni, de ha az írás nem köt le, biztos, hogy rögtön újságíró leszek. Nem taga­dom, n­éha bosszankodom amikor érdektelen, nehézkes stílusban ,,elő­adott” írást olvasok... Előfordul. Mentség legyen persze a NIMRÓD számára, hogy ugyanígy, sőt job­ban bosszant, ha a­z érdektelen té­mával, a gyenge fogalmazással a Magyar Ifjúságban találkozom. Sajnos ott is előfordul. NIMRÓD: - Jövőre a vadászúj­ság 100 esztendős lesz. Mivel tenné az olvasók számára „emlékezetessé” ezt az évfolyamot? SZABÓ JÁNOS: - Csak jót és csak jól írnék ebben az évben! Azt hiszem, ez egy kis magyarázatra szorul. A jón azt értem, hogy csak a vadászok érdeklődésére és épülé­sére számottartó témákat dolgoz­tatnék fel - jól vagyis színesen, érdekesen, színvonalasan... A NIM­RÓD sok olvasójával együtt igen nagyra becsülöm a lap utóbbi években bejárt útját. Ismerem a ré­gebbi NIMRÓD-ot is, s bár nem ugyanarról a súlycsoportról van szó, mégis kézenfekvő az összeha­sonlítás. Úgy érzem, hogy a lap mind tartalmában és használható­ságában, mind kivitelében ugrás­szerűen fejlődött. Hogy is mondjam ezt közérthetőbben? Egyszerűen jó kézbe venni a lapot, kicsit büszke is vagyok rá, hogy a magyar vadá­szoknak ilyen újságjuk van. Jó­­néhány külföldi vadászlapot for­gattam már, nagyjából ismerem az úgynevezett vezető vadászújságok színvonalát, amelyekhez képest a NIMRÓD-nak egyáltalán nincs szégyenkezni valója... NIMRÓD: - Ne haragudjon, ha m­ost közbevágok, talán nem lenne szerencsés, ha a NIMRÓD-ban dicsérné a NIMRÓD-ot, még akkor sem, ha a véleménye minden szem­pontból szakértőnek számít. Mint mindenkinek, így a különböző la­poknak is vannak erényei, és term­é­­szetesen gyengéi. Beszéljünk inkább a hibákról... SZABÓ JÁNOS: - Látja ez a jó magyar szokás. Ha valamit értéke­lünk, többnyire egyoldalúan el­kezdjük dicsérni, vagy ami még di­vatosabb: nekifogunk az ócsárolá­­sának. Pedig ahhoz, hogy reális ké­pet alkothassunk, a jót és a rosszat együtt, összefüggéseikben kell lát­nunk. És ha már abban a megtisz­teltetésben részesültem, hogy meg­kérdeztek, azt hiszem, jogom van elmondani a jót is... NIMRÓD: - Minden beszélgető­­partneremnek joga van azt mondani, amit akar, sőt amíg a lapot nem nyomtatták ki, többször meg is vál­toztathatja az elmondott és leírt vé­leményét. Parancsoljon. SZABÓ JÁNOS: - Ne aggódjon, elmondom a kifogásaimat is... és menet közben nem fogom megvál­toztatni a véleményemet. De men­jünk sorjában. A jubiláló lap - hangsúlyozom, hogy véleményem szerint - sokoldalú információt ad a hazai és a nemzetközi vadász­életről, a legszükségesebb ismere­tekről, betölti a hivatását, mert jól tájékoztat, nevel és szórakoztat. Gondolok itt az állandó rovatokra, a horizontra, a vadlexikonra, a be­mutató sorozatokra, a portrékra, az aktuális vadgazdálkodási isme­retek felfrissítésére. Nagyon lénye­gesnek tartom a láp szolgáltatásait, azokat az apróságokat, amelyek nagyon is fontosak a vadászoknak. Például, hogy milyen időre lehet számítani, mikor lesz holdtölte, mire szabad vadászni... Sok min­dent el lehetne még mondani, be­szélhetnénk a nagyon hasznos mel­lékletekről, a kulturált, ízléses ki­vitelről, a kitűnő nyomdatechniká­ról, a képszerkesztésről és a törde­lésről. Mindent egybevetve, úgy vélem, a legtöbb magyar láb szer­kesztője irigykedve nézi a NIM­RÓD-ot, legalábbis azok, akik tudják, hogy kivételesen jó lehető­ségek között is lehet rossz lapot csinálni. Külön említésre méltó, hogy a NIMRÓD az egyetlen lap a hazai sajtó széles palettáján, ame­lyik a tematikájához és a lehetősé­geihez mérten kitűnően gazdálko­dik a rajzokkal, az illusztrációkig­. Lehet azon vitatkozni, hogy mi­­lyen rajz kell a mai embereknek, a naturális ábrázolás vagy az abszt­raktabb, elvontabb stílus. Én a NIMRÓD szerkesztőivel értek egyet, amikor a flóra és a fauna áb­rázolásában merték vállalni a rea­lista, naturális stílust, ehhez keres­tek és találtak kiváló partnereket. És ha már ennél a témánál tartunk, sajnos nem mondhatom el ugyan­ezt a lapban közölt fotók jó részé­ről. Sokkal több gyenge fotót közöl a lap mint rajzot. Feltétlenül figye­lemre méltó a szerkesztőségnek az a törekvése, hogy sok fotóst enged „szóhoz jutni”, de ez nem­ mindig jó, mert gyakran amatőr színvona­lat kényszerít a lapra, s ezzel nem lehetünk elégedettek. Számomra ezt még az sem ellensúlyozza, hogy a pályázatok során sok ismeretlen fotós nyújtott rendkívüli művészi teljesítményt egy-egy képével, vagy sorozatával, olyan oldaláról mutat­va be a természetet, amelyet a va­dászoknak is érdemes felfedezni. Ez jó, de a lapcsináláshoz kevés. Látja, nem maradok adós a bírálattal sem, mert most sem csak a szer­kesztő beszél belőlem, hanem a NIMRÓD-ot szerető vadász is. A lap további fejlődésének leg­nagyobb tartalékát abban látom, hogy jobban kellene törekedni az egyenletes, kiegyensúlyozott szín­vonal elérésére, nemcsak az egyes lapszámok, hanem a rovatok és mű­fajok között is. A vadászetika, a vadászati kultúra nagyon is szük­séges fejlesztésének egyik hatásos eszköze például a vadászirodalom. A NIMRÓD kézzelfogható erő­feszítéseket tesz e tekintetben is, de a közölt vadásztörténetek jó részé­ből hiányzik a pontos megfigyelés, az átélés, a szenvedély, a művészi előadás... Kevés írás hasonlítható a nagy magyar vadászírók hagyo­mányaihoz. Érdekes... a múltban a vadászat kevesek kiváltsága volt, mégis több elhivatott tolmácsolója akadt, m­int manapság, amikor jó­val többen részesülhetnek a vadá­szat élményében. Miért nem tűnik fel, vagy talán miért nem tudunk felfedezni egy új Széchenyit, vagy egy új Fekete Istvánt? A másik nagy tartalék az információk gaz­dagítása. Nagyobb teret kellene szentelni a külföldi jó és rossz ta­pasztalatoknak, kísérleteknek, eredményeknek, vadászati módok­nak. Itt van például Olaszország és Franciaország helyzete, ahol sok a vadász, kevés a vad. Tanulságos lenne számomra arról olvasni, ho­gyan jutottak ide, hogyan vadász­nak, már csak azért is, mert a leg­több magyar vadász tudja: azért lőhetünk csak 2-2 nyulat, hogy többet adhassunk el nekik élve... És ha már részleteztem a lap pozi­tívumait, a negatívumokat sem hallgathatom el: azt mondom, ami­ről többet írnék vagy íratnék. Ilye­nek a vadászetikai témák, a hazai és külhoni vadbiológiai kutatások eredményei, a vadászati oktatás hazai és nemzetközi módjai és eredményei, a humorosan feldol­gozott vagy irodalmi igénnyel meg­írt témák, és nem utolsósorban a bátrabb, „tüskésebb” riportok. Gondolom, nem vagyok egyedül, aki azt mondja: lehetne erősíteni a lap kritikai hangvételén. Bőven van mit bírálni! Mint szerkesztő mon­dom, hogy a lap hitele, tekintélye csak nő, ha megalapozottan fellép a nemkívánatos jelenségek és em­beri magatartás ellen. A Magyar Ifjúság tapasztalatai mondatják ezt velem, de szerintem egy az egyben áll ez a NIMRÓD-ra is. Befejezé­sül: ha jól tudom, nem sok lap élte meg eddig a világon alakításá­nak századik évfordulóját. Őszin­tén irigylem azt a szerkesztőt, aki­nek megadatott, hogy a centená­rium megünnepléséhez méltó „nagy dobás” kitalálásán törje a fejét... mert a jó és jobb munkán túl ez is kell... Ha nem tartja tolakodásnak, készséggel felajánlom szerény köz­reműködésemet. NIMRÓD:­­ Boldogan élünk ve­le ... és nagyon köszönöm az el­mondottakat. Amíg beszélt, többször fogtam meg hol az egyik, hol a má­sik ujjamat, nehogy elfelejtsem a kérdésem. Most csak a mutatóujja­mat engedem el, és a kérdés így hangzik: Ön Fuchs Antallal együtt írt már egy vadászkönyvet, a Ba­­gamoyot, de nem írt még a NIM­RÓD-nak. Miért? SZABÓ JÁNOS: - A Bagamoyó­­tól én még nem lettem vadászíró, csupán érdeklődéssel és nagy tisz­telettel vettem részt egy gazdag „TERITEKEN" A NIMROD! * vadászélet tapasztalatainak közre­adásában. Tóni bácsi naplója, él­ményei, tudása és az én írásgyakor­latom szülötte a könyv. Mióta élek, immár 48 éve, városlakó va­gyok, de mindig vágytam rá, hogy kiszabaduljak az erdőbe. Megfog­hatatlan vonzalom élt bennem deb­receni gyerekeskedésem óta, hogy megismerjem az erdő titkait. Va­dásztam már azelőtt is, amikor találkoztam Fuchs Antallal, akivel a valkói erdőt évekig járva több­nyire afrikai élményeiről beszélget­tünk. Én mégis neki köszönhetem, hogy tőle tanulva, mellette lettem, nevelődtem hazai vadásszá. Taní­tómester, sőt olaj volt ő nálam a tűzre, és én azóta nem tudok és nem is akarok a vadászatról le­mondani... Szükségem van rá, mint száraz erdesek a langyos esőre, nélküle úgy érzem, megfulladnék. Hogy ennek ellenére miért nem írok a NIMRÓD-ba? Gyűjtöge­tem az élményeket... Majd ha már úgy érzem, h­ogy saját élményeim, tapasztalataim alkalmasak mások okulására és szórakoztatására, ak­kor megírom őket. De ehhez még sok idő kell... NIMRÓD: - Sajnos az oldal ter­jedelme már csak egyetlen kérdés­feleletet tesz lehetővé; igyekszem befejezésül valami kellemetlent kér­dezni. Ha Önön múlna, kinek tiltaná meg a vadászatot? Folytatása az 536. oldalon SZABÓ JÁNOSSAL, a Magyar Ifjúság főszerkesztőjével 531

Next