Nimród, 2014 (102. évfolyam, 1-12. szám)

2014-05-15 / 5. szám

A 90-es évek végén agarászatról szerettünk volna filmet forgatni. A frissen elfogadott vadászati tör­vény ellentmondásosan rendelkezett róla. A va­dászatra használatos kutyafajták között fölsorolta a magyar agarat, ugyanakkor a vadászati módok között az agarászatot nem említette. Ennek kö­vetkezményeként néhány társaság fogadott a te­rületén bérvadászként agarászokat, de nem be­széltek róla. A filmkészítéshez azonban minden­képpen törvényes keretekre volt szükség, ezért se­gítséget kértem vadászati felügyelőnktől, aki ala­posan átvizsgálta a jogszabályokat, majd széttárta a kezét.­­ Nem tiltja semmi, de nincsen olyan jog­szabály, amelynek alapján engedélyezhetném. Állásfoglalást kértünk a minisztérium főosz­tályától. A válaszban azt írták, hogy semmikép­pen nem szabad agárral vadászni, „mert az Unió­ban ezt állatviadalnak tekintik”. A dolog most megint előtérbe került, mert az agarászegyesüle­­tek szeretnének együttműködni a vadászkama­rával, sőt hosszabb távon, szabályozott keretek között esetleg legálissá tenni a vadászatnak ezt a formáját. A mai magyar vadászok nagy többsége viszont tele van ellenérzésekkel. Az agarászatban az orv­vadászat veszélyes, nehezen földeríthető formá­ját látják, továbbá félnek, hogy ez a vadászati mód ellenérzést kelt a természetvédőkben, sőt a szélesebb közvéleményben. Ami pedig a vadá­szok nehezen kivívott pozícióját ronthatja. Az agarászat mellett és ellene is lehet indoko­kat fölsorakoztatni. Érvek, ellenérvek Ellenzői szerint ez a leghatékonyabb orvvadá­szati forma, mert hangtalan, és nehéz leleplezni. Ha a törvényes vadászok elkapják a vadat űző vagy megfogó agarat, tulajdonosa letagadhatja, hogy az övé, de legalábbis hivatkozhat arra, hogy kutyáját csak futtatni akarta, ám az sajnos elsza­ladt. Az ellenzék fontos érve, hogy a vadászati mód kegyetlen, az üldözött halálfélelemben me­nekül, s ez akkor is hatalmas megrázkódtatás ne­ki, ha nem kapja el a kutya. Azt is fölhozzák, hogy régen az agarászatot a sport, azaz a kutya szem­szögéből nézték, mára azonban az állatvédelmi szempontok kerültek előtérbe. Angliában is be­tiltották falkavadászatot, pedig az is a nemzeti hagyomány része volt. Az agarászat erre hasonlít leginkább, ezért mindenféle állatvédelmi indo­kokat lehet sorolni vele szemben. Ugyanakkor ez ugyanolyan ősi magyar vadá­szati mód, mint a solymászat vagy az íjászat. A solymászat a közelmúltban lett hungaricum, nemzeti örökségünk része. Már honfoglaló őse­ink is rendelkeztek nyúlfogó kutyákkal, immár több mint 1100 éve. A 11 magyar kutyafajta közül az agár a legősibb, sokkal régebbi, mint a többiek. Több, honfoglalás kori agárról vannak megbíz­ható forrásaink és csontleleteink. A leírások és a néhány lebonyolított vizsga ta­pasztalata azt mutatja, hogy a vadnak megvan az esélye, a hajszáknak - az időjárástól és a talajvi­szonyoktól függő arányban - átlagosan csak 20- 30%-a jár sikerrel, a többiben a nyúl megmene­kül. Ráadásul ez a vadászati mód erősen szelektív: minél egészségesebb, edzettebb egy nyúl, annál nagyobb az esélye az életre. Viszont a betegeske­dő, öreg, sérült állatokat megfogják a kutyák, te­hát ez a vadászati mód „selejtez”. Az agár kíméletesen öl, a nyúlnak eltöri a ge­rincét, vagy az ütés következtében bordái törnek, a tüdő vagy a szív sérül súlyosan, mindenesetre nem szenved sokat, nincs kegyetlenkedés. To­vábbi előny a puskás vadászattal szemben, hogy sebzés sincs, így fölösleges veszteség sem. A törvény előírja a teljesítményvizsgát, ami azt jelenti, a legelszántabb, a leggyorsabb, legügye­sebb agarakat kell kiválasztani és továbbte­nyészteni. A gyorsaság és állóképesség mérésére persze a körpálya és a cursingen húzott nyúl is eredményes. A gyönge képességű agarakat így is ki lehet választani. Ám értékeiket igazából a va­dászat igazi körülményei között, vad nyúl üldö­zése során lehet lemérni. Az agarászat éppen olyan, mint a solymászat, mondhatnánk, ám sokan máris fölhördülnek: a ragadozó madár természetes zsákmányát ejti el, a kutyát meg mi tenyésztjük-tanítjuk. De hát a kutyának, a farkasok leszármazottjának nem ősi tulajdonsága-e a zsákmány üldözése és elfogása? S nem az élete múlott-e egykor rajta, hogy tudott­­­ zsákmányt ejteni? Másfelől ma Magyarhonban tilos a ragadozó madarak befogása vagy fészekből való kiszedése solymászat céljából, a legtöbb ott is tenyésztett madár, az ember neveli föl és tanít­ja őket pedzeni. Ezen az úton nehezen jutunk dű­lőre, ezért vizsgáljuk meg a problémát másik ol­dalról! A zsákmány szempontjából A mai vadászati szabályozás és etika alapelve az esélyadás, nevezetesen, hogy a vadnak is megle­gyen az esélye az elmenekülésre. Egy másik fő sza­bály, hogy a zsákmányállatnak minél kevesebb szenvedést okozzunk, ne okozzunk neki indoko­latlan fájdalmat, ne kínozzuk, s tetemével is tisz­telettel bánjunk. További alapelv, hogy csak a ki­szemelt állatot ejtsük zsákmányul, s csak olyant,­­ amelynek leemelése nem veszélyezteti az álla- t­mányt, sőt lehetőleg a populáció érdekeit szolgálja. ° A vadász ma Magyarországon a hiányzó nagyraga-­­ dozókat képviseli, állományt szabályoz, létszámot­­ csökkent, fellengzősebben fogalmazva: szelektál.­­ ^ Illusztrációk: Tarcsay Béla [vadászkutya] 73

Next