Nimród, 2018 (106. évfolyam, 1-12. szám)
2018-02-01 / 2. szám
Az OMVK Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei tisztségviselői Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Elnök ifj. Plavecz János (plaveci@me.com) Sportvadász alelnök Tóth Attila Mihály (toth.attila@szalto.hu) [vadászati közélet] Hivatásos vadász alelnök Vinnai Attila Mihály (diverztaj@gmail. com) Titkár Fazekas Gergely (omvk.szabolcs@gmail. com) Elnökségi tag Buda Zoltán (omvk. szabolcs@gmail.com) Elnökségi tag Guti László (4405 Nyíregyháza, Kamilla u. 7.) Terelővadászatot tartottak Dél-Svédországban, Hörby község mellett. Az egyik résztvevő, kényelmesen elhelyezkedve a kijelölt helyén, egyszer csak azt vette észre, hogy valaki figyeli. Óvatosan nézelődött ide-oda, ámde sem vaddisznó, sem dám, sem őz nem közeledett felé a nyiladékon. Azonban amikor feljebb emelte a tekintetét, egy hollót látott az egyik közeli ágon, amely félrehajtott fejjel, csillogó nagy szemekkel merően nézte őt. Svédországban védett madárnak számít ez a faj azzal a megszorítással, hogy a repülőtereken, azok közvetlen környékén egész évben gyéríthető a számuk, akárcsak a különös Az etikai bizottság elnöke dr. Papp Tamás Gyula (drpapptgy@gmail. com) ■hj A vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottság elnöke Nácsa Balázs (nacsa.balazs@tiszater.hu) A felügyelőbizottság elnöke id. Rau András (rauandrasV949@icloud.com) böző sirályoknak. Node eme puskás vikingivadék különben sem forgatta a fejében, hogy lelője ezt a - mi tagadás - igencsak bizalmas madarat. Amikor véget ért a vadászat, kalapot emelve köszönt el tőle, s csatlakozott a többi résztvevőhöz. Mindenki a közeli szugában, kedves kis fából ácsolt házban gyülekezett, ott költötték el az ebédjüket. Megbeszélték a jobbára sikertelen vadászatot, ami ugyan egyiküket sem zavarta, vígan voltak. A hollót már szinte el is feledte, aki korábban látta. De csak addig, míg ki nem léptek a szuga ajtaján. A fekete madár az ereszen ülve üdvözölte a vadászokat. Akik persze jól megnézték maguknak-s ő is őket-, hiszen ilyen közelségben még sosem találkoztak ezzel a szárnyas vaddal. Egyikük lassan felemelte a karját, ahogyan a solymászok teszik, s láss csodát: a holló rászállt! Immár méternél kurtább távról mustrálták egymást. Akinek maradt az ebédből, az megkínálta a hollót, amely szívesen elfogadta az eleséget. Néhányan lefotózták a szelíd madarat, majd autóba szálltak, és hazatértek otthonukba. Az erdő tulajdonosa, aki nem vett részt ezen a vadászaton, a feleségével egyetemben kint élt a tanyáján. Estére hajlott már az idő, amikor az udvaron tevékenykedő nőt alaposan megijesztette egy éjfekete madár - megpróbált rászállni! Tán még rá is vágott volna azzal a vaskos csőrével-gondolta, miközben villámgyorsan beugrott a házba, s becsapta maga mögött az ajtót. A biztos menedékben megfordult, az ablakon át nézte, hová lett a nagy madár. Vajon jönnek-e a társai? Attól tartott, tán a valóságban ismétlődik meg a Hitchcockféle rémfilm. Szólt a férjének, aki kitekintve, szintén szemügyre vehette a molesztáló madarat. Ő aztán nem sokat töprengett, hanem habozás nélkül felhívta a vadászat vezetőjét: látta-e már ezt a hollót? Látta. S azt gyanítja, embereknél nevelkedett. Csak elszabadult valahogy. No de honnan? Mivel madártávlatban, légvonalban nincs messze attól az erdőtől a skanei állatkert, ezért felhívták őket. Valóban onnan szökött meg néhány napja a fiatal Konjak (konyak) nevezetű tojó. Azóta is búsul utána a madárosztály felelőse. Aki természetesen a rákövetkező napon kiment a tanyához, és a meglepett holló, tán megbánva a kiruccanását, de biztosan nagyon boldogan jelent meg a hívó hangra, s szállt gondozója vállára. Ma már újra az állatkertben tollászkodik, mert hát mindenhol jó, de a legjobb otthon! Kovács László Hollóramazuri