Nimród, 2018 (106. évfolyam, 1-12. szám)

2018-12-01 / 12. szám

4 TARTALOM Emlékezzünk erdész-vadász katonahőseinkre! 4 Az Uzsoki-szoros hőse 7 Visszaemlékezések 8 Erdész-vadász hősi halottak az első világháborúban 11914-1918) 9 Vitéz Szekeres Károlynak, a MEVME* utolsó elnökének élete 10 Gróf Esterházy Pál (1883-1915) 11 Aranysarkantyús vitéz Vén Zoltán (1883-1983) 12 Szentmise a Sziklatemplomban 13 A Kárpát-medence legrégebbi vadász­magazinja immár a telefonjáról is elérhető! 15 Szarvasbőgés 2018 IV. Veszprém megyei vadászkamarai trófeaszemle 20 Trófeák az Északerdő Zrt. hidegpataki vadászházának kertjében 23 Trófeamustra a kegyhelyen, Szent Hubertus búcsúnapján 24 Több mint száz dámtrófea Gúbhon 25 XIII. sárosfői trófeamustra 26 Trófeamustra a Nagyhalmaj-tisztáson 27 Bockereki trófeamustra 28 Trófeaszemle Szentpéterföldén 29 Nyugat-cserháti trófeamustra 2018 30 Gímszarvastrófea-szemle a Pilisi Parkerdőben 31 Vadgazdálkodás 36-44 Haszonlesők erdőn-mezőn Szarvasszámlálás? 36 Tájékoztató a Vadgazdálkodási Alapról Szabolcs megyében 39 Angliai tanulmányút, hazai következtetésekkel 40 A Vas megyei óriás 44 Természetvédelem 50-51 50 Rendezvény és oktatás 53-55 Földtulajdonosi találkozó Petőfiszállás-Adótanácsadó 58-59 A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni adó-visszaigénylés 58 Pálosszentkúton 53 Vadászat és szakralitás 54 Öregdiák-találkozó Szegeden 55 Terítéken 62-66 Disznóhajtáson Franciaországban 62 Első gímszarvasbikám 64 Bőgőkürtdallamok az éjszakában 65 Gúthi szép emlékek 66 Felszerelés és lövészet 68-69 Mobil magasles bevetésen 68 Az új AKAH-spektív 69 Vadászati kultúra Solymászat: turul - sólyom - karácsony 72 Vadászok és vadászatok Fejér megyében 75 Szudán 1911 -Az Andrássyak a nagyvilágban, a világ Betlérben 76 Magyar László, a felfedező és vadász 78 Hubertus-megemlékezés Szegeden 80 Vadkacsasült birsalmával 81 [NIMRÓD 2018/12] TARTALOM Apróhirdetések Vadászmadár, vadászkutya, vadászíjászat 86-89 III. országos CACT vizslafőverseny Soponyán 86 Dunántúli vizslaverseny 89 Emlékezzünk erdész-100 éve ért véget az I. világháború Immár száz éve annak, hogy véget ért az első világ­égés, és november 11-én, 11 órakor az utolsó béke­­szerződést is átnyújtották egymásnak az addig harc­ban álló felek. Négy és fél évnyi borzalom, 530 965 magyar halott, 1 millió 492 ezer sebesült és egy rom­má vált világ: ennyi a szívszorító, szomorú mérleg. Ez volt a világtörténelem első olyan háborúja, amelyből már senki nem tudta kivonni magát, amelyben bárkit elérhetett a golyó, az aknaszilánk, a mérges gáz vagy egy aláhulló bomba. A vadászok és a vadászat szerepe is megváltozott, átalakult. Száz évvel ezelőtt ez a testet és lelket ed­ző sport elsősorban a tehetősebbek számára volt hozzáférhető. Az országot, vármegyéket, városokat és falvakat, a birtokokat és a hétköznapi életet irá­nyítók a háború kitörését követően is átérezték ve­zető szerepük jelentőségét. Amikor megkapták be­hívójukat a kisemberek, a sorsukért addig is felelős férfiak, az urak természetes kötelességüknek érez­ték, hogy továbbra is ott legyenek a csapatok élén. A Széchenyiek, Esterházyak, Nádasdyak is fegyvert fogtak, és a csatamezőre igyekeztek. A leghíresebb magyar vadász, Széchenyi Zsigmond például tizen­nyolc évesen került a frontra. Édesapját, Széchényi Viktort követte, aki Fejér vármegye főispáni székét cserélte fel a harci paripa nyergére. A Nagy Háború idején tizenhat Széchenyi öltözött bakaruhába. Kö­zülük sajnos nem tért vissza mindenki. Hősi halált halt gróf Széchenyi Tódor (1879-1914), a magyar ki­rályi pápai huszárezred századosa a Boriszlávnál ví­vott harcok során. Alajos (1892-1915), a m. kir. hu­szárezred zászlósa Bukovina környékén vesztette életét. A háború utolsó esztendejében hunyt el gróf Széchenyi Pál (1880-1918), de vele még nem ért vé­get a tragédiák sora. A fegyverropogás megszűnté­vel fertőző betegségek pusztították a legyengült szervezetet. A spanyolnátha például több áldozatot követelt, mint maga a háborúskodás, így veszítette el legjobb gyermekkori pajtását Széchenyi Zsig­mond is. 1922-ben meghalt első unokatestvére, Im­re. „Nagyon megértettük egymást. Igaz, hogy köz­ben sokat veszekedtünk, sőt­ verekedtünk is. De mi­helyt elkülönítettek bennünket, alig vártuk, hogy új­ból találkozhassunk. Idővel ez a gyerekpajtásság szi­lárd barátsággá kovácsolódott, s ha a sors úgy akar­ja, még sok hasznát, sok örömét vehettük volna ké­sőbbi életünkben. De unokaöcsém már huszonhá­rom éves korában átköltözött az örök vadászme­zőkre, hol bizonyára kiváló, vadban bővelkedő, pro­tekciós pagonyt bocsátottak rendelkezésére. Mert talpig ember volt és talpig vadász! Hányszor tervez­gettük, hogy majd ilyen meg olyan afrikai expedíció­ra indulunk kettesben! Együtt böngésztünk térképet, útleírást, fegyverárjegyzéket, táborfelszerelés kata­lógusát. Alig vártuk, hogy vége szakadjon a keserves emlékű háborúnak-egyazon ezredben szolgáltunk a harctéren is -, befejezhessük félbemaradt egye­temi éveinket, hogy együtt mehessünk neki a világ­nak, a világ sokféle, szebbnél szebb vadjának! S alig­hogy a háborúból ép bőrrel hazakeveredtünk, jött a spanyol­ láz, váratlanul ragadta el mellőlem vadász­társamat, legjobb barátomat." A vadászat szenvedélyének csak elvétve hódol­hatott a gróf a háború négy és fél éve alatt. Néhány napos szabadság, amit a barátjánál tölthetett, né­hány ritka nap, amikor a fronton csend volt, s a hadi poggyászába csomagolt egyszerű vadászfegyveré­vel a kezében elindult cserkelni az orosz erdőkben. A vadásznaplóba összesen csak néhány bejegyzés került ezekben az években. „Odakint is lelkiismere­tesen vezetett, később az otthoni főkönyvbe átro­­vatolt vadásznaplóm tanúsága szerint összesen két császármadarat, tizenkét erdei szalonkát, hét fe-

Next