Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-04 / 41. szám

Jakoby Gyula mindig komolyan vette tiszta vászon kihívását. Sokat vívódó­lkotó. Képei nehéz küzdelem árán éb­­lődnek, talán ezért is olyan igazak, e­zért hordozzák magukon a művészi italálás örömét. Érdemes megfigyelni, ogy a harmincas évek utáni Jakoby­­épeken a képmező mozgalmasabbá, épesebbé válik, korábbi rajzszerű fel­­irása kezd eltűnni, fölerősödik a kolo­­zmus, kizárólagosabb szerepet kap a isterség, oldottabb lesz az alakok megformálása. Ezen az úton haladva — második világháborútól kezdődően — akoby alakjai deformálódni kezdenek. Művészetének a groteszk, az irónia­­i irónia, a szarkazmus lesz a meghatá­­rzója. Már nem mintákat, inspirá­lókat keres, egyre inkább belső énjere­gyei, s olyan egyetemes érvényű ké­­eket fest, melyek gondolati tartalmuk évén 20. századi léttudatunkat meg­atározó módon gazdagíthatják. Az apresszionista és expresszionista stí­­lsjegyek szintézisét megteremtő Ja­­oby Gyula munkáit szeptember végéig írhatták a presovi képtárban. SZASZÁK GYÖRGY TELEVÍZIÓ Apuka és én a címe a Szlovák Televízió színes, izenhat perces dokumentumfilmjének, amely a közeljövőben kerül a képernyő­­e. Egy mondattal talán így jellemezhe­­eő: a szerzők, Peter Princ és Josef (aiser sokat markoltak, de keveset fog­ak. A film szólni akar a szülő és gyer­­ek közötti szeretetről, apa és fia kö­zös „szerelméről", a hegymászásról, s olyan emberi tulajdonságokról és érzé­sekről mint a bátorság, kitartás, akarat­­szó, barátság. Mindezt röpke negyed­­órába aligha lehet belesűríteni, s a néző eleinte nem is nagyon tudja, miért éppen ezt a nagyon szimpatikus apát és nagyon ügyes kisfiát állítják példa­képül. Persze a film végére választ kapunk a miértre. Ekkor tudhatjuk meg, hogy Ladislav Janiga, akiről a film szól,­­ aki fiának, Jozkonak példaképe és egjobb barátja, a magas-tátrai hegyi mentőszolgálat tagja, a síalpinizmus nem hivatalos világbajnoka, s egyike annak a kilenc mentőnek, akik a Mly­­nická dolina-i mentőakciónál lezuhan­tak a helikopterrel. Ő az egyetlen, aki életben maradt... Félig égetten, félig bénultan ... De egy évvel az utolsó operáció után már az Elbrusz hófedte lejtőin siklott le a völgybe ... Róla szól a film. Érdemes megnézni, milyen em­ber ő. Lampl Zsuzsanna október 6.: Dunaszerdahely (Duna Stre­­da) — Harc a kutyafejűekkel (11.00) október 7.: Nagykeszi (Velké Kosihy) — Harc a kutyafejűekkel (13.30) október 8.: Bátorkeszi (Vojnice) — Zűr­zavar (19.30) október 9.: Farkasd (Virany) — Zűrza­var (19.30) BRATISLAVA Péntek, X. 7.: 9.25 Kicsinyek műsora 9.45 Igen , nem 10.25 Férfimuri 16.30 Kisfilmek 18.10 Svéd természetfilm 20.00 Jackson útja 21.25 Nemzeti Színház 22.15 Bicikli, NDK film 23.25 Régi dallamok II. műsor: 16.25 Népdalok 17.55 Szabad fórum 18.35 A harmadik határ 20.00 Bale­set, tévéjáték 22.00 Jónás dobd a gépbe, cseh film Szombat, X. 8... 8.30 Pionírok magazinja 10.30 Ló a házban 11.00 Jackson útja 1­5.00 Nemzetközi salakpálya-verseny 16.25 A Szovjet TV­ szórakoztató műsora 17.30 Az ötletesebb nyer 18.20 Goto, a fehér kutya 20.00 Intertalent 1983 21.00 Tv-komédia 21.25 Sporthírek 21.50 Hazárdjáték, kana­dai film 23.20 Zenés műsor II. műsor: 16.25 Katonák műsora 17-25 Ede és Anka, NDK film 20.00 Mortimer őrmester esetei 21.05 Zenés műsor Vasárnap. X. 9.: 8.30 Gyertek velünk! 10.50 Sportka 11.00 Nő a pult mögött 13.15 Sportdélután 16.45 Ádámtól kell kezdeni 17.10 Filmmúzeum 18.25 Népi muzsika 20.10 G. Verdi: A végzet hatalma II. műsor: 15.30 Meseműsor 16.00 Az ör­vény, opera 17.45 Irodalmi műsor 19.30 Ipari tanulók műsora 20.00 Idény végén, svájci­­szovjet film 21.40 Dzsessz-pódium Hétfő. X. 10., 16.30 Ka­ze­ta 17.10 Iránytű 18.00 Orvosi tanácsok 18.10 Barátaink éle­téről 18.40 A rezervátum őre 20.00 Szökés­re kényszerítik, tévéjáték 21.15 A fekete földrész fekete pontja 22.15 Az élet esélye II. műsor: 18.05 Telesport 18.10 Curro Jiménez 19.05 Mai szemmel 20.00 A Szov­jet TV­ szórakoztató műsora 20.30 Sport­visszhangok 22.00 Zárt ajtók előtt, szovjet film Kedd. X. 11.: 9.20 Autó­, motosport 9.50 Szökésre kényszerítik 16.40 Tudomány és technika 18.30 Mezőgazdasági év 20.00 Panagulisz élni fog, görög film 22-15 Zene­barátok köre II. műsor: 16.55 Ipari tanulók műsora 17.25 Céllövészet 18.30 Ifjúsági TV-klub Szerda, X. 12.: 9.20 Óvodások műsora 16.25 Kisfilmek 17.25 Ipari tanulók műsora 17.55 Autó­, motorsport 18.30 Kék fény 20.00 Bolondos évek, jugoszláv film. 21.15 Katonák műsora 22.15 Zenés műsor II. műsor: 16.00 Csehszlovákia—Magyaror­szág, asztalitenisz 20.00 Bratislavai Zenei Ünnepségek 22.00 Ember az árnyékba, ju­goszláv film Csütörtök, X. 13.: 9.50 A végzet hatalma, opera 12.10 Svéd természetfilm 16.45 Két­szeri termés 17.20 Dokumentumfilm 18.00 Sportrevü 18.30 A Jezerka stúdió műsora 20.00 Az élet örömei 22.25 Találkozás szov­jet művészekkel II. műsor: 17.00 Cselgáncs VB 18.00 Port­­réfilm 20.00 Tudomány és technika BUDAPEST Péntek, X. 7., 10.05 Az Everest oxigén­maszk nélkül, angol film 10.55 A haladás ára, osztrák dokumentumfilm 16.55 Utazz velünk! 17.35 A Német Demokratikus Köz­társaság nemzeti ünnepén 18.00 Ablak 20.00 A piac, tévéfilm 21.30 Ismét... Vit­­ray Tamás műsora 22.45 A szégyen utcája, japán film II. műsor: 20.01 Olivier Messiaen és a madarak 21.25 Öregek és fiatalok, olasz filmsorozat 22.15 Jon Hendricks and Com­pany Szombat, X. 8.: 9.05 Meséről, mesére 9.30 Kuckó 10.00 Emberrablók, angol-NSZK ka­landfilmsorozat 10.25 Kórház a város szélén 11.25 Színtiszta varázslat, angol film 14.50 A zenekar 15.55 A maláji tigris, 3. rész 17.00 Magyar Múzeumok 17.40 Tájak, vá­rosok, emberek 18.15 Teleráma 20.05 Szombat esti filmkoktél 20.35 Francia zenés film 21.45 Krimileckék, NSZK tv-film­ 22.45 Egy világjáró viszontagságai, tévéfilm 23.10 Disznótor, csehszlovák tv-komédia II. műsor­ 19.10 Új egymillió fontos hang­jegy 20.05 Egy halálraítélt megszökött, fran­cia film 22.00 Marie Louise, lengyel film Vasárnap, X. 9.: 8.15 Óvodások filmműsora 8.40 Az elvarázsolt királylány, csehszlovák mesefilm 9.25 Kicsi a bors 9.45 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Ember 10.15 Annick — Egy kisgyermek a nagyvá­rosban 14.15 Hej Duna, kék Duna 14.45 Dudu, a csodabogár, NSZK film. 16.45 Ma­gyar Múzeumok 17.20 Elmebajnokság 18.00 Delta 19.00 A Hét 20.05 Váltságdíj 21.35 Sporthírek 21.50 Budapesti Művé­szeti Hetek II. műsor: 20.05 August Strindberg: Julie kisasszony 21.25 Frank Zappa New Yorkban és másutt, osztrák film. 21.55 A modern művészet kalandjai Kedd: X. 11.: 9.45 A nomádok, angol film 10.15 Játékfilm 16.55 Kuckó 17.30 Örök­zöld dallamok 18.05 Nemcsak nőknek 18.25 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 20.00 Kórház a város szélén 21.00 Stúdió '83 22.05 A történelem védelmében II. műsor: 20.00 Komolyzene 20.40 Autó-, motorsport 21.25 Játékfilm Szerda, X. 12.: 9.55 Delta 10.20 A tenger­part hölgyei 17.00 Magyar rövidfilmek 17.50 Magyarország—Anglia, EB-selejte­­ző labdarúgó-mérkőzés 20.30 Önök kérték 21.55 TV-szabadegyetem, 2. rész 22.35 A hét műtárgya II. műsor: 18.30 Játékfilm 20.30 Színház születik 21.55 Szerkeszti a színész Csütörtök, X. 13., 10.05 Indián magány, angol film 17.15 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 17.45 Telesport 18.15 Bűvös kocká­zat 20.00 Családi kör 20.55 Unokáink sem fogják látni 21.25 Hírháttér 22.15 Brahms: II. szimfónia 21.20 Cselgáncs VB 22.20 Elégtétel A Tv a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Férfi man — A végzet hatalma — péntek: 10.25 vasárnap: 20.10 Dudu, csodabogár Váltságdíj — vasárnap — vasárnap: 14.45 20.05 következő számunk tartalmából: A szülőföld kérdez (Válasz: az életem — Csontos Vilmos val­lomása) Kirakatnézőben olvasóinkkal (Részruháink közvéleménykutatásunk tük­rében) A jövő század felnőttei (Láng Éva összeállítása a számítógépes nemzedékről) Ügyes kezek (Rátétes minták gyermekszobába) A Rák jegyében (Bödök Zsigmond írása az amatőr csillagá­szok táborozásáról) 1 ^ RÁDIÓMŰSOR L­A A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR NYELVŰ ADÁSA október 8.: 8.00 Szombat reggel. 9.00 Vándortarisznya 10.15 Szimfonikus hang­verseny 11.00 Tudomány és technika 11.20 Tánczene 12.55 Anyanyelvünk 13.00 Fiatalok a mikrofon előtt 14.00 Tíz perc irodalom 14.10 Könnyűzene 15.30 Nótacsokor október 9.: 8.00 Barangolás Zeneország­ban 8.30 Mese 8.45 S. Nagy István szerze­ményeiből 9.00 Rádió­egyetem 10.20 Az opera kedvelőinek 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi rande­vú 13.00 Rádiójáték 14.00 Aki tudja, írja meg! KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST október 8.: 8.30 Családi tükör 10.05 Szerkesszük együtt! 13.25 Orvosi tanácsok 14.15 Zenei anyanyelvünk 14.25 Magya­rán szólva 16.00 168 óra. 17.30 Lemez­múzeum 18.15 Grimm-mesék 19.40 Sőtér István: Budapesti látomás — rádiójáték 20.42 Válogatás a hangversenyekből október 9.: 8.05 Öt kontinens hét napja 8.21 Énekszóval, muzsikával 10.03 A Gyermekrádió matinéja 11.00 Vasárnapi koktél 12.05 Nemzetközi magazin 12.35 Édes anyanyelvünk 13.39 Operakettősök 14.20 Gondolatjel 15.05 Művészlemezek 16.00 Sánta Ferenc: Húsz óra 17.35 Csaj­­kovszkij-művek 18.15 Grimm-mese 18.40 Eötvös József: A falu jegyzője 19.56 Jo­hann Strauss operettjeiből PETŐFI RÁDIÓ, BUDAPEST október 8.: 9.00 Hétvége — szórakoztató műsor 11.05 Könnyűzenei felvételek 13.04 Manfred Küchler: Márkus, a mágus — rádiójáték 14.00 Változatok szórako­zásra 16.00 Nyolc rádió nyolc dala 16.35 Családod, családom, családunk 17.30 Kí­váncsiak klubja 18.35 Slágerek mindenki­nek 19.30 Operettfelvételek 20.00 Ritmus­ 20.35 Jákó Vera és Szalay László énekel 21.00 Irodalmi műsor 22.00 Slágermúze­um október 9.: 7.30 Vasárnapi orgonamuzsi­ka 8.05 Mese 8.48 Keresztury Dezső és Vészi Endre versei 11.00 A Kabarészínház műsora 13.00 Kulcsos kalamajkák 14.35 Táskarádió 15.35 Sanzonok 17.30 Doku­mentumműsor 18.45 Poptarisznya 20.33 „Játszani is engedd..." 21.03 Sztárok sztereóban

Next