Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-03-20 / 12. szám
KÖNYV Kilencven éve, 1984. március 20-án halt meg Torinóban Kossuth Lajos Hatvanöt éve, 1919. március 21 -én kiáltották ki a Magyar Tanácsköztársaságot Március 21 -e, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem napja Háromszáz évvel ezelőtt 1684. március 24-én született Bél Mátyás, történész, geográfus, néprajzos és pedagógus. Kétszáznyolcvan éve, 1704. március 25-én született Faludi Ferenc író Hetven évvel ezelőtt, 1914. március 26-án született tavaly elhuny drámaíró. Tenessee Williams Vakügetés Lám, hogy rohan az idő. Már-már leírtam, hogy egy fiatal magyar költő legújabb verseskönyvét ajánlom szíves figyelmükbe, s jut eszembe: Veress Miklós már több mint tíz éve József Attila-díjas költő. Igaz, a József Attiladíjat az első jelentős kötetéért (Erdő a vadaknak, 1972) kapta, s nagyon fiatalon, mégis megdöbbentő, hogy tájainkon milyen rohamosan alkonyodik. S ha közben Veress Miklós a magyar költők derékhadához sorakozott fel, nem tett másként költészetében sem: végtelenül fontos verseket ad közre a Vakügetés című legújabb kötetében is. Játszik, mintha önnön belső panaszait mondaná el nekünk a maga visszafogott, szemérmes módján, fjedig hát szavain keresztül a társadalom égető gondjai jelennek meg előttünk, akárha dokumentumfilmen. Nincs bátorsága hazudni még kényszerűségből sem, szellemiségének finom szűrőin csak azokat a közlendőket engedi át, amelyek immáron kristályragyogásúak, s teszi ezt oly módon, hogy kétségbeesetten lapozunk tovább s tovább, vajon van-e a befejezett versnek folytatása. Szerencsés a válogatás (ha az), gyönyörű láncszemek kapcsolódnak szoros egymásutánba, s lesznek szép egésszé. S bár már mondtam egyszer. Veress Miklós játszik, olyan őszintén és olyan mohón, ahogyan csak egy negyvenéves kisgyerek tud játszani, ha elhagyottnak vélt homokozóra lel, és ebben a játékban lassan-lassan magányossá lesz, mint ama pilinszkyi lepkegyűjtő. Ne hagyjuk magára ebben a játékban legalább lélekben zarándokoljunk el hozzá, versein keresztül. Megérdemli akár a kései kopogtatást is, mert régen nem kapott, csodálatos lírai üzenet juttat el hozzánk. (Szépirodalmi könyvkiadó, 1983) Soóky László Az évszázadnál hosszabb ez a nap Amikor Csingiz Ajtmatov átvette Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényéért az irodalmi állami díjat. Így nyilatkozott a moszkvai Lityeraturaja Gazetának: „Úgy gondolom ... a szocialista realizmus nem afféle Prokrusztész-ügy, nincsenek megmásíthatatlan törvényei. Élő alkotói folyamat, melynek ugyanúgy megvan a maga bonyolult dialektikus fejlődése, mint az életnek, melyet az író szocialista realista eszközökkel ábrázol. Magam is e módszer híve vagyok, mert ez feltételezi a művészi gondolkodásmód sokféleségét." Ajtmatov igyekszik tetten érni az életet „dialektikus fejlődésében". A három ágon futó regényben a Jelen, a Múlt és a Jövő képei villannak fel — valahol a Sárga Homok vidékén. Természetesen, a Múlt kap benne nagyobb súlyt a főhős emlékein keresztül: a háború borzalmai, a személyi kultusz évei elevenednek meg előttünk, melyek hosszú évekig kísértenek, s rányomják bélyegüket az emberek lelkére, gondolkodásmódjára. A Jelen egy temetés körül bonyolódik. Meghal egy tisztességes életet élt öregember, el kellene temetni, de a temetőt véglegesen elzárja előlük a rakétakilövő állomás kerítése. Itt ütköznek össze az emberi jellemek: a jók, a rosszak , az erőszak áldozatai. Förgeteges Edigej mintha mentes ma radna a különböző társadalmi jelenségek befolyásaitól, mindvégig megőrzi emberségének csíráját, természetes gondolkodásmódját. Abból a múltból táplálkozik, amelyet ősei hagytak rá: a nép erejéből, tapasztalataiból, igazságából. És amikor találkozik a jövő e váratlan korlátaival, ez az erő éled fel benne. Nem feladni: teremteni! Egy új temetőt, bármit, újra megalapozni az életet — ha sírkővel is. Hiszünk neki, csakis ez az őserő mentheti meg az embert; a folyamat, az elszakíthatatlan kapcsolat a múlthoz, annak évszázados, évezredes tapasztalataihoz. A jövő — a rakéták, a kilövőállomások, más bolygók felfedezése — csakis akkor nyerhet létjogosultságot, ha ez az erő, ez az életképes, múltat jelennel összekapcsoló erő hatja át, vagyis természetes szükséglete lesz az emberiségnek. Mindaddig — ha kilép „önnön világából", a tudományos kísérletek világából — fantazmagória, a hatalmak eszköze, akadály az élet természetes folyamatában. Ajtmatov felvillantja a jövő nagy lehetőségét (kapcsolatot teremthetnének egy másik bolygó társadalmával), de nyomban el is veti: nem életképes! A Földön az erőszak uralkodik (elpusztítaná azt a másik társadalmat is). Az emberi életfolyamat még nem jutott el a tisztességes kapcsolatteremtés lehetőségéig. Az élet „lassú víz": születni, élni, teremteni — és temetni! Megvetni lábunkat a földön, embernek maradni. Ezt sugallja Ajtmatov regénye, bár vele együtt tudjuk, mindig lesznek társadalmi visszaélések, újra és újra felüti fejét az erőszak, az emberiség létét fenyegető háborús veszély. Vele szembe csak a természetes életet élő, a múltban edződő, életképes közösség állhat. Ismerve erejét, győzhet is. Mészáros Károly Borsalino és társa Vajon miért tért vissza — egy film erejéig — Jacques Deray, francia rendező a harmincas évek marseille-i alvilágának jólfésült ábrázolásához, részben ugyanazokkal a szereplőkkel? A korábbi, a Borsalino (nálunk a mozikban nem vetítették) azzal fejeződött be, hogy az említett alvilág koronázatlan királyának, Siffredinek (Alain Delon) maffiatársa (Jean-Paul Belmondo alakításában) más gengek áldozata lett Egyszerűen az alkotók hagyták meghalni a film végén! Mosti, ez az újabb film temetéssel kezdődik és az életben maradt maffia-vezér fogadalmával, hogy megbosszulja társa halálát. Csakhamar megtudja, kinek a lelkén szárad, s mialatt egymást hajkurásszák a gengszterek, Siffredi és társai jó néhány hullát gyártanak. A rendőrség is belebonyolódik a dologba, a vezért elfogják. Viszont ekkor még csak a film közepén járunk, tudhatjuk hát, hogy nem marad ennyiben a dolog ... Deray kedvenc zsánere a kalandfilm, de főleg a krimi, lehetőleg sok hullával. A Borsalino és társában rákényszerít arra, hogy szimpatizáljunk a maffiavezérrel, mert elegáns, humora is van, ráadásul nagyvonalú is. Hogy nincs érzéke a törvényhez és az etikához? Hát, senki sem tökéletes ... Olyan ez, mintha valaki ránk fogná a puskacsövet, és mégis neki szurkolunk. Deray filmje nem emlegethető egy lapon a Keresztapával, melyet Coppola készített. Mozgalmas ugyan, unalmasnak sem mondható, viszont ne keressünk benne olyan gondolatokat, amelyeket a Keresztapa „vitt filmre". Feltehető, nem is ez volt az alkotók célja. És senki sem marad le semmiről, mert nem látta az előző Borsalinót. A kettő közti különbség ugyanis csak annyi, hogy Delon mellett Belmondo helyében Gian Maria Volontét láthatjuk maffiabőrben. Egyébként az első mondatban feltett kérdésre a film nem adja meg a választ. Friedrich Magda Franz Xaver Messerschmidt A XVIII. században Pozsony (Bratislava) élvezte kora gazdasági, politikai kiváltságait. Ez a kulturális életre is pozitív hatással volt, így Bécs és Budapest szomszédságában városhoz méltó kulturális központtá fejlődött. Vonzotta a képzőművészet jelentős képviselőit, és szülöttjeinek is lehetővé tette a művészi érvényesülést. Szobrászatról lévén szó, Pozsony szobrászattörténetének e szakaszát Donner és Messerschmidt közti időszaknak nevezik. Messerschmidt élete utolsó remeteéveit töltötte városunkban 1777-től 1783-ig. Az ő emléke előtt tiszteleg a Szlovák Nemzeti Galéria kiállítása, amelyet halálának 200. évfordulója alkalmából nyitottak meg 1983 augusztusában. A tárlat a művész itteni alkotóéveire összpontosít, és a maga nemében egyedülálló portrésorozatot mutat be. A „Karakterfejek" elnevezést kapták ezek a szobrok, amelyek az emberi érzelmek, jellemek, típusok, örömök, fájdalmak megnyilvánulását kutatják az emberi arcon. Kortársai szerint a művész modellje önmaga volt, tükörben figyelte pár percen át arca vonásait, majd hihetetlen gyorsasággal anyagban formálta meg azt. Leggyakrabban ólommal, alabástrommal, cinnel, bronzzal dolgozott. Az egyes jellemeket, arckifejezéseket a legszélsőségesebb pillanatokban, fázisokban ragadta meg. A száj, az arcizmok, a szemek játékát, kifejezőerejét kereste és örökítette meg. Egyes „fejek" a kifejezett nyugalommal, fenségességgel a klasszicista alkotások közé sorolandók. Ilyenek a Földesúr (9. katalógus szám), Nemes lelkű (10. k. sz.), A tanult költő (28. k. sz.), A művész méltóságos műveltsége (26. k. sz.). A továbbiak pedig túlhaladnak a kor megszokott témáin, Így az extrém lelkiállapotok megformálása Messerschmidtet a realista stílusjegyek felé vezetik: Mókamester-kópé (6. k.sz.), Ásító (18. k. sz.), A legerősebb illat (24. k. sz.), Akasztott ember (23. k. sz.). A kiállításon csak három eredeti Messerschmidt-művel találkozunk: Kapucinus (32. k. sz.), Ismeretlen nő (33. k. sz.). Ismeretlen férfi (34. k. sz.). Mindhárom a Városi Galéria tulajdona. Az utóbbi kettő alabástrom portréérme, amely realista vonásaival tűnik ki. A többi (31 szobor) másolat, amelyek három időszakban készültek. Először 1814-ben Lichtenstein gróf számára a dél-morvaországi Valticén, majd 1937-ben, a „Karakterfejek" prágai kiállítása idején. A legújabb öntvények 1977—1983 közt készültek Brnóban, P. Hrebicek és Bratislavában, B. Hoffstädter vezetésével. A sorozat eredetileg 69 szoborból állt, ma már csak 49-et őriznek Európa múzeumaiban, vagy magántulajdonban. Ezért nem egy esetben a másolatok helyettesítik az eredeti alkotásokat. A kiállításon 9 ilyen másolat tekinthető meg. A látogató gyakran értetlenül áll meg egyes elnevezések felett, mert nem fejezik ki pontosan a látott jellemet, lelkiállapotot. Magyarázatul szolgálhat, hogy a „Karakterfejek" elnevezése 10 évvel Messerschmidt halála után történt, az alkotások első nyilvános bemutatásán, Bécsben. Keleti Magda művészettörténész, a kiállítás rendezője is érezte ezt a pontatlanságot, ezért az eredeti német elnevezések tartalmához ragaszkodott. A kiállítást Keleti Magda kísérőszövege, Messerschmidt levelezéséből közölt dokumentumok, a restaurátori munka egyes szakaszait bemutató fényképek egészítik ki. A Messerschmidt emlékkiállítás 1984 augusztusáig tekinthető meg. Hushegyi Gábor CSINGIZ VÍTMATÖV I Az évszázadnál hosszabb• ez a nap m (nő is)