Nő, 1985 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1985-12-20 / 51-52. szám

m barátság em­ C yy lékét őrzi a neve. Édesapja életre szóló barátja, valamikor a múlt században, a Leander ne­vet kapta s mert a barát­ság nemcsak a bánatot fe­lezi meg, de az örömöt is megkettőzi. Osztényi Jó­zsef 1911-ben született fi­ának a Leander nevet adtál Osztényi .Leander. Amilyen különös a név, annyira különleges, meg­próbáltatásokkal teli vise­lőjének élete. Talán azért is annyira jókedvű, nagy vitalitású, hogy egyensúly­ban tartsa a múltat a jelen­nel. Karlovy Varyban a busz­nál várt. A telefonba azt mondta, nagy fekete kalap lesz a fején, "bizonyára megism­eri. Közvetlen­ség és valami feszengéstől mentes egyszerűség su­gárzott belőle. Arca tatár, mongol, avar ősöket idé­zett, cowboykalapja játé­kos virtuskodást sugallt, és azokat a gyermekkorból bennünk maradt emléke­ket, amelyeknek kimúlásá­val fiatalságunk foszlik szerte. % — Görgey Artúr egykori farkasai (Vlcany) főhadi­szállásán születtem­, ami tizenegyben a rektor por­tája volt. Apám híres szlo­­vens­kói magyar pedagó­gus volt, nagyon sok peda­gógiai témájú dolgozatot publikált, tankönyveket irt És arra is bőszek va­gyok, hogy édesanyámon keresztül nagynéném volt Csokonai Vitéz Mihály Lil­lája. Mit mondjak még? Apám József, anyám Má­ria, s mert nagy volt apám és Pápai Leander között a szívbéli barátság, amit én nagyon tisztelek és mást is csodálattal nézek, a fiam is Leander lett, s az ő fia is. Beszédesen­­ hallgat Amikor a Karlovy Varyból Nová Roleba, a világhírű fürdőváros egyik — mond­hatni — járulékos települé­sére — igazi kisvárosba — buszozunk, szemérmesen mondja, mennyire örül hogy őt otthon, Szlováki­ában az emlékezetükben tartják, nem felejtik el. Nézem az arcát. Határo­zott élek, kemény voná­sok, alig gyűrődő ráncok. Mi a titka ennek ? Bizonyá­ra nemcsak az, hogy októ­ber hatodikán a lakásához közeli tóban fürdött, cson­tot ropogtató hideg vízben. Bizonyára az sem, hogy hetvennégy esztendősen, negyvenöt évi együttlét után is szemmel láthatóan szereti élete párját, lány­kori nevén Nagy Idát aki ugyan Lábatlanban szüle­tett de bácsinak (Bús) val­lotta magát. Ő is pedagógi­át végzett, de neki is el kellett hagynia a pályát Hát akkor mi a titka a kül­ső-belső fiatalságnak? Az­tán kiderült persze hogy kiderült: a tudat hogy egyetlen életünk van, s hogy ezt az életet ember­hez méltón, szeretetben kell leélni. — Nem a két-három doktorátus a hosszú, okos élet titka, hanem a parasz­ti ész, a tisztességes pa­raszti ész, meg a szeretet. Az emberek egyre kevésbé szeretik egymást, mert magukat sem tudják sze­retn­i. Életem legokosabb embere a farkasdi vadőr, Szabó Béla volt hat elemi­vel. Nem találkoztam nála kölesebb emberrel, pedig hát összevetett a sors né­­hánnyal. Amikor Sophia Loren a Karlovy Vary-i filmfeszti­válon vendégeskedett, porcelánba festette portré­ját akárcsak Iben Szaud szaudi királynak és sok egyéb hírességnek. Sok­sok palotában és neves magánlakásban az általa festett étkészlettel tálal­nak, Moszkvától Londonig, Rómától Montrealig. És senki nem küldte vissza azt a porcelánt amely az ő kezéből került ki. — Sophia Loren sem a­ félmillió dollárt sajnálta, nem a készlet árán csodál­kozott, hanem azon, miért dolgozunk ilyen lassan. Három hónapig dolgoztunk neki. Étkészletének mintá­zása az egyik legdrágább m­ód­szerrel, acélnyomás­sal készült. Arról nem beszél, miért viszi át porcelánra ked­venc festőinek alkotásait. A zongorán tucatnyinál több alkotás, Rembrandt Dürer, Munkácsy s egy Pi­casso — színes porcelán­ban. — Szép ez a Picasso-fej, de igazából a természetes formák híve vagyok. Hogy én egy nő helyett három­szöget fessek? Azt nem. Én a jó öreg Harmos Károly tanítványa voltam komá­romi (Komárno) gimnázi­umi éveim alatt s amikor 1927-től 1931-ig a tanító­képzőbe jártam, akkor is a hagyományos festészet­nek élő tanáraim voltak, mert míg pedagógusnak készültem, tökéletesítet­tem a rajztudomásomat az egyik jó nevű magánaka­démián. Max Svabinskyt is tanáromnak mondhatom. Ilyen öreg fejjel nyugodtan állíthatom, míg fiatalabb az ember, sok mindent ta­nuljon meg, mert nem tud­hatja, a sors hova veti, mi­lyen tudásra lesz szüksége. Gondoltam is én arra, hogy csak harmincöt éves koro­mig taníthatok ? Dehogy gondoltam ... negyven­hatban kerültünk Csehor­szágba, s jómagam abba az üzembe takarítanak, ahol most a fiam gyártásvezető igazgatóhelyettes, a Karlo­vy Vary-i Porcelángyárak Nová Role-i üzemébe. Előt­te Negyeden (Nede) taní­tottam, majd a front, a szö­kés, aztán 1945-től iskola­­igazgatói állás­­okon, on­nan meg nagy villámlások közepette ide. Azóta itt va­ (nŐ28) . FOTÓ: HAGY iJSZLÓ

Next