Szabad Nógrád, 1949. december (5. évfolyam, 48-52. szám)
1949-12-02 / 48. szám
fl dolgozók legjobbja'val erősítsük Párton&ft Küszöböljük ki az egyéni verseny hibáit megyénkben A Petőfi-TSZCS felülvizsgálása után javul a munka Közlemény a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának értekezletéről November második felében a Tájékoztató Iroda értekezletet tartott Magyarországon, amelyen a következő pártok képviselői vettek részt: Bulgária Kommunista Pártja: Cservenkov V. és Poptomov V. elvtársak; Román Munkáspárt: Gheorghiu-Dej G., Kisinevski I. és Mogyorós A. elvtársak; Magyar Dolgozók Pártja: Rákosi M, Gerő E., Révai J. és Kádár J. elvtársak; Lengyel Egyesült Munkáspárt: Berman J. és Zavadszky A. elvtársak; Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja: Szuszlov M. és Judin P. elvtársak; Francia Kommunista Párt: Duclos J., Fajon E. és Cogniot G. elvtársak; Csehszlovákia Kommunista Pártja: Slansky R., Rastovansky S., Kopriva L. és Geminder B. elvtársak; Olasz Kommunista Párt: Togliatti P., D’Onofrio E. és Cicalini A. elvtársak. Az értekezleten a következő beszámolókat tartották: Szuszlov M. elvtárs: „A béke védelme és harc a háborús gyújtogatók ellen”; Togliatti P. elvtárs: „A munkásosztály egysége és a kommunista és munkáspártok feladatai” és Gheorghiu-Dej G. elvtárs: „A jugoszláv kommunista párt gyilkosok és kémek hatalmában.” Véleményeik kicserélése után az értekezlet résztvevői teljes mértékben összeegyeztették nézeteiket és egyhangúlag elfogadták a határozatokat. fl béke védelme és harc a háborús gyukolaták ellen A Bolgár Kommunista Párt, a Román Munkáspárt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja, a Francia Kommunista Párt, az Olasz Kommunista Párt és a Csehszlovák Kommunista Párt képviselői megtárgyalták a béke védelmének és a háborús gyújtogatók elleni harcnak a kérdését és egyhangúlag az alábbi következtetésekre jutottak: Az utolsó két esztendő eseményei teljes mértékben igazolták annak az elemzésnek a helyességét, melyet a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának első tanácskozása 1947 szeptemberében a nemzetközi helyzetről adott. Ez időszak alatt még világosabban és még élesebben megmutatkozott a két vonal a világpolitikában — egyfelől a Szovjetunió vezette demokratikus, imperialistaellenes tábor vonala, amely tábor állhatatos és következetes harcot vív a népek közötti békéért, a demokráciáért, másfelől az Egyesült Államok uralkodó körei vezette imperialista demokráciaellenes tábor vonala, amely tábor alapvető célja az angol-amerikai világuralom erőszakos megvalósítása, idegen országok és népek leigázása, a demokrácia szétzúzása és új háború kirobbantása. Emellett az imperialista tábor agresszivitása tovább fokozódik. Az Amerikai Egyesült Államok és Anglia uralkodó körei nyíltan folytatják az agresszió és az új háború előkészítésének politikáját. Az imperialista tábor és a háború ellen folyó harcban megnövekedtek és megerősödtek a béke, a demokrácia és a szocializmus erői. A Szovjetunió erejének további növekedése, a népi demokratikus országok politikai és gazdasági megerősödése és rátérésük a szocializmus építésének útjára, a kínai népforradalom történelmi győzelme a belső reakció és az amerikai imperializmus egyesült erői felett, a Német Demokratikus Köztársaság megteremtése, a kommunista pártok megerősödése és a demokratikus mozgalom növekedése a kapitalista országokban, a béke hívei mozgalmának óriási lendülete •— mindez az imperialistaellenes és demokratikus tábor komoly kiszélesedését és megerősödését jelenti. Ugyanekkor az imperialista és demokráciaellenes tábor gyengül. A demokrácia és a szocializmus erőinek sikerei, az érlelődő gazdasági válság, a tőkés rendszer általános válságának további kiéleződése, e rendszer külső és belső ellentmondásainak a kiéleződése — az imperializmus fokozódó gyengüléséről tanúskodik. A nemzetközi erőviszonyok megváltozása a béke és a demokrácia tábora javára veszett dühöt vált ki az imperialista háborús gyújtogatók körében. Az angol-amerikai imperialisták arra számítanak, hogy háború által megváltoztatják a történelmi fejlődés menetét, megoldják külső és belső ellentmondásaikat és nehézségeiket, megerősítik a monopoltőke helyzetét és meghódítják a világuralmat. Az imperialisták, érezve, hogy az idő ellenük dolgozik, lázas sietséggel tákolják össze a reakciós erők különböző blokkjait és szövetségeit agresszív terveik megvalósítására. Az angol-amerikai imperialista blokk egész politikája új háború előkészítését szolgálja. Ez kifejezésre jut abban, hogy a Németországgal és Japánnal való viszony békés rendezését meghiúsítják, Németországot szétdarabolták, nyugati övezeteit és az amerikai csapatok által megszállt Japánt a fasizmus, a revans-szellem melegágyává és felvonulási területté változtatják e blokk agresszív terveinek megvalósítására. Ezt a politikát szolgálja a Marshall-féle rabszolga terv és közvetlen folytatása, a Nyugati Szövetség, valamint az Északatlanti katonai blokk, amely valamennyi békeszerető nép ellen irányul, a féktelen fegyverkezési verseny az Egyesült Államokban és a nyugateurópai országokban, a katonai költségvetések felduzzasztása és az amerikai támaszponthálózat kiszélesítése. Ez a politika kifejezésre jut abban is, hogy az angol-amerikai blokk elutasítja az atomfegyver betiltását — noha az amerikai atommonopólium legendája összeomlott — és mindenképpen szítja a háborús hisztériát. Ez a politika határozza meg az angol-amerikai blokk egész vonalát az Egyesült Nemzetek Szervezetében, amely arra irányul, hogy az ENSZ-t aláássa és az amerikai monopóliumok eszközévé változtassa. Ez a politika, melynek célja, hogy az imperialisták kirobbantsák az új háborút, a budapesti per által leleplezett Rajko Brankov-féle összeesküvésben is kifejezésre jutott. Ezt az összeesküvést angolamerikai körök szervezték a népi demokratikus országok és a Szovjetunió ellen, a nemzetközi imperialista reakció ügynökségévé vált Tito-féle fasiszta, nacionalista klikk segítségével. Az új háború előkészítésének politikája a kapitalista országok néptömegei számára azt jelenti, hogy szüntelenül növekvő adóterheik elviselhetetlenné válnak, a dolgozó tömegek nyomora fokozódik, miközben a fegyverkezési versenyen a monopóliumok mesébe illő extraprofitot zsebelnek be. Az érlelődő gazdasági válság a kapitalista országok dolgozói számára még nagyobb nyomort, munkanélküliséget, éhséget hoz, rettegést a holnapi naptól. A háborút előkészítő politikával együtt jár, hogy az uralkodó imperialista körök szakadatlan támadást vezetnek a néptömegek elemi létérdekei és demokratikus szabadságjogai ellen, hogy erősödik a reakció a társadalmi, politikai és szellemi élet minden területén, hogy fasiszta módszereket alkalmaznak a népek haladó és demokratikus erőivel szemben. Az imperialista burzsoázia ezekkel a rendszabályokkal a hátországot próbálja előkészíteni rablóháborúja számára. Ilymódon az angol-amerikai blokk a fasiszta támadókhoz hasonlóan folytatja az új háború előkészítését minden irányban: katonai-stratégiai rendszabályok, politikai nyomás és zsarolás, gazdasági terjeszkedés és a népek leigázása, a tömegek ideológiai mérgezése és a reakció fokozása útján. Az amerikai imperializmus urai az új világháború kirobbantására és a világuralom meghódítására irányuló terveiknél nem számolnak az imperializmus tábora és a szocializmus tábora közötti reális erőviszonyokkal. Világuralmi terveiknek még kevésbbá van talaja, még inkább kalandorjellegűek, mint a hitleristák és a japán imperialisták tervei voltak. Az amerikai imperialisták nyilvánvalóan túlbecsülik saját erejüket s lebecsülik az imperialistaellenes tábor növekvő erejét és szervezettségét. A történelmi helyzet ma gyökeresen különbözik attól a helyzettől, amelyben a második világháborút készítették elő: a mai nemzetközi viszonyok között a háborús gyújtogatóknak összehasonlíthatatlanul nehezebb valóra váltani véres terveiket. „A közelmúlt háború borzalmai túl elevenek a népek emlékezetében és túl hatalmasak a békéért síkraszálló társadalmi erők, semhogy Churchill tanítványai az agresszió terén legyűrhetnék és új háború irányába fordíthatnák őket.” (I. Sztálin.) A népek nem akarnak háborút és gyűlölik a háborút. Mindjobban felismerik, milyen szörnyű szakadékba próbálják őket taszítani az imperialisták. A Szovjetunió, a népi demokratikus országok, valamint a nemzetközi munkás- és demokratikus mozgalom fáradhatatlan harcát a békéért, a szabadságért, a népek függetlenségéért, a háborús gyújtogatók ellen — napról-napra egyre erőteljesebben támogatják a legszélesebb néptömegek a világ minden országában. Ebből ered a békemozgalom hatalmas fejlődése. Ez a mozgalom, amely több, mint 600 millió embert egyesít, szélesedik és növekszik, átfogja a világ minden országát és a háborús veszedelem ellen küzdők egyre újabb tömegeit vonja soraiba. A békemozgalom szemléltetően mutatja: a néptömegek a béke ügyét saját kezükbe veszik és kifejezik törhetetlen akaratukat, hogy megvédik a béke ügyét és megakadályozzák a háborút. A béke ügye szempontjából azonban hibás és káros volna lebecsülni az új háború veszedelmét, amelyet az imperialista hatalmak, élükön az Amerikai Egyesült Államokkal és Angliával, készítenek elő. A demokrácia és a szocializmus erői hatalmas megnövekedésének nem szabad arra vezetnie, hogy a béke igaz harcosai megnyugodjanak. Mélységes, megbocsáthatatlan tévedés volna azt hinni, hogy a háborús veszedelem csökkent. A történelmi tapasztalat azt tanítja, hogy minél reménytelenebb az imperialista reakció ügye, annál dühödtebb ez a reakció, annál jobban nő a háborús kalandok veszedelme. Csak a népek legnagyobb ébersége, kemény elszántsága, hogy minden erejüket latba vetve, minden eszközzel küzdjenek a békéért — csak így lehet meghiúsítani az új háború gyujtogatóinak bűnös szándékait. Az új háború növekvő veszedelmének körülményei közepette nagy történelmi felelősség hárul a kommunista és munkáspártokra. A harc a szilárd és tartós békéért, a béke erőinek szervezéséért és tömörítéséért a háború erői ellen — ez álljon ma a kommunista pártok és demokratikus szervezetek egész tevékenységének központjában. Annak a nagy és nemes feladatnak a megvalósítására, hogy megmentsék az emberiséget a háború veszélyétől, a kommunista és munkáspártok képviselői szerint a legfontosabb teendők a következők: 1. Még szívósabban kell munkálkodni a békemozgalom szervezeti megerősítésén és kiszélesítésén, a lakosság újabb és újabb rétegeit kell bevonni e mozgalomba, az egész nép mozgalmává kell változtatni. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a békemozgalomba bevonják a szakszervezeteket, a női, ifjúsági, szövetkezeti, sport, kulturális-felvilágosító, vallási és más szervezeteket, valamint tudósokat, írókat, újságírókat, a kultúra művelőit, parlamenti és más politikai és közéleti személyiségeket, akik a béke védelmében, a háború ellen lépnek fel. Ma különös erővel kerül homloktérbe az a feladat, hogy a béke összes becsületes hívei — tekintet nélkül vallásukra, politikai felfogásukra és pártállásukra — tömörüljenek a békéért, az emberiséget fenyegető új háborús veszedelem ellen folyó legszélesebb harc alapján. 2. A békemozgalom további kifejlesztése szempontjából döntő jelentőségű a munkásosztály egyre cselekvőbb részvétele ebben a mozgalomban, összeforrottsága, sorainak egysége. Ezért a kommunista és munkáspártok elsőrendű feladata, hogy a békéért harcolók soraiba bevonják a munkásosztály legszélesebb rétegeit, megteremtsék a munkásosztály szilárd egységét, megszervezzék a proletariátus különböző osztagainak együttes fellépését a békéért és országaik nemzeti függetlenségéért való harc közös alapján. 3. A munkásosztály egységét csakis a jobboldali szocialista szakadárok, a munkásmozgalom bomlasztói ellen folytatott erélyes harc*ban lehet kivívni. A jobboldali szocialisták, mint Bevin, Attlee, Blum, Guy-Mollet, Spaak, Schumacher, Renner, Saragat, stb., a reakciós szakszervezeti vezetők, mint Green, Carey és Deakin, stb. a szakadár és népellenes politika megvalósítói — főellenségei a munkásosztály egységének, szekértolói a háborús gyujtogatóknak, kiszolgálói az imperializmusnak. Árulásukat álszocialista, kozmopolita frazeológiával leplezik. A kommunista és munkáspártoknak, lankadatlanul küzdve a békéért, napról-napra le kell leplezniük a jobboldali szocialista vezéreket, akik a béke leggonoszabb ellenségei. Mindenképpen fejleszteni és erősíteni kell az együttműködést és akcióegységet a szocialista pártok alsó szervezeteivel és egyszerű tagjaival. Támogatni kell ezekben a pártokban minden valóban becsületes elemet, megmagyarázva nekik a reakciós jobboldali vezérek romlásba vivő politikáját. 4. A kommunista és munkáspártoknak a népek közötti szilárd és tartós béke legszélesebb körű propagandáját kell szembe szögezniük az agresszorok embertelen propagandájával, akik arra törekszenek, hogy Európa és Ázsia országait véres harcmezővé változtassák. Fáradhatatlanul le kell leplezniük az agresszív blokkokat és katonai-politikai szövetségeket (elsősorban a Nyugati Szövetséget és az Északatlanti blokkot); széleskörű felvilágosítással kell megmagyarázzuk, hogy egy új háború a népekre a legsúlyosabb szenvedéseket zúdítaná és óriási rombolásokat okozna, hogy a háború elleni harc és a béke védelme — a világ valamennyi népének ügye. El kell érni, hogy a háború propagandáját, a faji gyűlölet és a népek közötti ellenségeskedés propagandáját, amit az angol-amerikai imperialisták űznek , az egész demokratikus közvélemény minden országban élesen visszautasítsa. El kell érni, hogy az új háború propagandistáinak ne legyen egyetlen fellépése sem, melyre a béke becsületes hívei ne adnák meg a választ. 5. Messzemenően fel kell használni a békéért folyó tömegharc bevált, új és hatékony formáit, aminek a városi és falusi békevédelmi bizottságok, petíciók és tiltakozások szervezése, békeszavazások, amit széles körben alkalmaztak Franciaországban és Olaszországban. A háborús készülődéseket leleplező irodalom kiadása és terjesztése, gyűjtések a békéért folyó harc céljaira, az új háborút propagáló filmek, újságok, könyvek, folyóiratok, rádiók, intézmények és egyének bojkottjának megszervezése — mindez ma a kommunista és munkáspártok igen fontos feladata. 6. A kommunista és munkáspártok a kapitalista országokban kötelességüknek tekintik, hogy a nemzeti függetlenségért és a békéért folytatott harcot egybeolvasszák az agresszív amerikai imperializmus közvetlen kiszolgálóivá vált burzsoá kormányok nemzetellenes, áruló politikájának fáradhatatlan leleplezésével. Kötelességüknek tekintik, hogy az ország összes demokratikus, hazafias erőit egyesítsék a következő harci jelszavakkal: le kell rázni a szégyenletes igát, mely az amerikai imperialistáknak való szolgai alárendeltségben jut kifent*