Szabad Nógrád, 1952. július (8. évfolyam, 53-61. szám)
1952-07-02 / 53. szám
világ proletárjai egyesüljetek ! SZPBIlD NÓGRÁD ARA 50 FILLÉR VII. ÉVFOLYAM, 53. SZÁM. z é érsekvadkerti gépállomás felhívása a cséplőgépek jó kihasználásáért A klerikális reakció a béke ellensége, a háború propagandistája A A délibányai bányászok versenyt indítanak az „Alkotmány-akna” cím elnyeréséért MDP NÓGRÁD MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1952 JÚLIUS 2. Teljesítsük Rákosi elvtársnak adott szavunkat Megyénk ipari üzemeinek dolgozói minden erejüket megfeszítve harcoltak a második negyedév maradéktalan teljesítéséért és egymás után küldték a győzelmi jelentést Rákosi elvtársnak: eleget tettünk a ránk háruló feladatoknak. A mátranováki, kisterenyei bányavállalatok, azután a Zagyvapálfalvi Bányagépgyár, a Salgótarjáni Acélárugyár, a Zagyvarónai Vasötvözetgyár, a salgótarjáni és zagyvapálfalvi üveggyárak, a kisterenyei téglagyár és még egy sor vállalat dolgozóinak távirata került Rákosi elvtárs elé, amelyek Nógrád megye dolgozóinak a terv mellett való harcos kiállásukat, becsületes munkájukat igazolja. Egyedül a Salgótarjáni Tűzhelygyár maradt adósa népgazdaságunknak. E nagyszerű győzelmek után a nógrádi szénmedence harcos bányászai kezdeményezőként léptek fel a harmadik negyedévi terv teljesítéséért meginduló harcban. Rákosi elvtársnak küldött levelükben megírták, hogy nagy felelősséget éreznek az ötéves tervben reájuk háruló feladatokkal szemben és fogadalmat tettek arra, hogy az 1919-es harcos hagyományaikhoz méltóak maradnak, s a harmadik negyedévben tervükön felül 24.212 tonna szenet adnak fejlődő iparunknak. E feladatok megoldásához elsősorban az szükséges, hogy bányaüzemeink tegyék egyenletessé termelésüket. Szüntessék meg a hónap eleje é és vége között a termelés hullámzását. Az országos nagyaktívaértekezlet után bányaüzemeinknél ezen a területen tapasztalható volt a javulás, azonban az április és május hónapok eredményei a régi szervezetlen munkáról tanúskodnak. Június 27-ig is mindössze három bányavállalatunk érte el a 100 százalékot. A nagybátonyi és kisterenyei vállalatok, amelyek medencénk széntermelésének legjelentősebb részét adják, még 27-ig is csak 92, illetve 93 százalékon álltak havi tervükkel. A harmadik negyedévre vállalt kötelezettségek teljesítése alaposabb szervezőmunkát követel műszaki vezetőinktől. Már a hónap elején 100 százalékkal kell indulniok üzemeinknek. A termelés egyenletessége a vezetés színvonalának, érettségének egyik legbiztosabb fokmérője. Műszaki vezetőink fordítsanak nagyobb gondot a ciklusos termelés elterjesztésére. Készítsenek ciklus grafikont az üzem termeléséről és ne forduljon elő, hogy amíg az első két órában a gépek kapacitása 15—20 százalékig, addig a 3—4 órában pedig már túl legyenek terhelve. Törekedjenek arra, hogy a Szovjetuniótól kapott Dombasszkombájnok, rakodógépek, fúrógépek és kaparószalagok állandó telepítés mellett ki legyenek használva. A szovjet emberek a legkorszerűbb alkotásaikat küldték el megyénk bányászainak, hogy elősegítsék a több szénért folytatott harcunkat. Ezek a korszerű gépek műszaki dolgozóinktól feltétlenül fejlettebb szervezési és irányító munkát követelnek. A gépek állandó üzemeltetése érdekében már jól előre gondoskodni kell a szükséges munkaterületekről, de elengedhetetlenül fontos, hogy gépeink folyamatos termelését a jobb üres csille- és, anyagellátás megszervezésével is biztosítsák. A műszaki vezetők vegyék figyelembe a dolgozók véleményét, mert ők látják legjobban, milyen megoldás szükséges ahhoz, hogy a vállalt kötelezettségeiket teljesíteni tudják. Kővári József, a pálhegyiakna egyik csapatvezetője, amikor arra tett fogadalmat, hogy augusztus 20-a tiszteletébe a napi 45 csillés előirányzatukat 50 csillére emelik, figyelmeztetőleg kijelentette, hogy a pálhegyi keresztvágat levegője gyenge. Kecskés elvtárs a kányási üzem dolgozója a vízárkok karbantartására, Aradi Mihály, a szurdoki üzem dolgozója, a szükséges sínmennyiség beszerzésére hívta fel a figyelmet. A mátranováki vállalat eddigi sikereihez nagy köze van annak, hogy a műszaki dolgozók minden esetben figyelembe veszik a munkacsapatok véleményét és gyors intézkedésekkel ki is javítják a hibákat. Ennek az eredménye, hogy Délibányán mindössze 30—35 dolgozó termel 100 százalék alatt. Délibánya dolgozói a kellő segítség mellett már egy év óta állandóan 100 százalék fölött teljesítik havi tervüket és ez alatt az egy év alatt az üzem termelése is duplájára emelkedett. Új roham indul meg most a terv győzelméért, s a bányászainkkal egy sorban harcolnak a vas-, üveges egyéb ipari üzemek dolgozói. A Salgótarjáni Acélárugyárban a dolgozók 83,7 százaléka tett szocialista kötelezettségvállalást augusztus 20 tiszteletére. A diósgyőriek versenykihívásához csatlakozva, megfogadták, hogy a harmadik negyedévben terven felül 1.784.000 forint értékű árut termelnek. A vállalás teljesítése nagy feladatot jelent a fizikai és műszaki dolgozóknak egyaránt. A harmadik negyedév egybeesik az aratási, cséplési és betakarítási munkálatokkal. A kétlaki dolgozók eddigi példái arra figyelmeztetik a párt-, szakszervezet és műszaki vezetőket, hogy nevelő munkájukkal keményen harcoljanak az igazolatlan hiányzások ellen. Az elmúlt év ugyanezen időszakában a kisterenyei fővölgyi aknán a napi igazolatlan mulasztás állandóan 50— 60 fő között mozgott. De a kétlakiság éreztette hatását a többi bánya- és ipari üzemeinknél is. Voltak olyan kétlaki dolgozók is, akik nem mulasztottak igazolatlanul, az üzem mégsem tudott eleget tenni a naponta rájuk háruló feladatoknak, mert a földről erejüket vesztve mentek az üzembe. A vállalások teljesítésénél nagy felelősség hárul az üzemi pártszervezetekre. Állandó ellenőrző munkát kell végezniök a termelés fölött. De hogy ellenőrző munkájuk jó legyen, elsősorban meg kell ismerniük üzemeik tervét, a munkahelyek és műhelyek szűk keresztmetszetét. Állandóan tájékozódjanak a brigádok, munkacsapatok és egyéni dolgozók termeléséről és az esetleges lemaradásoknak vizsgálják meg az okait. Pártszervezeteink tagságukat neveljék példamutatásra, a feladatok végrehajtása érdekében. Kommunista példamutatással ragadják magukkal a pártonkívüli dolgozókat is. A szakszervezetek vezetőségei viszont gondoskodjanak arról, hogy a versenyszakasz idején ne legyen egyetlen dolgozó sem, aki saját munkaterületén ne vállalna konkrét szocialista kötelezettséget. De azt is tartsák szem előtt, hogy a vállalások teljesítése mindennap ki legyen értékelve. A versenytáblákon az élenjárók és a lemaradók egyaránt ki legyenek írva, hogy a dolgozók lássák, milyen sikerrel hajtják végre fogadalmukat. Ha a pártszervezetek, szakszervezetek és műszaki vezetők az üzemek dolgozóival karöltve harcolnak a meglévő fogyatékosságok kiküszöböléséért és a vállalt kötelezettségek teljesítéséért, akkor a harmadik negyedév leteltével büszkén jelenthetjük Rákosi elvtársnak, hogy fogadalmunknak eleget tettünk és méltóak vagyunk megyénk harcos hagyományaihoz és a jövőben is számíthat országépítő munkánkra pártunk és Rákosi elvtárs. Pintér László, a megyei pártbizottság ipari-közlekedési osztályának vezetője -<»■ -s. A mi harcunk a békéért, megsokszorozza a koreai nép győzelembe vetett hitét Salgótarján dolgozóinak lelkes békenagygyűlése Már a kora délutáni órákban azt mutatta a város képe, ünnepre készül Salgótarján dolgozó népe. A sízéncsaták hősei, a gyárak, üzemek hivatalok dolgozói tüntetni jöttek — a hős koreai nép mellett, az amerikai imperialista rablók ellen. Amint gyűlt a tömeg a város főterére, érezni, hogy nemcsak Salgótarján népe tiltakozik itt, bővül, terebélyesedik a tábor, az orsóig, a békéért harcoló százmilliók tüntetnek Salgótarján dolgozóival. Ahogy jönnek Salgótarján dolgozói, a nemzetközi munkásosztály vezetőinek képeivel, a tiltakozás nemzetközivé lesz, ahogy hozzák a tűzhelygyári dolgozók Sztálin elvtárs képét, az acélgyáriak Kim ír Szenét és a többi üzemibeliek Thorez elvtársét, Togliatti elvtársét, érezni, nemcsak Salgótarján dolgozói kiáltják, hogy: Vesszen Trumant, Veszten Ridgway, a pestistábornok! — millióan, tízmillióan, az emberiség jobbik fele. Salgótarján dolgozó népe nemcsak a zászlóerdővel, nemcsak a koreai nép igazságos harcát hirdető táblákkal nyilvánította ki forró, testvéri szeretett — szeretetünk cselekvő, haza és más népen iránti szeretet. Az ünnepséget megelőző délelőttön Zeke Ferenc, az acélárugyár gépkovácsa 184 százalékot teljesített. A Kisterenyei Szénbánya Vállalat délelőtt 10 óráiig 134, a mátranováki vállalat 112 százalékra teljesítette tervét. Amint megkezdődött a nagyszerű ünnepség és alig csendesedett el a koreai vendégeink üdvözléseikor a sokezernyi tömeg hangja, telefonértesítést kaptunk a palotási Május 1 termelőszövetkezetből, hogy a koreai testvéreink iránti szeretet, az imperialista rablók iránti gyűlölet kifejezéseként 10 mázsa búzát ajánlottak fel a hős koreai nép megsegítésére. Megyénk dolgozóinak szíve együtt ver a koreai dolgozók szívével és ezért egységes megyénk dolgozó népe a koreai nép megsegítésében is. A békegyűlésen részt vett és felszólalt Csin Ban Szu elvtárs, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának tagja, a hazánkban tartózkodó koreai kormányküldöttség helyettes vezetője is. „Forró üdvözletet hozok a testvéri magyar népnek, a salgótarjáni bányák munkásainak, Salgótarján dolgozó népének" — mondotta, s szavaira tapsvihar válaszolt. Ezután arról beszélt, hogyan támadták meg Koreát az amerikai imperialisták, s hogyan próbálták megtörni a hazájáért küzdő népet. „Az amerikai gyilkosok minden emberségből kivetkőzve, nemcsak barbár bombázásnak vetették alá földünket, de barbár módon bántak el az emberekkel, az öregekkel, gyermekekkel. Az asszonyok szemeit kivájták nyelvüket kitépték, megbecstelenítették leányainkat, azután lelövöldözték őket. A megpróbáltatások nehéz ideje kezdődött a koreai nép számára,, az ellenségnek azonban, nem sikerült és soha nem fog sikerülni a koreai népet térdre kényszeríteni." „Hőseink annyi halhatatlan tettet vittek végbe — folytatta —, hogy nem is tudjuk azokat nektek mind elmondani. Han Ge Bel elvtárs, amikor azt a harci feladatot kapta, hogy védelmezze a stratégiailag fontos 320-as magassági pontot, eltökélten így szólt: „A haza magassági pontja az én magassági pontom, halálomig fogom védeni a haza és a párt nevében". És Han Ge Rel megvédte a 320-as magassági pontot, megsemmisített 90 ellenséges katonát és tisztet. A harcosok ma már az egész fronton az. ’,’,n magassági pontom megvédése" jelszavával küzdenek. „A mi oldalunkon áll a nagy Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, a ti országotok együtt a békeszerető népekkel— folytatja Csin Ban Szu. — A ti anyagi támogatásotok és erkölcsi segítségetek nagyban hozzájárul az amerikai betolakodók ellen vívott harc győzelméhez. Ezért bízott meg engem a koreai nép, hogy tolmácsoljam irántatok érzett mély háláját. Jól tudjuk, hogy milyen nyomorúsággal és keserves következményekkel jár egy új háború. A második világháború idején a hitleri rablók igája alatt, saját magatokon éreztétek a háború borzalmát. Ma a koreai valóság, a történelemben eddig még nem látott szomorú képet mutat. Ott, ahol üzemek, bányák és vállalatok emelkedtek, amelyeket népünk saját kezével, a nagy szovjet nép önzetlen segítségével épített fel, ma már nincs más, mint puszta rom. Most, hogy eljött a nyár, az alapjaikig lerombolt városok és falvak helyén fü zöldül. A gyermekeiket kereső anyák zokogása, a szüleiket elvesztett gyermekek keserves sírása kitörülhetetlenül belénk vési a szilárd eltökéltséget, hogy bosszút állunk az ellenségen!” A hatalmas tömegben az édesanyák megmozdulnak, s forróbban ölelik magukhoz kicsi gyermekeiket. Féltő szeretettel simogatják hajukat, mély együttéléssel gondolnak a megkínzott koreai anyákra, akiknek a legnagyobb fájdalommal, a gyermekét elvesztő anya fájdalmával kell megbirkózniok. De Csin Ban Szu elvtárs szavai messze csengenek, s e szavak harcba hívják Salgótarján népét, a jobb munka harcára: „A koreai nép keményen áll a helyén. Tekintetét a kommunizmus felé haladó Szovjetunióra irányítja, s a népek vezérének, Sztálin elvtársnak nevével ajkán, a nagy Kína, a népi demokratikus országok és a ti országotok nagyszerű munkáján lelkesülve folytatja hősi harcát. Veletek való találkozásom méginkább megerősíti meggyőződésemet a végső győzelemben. Amikor visszatérünk hazánkba, őszintén elmondjuk népünknek, hogy ti hogyan harcoltok értünk. Ez megsokszorozza népünk szilárd akaratát, elszántságát az amerikai imperialisták fölötti győzelemre". Sztálin, Rákosi, Mao Ce Tung és Kim Ir Szen elvtársiak neve zúg Salgótarján főterén. És Salgótarján valamennyi dolgozójának nevében hangzanak a városi pártbizottság titkárának szavai: „A hős koreai nép önfeláldozó harca új és új hőstettekre lelkesíti Salgótarján dolgozóit. Megfogadjuk, hogy hűek teszünk a koreai nép barátságához, harcolunk szép hazánk felvirágzásáért, a világ békéjének védelméért.” AZ ARATÁS, CSÉPLÉS, BETAKARÍTÁS SIKERÉÉRT Az ilinyi dolgozó parasztok a géptől adják be gabonájukat Iliny község dolgozó parasztjai az elmúlt héten megtartott szabad pártnapon foglalkoztak az aratás-cséplés, betakarítás rájuk eső feladataival. Elhatározták, hogy a szemes terménynek learatása előtt a szántóföldi és téli széna beadási kötelezettség 80 százalékát teljesítik. Idős Paris János felszólalásában kijelentette, hogy az állam iránti kötelezettségét azonnal a géptől teljesíti, mert nincs értelme annak, hogy odahaza tárolja terményeit. A pártnap részvevői Paris János felhívását magukévá tették. Elhatározták azt is, hogy az aratás után a tarlóhántást és a másodvetést is időben elvégzik. Jobban használjuk ki a mezőgazdasági gépeket! A magyar gyárak és üzemek dolgozói a szovjet példát követve, egész sor nagyszerű kezdeményezéssel harcolnak ötéves tervünk döntő évének teljesítésii. Ilyen a tervet előrelendítő kezdeményezés a diósgyőri vasasoknak a gépek jobb kihasználásáért indított mozgalma. A mozgalom célja, hogy új gépek beállítása nélkül, új , beruházások nélkül emeljék a termelést, fokozódjon a munka termelékenysége. A mozgalom megyénk üzemeiben is egyre nagyobb tért hódít. A Salgótarjáni Tűzhelygyárban már ezidáig ijs <szép eredményeket értek el. A mozgalomhoz való csatlakozás tette lehetővé, hogy a temperkemence dolgozói harmadik negyedévi tervük teljesítéséért a havi átlaghoz viszonyítva szeptember 1-ig csaknem 55 százalékkal emelik termelésüket. Ez az egy példa is igazolja, hogy a gépek jobb kihasználása milyen kimeríthetetlen tartaléka iparunknak. De nemcsak iparunknak. A mozgalmat a mezőgazdaság területére is ki kell terjeszteni. Különösen most, a nagy nyári munkák idején van nagy jelentősége a gépek jobb kihasználásának. Számos példa van rá, hogy egyes helyeken a gépek jó kihasználása helyett egyenesen hátráltatják, hogy a gép végezze az ember helyett a munka , nehezét. Ilyen memiterőrömség nyilvánult meg a pásztói állami gazdaságban is, ahol egy aratógép hevert teljesen kihasználatlanul azzal a mondással, hogy tavaly sok baj volt vele, az idén nem akarnak vele vesződni. A valóság az, amit Kasza elvtárs, a gépállomás igazgatója mond, miszerint kétnapos javítómunkával üzemképes állapotba lehetne hozni. De nem tudni, hogy mi vezérelte az állami és erdőgazdaságok minisztériumát abban, hogy oda küldje a kombájnt, ahol nem tudják használni. A szécsényi tangazdaságnak olyan a földterülete, hogy a kombájn használata teljesen lehetetlen — emellett kaptak egy arató-cséplőgépet. De a minisztérium észszerűtlen elgondolását azzal tetézte, hogy megtiltotta a tangazdaságnak, hogy engedélye nélkül kisegítse a szomszédos községek tszcs-it, hogy a kombájn segítségével az aratást időben, szemvesztesség nélkül végezhessék el Az újmajori gazdaságban egy nappal megrövidítik az aratás idejét Az újmajori kísérleti gazdaság két üzemegységének, dolgozói megyénk valamennyi gazdaságával aratási-cséplési versenybe léptek. A gazdaság dolgozói elhatározták, hogy a megszabott határidőt minden termény aratásánál egy nappal lerövidítik. Ezzel az aratási munkálatoknál a szemvesztességet a megengedett nőnegyedére csökkentik. Az aratás 82 százalékát gépi erővel végzik. Az új I .majori központi majorban a csepesti villanyerőre állítják át, ezzel egy trakttor felszabadul a tarlók tárcsázásához és a másodvetéshez. Az aratógéppel és kombájnnal aratott területen azonnal megkezdik a csomózást. A cséplés után azonnal szelektorozzák a terményt és a továbbtermesztésre kerülő magvakat az állam rendelkezésére bocsátják. Vállalták még azt is, hogy a talajelőkészítő munkálatokat az aratással egyidőben végzik és határidő előtt 2 nappal befejezik. A felhívást a gazdaság két üzemegysége dolgozóinak fogadalmai alapján készítették el.