Nógrádi Népújság, 1957. február (2. évfolyam. 9-16. szám)
1957-02-02 / 9. szám
2 NÓGRÁDI Népújság PÁRTFÓRUM Milyen legyen az új párt ? Országunkban az elmúlt néhány hónap alatt a túlzott központosítás és a néptől elszakadt vezetés hibáit felszámoló demokratizálási folyamat indult meg. Annak ellenére, hogy a folyamatot az ellenforradalom elrejtett erői gátolni, lassítani, hol pedig túlzott követelésekkel dezorganizálni akarta, sőt akarja, a progresszív erőkifejtésnek már érezhető a hatása az ipari üzemekben, főleg a bányászatban, de a közéletben, a hivatalokban is. A dolgozók képviselőinek bekapcsolása az üzem vezetésébe, a bürokrácia elleni harcba nemcsak a jó javaslatok megtételével válik hasznunkra, hanem abban is, hogy növeli a dolgozó nép felelősségét az országépítésért, a haza sorsáért. Még inkább igényli a múlt hibáitól megtisztult pártunk a párttagság véleményét munkájához. A történelmi tapasztalatok is bebizonyították, hogy csak olyan párt lehet erős és életképes, amely a dolgozó népbe, a munkásosztályba, dolgozó parasztságba és néphez hű értelmiségbe gyökerezve, húg a nép húsából, vér a dolgozó nép véréből. Hogy ez mennyire nem így állt, az október 23-i ellenforradalom is bizonyította, amikor az ellenség kihasználta a párttagság és a szűk vezetés közti ellentéteket, demagógiával, álhazafisággal megzavarta sok párttagunkat, a párthoz közelállók tisztánlátását s ezzel passzivitásra kárhoztatta őket. A népi demokrácia utolsó óráiban a 900 OCO-es párttagság szétforgácsolódott, alig volt szervezeti ereje. Pedig elsősorban a kommunisták lettek volna hivatva a zűrzavarban meglátni a kivezető utat. Ha szükség volt valamikor, ma elmondhatjuk, hogy szükség van egész párttagságunk öntevékeny, szorgos, alkotó aktivitására, arra, hogy minden párttag elsőként védelmezze nemcsak a pártot,, de a népi demokráciát, is az ellene támadóktól. De vissza kell szereznünk a becsületes dolgozók támogatását is. Hosszú hétköznapi tettekkel kell bebizonyítani — s ezen a téren már jó úton haladunk hogy méltók vagyunk a nép bizalmára akkor is mikor ellenségeink ellen harcolunk, akik még tevékenykednek, de akkor is, amikor a kibontakozás stabilizálásában a munka frontján is megálljuk helyünket. Párttagságunk egészének azonban vissza kell utasítani azokat az alaptalan rágalmakat, amelyekkel a párt nevét bemocskolták és amelyeket a munkásosztály ellenségei arra akartak felhasználni, hogy lejárassák a marxizmus—leninizmust, a nemzetközi proletariátus leghaladóbb eszméjét. Szükség van arra is, hogy a kommunisták olyan kérdések megoldásában is aktívan tevékenykedjenek, mint a politikai és szervezeti célkitűzések megvitatása. A szerkesztőség elő kívánja mozdítani párttagjaink javaslatainak közzétételét, hogy a pártélet különböző problémáit párttagokkal együtt sikeresen oldhassuk meg. Helyet adunk és támogatjuk az olyan vitákat, mint például: Milyen legyen az új párt, akik léphetnek be? Milyen legyen a párt programja, a szervezeti szabályzata? A párt és a szakszervezet, a párt és a munkástanácsok kapcsolata stb? Ezúton Milyen legyen az új párt, kik léphetnek be? című témához közlünk hozzászólást. A párt tagja lehet minden olyan becsületes magyar ember, aki a párt alapvető célkitűzéseit magáévá teszi. Mik ezek a célkitűzések? 1. A szocializmus építése Magyarországon. 2. A proletárdiktatúra megvalósítása. 3. A munkáshatalom szükségessége elismerése. 4. A szocialista hazafiság elismerése, mely elszakíthatatlan a proletár nemzetköziségtől. Ezek azok a főbb elvi tételek, melyeket magáénak kell vallania annak, aki az MSZMP tagja akar lenni, legyen az munkás, paraszt, vagy értelmiségi dolgozó. Ezek mellett természetesen a párt szervezeti szabályzatában lefektetetteket is el kell ismerni. Miért éppen ezeket az elvi tételeket emeltem ki? Azért, mert október 23-a óta még máig is ezeket a kérdéseket vitatták a legtöbbször és ezeket nem ismerték el az úgynevezett nemzeti bizottságok és nemegyszer még egyes munkástanácsok sem. Hogy egy-egy ilyen elvi tétel elhagyása, vagy tagadása hová vezet, azt hiszem minden gondolkodó ember előtt világos. Ha nem szocializmust építünk, akkor mit? Ha nem a proletariátus gyakorolja a diktatúrát, akkor ki? Ha nem munkáshatalom van egy országban, akkor milyen van? És ha valaki úgy hazafi, hogy egyúttal nem ismeri el a nemzetköziséget, akkor milyen hazafi? Minden volt MDP-tagnak és újonnan belépőnek el kell gondolkodni ezeken, megvalósításukért elvhű eszmei és ha kell fegyveres harcát is kell vívnia. Megyénk dolgozóit manapság e kérdések szemszögéből vizsgálva napjainkban három csoportra oszthatjuk. AZ ELSŐ CSOPORTBA tartoznak azok az emberek, akik előtt világosak a kérdések, mély a meggyőződésük és már beléptek, vagy most szándékoznak belépni a pártba. Ezeknek a gerincét az illegális kommunisták, az 1945- ös párttagok és a párt álláspontját és nézeteit 1953 előtt bíráló párttagok képezik. Ez a kisebb csoport. A MÁSODIK CSOPORTBA tartoznak azok a becsületes emberek, akik korra, nemre, vallásra, foglalkozásra való tekintet nélkül, akik előtt még nem világosak ezek a kérdések, vagy félrevezetve, esetleg tudatlanul a hibák miatt megsértődve ellenzik ezeket a kérdéseket. Ez a legnagyobb csoport. A HARMADIK CSOPORT az ellenforradalmárok és az árulók csoportja, mely hol nyíltan, hol burkoltan harcol ezeknek az elvi tételeknek a megvalósítása ellen. Feladatunk a fentiekből következően világos. Az első csoportot erősíteni, szilárdítani kell, hogy valóban élcsapat módjára dolgozzon és munkája nyomán megnyerje a széles tömegek bizalmát , meggyőzéssel vezessen. A második csoportot meggyőzni az első csoport feladata. Megfelelő meggyőző munkával ez elfogadja a vezetést és soraikból nevelődnek ki a legjobbak, legöntudatosabbak az első csoportba. A harmadik csoportot politikailag megsemmisíteni, úgy az első, mint a második csoport feladata. Eljárást megindítani ellenük pedig a rendőrség dolga. Szerintem ezek azok a fontos kérdések a sok közül, amelyeket munkája során most minden kommunistának nap mint nap szeme előtt kell tartania. Vajó István Az én véleményem szerint... •v lXtt m váltásuk as adó Milyen lesz az adó? Biztosan sokat kell majd fizetni! Az ilyen, és ehhez hasonló kérdések, megállapítások mostanában igen gyakoriak , főleg a parasztság között. A beadást eltörölték. Ezért sokan úgy gondolják, hogy most már súlyosbítják az adóterheket. Hogy ezekre a kérdésekre választ adjunk, felkerestük Illés Miklóst, a megye pénzügyi osztályvezetőjét, aki így nyilatkozott: — Nyugodt lehet mindenki, az adó változatlan marad. Az 1956-os adórendszer érvényes most is. Ha már változásról beszélünk, akkor hozzátehetem, hogy Inkább kevesebb esz az adó, mint több. Gondolok itt a gyermektelenségi adó eltörlésére. Természetesen, hogy ha a föld változik, akkor az adó szintén. De ez logikus és érthető. A lényeges itt az általános jövedelmi adó, ebben pedig nem történik változás. Az adókedvezmények továbbra is fennállnak. Parasztjaink eddig minden darab növendékmarha után 400 forintos adókedvezményben részesültek. A törzskönyvezett lovak után is kaptak kedvezményt. Ezekre a kedvezményekre továbbra is számíthat parasztságunk. Az ipar területén nagyobb adókedvezmények lesznek. 1957 ben az 1956-os évi adónak mintegy 75 százalékát kell majd csak fizetni. — Várható, új adórendszer? — Új adórendszer nem, de az adókezelésben lesz új. Sokszor jogosan panaszkodtak, hogy lakóhelyüktől 30 — 40 kilométert kell menni az adóügyek intézése végett. Ezt az utat bármilyen kis tévedés miatt is meg kellett tenni. Most ezen úgy segítünk, hogy a községi tanácsoknál a VB létszámát növeljük, és ezek a helyi pénzügyi csoportok intézik majd az adóügyet A lakosságot plakátok útján is tájékoztatjuk az adófizetésről. Január 28-ig több mint félmillió forintot fizettek be az adózók. Az előző évhez viszonyítva természetesen ez a szám még alacsony, de reméljük, hogy minden állampolgárunk tudni fogja kötelességét, úgy gondoljuk, hogy február hónapban ezen a téren is javulás várható. Részben azért, mert amint már említettem, az adóapparátus átszervezésével közvetlenül a községi tanácsok hatáskörébe kerü az adókezelés, másrészt meg a pénzügyi dolgozók szakmai felkészültségét is fokozni kívánjuk PÁRTHÍR A tűzhelygyári MSZMP-nél 244 tagja van. Eddig kilen volt MDP-tag átigazolását utasította vissza a vezetőség, illetve a taggyűlés, mivel az októberi események időtartam alatt az ellenforradalom tevékenységét segítették elő. A új pártba való jelentkezés tovább folyik. 1957. február 7. Kik nem tartják be az egyház és állam közötti megegyezést? A hitoktatásról A hitoktatás az eddiginél jóval nagyobb mértékben foglalkoztatja mind a szülőket, mind a nevelőket. Ebben a kérdésben kialakult hangulat nem szerencsés növelését nyilván előidézte az is, hogy az Oktatásügyi Minisztérium nem adott ki egyértelmű rendeletet ezzel kapcsolatban Ez maga után vonta a megyei oktatási osztály határozatlanságát is. Az említett okon kívül tisztán kell azonban azt is látnunk, hogy a tudatos ellenforradalom, amely annak idején nagy tömegeket tudott megmozgatni, például az országos sztrájkra, majd később a nőtüntetésre Budapesten, igaz, hogy ott már kisebb tömeget tudott felvonultatni, most szinte országosan a tanuló ifjúságra vetette ki hálóját és nem egy esetben a kis gyermekeket akarja bevonni. a kis gyermekeket akarja „berángatni“ a napi politikába, éppen a hittanra való jelentkezéssel. A hittanra jelentkezést most különösképpen úgy kell felfognunk, mint politikai állásfoglalást. Annál is inkább állítható ez, mert — eltekintve az előző évek adminisztratív eljárásaitól — a tanév megkezdése előtt mindenki szabadon beírathatta gyermekét hittanra. (Szeptemberben panaszt alig egy-két helyről kaptunk.) Ha a tanév eleji adatokat nézzük, a balassagyarmati általános gimnáziumban például mindössze két tanuló jelentkezett hittanra, most viszont sokkal többen döntöttek a hitoktatás mellett. Nyilvánvaló ebben politikumot kell látnunk. Az általános iskolákból is vehetnék több példát, de arra most itt nincs is szükség. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a legtöbb iskolában emelkedett a jelentkezők száma, így az ipari medencékben is. A salgótarjáni járásban is emelkedett a létszám, ahol szeptemberben a legkevesebben jelentkeztek a megye járásai közül. Arról nincsenek értesüléseink, hogy valahol tettlegesen bántalmazták, vagy kiközösítették volna azokat a tanulókat, akik nem jelentkeztek hittanra. Hogy ilyenek történtek például Budapesten, arról viszont tudomásunk vám Ilyen mérvű lelki terror a középkori állapotokra emlékeztet és azzal mindenki egyetérthet, hogy nem lehet demokratikus eljárás ez, még polgári értelemben sem. A kormány nyilatkozata leszögezte, hogy „az iskolákban teljes mértékben biztosítja a fakultatív hitoktatást, vagyis a vallásoktatásban való részvétel, vagy részt nem vétel szabadságát”. Mivel azonban a politikai reakció tevékenysége olyan helyzetet alakított ki, hogy nincs biztosítva a vallásoktatásban való részt nem vétel szabadsága, továbbá, mert ez a helyzet az iskola rendjét, fegyelmét zavarja és mert gátolja a tanév eredményes befejezését. Ezért a Művelődésügyi Minisztérium kormánybiztosa rendelete szerint 1956—57-es tanévben hitoktatásban csak azok vehetnek részt, akiket szüleik e tanév megkezdése előtt hitoktatásra szabályszerűen beírattak. A következő tanév beiratkozásakor lesz arra mód, hogy a hitoktatásra újból jelentkezzenek. A középiskolák közül a szakközépiskolákban az elmúlt tanévekben 1 sem volt hitoktatás ;a jelen tanévben sem lesz, ezt tehát az igazgatóiknak közölni kell a szülőkkel és a tanulókkal. Az általános iskolai és gimnáziumi igazgatók a legrövidebb időn belül értesítik majd azokat, akik október 23-a óta küldték gyermekeiket hitoktatásra, hogy ebben az évben nem járhatnak hitoktatásra. Az igazgatók a hitoktatás rendjét az október 23-a előtti állapotnak megfelelően kötelesek biztosítani, az akkori tanulócsoportszámban, óraszámban. Mind az iskolák igazgatóinak, mind a nevelőknek, de a szülőknek is alapvetően fontos érdekük, hogy kikapcsoljanak az iskola életéből minden olyan zavaró körülményt, amely az iskola életrendjét megbontaná, így többek között a hitoktatással kapcsolatban is»ejtsenek olyan légkört kialakítani, hogy tanulóifjúságunk a megrövidített tanévet eredményesen fejezhessék be. • Megyei Művelődési Osztály A pártnapról hazafelé... Már estébe szaladt a délután, amikor a vasötvözetgyári pártnapról hazafelé jöttünk. Tagjaink el voltak gémberedve, hiszen három órától hat óráig egyhelyben ülni... ehhez még hozzá kell tenni, hogy a kultúrterem nagy dobkályhája elhűlt, az egyik ablak pedig be volt törve. Azért úgy ültünk ezen a pártnapon vagy 40—45-en, mintha a székhez nőttünk volna. Nem mozdult ott senki, így hát érthető, hogy jólesően nyújtogattuk tagjainkat és gyorsan szedtük lábainkat, hogy valamelyest felmelegedjünk. Topogó lépteink alatt élesen csikorgott a hó. Nemigen beszélgettünk, inkább az eltelt pár órát méregettük, meg lekötötte figyelmünket az esti fényben fürdő villamoscentrálé. Az olyan vakító a sötétben. Már jó vagy 150 métert tapisgáltunk előre és a vér is megkezdte gyorsabb keringését testünkben, amikor valahogy az üzemi alapszervezet elnöke mellé sodródtam. Elnéztem, milyen fürgén szedi lábát. Csak úgy huhog a csizmája. Éppen azon tűnődtem, hogy már 16 éves koromtól ismerem, de ez az ember olyan, mintha megállt volna felette az idő. Tekintete még mindig élesen vagdos. Csak a tömpe teste szélesedett valamit és pöndör haja ritkult meg. Mondom, éppen azon gondolkodom mikor dörmögve megszólal: — Jó volt...? Olyan hirtelen ért a kérdés, hogy jobbnak tartottam csak hümmögéssel elintézni. Arra gondoltam, hogy a hamar vélemény sosem jó, különösen nála, aki szereti, ha a szót megrágják. De nem tágított.■— A te szemszögedből — és csizmája most már ott túrta közvetlen mellettem a havat. Már mentegetni akartam magam, amikor valaki mellé lépett és lekapcsolta oldalamról. A válasz elől megszabadultam, de a kérdés ott bujkált agyamban: „Tényleg jó volt?“ Egy ÓrS felé lehetett, amikor a városi intéző bizottság elnökével az üzembe értünk Tájékozatlanul álltunk meg a kapu mögött, mert én már vagy hat éve nem voltam ott és az elnök sem járt még az üzemben. Ezalatt annyi változás történt, hogy nem győztem számba venni. Az egy kemence helyett négy van. Ezek közül az egyik már vígan füstöl. Igaz, a telep lakói legnagyobb bánatára, mert úgy ontja a hamut, mint amikor kéményt sepernek. Kitágult az udvar is. Új épületek veszik körül az üzemet. Az ismeretlenségtől ott topogtunk egy helyben s csak a portás biztatására indultunk el. ..Menjenek csak a kultúrházba, ott lesz a pártnap." Nohát — gondolom — hiszen ez sem volt. Már emiatt is dögdösött a kíváncsiság. És valóban ügyes kis kultúrházuk van. Úgy 200 ember nyugodtan elfér benne — méregettem, ahogy beléptünk —, amikor berobban az ajtón Reiner elvtárs, az MSZMP helyi elnöke. Soha nem felejtem. Ez az ember, ez a sok vihart látott ember ideges volt. Talán most idegesebb, mint amikor novemberben ki akarták tessékelni az üzemből. Topog és az óráját nézi. Fél kettő. Hirtelen kapja magát és magunkra hagy. Kisvártatva jön egy másik elvtárs. Ő is izgatott és mentegeti magát: „Szeptembertől ez az első ilyen összejövetelünk.“ Két óra. Visszajön Reiner elvtárs is. Valahol megszólal a gyár dudája. Az öreg előveszi az órát, ellenőrzi, pontos-e. Aztán várunk. Most már valamennyien érdeklődéssel. Azt mondják, 40—45 embert várnak. A kultúrház ablaka a szelei útra, ezen túl a tóra néz. Az úton egymást érik a munkásszállító buszok, a befagyott tavon kacsák totyognak. Wy4i 31 ajtó, négyen lépnek be. Hangosan köszönnek. Az arcokat figyelem. Jókedvűek, barátságosak. Majd ismét ionnak, hát , számolgatom. Ko- ' sooo mar felhagyok vele, mert nem győzöm, hiszen egyre jönnek. Reinert kutatom. Sürögforog, takargatja izgalmát. A többiek is így vannak, izgatottak és hogy palástolják, egymással élcelődnék. Az előadóra tekintek, aki szótlanul méregeti az embereket. Látszólag nyugodt, de arcán piros foltokat látok. Reiner hozzá megy, beszélgetnek, majd fellépnek az emelvényre. Székek tologatásának zaja tölti meg a termet. Mindenki foglal magának helyet, aztán hirtelen csend lesz. Az arcokat figyelem. Most látszik meg, mi volt a palástolás mögött: feszült érdeklődés. Most ők méregetik az előadót. Az pedig lassan, megfontoltan beszélni kezd. Először kissé idegesen csengett a szó, de lassan átmelegedett, meggyőző lett. Nem tudom, lehet, talán minden előadó így beszél most: Fájdalommal a megtörtént eseményekről, okosan, tárgyilagosan, mérlegelve az országot gyengítő hibákat, keményen, kendőzés nélkül rámutatva az ellenforradalomra, ebben a külföldi nagyhatalom szerepére Majd reményt keltve rávezetve mindenkit arra az útra, amelyen járni kell. Okos, józan beszéd ez, bárki legyen az elmondója. Tetszik, várják ezt az emberek. Itt is ez a 40—45 ember moccanás nélkül ül. Csak az arcuk, az szó nélkül elmondta, hogy mint a szivacs a vizet, szívják magukba a szót. Ahogy baktatunk, keresem a többiek között Reinert. Látom nagyokat lépdel és elmerül a beszédben. Pedig már tudnék véleményt mondani. S akkor ismét hallom a felszólalásokat. A kezdet úgy volt, mint általában. Nehezen indult. Az öreg az előadó mellett feszengett és biztatott. Jó arcot igyekezett vágni, még egy tréfát is megkanyarított: „csak rajta, kezdje a második.“ Halk nevetés. Elcsámpásodott tréfa, mégis jól jött. Felengedtek az emberek. Egy kis mozgás támadt, aztán felállt nem a második, hanem az első. Ismét feszült csend. Ha higgadt, megfontolt volt az előadó, tüzesek voltak a felszólalók. Első után a második, harmadik, negyedik. Már az ablak alatt áthaladó buszok fényszóróval tapogatták az utat, s még mindig újabb felszólalók jelentkeztek. Számolom, már huszonketten szóltak. Miről beszéltek? Az ország helyzetéről, jövőjéről. Szenvedélyesen, az igazságba vetett hittel. Vajon nem az ország sorsát érintik, amikor azt mondják, hogy a munkásosztály ereje abban rejlik, milyen lesz a pártja? Vagy mikor rettenthetetlenül hirdetik: szembe nézünk az ellenforradalommal, hogy soha többé ne legyen itt nekik október. A felszólalásokról, a tiszta, világos megfontolásokat elmondott emberekről külön regélt fel lehetne írni. Mert az országot érintő kérdésektől egész üzemeket foglalkoztató gondokig, párton, szakszervezeten át a munkástanácsokig érintő feladatokat vitattak tüzetesen, de okosan és megfontoltan. Mindezt az a 40—45 ember, mégis mintha az egész ország ott lett volna. Miben is maradtak? Erőssé, valóban párttá tenni a pártot! Termelni, hogy az ország hasznára váljék, a munkás pedig jól és gondtalanul éljen! Megtisztítani a munkástanácsot, hogy mindenkinek bizalma legyen hozzá! Valahogy így. Igen, így lehetne egy csokorba rakni. Utána elénekeltük az Internacionálét. Mellettem állt valaki, nem ismerem ki volt. Éneklés közben lopva rátekintettem és szemében könnyet láttam. Ahogy baktattunk hazafelé, ropogott talpunk alatt a hó. Már autóra is leltünk, s amennyien fértünk belepréselődtünk. Reiner mellém szorult. — Még nem adtál választ.• — dörmögte méltatlankodva. “ Jil Volt. Nekem tetszett» mondom. Ő pedig magabiztosan mosolyog. — És még voltak, akik azt hitték, hogy itt meghalt a párt. Az autó frissen igyekezett velünk a város felé. Bobál Gyula