Nógrádi Népújság, 1959. október (15. évfolyam. 79-86. szám)
1959-10-03 / 79. szám
NÓGRÁDI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK; Népújság *8 MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 79. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR 1959. OKTÓBER 3. Jólétünk, gazdagodásunk irányelvei A Központi Bizottságnak melésében legalább 70—75 a párt VII. kongresszusára százalékos, a fogyasztási cikszóló irányelvei után e hét kék termelésében pedig 45— elején megjelentek az irány- 50 százalékos a tervezett nyelvek gazdasági feladataink- rekedés. A fejlettebb, korszerű és a második ötéves terv jobb termelés, a gazdaságelőkészítéséről is. Ez a nagy sabb technológia és technijelentőségű dokumentum fel- ka alkalmazását célozzák az vázolta azokat az alapvető arra irányuló tervek, hogy a feladatokat, amelyeket a termelési eszközöket gyártó népgazdaság fejlesztése érdő- ipar rohamosabb fejlődésénkében az elkövetkezendő belül is a gépipar termelése tervidőszakban meg kell 6l- 82-86, az építőiparé 75 százanszalékkal növekedjék, a vegy-A pártnak az irányelvek- ipar termelése pedig kétszebien foglalt célkitűzései min- resére emelkedjen a másodévekelőtt azokra az ered- dtik ötéves tervben, melyekre épülnek, amelyek Változatlanul és a korábbet dolgozó népünk a tel- bi évek egyes gyakorlati kiszabadulás óta eltelt 15 esz báitól eltérve ipari termesztendő óta elért. Ebben az süak növekedésének célkitűidőszakban iparunk termelőzései jobban megfelelnek sének értéke az 1938. évinek adottságainknak, országunk mintegy három és félszerese helyzetének. Ezért mondják le növekedett. Jelentősen ki az irányelvek, hogy a hamegnőtt a nehézipar súlya maj lehetőségeken túl alapos és emelkedett az ipar __ másabban figyelembe kell venszaki színvonala. Fejlődött, ni a nemzetközi munkamegbár nem kielégítő mértékosztásba beilleszkedő térben, a mezőgazdasági termemelést, nagyobb gondot kelt lés is. A 15 év során hazánk fordítani a termelés gazdaságán megszűnt a munka sályosságára, a munka termekükség, a létbizonytalanság, lékenységének növelésére. A lényegesen javult a dolgo- munka termelékenységét edzők anyagi, szociális és külben a tervidőszakban legturális ellátottsága. A 15 év alább 37-40 százalékkal kell soron az állami gazdaságok, emelni, a termelési költség gépállomások és a termelősek színvonalát legalább 12- szövetkezetek döntő többség 14 százalékkal csökkenteni, gükben bebizonyították a gé Ez is hozzájárul majd ahhoz, pesített nagyüzemi termelés hogy ipari termelésünk terfölényét a mezőgazdaságban, vezeti növekedését nagyobb Hazánk, népgazdaságunk részben a munka termelőfejlődése különösen az utélékenységének növekedéséből bi három évben számos ked- biztosítsuk. Az ilyen célkitűvező vonással gyarapodott, rések megvalósítása lehet Termelési tevékenységünk csak egyedül biztosíték arra, egyenletesebb, megalapozó, hogy gazdasági fejlődésünk több lett. Tervezési politi- kiegyensúlyozott, a népjólét kánkban jobban figyelembe emelését célzó tervek megvesszük hazai adottságainkat alapozottak legyenek, és lehetőségeinket. Az ellen Nagy feladatok várnak a forradalom leverését követő mezőgazdaságra is. Mintegy gyors politikai, gazdasági és 30-32 százalékos növekedést kulturális konszolidáció ked- határoznak meg az irányelvező alapot teremtett ah- vek népgazdaságunk e ionhoz, hogy pártunk és kortos ága számára. Ezt mindányunk továbbra is támasz- denekelőtt úgy érhetjük el, kodva és figyelembe véve hogy az egyéni dolgozó p adolgozó népünk megnövelte- rasztok meggyőzése útján, dett aktivitását a szocialista velük együttműködve, a kőépítés meggyorsítását ajánlja, vetkező években befejezzük A március 6-i párthatározat a mezőgazdaság szocialista végrehajtása — amelynek ér- átszervezését. Ugyanakkor a békében még megyénkben is tervezet szerint nagyfokú számos tennivaló van, — va anyagi támogatásban is valamint jövő évi feladatain közesül a mezőgazdaság. Csak maradéktalan teljesítése to- példának elég megemlíteni,vább erősítik és szélesítik azt hogy a tervidőszakban 4-5- a kedvező alapot, amelyen szőrösére emelkedik a malegközelebbi ötéves terrün- trágya termelése, a traktorkét megkezdhetjük és meg- állomány pedig mintegy két valósíthatjuk. Ezért mond- és félszeresére. A könnyű és hatják ki a Központi Bízott éllemiszeriparral együtt a ság irányelvei: „Befejezzük mezőgazdaságra vár az a a szocializmus alapjainak se nagy feladat, hogy biztosítra kását, meggyorsítjuk a szó- sok a lakosság állandóan nocializmus építését hazánk fekvő szükségleteinek marában.” Ez a párt, minden oéktalan kielégítését, pártszervezet valamennyi A végrehajtott gazdasági kommunista legfőbb feladata intézkedések és tervek mega gazdasági munka területén valósulása nyomán az irány Azok a célkitűzések, ameelyek azt tűzik ki célul, hogylyeket az irányelvek maguk 1965 végéig legalább 26—2- ban foglalnak és amelyeket százalékkal növekedjék a második ötéves tervünk reáljövedelem. Ezzel párhuzamadatai konkretizálnak, zamosan sokirányú intézkemindenekelőtt egész dolgozó dést valósítanak meg dolgonépünk anyagi, szociális és jó népünk kulturális színvokulturális jólétének további, nalának emelése érdekében, szakadatlan emelését célozó másfélszeresére növelt beták. A marxzimus—leninizmus ruházási keretből, amellett, gazdaságpolitikai elveiből ki hogy döntő részét termelő indulva ezért mondják ki az célokra fordítjuk, mintegy irányelvet, hogy a második 37—38 milliárd forintot kétötéves tervben is tovább kelltünk az öt év során lakásfolytatni az ország szocialista építésre, szociális, kulturális iparosítását, mint a népgaz- és egyéb célokra, haság fejlesztésének, a nép- A második ötéves terv nyitjólét emelésének elsőrendű vánosságra hozott számadóanyagi alapját. Ezen belül túi kötelezően írják ezt elő is különös gondot fordítunk számunkra és lelkesítenek amajd ebben a tervidőszakban, hogy jelen, soron követően is a termelési eszközökező napi feladatainkat miket gyártó ipar fejlesztésére, nél jobban oldjuk meg, ezzel Amíg 1965 végére az ipari is minél kedvezőbb alapokat termelés legalább 65—70 szá- teremtve újabb ötéves tartalékkal fog növekedni, advünk nagyszerű célkitűzés eidig a termelési eszközök terbeli végrehajtásához. A jövő évi költségvetést készítik a tanácsok Megyénkben csütörtökön délelőtt 10 órakor összeülnek a járási pénzügyi osztályvezetők, s költségvetési csoportok vezetői, a megyei tanács pénzügyi osztályának illetékes szervei, hogy megbeszéljék az 1960-as év pénzügyi tervét. Megvitatják a jövő évi költségvetési, felújítási irányszámokat és mindezek megvalósításával kapcsolatos feladatokat. A tanácskozás lehetőséget nyújt a járási tanácsok pénzügyi kérdésekkel foglalkozó dolgozóinak, hogy időben és alaposan megismerkedjenek a következő tervév költségvetési feladataival, s ennek alapján hatékonyabban és pontosabban tudják megoldani feladatukat. E tanácskozás után körülbelül egyhónapos munkát vesz igénybe a jövő évi költségvetés elkészítése, amely a községi tanácsok munkájával kezdődik meg. A kínai forradalom nagy történelmi esemény — Hruscsov elvtárs beszéde a pekingi fogadáson — N. Sz. Hruscsov beszéde- ipar, a mezőgazdaság, a kürben mindenekelőtt köszönetet túra fejlesztésében elért kimondott Csu En-Laj meleg kezes haladásának példája szavaiért, amelyekben még igen nagy hatással van az emlékezett a Szovjetonióról ázsiai és az attikai ország és kommunista párt írói, s gokra megköszönte a vendégszerető fogadtatást, majd az 1959-es nevezetes dátumokról szólott. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ünneplő Pekingben Önökkel együtt emlékezhetünk meg a kínai nép dicsőséges győzelméről, amely új szakaszt nyitott az ország történelmében. Minden ilyen nevezetes évforduló történelmi mérföldkő a szocializmus és a kommunizmus gyors fejlődésének útján. Tíz évvel ezelőtt, amikor a kínai nép kezébe vette a hatalmat, az egész világ látta, hogy a kínai forradalom hatalmas, történelmi jelentőségű esemény. Barát és ellenség egyaránt megértette, hogy a népi forradalomnak egy több mint félmilliárdos országban aratott győzelme komolyan megváltoztatja, mégpedig a szocializmus javára változtatja meg a nemzetközi erőviszonyokat, még inkább megerősíti a nemzeti felszabadító mozgalom erőit világszerte. N. Sz. Hruscsov ezúton a népi Kínának az elmúlt tíz évben elért eredményeit hangsúlyozta: — Kínának az Ez .1 példa arra buzdíthat más népeket is, hogy hasonló nagy eredményeket érjenek el, a szocializmus ellenségeinél pedig félelmet és a kapitalizmus sorsa iránti aggódást idéz elő. Az amerikai utamon — folytatta Hruscsov — Pittsburghban, a nagy ipari központban azt mondottam, hogy mi békés versenyre hívtuk ki a kapitalista országokat. Mint becsületes versenytárs, aki biztos a maga győzelmében, ezt mondottam nekik: figyelmeztetem Önöket, hogy a mi győzelmünk elkerülhetetlen. Hogy miért vagyunk erről meggyőződve? Mert mi jó úton járunk, mi a friss, új, szocialista lovon, ö ök pedig a régi kapitalita lovon ügetnek. Ez a ló még viszi önöket, de már le-lemaradozik, sántít, botladozik úgy, hogy a lovasnak állandóan résen kell lennie, különben lezuhan. A mi szocialista paripánk fürge, tele van eltérővel. Amikor a kapitalizmus a feudalizmus után új lovára ült, messze maga mögött hagyta a feudalizmust. Hasonlóan az új korszak szülte szocializmus és kommunizmus messze maga mögött hagyja a kapitaiizmust és elkerülhetetlenül felváltja azt a történelem porondján. fl KONGRESSZUSI VERSENY HÍREI Több mint négy napos előnnyel dolgoznak a szénmedence bányászai A kongresszusi versenyben olyan ígéretet tettek bányászaink, hogy a termelékenység növelése, a szén minőségének javítása és az önköltség lényeges csökkentése mellett túlteljesítik termelési előirányzatukat is. Ezt az elhatározást váltották valóra a tröszt üzemei a ÜL negyedévben, amikor negyedéves tervüket mintegy 5900 tonna szénnel teljesítették túl, így az éves terv esedékes részében már több mint négy napos előnnyel dolgoznak a szénmedence bányászai, akik közül eddig a legjobb eredményt a kazári üzemegység dolgozói érték el, III. negyedévi tervük 4126 tonnás túlteljesítésével. Az elmúlt hónapok jó termelési eredményei feltétlen biztosítékot nyújtanak arra, hogy a szénmedence dolgozói teljesítik a IV. negyedév megnövekedett feladatait is, hiszen ezekben a napokban nem kevesebb mint 598 tonna szénnel kell naponta többet a felszínre küldeni, mint az elmúlt hónapokban. Balassagyarmati üzemek sikerei A balassagyarmati tanácsi irányítás alatt álló vállalatok gazdasági eredményei messze túlszárnyalják a vállalásokat. A Bútorgyártó Vállalat dolgozói eredetileg augusztus havi termelési tervük 4,9 százalékos túlteljesítését tűzték ki célul. A túlteljesítés ezzel szemben 12,4 százalékos. A tervezett önköltséggel szemben 25 000 forinttal kevesebbet használtak fel, ezenkívül 27 000 forintos anyagmegtakarítást is elértek. A dolgozóik nemes vetélkedése kiváló brigáderedményeket szül. Az elmúlt hónapban legeredményesebben az Erdélyi-brigád dolgozott, amely 156 százalékos teljesítményt ért el. Nem sokkal marad el a Sungál-brigád sem, amely 151 százalékos tervteljesítéssel dicsekedhet. A Vasipari- és Javító Vállalat dolgozói is komolyan veszik a kongresszusi munkaversenyt, s vállalásukat becsülettel teljesítik. Augusztusban például 117 százalékra teljesítették termelési tervüket. Ezzel egyidejűleg 9000 forint értékű anyagmegtakarítást értek el. Ugyanakkor a lakosság részére az eddiginél több szolgáltatást teljesítettek. Nyereséggel zárta az évet a Cserháti Erdőgazdaság Befejezte éves gazdasági tervét a Cserháti Állami Erdőgazdaság, amelynek során közel félmillió forint nyereségre tettek szert. A jó eredmények elérésében nagy szerepet játszott a márciusi párthatározat után kibontakozó kongresszusi munkaverseny. 300 000 forint eredményjavulásra tettek vállalást, amelyet a féléves mérleg elkészítése után 150 ezer forinttal megtoldottak. Bányafánál terven felül 1000 köbméter kitermelését vállalták, s ugyanennyi bányadorong termelését. Az előbbit 200 százalékra, míg az utóbbit 150 százalékra teljesítették. Jelentősen növekedtek a teljesítmények is. Míg tavaly egy gépi fűrész éves termelése 500 volt, addig most 700 köbméter. Különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az mászói fakitermelők. Az Istvanovszki gépi fakitermelő brigád 2000 köbméter fa kitermelésével az első lett. A teljesítmények növelése mellett, jelentősen nőtt a a gépkihasználási hatásfok. Mivel az idei gazdasági évben minden mutatót teljesítettek, a vállalat dolgozói esélyesek az élüzem címére is. Ami nem kevésbé jelentős, az erdőgazdaság dolgozói között előreláthatólag 8—10 napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedés kerül kifizezetésre. Nők Akadémiája A nőtanács, a szakszervezet, valamint az üzemi kultúrotthon az idén is megrendezi a tavaly nagy sikerrel zárult Nők Akadémiáját, az acélárugyári nők részére. Az akadémia előadásain a legkülönfélébb időszerű kérdésekkel, társadalompolitikai kérdésekkel, a gyermeknevelés problémáival, aktuális politikai eseményekkel és egyéb, a nők fejlődését elősegítő előadásokkal ismertetik meg a nődolgozókat. A szocialista országoknak mindenük megvan ahhoz, hogy elhagyják a tőkés országokat leninizmus győzelmes eszméjé Őe vezettetve — a szocializmusért vívott harcra mozgósította a munkásság és a parasztság milliós tömegeit. A kínai nép nagy szerencséje, hogy ilyen harcos, küzdelmekben edzett kommunista pártja van. Hruscsov a továbbiakban a szocialista országok egységéről, a szocialista világrendszer erejéről szólt. — Az új világrendszer — mondotta — biztos léptekkel halad előre, gyorsan fejlődik és erősödik, mint tavasszal az életerős növény. A megdönthetetlen erővé vált szocialista tábor befolyása ma már döntő az emberiség sorsára. A szocialista országok küldötték el üdvözlő jelvényüket a Holdra, s a Hold szeretetteljes öleléssel fogadta azt . Pedig hát a szocialista rendszer tulajdonképpen még oly fiatal, hogy a benne szunnyadó erő még csak most kezd igazában kibontakozni. A szocialista országoknak mindenük megvan ahhoz, hogy utolérjék és elhagyják a tőkés országokat a termelőerők fejlesztésében, s az abszolút, valamint az egy lakosra eső termelésben. — De le kell győznünk, s le is győzzük a tőkés országokat a békés versnyben. Ez a biztos meggyőződésünk nemcsak óhajainkon alapul. Ezt a meggyőződést máris igazolta az élet, a szocializmus építésének tapasztalata több európai és ázsiai országban. A Szovjetunió szocialista építőmunkájának tapasztalata szemléltető példaként nyitott könyvként tanúsítja, hogy népeink 42 év alatt — amiből 20 évet a ránk kényszerített háborúkra és újjáépítésre voltunk kénytelenek fordítani — hazáját a világ második nagyhatalmává változtatta gazdasági vonatkozásban. A szovjet miniszterelnök a következőkben a két világ(Folytatás a második oldalon) Majd Kína eredményeit méltatva, így folytatta: Annál is inkább is örvendünk ezeknek a sikereknek, mert a testvéri Kínai Kommunista Párt, annak Központi Bizottsága és vezetője, a kínai nép nagy fia, Mao Ce-Tung elvtárs vezetésével születtek. A Kínai Kommunista Párt történelmi érdeme, hogy — a marxizmus— Jó ütemben halad a vetés az ősszel induló termelőszövetkezetekben Megyénk területén a gépállomások gépei teljes ütemben dolgoznak, hogy minél előbb befejezést nyerjen a vetőszántás és a vetés. Eddig mintegy 22180 holdat tesz ki az a terület, melyen elvégezték a vetőszántást. Ezzel párhuzamosan halad a mélyszántás is. Az eddig elvégzett mélyszántásnak több mint a felét 1170 holdat a termelőszövetkezeteknél végezték. Megyénk termelőszövetkezeteinél elkezdődött a vetés is. Mintegy 200 hold őszi keveréket, 1200 hold őszi árpát, 450 hold rozsot, és 150 hold őszi búzát tettek eddig földbe. Jó ütemben halad a vetés az ősszel induló termelőszövetkezeteknél is. A vetéshez szükséges vetőmag már valamenyi új termelőszövetkezethez megérkezett, s a termelőszövetkezetekben elkezdték az őszi árpa vetését. Különösen jól halad a munka Ságújfaluban, Sóshartyánban, és Egyházasdengelegen. Befejezéshez közeledik a burgonya betakarítása az egyénileg dolgozó parasztoknál és termelőszövetkezeteinknél egyaránt. A cukorrépát a termelők a gyárral történt megállapodás értelmében szedik föl. Eddig 326 hold cukorrépa termését takartották be. Az őszi szántás vetéssel, a kapásnövények betakarításával egyidejűleg folyik a szerves trágyázás is. Az idén megtrágyázandó területnek mintegy egynegyed részén végezték el eddig e munkát. Befejezést nyert már a megyében a sarjú kaszálása is. A termés jónak mutatkozik, 7,9 mázsát vettek le átlag egy-egy holdról. A gépállomások 41 gépe aprómagot csépel. A nógrádsápi Vörös Csillag Termelőszövetkezetnél két lasló eredményt hozott a vööshere, 280 kilogramm termett egy holdon. Az egyházasdengelegi Új Élet Termelőszövetkezetben pedig holdanként 250 kilogramm vöröshere magot fogtak.