Nógrádi Népújság, 1962. március (18. évfolyam. 18-25. szám)

1962-03-24 / 24. szám

NÓGRÁDI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Népújság AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ivm. ÉVF.,24. SZÁM. ÁRA: 60 FILLÉR 1962. MÁRCIUS 24. SZELLEMI ÖTTUSA NEVES Bé­KEHARCOSOK népszerűsítésére A KISZ-bizottságok rende­zésében a közeli hetekben szellemi öttusa versenyeket tartanak majd. A népszerű vetélkedőkön neves békeharcosok munkás­ságának ismertetését tervez­ték a rendező szervek. Marosán György elvtárs Salgótarjánban Marosán György elvtárs, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára, március 23-án Salgótarjánban járt, ahol a délelőtt folyamán el­beszélgetett a városi és járási pártbizottság apparátusának tagjaival. Dr. a városi József Attila Művelődési Otthonban tartott pártaktíva értekezleten is megjelent és beszédet mondott Marosán elvtárs. A pártaktíván elmondott beszédének ismertetésére kö­vetkező lapszámunkban vis­­­szatérünk. Teljes garanciával dolgoznak, túlteljesítik a szolgáltatási tervet Az első helyiipari vállalat csatlakozott a tűzhelygyári kezdeményezéshez A Balassagyarmati Vasipa­ri és Javító Vállalat veze­tősége, az üzemi pártszervezet és szakszervezeti bizottság a vállalat valamennyi dolgozó­jával ismertette a Salgótar­jáni Tűzhelygyárnak azt a kezdeményezését, amely a ter­mékek minőségének emelésé­re, a gyártmányok tartóssá­gának növelésére irányult. A vállalat vezetői és dolgozói úgy határoztak, hogy a me­gye helyiipari üzemei közül elsőnek csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz. A vállalat tevékenységi kö­re a közületek és a lakosság szolgáltatási igényeinek lehe­tő legjobb kielégítése, a fel­újítási, karbantartási és ja­vítási munkák elvégzése. Minthogy a vállalat tevé­kenységének döntő részét az ilyen irányú feladatok ellá­tása képezi, a mozgalomhoz való csatlakozásukban is en­nek adtak a legnagyobb han­got. A vállalat csatlakozásá­ban az alábbi feladatok el­végzését vállalta: ]A lakosság és a közü­l­etek igényeinek jobb kielégítése érdekében a javí­tásra, felújításra kapott fel­adatokat, a megrendelt mun­kákat kifogástalan minőség­ben készítik el, hozzájárul­nak a közszükségleti cikkek, a használati tárgyak élettar­tamának meghosszabbításá­hoz. Ezzel párhuzamosan csök­kentik a reklamációkat, a munkálatokat teljes garanciá­val végzik el. A munkák ki­adása előtt a brigád- és mun­kavezetők minőségi ellenőrzést végeznek. Lidii 2 lakosság számára vég­­­­­zett szolgáltatások nö­velése érdekében a vállalat tovább bővíti szerviz-hálóza­tát. A háztartási gépek ja­vítására műszerész részleget helyez üzembe. Tovább bő­vítik a motortekercselő rész­leget is. Növelik a cserép­kályhás, a gumijavító, a kár­pitos, a műszerész, a villany- és vízvezeték szerelési mun­kák mennyiségét. A lakosság számára végzendő szolgáltatá­sok ez évre előírt tervszámát az év végéig legalább 10 szá­zalékkal túlteljesíti a válla­lat. I 3, I 4. A termelékenység növe­lése, az önköltség csök­kentése és a nehéz fizikai munkakörülmények megjaví­tása, illetve kiküszöbölése ér­dekében megfelelő műszaki intézkedési tervet dolgoztak ki, ennek keretében új, mo­dernebb gépeket helyeznek üzembe. TV második félévben új ,[vasipari késztermékek gyártását vezetik be, terven felül. Ezeket a termékeket hulladékanyagból készítik majd. Általában fokozottabb gondot fordítanak arra, hogy minél több hulladékanyagot használjanak fel, hasznosítsák a bontási és helyi anyagokat, ezzel csökkentsék az önkölt­séget, jobb anyaggazdálkodást valósítsanak meg. A dolgozók munkakö­rülményeinek megjaví­tása, a baleseti veszély csök­kentése érdekében új gépmű­helyt létesítenek. Ebben az évben elkészül egy 80 szemé­lyes mosdó és öltöző helyi­ség is. Ennek építéséhez a vállalat dolgozói társadalmi munkával is hozzájárulnak úgy, hogy a megtakarításból egy étkező és kultúrhelyiség elkészítését biztosítják. Ugyan­csak társadalmi munkában el­végzik az üzem udvarának rendezését, parkosítását. c |A munkafegyelem ja­ * * Utása érdekében csök­kentik az igazolatlan mulasz­tások számát, több olyan in­tézkedést tesznek, amelyek a belső vállalati rend és fegye­lem erősítését szolgálják majd. A vállalással egy időben intézkedési tervet is dolgoz­tak ki a vállalatnál, amel­­lyel biztosítják a dolgozók ré­szére a teljesítéshez szüksé­ges anyagi és műszaki felté­teleket, a helyes tervelőké­szítést, a folyamatos munka- és anyagellátást, a jobb mű­szaki irányítást. 5. Összefogni az emberiség békéjéért! A dolgozók ereje kivívhatja a teljes leszerelést E napokban a béke és há­ború szándéka vívja csatáját Genfben. Érthető hát, ha az egész világ érdeklődésének középpontjába ma ismét, mint már annyiszor Genf ke­rült. Ezt az érdeklődést azon­ban a reménykedés teszi még nagyobbá, reménykedik az emberiség, hogy megegyezés születik, amely egyszer s mindenkorra meghozza a békét. A Szovjetunió a tizennyolc­hatalmi konferencia elé terjesz­tette a leszerelési javaslatát. Mint a tárgyalás jelen sza­kasza mutatja, a reménykedés ellenére nem tekinthetünk különösebb derűlátással a tárgyalások felé. De most, amikor a tárgyalások még a kezdet kezdetén vannak, korai lenne bármilyen talál­gatásokba bocsátkozni. Azt azonban megállapít­hatjuk, hogy elsősorban az Egyesült Államok hi­vatalos körei komoly ne­hézségeket gördítettek az eredményes eszmecserék útjába. Először elvetették azt a ja­vaslatot, amely a Szovjetunió részéről hangzott el, hogy legmagasabb szinten az ál­lam és kormányfők részvéte­lével folytassák le a tanács­kozást. A nyugati hatalmak külügyminiszteri szintre csök­kentették a tárgyalást és a szovjet kormány beleegyezett ebbe is a békés megegyezés reményében. Miről folyik most a tanács­kozás Genf­ben? A Szovjet­unió javaslatot terjesztett a tizennyolc hatalmi bizottság leszerelési vitájához. A szov­jet egyezmény-tervezet alap­ján négy év alatt kellene végrehajtani az általános és teljes leszerelést, amely magában foglalja az ös­­­szes fegyveres erők fel­osztását és bármely for­mában történő újjáalakí­tásuk megtiltását. Magában foglalja a javaslat a tömegpusztító fegyverek minden fajtájának betiltását, a készletek megsemmisítését és a fegyverek előállításának megszüntetését, ideértve az atom- és termonukleáris, ké­miai, biológiai és radiológiai fegyvereiket. Ezenkívül a tö­megpusztító fegyverek célba­­jutttatására hivatott összes eszközök megsemmisítését és gyártásának megtiltását. Mindezek mellett szerepel még a javaslatban a katonai támaszpontok felszámolása, a katonai kötelezettség meg­szüntetése, a hadügyminiszté­riumok felszámolása, a ha­gyományos fegyverek­­ min­­den fajtájának megsemmisí­tése és az anyagi eszközök katonai célokra történő for­dításának megszüntetése. Amint látható, a dolgozó emberek örök vágyát foglal­ja magában ez a határozat. Arról szól, amiért az embe­riség legjobbjai évszázadok óta küzdöttek. Közismert az egész vilá­gon a Szovjetunió nagy fölénye a rakétatechniká­ban, és mégis a leszerelési terv megvalósítását azzal kívánja elkezdeni, hogy már az első szakaszban semmisítsék meg a nukleáris tölteteket célba­­juttató eszközöket. Ez bi­zonyítéka a Szovjetunió kor­mányának őszinte megegye­zési készségének. Az ameri­kai kormányzat úgy vála­szolt mindenre, hogy először is bejelentette a légköri nukleáris kísérletek fel­újítását. Ez volt tehát az egyik válasz az őszinte le­szerelési szándékra. <Ők is beterjesztettek javaslatot, de nyilvánvaló már az egész vi­lág előtt a szándékuk. Nem akarnak leszerelni, a lesze­relés leple alatt kémkedni akarnak. Határidő előtt készülnek el a lakások, megkezdték a szálloda alapozását Nagyfokú gépesítés a salgótarjáni építkezéseken Városszerte emelkednek, új épületek másokat most alapoznak, vagy rövidesen át­adnak rendeltetésének Sal­gótarjánban. Néhány nap múlva például, március 31-re , két és fél hónappal a határidő előtt — 28 lakást készíte­nek el az építők a megyei tanács mögötti dombon. Az egyik épületben már csak néhány munkafázist kell el­végezni, a másikban most festik a lakásokat. Egyedüli probléma még az, hogy a két épület közötti 50 méteres villamoskábelt minél előbb megkapja a vállalat. Ezzel párhuzamosan május köze­pén — egy hónappal a ha­táridő előtt — további 58 lakást készítenek el a megyei Építőipari Vállalat dolgozói. Szükség lenne arra is, hogy a munkásszálló előtt megépítés­re kerülő három darab, össze­sen 54 lakást magában fogla­ló salakblokkos épületekhez a megfelelő területet biztosítsák a vállalat számára. Ezt a három épületet még ebben az évben be kell fejezni, azon­ban a munkálatok megkezdé­sét az ottlévő és még ma is lakott épületek akadályozzák. Az építők másik nagy fel­adata a salgótarjáni szálloda munkálatainak megkezdése. Az elmúlt napokban már er­re is sor került. Megkezdték annak a 70 kútnak az ásását, melyek kibetonozva a szálloda alapját képezik majd. A különböző méretű és mély­ségű kutak munkálatait má­jus elejére végzik el az épí­tők. Ugyanezt a feladatot kezdik meg április közepén a salgótarjáni kórház főépüle­ténél is. Itt 200 darab, egyen­ként 11 méter mély és 80 centiméter széles kutat ké­szítenek, amelyek a szállodá­hoz hasonlóan a kórház fő­épületének alapját képezik majd. Mind a lakások építéséhez, mind a szállodánál és a kór­háznál végzett munkálatok­hoz a legjobb brigádokat cso­portosították, és magasfokú gépesítést valósítanak meg. A megyei tanács épülete mögött 168 lakás készül el az idén. A teljesen gépesített építkezésen a többi között egy szovjet toronydaru tölt majd be nagy szerepet, amelynek összeszerelése, felállítása ezekben a napokban folyik. Egy magyar törpedaru is könnyíti az építők munkáját ennél az építkezésnél. A legjobb szakmunkások és a gé­pek együttes munkája nyomán eddig példátlan ütemben emelkednek az új épületek a nemrég még kopár dombon Egyesüljön közös akcióban az emberiség Jogosan vetődik fel tehát, mi legyen a teendő? A béke nyitja a néptömegek aktivi­tása, — állapította meg Hrus­csov elvtárs legutóbbi székében. de­ Arra van szükség, hogy a a népek egyetlen hatal­mas erővé összefogva kö­veteljék a fegyverkezési verseny megszüntetését, a néptömegeknek hatalmas felelősségük van a világ sorsáért. Most a néptöme­geknek kell még fokozottabb küzdelemmel a leszerelés gyakorlati intézkedésének el­fogadására bírni az imperia­lista köröket, hogy valósággá váljon az a nagy történelmi pillanat, amikor az emberiség életéből végérvényesen kikü­szöböljük a háború lehetősé­gét. Az amerikaiak mesterkedé­se már eljutott szerte a vi­lágon az egyszerű emberek­hez és ennek jegyében moz­dultak meg. J. D. Bemnall pro­fesszor a Béke Világtanács nevében felhívással fordul az emberiséghez: „Mindenütt a világon mind határozottabban tiltakoznak a nukleáris megsemmisülés ve­szélye ellen. Ez a veszély mindennek dacára továbbra is fennáll, sőt, növekszik. Új utakat kell tehát találnunk, hogy az emberiséget akcióban egyesítsük, amellyel az atom­magfegyvereket ki tudják küszöbölni a világból. Az 1962-es év lehet az az év, amelyben a kormányok né­peik által unszolva, az első valódi leszerelési rendszabá­lyokban megegyeznek. Az általános, teljes és el­lenőrzött leszerelés — az atomfegyverek megsemmisí­tését magában foglalva — napjaink legsürgősebb köve­telménye. Döntő lépés egy háború nélküli világ felé. Az egész világon megállapít­ható a kívánságnak és akció­nak nagy hulláma a leszere­lés érdekében. Ennek meg­erősítése érdekében és hogy segítsük bevonni az akcióba az emberiség túlnyomó több­ségét, akik az atombomba ve­szély végét kívánják, a Béke­világtanács elhatározta, hogy összehív egy Világkongres­­­szust az általános leszerelé­sért és a békéért 1962. július 9—14-ig. Meghívunk minden szerve­zetet és mozgalmat, minden nőt és férfit, akik a jelenle­gi veszélyek megszűnésére vágynak és akik a nagy cé­lért dolgoznak, hogy vegye­nek részt kongresszusunkon. Mindannyiukat szívesen lát­juk. Ezen a kongresszuson nyíltan és szabadon vitatkoz­hatunk a béke és leszerelés valamennyi problémájáról. Tulajdonképpen nincsen egy életfontosságú kérdés sem —■ legyen az a nemzeti függet­lenség kérdése, az életszín­vonalé, vagy a munkahelyé —, amelyet nem érint köz­vetlenül a jelenlegi fegyver­kezési hajsza. Mindezeket a kérdéseket a leszereléssel összefüggésben kell megvitat­nunk. Mindenekelőtt az az óha­junk, hogy a Világkongres­­­szus alkalmával elhangzó vi­ta, világszerte erőteljes lesze­relési akciót váltson ki. A világ népeinek — ha együtt­működnek — megvan az ere­jük, hogy maguk alakítsák sorsukat és hogy a világot egyszer és mindenkorra a béke útjára térítsék.” Megyénk népe a békéért harcolók sorában Ennek jegyében mozdult meg megyénk dolgozó népe is. Legutóbb a Hazafias Nép­front Nógrád megyei bizott­sága megtárgyalta annak szükségességét, hogy megyénk minden dolgozójának is azok között a helye, akik harcba indultak és szavukat hallatják a világbékéért. Csatlakozunk a leszerelést követelő béke-világkong­resszus összehívásához. Hiszünk abban, hogy az álta­lános és teljes leszerelés reá­lis, megvalósítható. S ez az általános és teljes leszerelé­sért folytatott harc nem gá­tolja, hanem gyorsítja a nemzeti felszabadító mozgal­mak fellendülését és széle­sebb kibontakozását. Hiszünk abban, hogy a világbéke csak a teljes leszerelés megvalósu­lásával lehetséges. Éppen ezért az általános és teljes leszerelés az egész világ emberiségének érdeke. Odaállunk azok közé, akik nem engedik az imperialista mesterkedéseket, amellyel az ellenőrzött és teljes leszerelés helyett a törvényesített kém­kedést,­ majd ezután a pusz­tító háborút akarják megva­lósítani. Nógrád megye dol­gozó népe hisz a békében, és keményen szembeszáll min­den háborús mesterkedéssel. És ebben valamennyien egyek vagyunk.

Next