Nógrádi Népújság, 1962. december (18. évfolyam. 96-104. szám)
1962-12-01 / 96. szám
A VIII. kongresszusról nyilatkoznak... Szorosabb kapcsolatot az ipari vállalatok és a tudományos intézetek között Beszélgetés Szalay János kongresszusi küldöttel A TOL pártkongresszus •gyik megyei küldötte volt Szalay János, a Magyar Vasötvözetgyár főmérnöke is. Néhány nap távlatából munkatársunk felidézte Szalay elvtárssal a nagy tanácskozást. Arra az egyetértésre emlékezik nagy elismeréssel a főmérnök, amely a hazai és külföldi pártküldöttek körében kialakult a VII. kongresszus tanácskozásán. ■ Ilyen komoly tanácskozáson én még nem voltam. Életem legnagyobb élményévé emelkedett az az egy hét, amelyet a VIII. kongresszuson eltöltöttem. Műszaki ember vagyok, mégis egészen közelinek éreztem magamhoz azokat a problémákat, amelyek a kongresszuson életre keltek. Magam is szerettem volna felszólalásommal kapcsolódni, elsősorban a műszaki fejlesztés, kutatás kérdéseihez. De erre már nem került sor, — mondja Szalay János főmérnök. „Életünk legfontosabb feladata a munka termelékenységének emelése, a gazdaságosság fokozása és a termelés növelése.” Ez szorosan kapcsolódik a műszaki fejlesztéshez. A műszaki fejlesztést sikeresen csak úgy valósíthatjuk meg, ha a jelenleginél sokkal szorosabb kapcsolat alakul ki az ipari vállalatok, a tudományos intézetek, a kutató és tervező intézetek között. A tudomány és a gyakorlat szoros kapcsolatának megteremtése során mindkét fél gazdagodik az alkotó munkában. A népgazdaság számára pedig eredmények születnek. Az ipari vállalatok kollektívájának nagy gyakorlati tapasztalata és bátor kezdeményező szelleme a kutató intézetben lelhet tudományos megfogalmazásra és általánosításra és ez alapul szolgálhat a műszaki fejlesztés magasabb fokon történő megvalósításához. Más részről viszont a tudomány terén elért eredmények gyakorlati alkalmazásra találhatnak a vállalatok műszaki-fejlesztési munkáiban és igen nagy segítséget adhatnak az üzemi problémák megoldásához. A tudománynak és a termelésnek, valamint a tudományos és üzemi kutatás koordinálásának az eddigieknél hatékonyabb összehangolását, megfelelő formáját és módszereit kell kialakítani. A megfelelő koordináció és kooperáció hiánya következtében ma még nem kielégítő sem a kutatások eredményének ipari realizálása, sem pedig a kutatóintézetek munkájának a vállalatok részéről történő igénybevétele, illletve a kutatóintézeteknek a vállalatok részéről megfelelő témákkal való ellátása. Ezért nyilvánvalóan hibáztatható egyrészt az a kutatóintézeti tevékenység, amely elszakadt az élet, a gyakorlat követelményeitől és hibáztatható az a vállalati műszaki és főleg műszaki-fejlesztési munka is, amely nem igényli kellő mértékben és kellő fokon a tudomány segítségét és eredményeit. Az ebben mutatkozó lemaradás egyik oka a kísérleti kapacitások elégtelensége. Különösen vonatkozik ez az üzemekben lévő kísérleti és félüzemi berendezések hiányára. Ezen a problémán a jelenleg meglévő kutatóintézeti és üzemi berendezések jobb kihasználásával és programjuk helyesebb összehangolásával, valamint újabb kísérleti és félüzemi berendezések, esetleg gyárrészlegek létesítésével kell segíteni. Megyénkben a Salgótarjáni Acélárugyár és a Magyar Vasötvözetgyár létesítenek, illetve létesítettek ilyen kutató gyárrészleget, a terv műszaki fejlesztés és kutatás, kísérleti munkákkal kapcsolatban szeretném még felhívni a figyelmet arra a körülményre is, hogy helyes lenne ezen a téren is jobban kifejezésre juttatni szerepünket a nemzetközi munkamegosztásban, fokozottabban élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a kísérleti, kutatási munka, szellemi export formájában történő értékesítése számunkra lehetővé tesz. Ebben a vonatkozásban helye volna mélyrehatóbban foglalkozni a volt gyarmati országok felé történő ilyenirányú szellemi export kérdéseivel is. A műszaki fejlesztés terén tehát bőven van még tennivaló. Ennek a hatalmas munkának az összefogására és irányítására, a tudományos intézmények és kutatóhelyek helyes kooperációjának megteremtésére, a kutatási eredmények gyors ipari realizálására, a hosszú távlatokra szóló műszaki fejlesztési munka szervezésére és koordinálására, csak olyan szervezet képes, amely megfelelő magas tudományos színvonalon tudja ezt a munkát elvégezni és megfelelő hatáskörrel is rendelkezik. Ezért helyes lenne az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság hatáskörét lényegesen bővíteni. Mindezt a kongresszuson is szerettem volna elmondani, de mivel ez nem történt meg, melésből helyileg elhatárolt jó lenne, ha a megyei" lap önnáló csarnokban külön ön- s hasábjain megyénk műszaki elszámoló egységként és ki- szakemberei véleményt nyíltan kísérleti létszámmal vánítanának. Komoly nevelési feladatok várnak reánk Pedagógusok beszélgetése a kongresszus után A salgótarjáni gimnáziumb Ul már szinte szokás, hogy jelentősebb események idején eszmecseréken vitatják meg a különböző dolgokat a nevelők. A kongresszus befejezése utáni órákban az igazgatói irodába: egy ilyen beszélgéss kellős közepén „bontott be” az újságíró. Szabó Ferencné, Szász Jánosné, Homoki Lászlóné, Molnár Lajos pedagógusok az igazgatóval, Herold Lászlóval cserélték ki gondolataikat. Szász Jánosné éppen arról beszélt, hogy ezen a kongresszuson több egyéni vélemény kapott hangot, mint eddig bármikor. Szívből jövő gondolataikat mondták el a kommunisták. A televízió is közelebb hozta a kongresszust az emberekhez. A hangulatképek, amelyeket nap mint nap vetített, lehetővé tették az egyszerű emberek számára is, hogy szinte részesei legyenek az ország fejlődését elemezgető tanácskozásnak. — Nekem nagyon tetszett Kállai elvtárs felszólalása — veszi át a szót Szabó Ferencné, az egyik fiatal pedagógus. — Ebből is éreztem a pedagógusok iránti őszinte megbecsülést. Megerősödött benem az az érzés, hogy nagy szükség van a mi munkánkra. Jó volt hallani, hogy kultúrpolitikánk a legjobb úton halad és ennek mi, pedagógusok is részesei vagyunk. — Én, még csak egyszer futottam át az anyagot. Nagyon várom azokat a konferenciákat, amelyeken majd alaposan megvitatjuk a kongresszuson elhangzottakat. Amit mégis így a magam munkájára vonatkozóan leszűrtem — fejtegeti gondolatait Molnár Lajos — az a pedagógus gyakorlati munkájára vonatkozik. A korszerű műveltség elsajátítását szorgalmazó munkánkban nagy szerepe van az új nevelési módszerekkel való kísérletezésnek. Ezt azonban, mint arra Kádár elvtárs zárszavában is utalt csak munkaközösséggel történő megbeszélések alapján érdemes folytatni, hogy a kollektív bölcsesség segítsen mérlegelni egyegy új kísérleti módszert. — Engem leginkább az foglalkoztat — fűzi tovább a gondolatot Herold László, az igazgató — "hogy hosszú évtizedeken át elmaradott megyénkben is megteremtődjenek a korszerű műveltség megszervezésének személyi és tárgyi feltételei. Új középiskolák nyíltak, de mint ahogy az első jelek is mutatják, még az alap, amit az általános iskolából hoz magával a fiatal, nem mindenütt a legkielégítőbb. A körzeti iskolarendszer megerősítése segíthet ezen. Ezenkívül igen fontos a társadalmi ösztöndíjrendszer kiterjesztésével és egyéb lehetőség felhasználásával elérni, hogy ide, ebbe a megyébe is szívesen jöjjenek a szaktanárok. Annyi bizonyos, hosszú időre van szükség ahhoz, hogy eztzé és megvalósulássá érlelődjön bennünk az a tengernyi gondolat, amit a párt VIII. kongresszusa ébresztett a dolgozó emberben, köztük bennünk pedagógusokban is. .. .Ennyit rögzítettünk le, csak úgy futtában a baráti eszmecseréből. Hangulata megnyugvással tölti el az embert. A mi pedagógusaink érzik a rájuk háruló felelősséget, amit a jövő embere nevelése iránt érezniök kell. Máris úgy szövik gondolataikat, hogy miként lehetne jobban, eredményesebben továbbhaladni az iskolareform megvalósítása útján. Korszerű építési módszerekkel Orosz Gyula elvtárs a Nógrád megyei Építőipari Vállalat pártszervezetének titkára a lakásépítés eredményeiről és feladatairól A párt VIII. kongresszusán, az építőipar feladatai kapcsán, sok szó esett a lakásépítés meggyorsításáról, arról, hogy az ipar feladata, az eddiginél is nagyobb ütemben, minél több lakást építeni. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük a Nógrád megyei Építőipari Vállalat pártszervezetének titkárát, Orosz Gyula elvtársat, milyen eredményeket ért el a vállalat a lakásépítésben, s melyek a legközelebbi feladatok. Orosz elvtárs elmondotta, hogy a vállalat 1962-es lakásépítési terve 340 lakás átadásait írta elő. Ebből 294-et Salgótarjánban, 46-ot Balassagyarmaton kell felépíteni. A vállalat a mai napig 284-et fejezett be, és előreláthatólag összesen 377 új lakásba költözhetnek be lakói az esztendő végéig. Ezzel a vállalat lakásátadási tervét 111 százalékra teljesíti. A lakásátadási terv túlteljesítése részben a kivitelezés időtartamának lecsökkentésében keresendő. A vállalat eddigi működésében először fordult elő, hogy egy nyolc lakásos épületet 182 nap alatt végzett be, a szerződésben előirányzott 257 nap helyett. Ez az eset nem egyedülálló, a megyei tanács mögötti építkezésen szinte minden átadott épületet határidő előtt fejezett be. Érdekes még összehasonlítani — és ez a salgótarjáni lakáshelyzetre nézve egyáltalán nem közömbös — a tavaly és az idén átadott lakások számát. Míg 1961-ben 234 lakást bocsátottunk a lakosság rendelkezésére, az idén 377-et fogunk. Ez azt jelenti, hogy az idén 61,1 százalékkal nőtt a termelésünk. Hasznára vált a tempó gyorsításának az, hogy igyekszünk alkalmazni, bevezetni a korszerűbb építési módokat. Tavaly, kísérletképpen Zagyvapálfalván egy 24 lakásos épületet emeltünk salakbeton középblokkból. A kísérlet bevált, az épület megfelelt a követelményeknek, 1962-ben már három egyenként 20 lakásos középblokkos lakóépületet épít a vállalat a megyei tanács mögötti területen. A jövőben még nagyobb mértékben növeljük az ilyen lakóházak számát. Máris megkezdtük 164 középblokkos lakóépület kivitelezését a Pécskő utcai lakótelepen, s ezeket továbbiak fogják még követni. Nagy örömünkre szolgál, hogy a kivitelezési idő csökkentése nem megy a minőség rovására. S bár a vállalat tevékenysége e tekintetben még korántsem kifogástalan, ebben az évben lényegesen kevesebb volt a lakóépület átadása közben észlelt hiba, mint az elmúlt évek bármelyikében. A versenyt tovább folytatjuk Még tavasszal történt, hogy termelőszövetkezetünk, a tolmácsi Szabadság Tsz. pártunk VIII. kongresszusa tiszteletére versenyre hívta a nagyoroszi Egyetértés Termelőszövetkezetet. Vállaltuk, hogy az év folyamán valamennyi munkát időben végzünk el, a gazdaságosság figyelembevételével jelentősen több árut adunk az államnak, mint az elmúlt évek folyamán. Termelőszövetkezetünkben a tagokban meglévő versenyszellem gondos szervezéssel párosult, s elmondhatjuk, pártunk VIII. kongresszusára teljesítettük a vállalt feladatokat. Október 2-án mintegy 450 katasztrális holdon teljes egészében befejeztük az ősziek vetését. A rendkívül mostoha időjárás ellenére is lényegében befejeztük a mélyszántást és a kukorica betakarítása után, a 135 holdnyi területről letakarítottuk a kukoricaszárat is. A kongresszusi verseny során elért sikerek főként annak köszönhetők, hogy a termelőszövetkezetben sikerült megteremteni az összhangot a gépek, a fogatok és a gyalogmunkások között. A gépek megfelelő irányításával az egy holdra eső termelési költséget — 432 forint vált — 10 százalékkal csökkentettük, s ennek eredményeképpen egy forinttal növekedik a munkaegység értéke termelőszövetkezetünkben. Teljesítettük esedékes áruértékesítési tervünket is. Több mint 21 és fél mázsa baromfihúst adtunk az államnak, s az év végéig terven felül ezer baromfit értékesítünk. Beadtunk 155 hízott sertést az állatforgalmi vállalatnak, értékesítettünk több mint 60 hízott marhát, s ezzel húsértékesítési tervünknek teljes egészében eleget tettünk. Termelőszövetkezetünk tagsága így köszöntötte a kongresszust, s a kongresszuson elhangzott beszámolóból, határozatokból olyan következtetéseket vonunk le- a következő évben tovább fokozzuk erőfeszítéseinket a közösség érdekében. Oka» célokat tűzünk a verseny során magunk elé: melyik temetőszövetkezet ad 190 hold szántóra számítva több árut az államnak. Meggyőződésünk, a versengésnek végső soron a közösség, a szövetkezeti tagok látják hasznát. Vass József termelőszövetkezeti elnök Sikeres kísérlet A Salgótarjáni Tűzhelygyár tervpályázatán elfogadott kályhatípusokból 4 darab elkészült. Jelenleg kísérleti tüzelésnek vannak alávetve. Kiviteli szempontból elérik az európai szintet. Tüzeléstechnikailag jobbak az eddig meglévő kályhatípusoknál. a És újra kezdődnek hétköznapok Sándor Vilmosné, a kongresszusi küldött, a Salgótarjáni Üveggyár mérőhenger üzemében dolgozik. Alig egy hete, hogy visszatért a kongresszusról, jobbára még meg sem ülepedtek az élmények, benyomások, emlékek. — Tudja, annak, aki először vett részt ilyen nagy eseményen, még nehéz a gondolatait sorba szedni. Mi volt a legnagyobb élményem? Sok „legnagyobb” volt. De mindenekelőtt megragadott az a végtelen egyszerűség, őszinteség, amely a kongresszus hangulatát, munkáját jellemezte. Semmi fellengzősség, az ember úgy érezte magát, mintha családja körében lett volna. Mielőtt elutaztam volna, mondták, hogy utána be kell számolnom kongresszusi tapasztalataimról. S bizony kicsit izgultam, vajon képes leszek-e megfigyelni, megjegyezni azokat a fontos dolgokat, amelyeket azután elmondhatok az elvtársaknak... de amikor ott ültem a kongresszus termében, hallgattam a felszólalásokat, megismerkedtem más vidékről küldött elvtársakkal, feloldódott bennem minden korábbi feszültség. Persze magát most jobban érdekli, hogyan fogadtak itthon, a munkahelyen, a családi körben. Otthon a fiam várt, meg a nővérem. Mert a férjem fönt volt Pesten. Esti technikumba jár, öt hónap alatt végeznek el egy évet. Sokat várakozott rám, ennyit azt hiszem még akkor sem, amikor menyasszony voltam. Mert előfordult, hogy például megbeszéltük a randevút a Béke Szálló előtt, az ülést pedig meghosszabbították. — Itthon a fiam és a nővérem éppen a televíziót nézték, mikor hazaérkeztünk. Le sem vethettem a kabátot, úgy kellett beszámolnom a legfontosabb eseményekről, ők persze a televíziós adások alkalmával kerestek: meglátnak-e? Hát ilyen szempontból nem jó helyen ültünk, oszlop mögött. Hanem volt velünk egy szandaváraljai asszonyka, aki népviseletben jött a kongresszusra, neki aztán kijutott a fényképezésből. A fiamnak egyébként azóta a legkedvesebb olvasmánya a kongresszusi jegyzetfüzetem. Abban ugyanis feljegyeztem minden külföldi felszólaló nevét, melyik országból jött, milyen társadalmi rend van ott, milyen életkörülmények és így tovább. Az uramnak pedig van egy lexikona, s a fiú most a füzetet, meg a lexikont bújja. Mindent akar tudni azokról az országokról, ahonnan a küldöttek valók. Emlékszem, a Salvadori küldött elmondta, hogy ,náluk az átlagos életkor 25 év, nagy a gyermekhalandóság, munkanélküliség van, a lakosság 60 százaléka írástudatlan. Az egész terem felmorajlott, mikor ezeket a szörnyűségeket elmondotta. A fiam is megdöbbent: lehetetlen! No csak — mondom —, szedd elő a lexikont. Megnézi, ott is szóról szóra ezeket olvashatta. A nővérem — tsz-asszony —, az meg egyre termelőszövetkezeti dolgokról kérdezett; más termelőszövetkezetek tapasztalatairól faggatott, felszólalt-e asszony termelőszövetkezetekből. Bent az üzemben is azonnal közrefogtak. Őszintén szólva aznap a termelés sem nagyon ment, mert az asszonyok mindenről tudni akartak. És az asszonyok tudnak kérdezni! Mikor meséltem nekik, hogy a kongresszus megnyitásakor bevezettek egy embert, fehér bottal a kezében, sokaknak könny gyűlt a szemébe, mert mindenki tudja, hogy Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának alelnöke miért vakult meg... És amikor a kongresszus végén sok-sok nyelven egyszerre felcsendült az Internacionálé... — Mikor a második műszakra bejöttek, azok is nekem estek, meséljek. Pedig aznap iskolanapom is volt, sietnem kellett. Sok a pótolni való. A könyveimet a kongresszusra is magammal vittem, hogy esténként tanulok, de nem lett belőle semmi. Most itt van, látja, előttem, munka közben is felmondogatom magamban, s csak ahol megakadok, ott nézek bele a könyvbe, közben a kezem sem áll meg. A fiammal járok egy osztályba, ebben ő segít nekem — neveti el magát. — Tegnap is alig vártam, hogy hazajöjjön a zeneiskolából, mondom neki, gyere fiam, gyere, nem megy az egyik példa. Készülök a kongresszusi beszámolóra is. Hiába, újra elkezdődnek a hétköznapok...