Nógrád, 1966. december (22. évfolyam, 284-309. szám)
1966-12-02 / 285. szám
19**** 2. f»£ n4n|^ a #ot& CMŰZZO ® vrtc? p * n7 Labdarúgás A megyei bajnokságok Nyilatkozik a megyei szövetség A következő évben emelkedik az NB-s csapatok száma. Nógrád megyét az NB III-ban hat együttes képviseli. Hányan szerepelnek a megyei bajnokságban? Lesz-e vonalbajnokság? A megyei labdarúgó szövetséget érintő kérdésekről beszélgettünk Bártfai Ferenccel, a megyei labdarúgó szövetség főtitkárával. — Hogyan értékeli a szövetség a megyei I. osztályú bajnokságot? — „Rázós” őszi fordulót vártunk, de meglepetésre simán, zökkenőmentesen ért véget a bajnokság. A tét nem volt kicsi. Nagy harc folyt az NB III-ba jutást jelentő 1—3. helyért, és a kiesés elkerüléséért. Év végén elmaradtak az előző évben „divatos” óvások is. Három pontban összegezném a bajnokság zavartalan lefolyását. Először: a bajnokság hajrájára már kialakult a feljutás sorrendje. A kiesés érdekesen alakult, hiszen Salgó egy kapott góllal jutott a Szorospatak mögé. Második pontként azt említeném, hogy szövetségünk mindent megtett a forduló tisztaságáért. A kiállított játékosokat példás büntetéssel sújtotta a fegyelmi bizottság. Utoljára, de nem utolsó sorban hozzájárult a sikerhez a játékvezető testülettel való beszélgetés. — Milyen lesz az NB 111. rendszere? — Ismert, hogy Nógrád megyét a Bgy. Dózsa, a Bgy. MÁV, a Zp. Építők, a Zp. Bányász, a Mizserfai Bányász, és a Pásztói TSZ FSK képviseli az NB IH-ban. Értesülésünk szerint a két balassagyarmati csapat egy másik csoportban játszik, míg a megmaradt négy együttesünkhöz Borsod és Heves megye NB III-as együttesei csatlakoznának. Tudoi, hogy az NB III- as vidéki csoportokat egyes megyék szövetségei „üzemeltetnék”. Pillanatnyilag vitás a kérdés, ki legyen a gazda? Az MLSZ Borsod megyét jelölte ki a tradíciók alapján. Ez ellen Nógrád és Heves megye is vétóval élt, hiszen Borsodból három, Hevesből kilenc, Nógrádból pedig négy együttes játszana a csoportban. Álláspontunk, hogy Heves megye viselje gondját, ennek az NB III-as csoportnak, mert kilenc együttessel vesz részt a küzdelemben. Ha Heves nem vállalná, akkor Nógrád megye tart igényt rá, jogosan. — A megyei I. osztályban hány csapat játszik? — Öt együttes távozik, ugyanennyi jön. A létszám változatlan. Tizenhat együttes küzd 1967-ben. Az NB III-ból kiesett Rétsági HVCS SE mellett a Bgy. A KÖV, a Dejtár, a Palotás és a Forgács számít újoncnak. Több fórumon felmerült, hogy a nagy távolság miatt rendezzünk kétcsoportos megyei bajnokságot. Erről szó sem lehet. A versenykiírás sérthetetlen. Az más kérdés, hogy a kétcsoportos rendszer szakmai szempontból sem hozna előrehaladást. A gondolatot nem vetjük el és 1968-ra lehetséges a változás. helyzetéről főtitkára — Mit tervez a szövetség a különböző osztályokban? —A megyei B osztályban két csoportban Nyugati és Északi elosztásban kezdődik jövőre a küzdelem. A tapasztalat azt mutatja, jól bevált ez a bajnoki rendszer. Igaz, a Nyugati-csoportban akadtak zökkenők. Ez elsősorban abból eredt, hogy a balassagyarmati szövetség nem kapta meg a támogatást a társszövetségektől, Szécsénytől és Rétságtól. Ezen igyekszünk segíteni. Átszervezzük a balassagyarmati járási szövetséget. Több aktívát kapcsolunk be a munkába. Az Északi-csoportról csak annyit, hogy mintaszerűen történt a bajnokság lebonyolítása. — Ebben az évben sikerült megoldani az NB-s együttesek tartalék és ifjúsági csapatainak a foglalkoztatását is. A Heves és Nógrád megye által megrendezett vonalbajnokság életképesnek bizonyult. Kilenc tartalék- és ifjúsági együttes játszott. Jellemző a küzdelem hevességére, hogy az SBTC III. és az SBTC itt csak 5. tudott lenni. Jövőre ismét megindul a vonalbajnokság, a tervek szerint 14- 16 együttessel. A megyei serdülő bajnokság létszámát feltétlen emelni kívánjuk. Ebben az évben hat együttes játszott. A fiatalok jó mérkőzéseket vívtak. Számos tehetség is akadt. Jövőre tizenkét csapat részvételével kezdődne a serdülő bajnokság. Ehhez az egyesületek megértése és támogatása is szükséges — fejezte be nyilatkozatát Bártfai Ferenc. — ács — DECEMBER 5., HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Operettrészletek. — 9.10: Népművelő* ,egy ermeke! — 9.25: A hét eipauowiuveaze: Giunella simionasco, Előadás. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Népi zene. — 11.00: Iskolarádió. — 11.30: Bartok: I. zongoraverseny. — 12.16: Tánczene. — 13.03: Hirdetőoszlop. — 13.18: Operarészletek. — 14.05: Válaszolnik hallgatóinknak. — 14.20: Történetek dúrban és mollban. — 14.40: Az arany ember. Jókai Mór regénye folytatásokban, X. rész. — 15.15: Zenekari muzsika. — 15.55: Édes anyanyelvünk. — 16.00: A Gyermek rádió műsora. — 16.40: Népi zene. — 17.15: Operarészletek. — 17.45: Tudományos híradó. — 18.00: Huszas stúdió. — 19.30: Magyar nóta- és népdalest. — 20.05: Az őszi Tihanyból. .. — 20.45: Lemezek közt válogatva. .. — 21.20: Az év legjobb tánczenei felvétele. — 22.20: Brodszky filmzenéiből. — 22.30: Kilátó. A Rádió kulturális világ híradója. — 23.30: Elisabeth Schwarzkopf énekel. — 0.10: Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Eisler Woodburry daloskönyve. — 10.21: A rádió hangmúzeumából. — 30.51: Szerelmed lassú víz. . . Zenés portré Bágya Andrásról. — 11.45: A víz és az evolúció. — 12.00: Zenei rejtvény műsor. — 13.00: Haydn: Esz-dúr zongoratrió. — 13.15: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 13.30: Fúvószene. — 14.08: Verdi szopránáriák. — 14.25: Fiatalokról — fiataloknak. — 14.30: Délutáni frissítő. — 15.20: Népi zene. — 15.40: Gazdasági újságíróké a szó! — 15.50: Auth Ede táncdalaiból. — 16.05: Szimfonikus táncok. — 16.29: A cenzúra árnyékában. — Dokumentumjáték. — 16.37: Operettrészletek. — 16.55: Fiatalokról — fiataloknak. — 17.00: Ötórai tea. — 18.10: Hangverseny a stúdióban. — 18.35: Ami a vetélkedőből kimaradt. — 1S.15: Operettrészletek. — 21.50: Kinek és hogyan segít Amerika? — 22.05: Cigánydalok, csárdások. — 22.25: A hét előadóművésze: Giulietta Simionato. Előadás: DECEMBER 6., KEDD KOSSUTH RADIO: 8.20: Pfeifet,te Alarie és Leopold Simoneau énekel. — 8.50: Lelki alkat és agykémia. — 9.00: A gyermek ádió műsora. — 9.40: Magyar fúvószene. - 10.10: Operettrészletek. — 11.00: Iskolarádió. - 11.35: A Budapest-vonósnégyes játszik. — 12.15: Magyar nóták. 12.51: Százmérföldes versenyfutás, indiai elbeszélés. — 13.06: Szimfonikus hangverseny. - 15.50: Csinn Bumm. A Magyar Rádió Gyermekcirkusza. - 14.40: A debreceni II. Nemzetközi Kóusfesztivál felvételeiből. — 15.15: Finnország nemzeti ünnepen. — 15.45: A soproni Tendl-család muzsikál. — 15.59: Nézze meg, pénzt ad érte! — 16.04: Rádióiskola. - 17.15: Útonútfélen. - 18.05: Miért türelmetlen az üzemi rendelőben ? - 18.20: Könnyűzenei híradó. - 19.30: A Szabó-család. — 20.00: Saljapinhangverseny. — 20.50: Zenés est hét teteben. - 22.25: Zenekari muzsika. — 23.30: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Goetz: A makrancos hölgy Négyfelvonásos opera. 11.30: Angliai élményeimből. VII. rész. 11.40: Az év legjobb tánczenei felvételei. — 12.20: Balettzene. - 13.01 Házunk tája. — 13.16: Operakrészletek. — 14.08: Szórakoztató koktél. — 14.45: A belpolitikai rovat műsora. - 15.00: Tánczenei koktél. — 15.45: Massenet operáiból. - 16.05: Délutáni frissítő. - 16.35: Nádass József verseiből. — 16.40: Olasz muzsika. — 17.15: A napos oldalon. Nikolasz Szluckisz litván író elbeszélése. — 17.30: Népi zene. - 18.10: Operaáriák. - 18.30: Tallózás külföldi népszerű folyóiratokban. — 13.55: Debussy zongoraciklusok. 20.30: Thézeusz király. Drámai játék a görög monda hőséről. — 21.55: Népdalok. — 22.22: A művelődéspolitikai rovat műsora. — 22.42: A jazz kedvelőinek, TV.: 8.05: Iskola-tv. — 17.08: Télapó táskája. — 17.40: Pályaválasztási tanácsadó. — 18.10: Hírek. — 18.15: Sokszemközt. — 18.45: Esti mese. — 18.55: Urbán Ernő színházi jegyzete. — 19.05: Visnyvszkij: Optimista tragédia. Színmű 3 felvonásban. Közvetítés a Debreceni Csokonai Színházból. — (14 éven felülieknek). — 19.45: TV-Híradó. — 20.50: Új könyvek. — 21.30: Zenei figyelő. — 22.10: TV-Híradó 2. kiadás. DECEMBER 7., SZERDA KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Reggeli hangverseny. - 9.34: Tallózás külföldi folyóiratokban. - 10.10: Bányászdalok. — 10.20: Orvosi tanácsok. - 10.25: Georg Otsz énekel. — 11.00: Iskolarádió. — 11.30: A Szabó-család - 12.15: Tánczenei koktél. - 13.03: Válaszolunk hallgatóinknak! - 13.18: Népi zene. — 13 35: Rossini: Olasz nő Algírban. Kétfelvonásos opera. - 14.40: Az aranyember Jókai Mór regénye folytatásokban. XI. rész. — 16.14: Nőkről - nőknek 16.44: Farkas Ferenc Szüret. - 1715: Liszt művészi pályája. VIII. rész. — 18.00: Így érdemes ... — 18.15: Magnósok figyelem! - 1930: Tűrd be a blúzodat. Hangjáték. — 20.10: Mozart - Beethoven-cikl. — 20.50: Bodnár Éva könyvszemléje. -21.40: Magyar nóták. - 22.25: Mikes Éva énekel. - 23.10: Meditációk. — 23.20: Openrészletek. — II.10: Filmdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Goetz: A makrancos hölgy. Négyfelvonásos opera. — 11.08: Hol vagy te, Széphalom? Irodalmi séta Kazinczy Ferenc kertjében. 11.28: Nagy slágerek - nagy sikerek. 12.08: Kamarazene. 12.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. - 13.00: Népi zene. - 13.15: Kórusművek. - 13.32: Iskolarádió. 14.08: Verbunkosok. - 14.35: Kis Ferenc verseiből. — 14.40: Ilosfalvy Róbert énekel. — 14.55: Orvosi tanácsok. — 15.00: Délutáni frissítő. — 15.38: Négy világhírű előadóművész. — 16.05: Daljátékrészletek. — 16.40: A belpolitikai rovat műsora. - 16.50: Zenekari muzsika. 17.15: Fiatalokról — fiataloknak! - 17.25: Sin Malinkist negyedórája. — 17.40: Hirdetőoszlop - 17.50: Csárdások. — 18.10: Iskolarádió. Zenetörténet: Bécsi klasszikusok. — 19.10: Operarészletek. — 20.30: Sas László táncdalaiból. — 20.40: Diplomaták státus nélkül. — 21.00: Nótacsokor. — 22.00: Schumannhangverseny. TV.: A Magyar Hirdető műsora. — 17.20: Európa országútjain I. Jugoszlávia. — 17.35: Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol. — 18.05: Hírek. — 18.10: Ahol a kövesút végetér. . . — 18.30: A TV Ifjúsági Táncklubja. — 19.15: Hazai tükör. Jegyzet. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV-Híradó. — 19.50: Warrenné mestersége. Nyugatnémet film. (18 éven felülieknek.) — 21.35: Könnyűzenei összeállítás. — 21.50: Látogatás a Kortárs szerkesztőségében. — 22.20: TV-Híradó, 2. kiadás. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Népi zene. — 9.00: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9.10: Kamarazene. — 10.10: Staruss-muzsika fúvósokra. - 10.30: Halak és horgászok. Rádiónovella. — írta: Bogdan Gemera. - 10.55: Slágerről - slágerre.• 12.15: Operarészletek. - 13.03: Vita a korszerű mezőgazdaságról. - 13.18: Operarészletek. - 15.53: Kóruspódium. - 14.03: Az arany ember. Jókai Mór regénye folytatásokban. XII. rész. - 14.23: Saint-Saens: III. — 15.15: Tanyavilág. Holakovszky István műsora. - 17.15: Operabarátoknak. - 17.55: Közvetítés a Vasas-Internacionale BEK mérkőzésől. Közben: Csárdások. — 20.15: Lear király. Irta: Williams Shakespeare. - 23.30: Sosztakovics: I. szimfónia. - 0.10: Sanzonok. PETŐFI RÁDIO: 11.10: Weimar múzsái. Összeállítás. — 12.08: Énekkarok. - 12.18: Az Ifjúsági rádió műsora. 12.38: Muzsikáló fiatalok. - 13.08: Gyermekkórusok. - 13.20: Francia kamaamuzsika. - 14.08: Délutáni frissítő! - 15.00: Csak fiataloknak! - 15.42: Csak fiatalokról. - 15.45: Keringők operákról. - 15.45: Keringők — operákból. - 16.00: Közvetítés a Sporting Braga-Győri ETO KEK mérkőzés n. félidejéről. — 16.51: Szíves kalauz. Részletek Illyés Gyula könyvéből. - 17.00: A jazz kedvelőinek. — 17.07: Énekkarok. - 18.25: A temészettudomány új felfedezései. - 19.35: Közvetítés Hamburgból. - 21.17: Könnyűzene. - 21.50: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? - 2200: Tánczene. - 22.10: Operarészletek. - 22.26: Ránki: Fekete szőlő - párbeszéd népdalokban. TV.: 8.10: Iskola-tv: Élővilág. - 10.25: A hajó születése. Lengyel kisfilm. — 10.40: Henry Salvador énekel. — Francia kisfiam. — 11.10: Iskola-tv. — 11.35: Angyal kalandjai: Luella. Magyarul beszélő angol film (14 éven felülieknek). — 13.35: Iskola-tv. — 17.03: Európa országútjain n. — 17.25: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. — 17.55: Vasas— Internazionale BEK labdarúgómérkőzés. — A szünetben: Hírek. 19.50: Esti mese. — 20.00: TVHíradó. — 20.20: Az ember és a háború. Utórezgések. Magyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek.) — 21.20: Nicole Félix énekel. — 21.45: A világ térképe előtt. — 21.55: Juhász Ferenc: Az éjszaka képei. — 22.10: TV-Híradó, 2. kiadás. DECEMBER 9. PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Szórakoztató zene. — 9.07: Isteni komédia. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Édes anyanyelvünk. — 10.35: Fúvószene. — 11.00: Rádióiskola. — 11.30: Kamarazene. — 12.15: Tánczene. — 13.03: A vásárlók nevében kérem! — 13.08: Chopin: f-moll zongoraverseny. — 13.45: Kóruspódium. — 13.55: Törvénykönyv. — 14.30: A gyermekrádió műsora napköziseknek. — 15.15: Üzenetek. — 15.55: Falusi délután. 17.15: Paganini: h-moll hegedűverseny. — 17.45: Aktuális osztály műsora. — 18.00: Új Zenei Újság. — 18.40: Hozzon egy dalt Budapestre. — 18.45: Magyar nóták. — 19.30: Hippolütosz visszatér. Hangjáték. ----- 20.49: A régi Bécs nagy énekesei. — 22.25: Zenés utazás Moszkvától — Londonig. — 23.18: Kathleen Ferrier énekel. — 0.10: Daljátékrészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Joe bóqsí. Szövegét írta: Baróti Géza ás Garai Tamás. — 11.35: Válaszolunk hallgatóinknak! — 11.50-Musikáló képeslapók. — 12.18 Szécsi Margit versei. — 12.28: Saljapin-zongoraverseny. — 13.13: Sebestén Mihály színházi anekdotáiból. — 13.28: Tánczene. — 14.08: Operettrészletek. — 14.35: Horgászok öt perce. — 14.40: Zenekari muzsika. — 15.05: Mai témák, mai dalok. — 15.15: Miroslav Svandrik két humoreszkje. — 15.25: Lehoczky Éva énekel. — 15.39: Keringők zongorára. 16.05: Népi zene. 16.30: Operanégyesek. 17.00: Tánczene. — 18.05: Budapesti Hírmondó. — 19.00: Hangverseny a stúdióban. — 19.40: A jazz kedvelőinek. — 20.30: Hanglemezgyűjtők húsz perce. — 21.10: Népi zene. — 21.40: Láttuk, hallottuk. .. — 22.00: Szimfonikus hangverseny. TV.: 8.05: Iskola-tv. — 9.25: Az ember és a háború. Utórezgések. Magyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek). — 10.25: Brüsszel hangjegyekben. Zenés, táncos látogatás a belga fővárosban. — 13.35: Iskola-tv. — 19.00: Pedagógusok fóruma. DECEMBER 10. SZOMBAT KOSSUTH RÁDIO. 8.20: Lányok, asszonyok... — 8.40: Zenekari muzsika.— 9.20: Orvosok a mikrofon előtt. — 9.25: Népek zenéjéből. — 10.10: A régi Bécs nagy énekesei. — 11.20: Pegazus szárnyak nélkül. A Fiatalok Stúdiója derűs melléklete. — II. 40: Fúvószene. — 12.15: Operettrészletek. — 13.03: Lapozgatás új könyvekben. — 13.45: Néhány perc tudomány. — 13.50: Hírdetőoszlop. — 14.05: Mi történt a héten a nagyvilágban? — 14.20: Zenekari muzsika. — 15.15: Komjáth György tánczeneműsora. — 16.00: Hétvége... — 17.38: Mascagni: Parasztbecsület. Egyfelvonásos opera. — 19.25: Versek. — 19.30: Nemzetközi táncdalverseny. — 20.40: Vidám percek. — 22.30: A világirodalom humora. Édentől nyugatra. — 23.00: Mindenki kedvéred — 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. — 11.50: Operakórusok. — 12.15: Ők harmincezren az építőiparban. I. rész. — 12.23: Beethoven-művek. — 11.50: Magánvélemény — közügyekről. — 13.00: Fátyol József klarinétozik. — 13.10: Orvosok a mikrofon előtt. — 13.19: Operettrészletek. — 14.09: A magyar dal évszázadai. — 14.30: A felszín alatt. Rádiójáték. — 15.00: Szimfonikus hangverseny. — 15.52: Petőfi verseiből. — 16.52: Az én könyvtáram. — 17.32: Virágénekek. — 19.35: Kovács Dénes hegedűestje. — 21.30: Nyugati gondokról a marxizmusról. — 21.45: Magyar nóták. — 22.15: Riport Hajdú Henrikkel. — 22.29: A jazz kedvelőinek. — 22.45: Hangversenynaptár. TV.: 16.23: Zsebtévé. — 16.55: Nemzetközi mezőazdasági magazin. — 17.15: Hírek. — 17.20: Remekművek a bécsi Albertinából. Kisfilm. — 17.35: Ifjúsági filmklub. — 18.35: A TV jelenti. Aktuális riportműsor. — 19.20- Esti mese. — 19.30: TV-Híradó. — 19.50: Képzőbűvészet. Rodolfó bűvésziskolája. — 20.00: Princ, a katona. Eger ostroma. TV-film III. rész. (14 éven felülieknek.) — 20.30: Gyárfás Miklósi Egérút. Színmű 2 részben. — 22.35: TVHíradó, 2. kiadás. DECEMBER 11. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. — 8.55: Édes anyanyelvünk. — 9.00: A halhatatlanság-próba. Rádiókomédia, írta: Agárdi Péter. — 10.00: A művelődéspolitikai rovat vendége. — 10.15: Vasárnapi koktél. — 12.10: Népi zene. — 12.50: Jegyzet. — 13.00: Művészlemezek. — 13.55: A zongoraszólót a szerző játssza. — 14.10: Pillantás a nagyvilágba. — 14.31: Varázskeringő. — 15.08: Filharmonikus zene. — 15.57: Családi körben. — 17.05: Népdalcsokor. — 17.40: Legkedvesebb verseim. — 17.55: Új operafelvételeinkből. — 18.15: Novemberben hallották először. Tánczene. — 19.10: Zenekari muzsika. — 19.50: Tizenkét megye vetélkedője. Döntő. — 22.15: Két vonósnégyes. — 23.13: Ambrus Tibor jegyzete. — 23.23: Népi zene. — 0.10: Nyina Pantyelejeva énekel. PETŐFI RÁDIÓ: 7.50: A római katolikus egyház félórája. — 8.00: Helmuth Walcha orgonái. — 8.16: Gazdaszemmel. . . — 8.31: Miska bácsi lemezesládája. — 9.00: Házavatás. Népdaljáték. — 9.30: Operakalauz. — 10.30: Közvetítés a Ferencváros — Bp. Vörös Meteor jégkorong rangadóról. — 11.00: Szimfonikus zene. — 12.30: Író a függöny mögött. — 12.45: Könnyűzene. — 13.01: A hét királyfi, Balázs Béla meséje. — 14.03: Táskarádió. — 15.03: Ez is, az is. 120 percben. — 17.15: Találja ki, hol járunk? — 17.30: Hangverseny a faltörő megfejtőinek. — 18.30: Nagy idők, nagy emberek. A betű mestere. Rádiójáték Misztóthfalusi Kiss Miklósról. — 19.15: Mit hallunk a jövő héten? — 20.10: Szimfonikus zene. — 21.44: A művelődéspolitikai rovat. — 21.59: Tánczene. TV.: 8.40: Iskola-tv. — 9.25: Hétmérföldes kamera. — 9.40: Monte Cristo grófja. Magyarul beszélő angol filmsorozat IV. rész. — 10.30: Vonós hangszerek. — A szünetben, 10 perc alatt a világ körül. Lengyel rajzfilm. — 13.53: Gusztáv beleszól. Magyar rajzfilm. — 14.00: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. — 14.25: A Magyar Hirdető műsora. — 14.40: NDK—Magyarország nemzetköz férfi kézilabdamérkőzés közvetítése Berlinből. — 15.50: Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. — 16.15: Képzőbűvészet. .. Rodolfo bűvésziskolája. — 16.25: A TV könyvesboltja. — 17.25: Nótaszó. — 17.50: Mai vendégünk: Bondor József, építésügyi miniszterhelyettes. — 18.10: Fejezetek a fizika történetéből. — 18.40: Rutinbemutató. Praktikus téli öltözködés. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV-Híradó. Sporthírek. 19.50: Tiszán innen, Dunán túl... A Magyar Rádió által rendezett megyei vetélkedő döntője. — 22.00: Az érem harmadik oldala. - 22.10: TV-Híradó. 2. kiadás. — 22.30: Jó éjszakát felnőttek! Gusztáv jobban tudja. Magyar rajzfilm. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát tartja.) Szeretnénk előbbre lépni Asztaliteniszezőnk osztályozója A kézilabda, kosárlabda, sakk, röplabda és teke osztályzók után rövidesen egy újabb sportágban, az asztaliteniszben is megkezdődnek az osztályozó mérkőzések az NB I-be jutásért. Nógrád megye színeit az SBTC képviseli. A tarjáni bányász csapat a megyei bajnokságot kitűnő formában, veretlenül nyerte. A mezőnyben nem akadt legyőzője. Tizennyolc mérkőzésen győzött, harminchat pontot szereztek, és a szettaránya is kitűnő (328:32). Ezekben a napokban nagy az izgalom a tarjáni szakosztálynál. Skuta Gusztáv edző és játékosai arról tárgyalnak, vajon sikerül-e ebben az évben előbbre lépni} Skuta Gusztáv ezt mondja: — Az új gimnázium tornatermében hetenként három edzéssel, kedden, szerdán és pénteken készülünk az osztályzóra. Tavaly nem volt szerencsénk. Azóta jól összekovácsolódott az együttes, és ebben az évben is a már megszokott összeállításban (Kövendi I., Kövendi II., Baráth, Kaszás, Lantos, Andrási) vesszük fel a küzdelmet. Hogy tavaly nem sikerült az NB I., ebben közrejátszott, hogy később kezdtük el a felkészülést. Az idén már októbertől dolgozunk. Szeretnénk két csapatmérkőzést játszani az osztályzóig. Vasárnap Gödöllőn játszunk, az osztályzó előtti héten pedig Salgótarjánban az NB II-es SKSE-vel. Jó formaidőzítést biztosít, hogy december 11-én az országos II-osztályú egyéni bajnokságon két versenyzőnk, Kövendi II. és Baráth is indul. A fiúk bizakodnak készülnek és remélem, hogy ebben az évben sikerül az NB II-be jutni. Az osztályzó sorsolása december 12-én délután 4 órakor lesz Budapesten az országos szövetség székházába. Hogy mennyire segít Fortuna (mert kétségtelen, hogy fl is közrejátszik) az ekkor dől el. A tavalyi évtől eltérően, az idén nem dupla fordulóval játsszák a mérkőzéseket. Három nap helyett, két nap alatt dől el a továbbjutás sorsa. December 17-én délelőtt lépnek asztalhoz az SBTC játékosai, s a küzdelem december 18-án délután ér véget, Sz. I» A Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat építészmérnököt vagy építésztechnikust keres felvételre. Bérezés a végzettségtől és gyakorlati időtől függően. Jelentkezés Salgótarján, Kossuth Lajos út 4. sz. alatt. BM Budapesti Betonárugyár B.pest, XXI. Rákóczi F. u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel felvesz lakatos, villanyszerelő vízvezetékszerelő szakmunkásokat, valamint láng és ív hegesztő vizsgával rendelkező hegesztőket, mozaiklap és betonelemgyártó munkára férfi segédmunkásokat, azonkívül por, ásókat és éjjeli őröket. Munkásszállást és napi egykeri melegétkezést térítés ellenében biztosítunk. Felvételhez munkakönyv. Műi-lap és tanácsi igazolás szükséges. Felvételre jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál.