Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-10 / 214. szám

1967. szeptember TS., vas’Smag Vasárnapi levél Őssi dolgainkról A természet váltakozó fordulásain túl, — vagy ép­pen azokkal szoros szinkronban — minden évszaknak megvannak a maga emberi vonatkozásai is. Az ősznek legjellemzőbben talán az, hogy megnyílnak az iskolák, kitárják kapuikat a művelődési-kulturális intézmé­nyek. Bármennyire forszírozzuk is immár huzamosabb ideje az egész esztendőt betöltő népművelési munkát, kulturális tevékenységet, az az igazság, hogy vajmi ke­vés látatja van az ösztönzésnek. Az év a gyakorlat­ban változatlanul évadokba zárul, s ez szubjektív és objektív közrejátszókkal indokolható. Nyári időben majd minden helyütt meglassul, vagy egészen leáll a népművelési tevékenység, hisz az iskolák befejezték a tanítást, a pedagógusok pihenni mennek, tehát a mű­velődési otthonokban felelős és hozzáértő gazda nél­kül marad az ügy. A színházak kapuzárásával, a hangversenyirodák nyári szünetével elapadnak a kul­turális, művészeti rendezvények forrásai is. Az ősz a szezonkezdés időszaka mindezekben. Meg­nyílnak az iskolák, megjelennek hirdető falainkon a tanfolyamokra, ismeretterjesztő rendezvényekre, szín­házi estekre, koncertekre, tárlatokra invitáló plaká­tok. Ha másból nem, csupán ezekből, csalhatatlanul megállapíthatjuk: közeleg, sőt beköszöntött az ősz. Melankolikus évadnak tartjuk, pedig alig akad még egy eseménydúsabb, mozgalmasabb időszaka az esz­tendőnek. Szinte mindenkit megmozgat, feladatokra szólít, korra, nemre és „rangra”, — tehát: munkára, beosztásra tekintet nélkül. Ha úgy tetszik: az óvodá­tól, az általános iskolától, az egyetemekig, főiskolákig, — és még tovább; ezreit és ezreit azoknak, akik mun­kájuk mellett vállalják, hogy esti iskolákon, tanfolya­mokon szélesítik, tágítják általános, szakmai, politikai horizontjukat. Csupán Nógrádban több tízezer általános és közép­­iskolás diák kezdte meg a tanulást és több ezer a száma azoknak az üzemi dolgozóknak, falusi emberek­nek, termelőszövetkezeti parasztoknak, akik deresedő fejjel ezekben a hetekben megint iskolapadba ülnek, felfrissíteni, s újakkal kiegészíteni a rég szerzett is­mereteket. Van mit tanulni és pótolni bőséggel. Talán ötszáz éve nem lépett annyit előre a világ, mint legutóbbi két évtizedünkben. A tudomány, a technika korábbi ismereteinkkel felfoghatatlan csodái születnek körü­löttünk nap-nap után, s eligazodni rajtuk, közöttük, a műveltség eddigi fogalmaival lehetetlen vállalkozás. Új normákkal mérjük az ember általános műveltségét, szakmai tudását egyaránt, s aki ezeknek nem felel meg, műveletlen hírébe keveredik, és munkája betöl­tésére, ellátására hovatovább a legtöbb poszton alkal­matlan lesz. De éppígy elhanyagolhatatlan már az ember vi­lágnézeti, politikai tájékozottságának biztonsága is. A szocializmus építésének forradalmi lelkesedéssel táp­lált, ösztönösségtől vezérelt szakasza múltidejű ered­mény. Mai és holnapi céljaink a tudományos­ tudatos­ság jegyében fogannak és születnek, s az alapozó, ki­vitelező feladatok minden téren felkészültséget, szak­értelmet kívánnak. Különösen időszerű követetelmény ez minden terén és posztján életünknek ma, amikor gazdasági életünk reformálására készülünk. A reform széles területének, összefüggéseinek, bonyolult hatá­sainak világos és átfogó betekintése nélkül nem vál­hat eredményessé,­­ egész szocialista közösségünk ja­vát szolgáló sikerré a nagy vállalkozás. Ezért van kü­lönös jelentősége és fontossága az induló oktatási-nép­művelési időszaknak, fokozott felelőssége és feladata a pedagógusoknak, a népművelőknek. Az iskolák, tan­folyamok mellett a széles területű, politikai, tudo­mányos, szakmai ismeretszolgáltatásoknak talán so­ha nem volt olyan becsük, mint napjainkban. Az új feladatokhoz kívánt tudást megszerezni, birtokba ven­ni, vezetőknek és vezetetteknek egyformán elsőrendű érdek és kötelesség, önmaguk s a társadalom iránt egyaránt. Eddig sem volt, most különösen nem közömbös az sem, hogyan szolgálja, segíti mindezeket az őszi évad­dal újrabontakozó kulturális-művészeti élet? De az új gazdasági mechanizmussal a korábbinál jóval hang­súlyosabban érvényre jutó „kereslet-kínálat”, a „piac” elvének, ésszerű szükségességének a kulturális-művé­szeti szolgáltatás továbbra sem válhat kiszolgáltatott áldozatává és függvényévé. A szocialista céljainkat előbbre vivő művészeti alkotásnak, produktumnak ezután is, sőt még inkább, anyagi vonatkozásban is el­sőbbségi, kedvezményes joga van a szórakoztató ter­mékekkel szemben legszélesebb tömegeinkhez. A lé­nyeg viszont itt is az, hogy éljünk a kínálkozó kedvez­ménnyel; váljunk az igények nemesebb, emeltebb szintjén a művészetek, a színház, a zene barátaivá. A szocialista világunkat tükröző művészet értékei nem lehetnek közömbösek számunkra, a szocialista típusú ember ezek ismeretében, eszmeiségformáló hatásában érhet mind tartalmasabbá és teljesebb arculatúvá. Szocialista oktatási rendszerünk nem csupán az is­kola. A fogalomban azt is értelmeznünk kell, ami az iskolatermeken kívül, művelődési otthonainkban, szín­ház- és hangversenytermeinkben, kiállító helyisége­inkben történik. A széles értelmezésű oktatás és tanu­lás nemcsak környezetismeret, nyelvtan, földrajz, vagy matematika, de éppúgy az a társadalom-, vagy termé­szettudományos ismeretterjesztő est is, a film, a szín­ház is, vagy a hangverseny és a képzőművészeti tárlat. Ha jól használjuk eszközeit, megfelelően élünk velük. Utcáinkon, hirdető falainkon nap-nap után szaporo­dó, változatos lehetőségei kínálkoznak a tanulásnak, művelődésnek. A tanulás, a művelődés korunk elsőrendű követel­ményévé nőtt. Barna Tibor wögsxö ülvén fekete az ördög? Túlzsúfolódott egy iskola, amelyet most adtak át Salgó­tarjánban. Miért? Ferencz Imre, a Salgótarjá­ni városi Tanács VB műve­lődésügyi osztályának vezető­je: — A tanévzáró igazgatói ér­tekezleten minden igazgatótól beszedtük a várható létszám­alakulást, ennek alapján álla­pítottuk meg a körzethatáro­kat, s hogy a Csizmadia úti iskolából két osztályt átho­zunk az új intézménybe, s a Rákóczi út megyei tanács fe­lőli oldalát is ide csatoljuk a Rákóczi úti iskola tehermen­tesítésére. — Ez körülbelül mennyi gyerek? — Körülbelül 30. Itt volt bizonyos tévedés. A Rákóczi úti iskola ugyanis nem közöl­te, hogy náluk a létszám mi­nimálisra csökken. — Miért? — Minden iskolának érde­ke, hogy ne legyen zsúfolt osztályainak tanulólétszáma. — A másik, ami befolyásolt bennünket —, hogy a 13-as jelű épületet a Május 1. úti is­kolához akarták körzetesíteni, ami ellen a szülők tiltakoztak, s közben belépett a 15-ös épü­let, ahonnan például három tanulócsoportot kitevő gyer­meket kapott az iskola. Ezek következtében növekedett a tanulólétszám, azonban a bel­város többi iskolájánál nem zsúfoltabb. Mivel a Rákóczi úti iskolában volt 26-o6 osz­tálylétszám is, az új intéz­ményben viszont több osztály létszáma jóval túlfutott az ötvenen, mintegy 20 gyereket vissza kellett küldenünk a Rá­kóczi-, a Csizmadia- valamint a Bartók Béla úti iskolába, ahova eddig is jártak. Termé­szetesen, ezek szülei tiltakoz­nak, s nem akarnak belenyu­godni a helyzetbe. — Mi a jelenlegi helyzet? — Megoldott A tanulócso­portok létszáma 30 és 42 kö­zött van, több mozgásra nem kerül sor. Ezzel a létszámmal távlatilag is számolunk. Vol­na viszont egy megjegyzésem: az a szülő, aki egy évvel ez­előtt minden érvet felhozott azért, hogy gyermekének ne kelljen a mostoha körülmé­nyek között működő iskolába járnia, amelynek körzetéhez tartozott most mindent meg­mozgat, hogy ne kelljen a gyereket, mondjuk, a Rákóczi útra vinni.­­ És ha ez a szülő társa­dalmi munkát végzett az új iskola építésénél ? — Kényszerhelyzetbe kerül­tünk, 4—5 gyereket szükséges volt elküldenünk. — Nem lehetett volna mindezt előre látni­? Pontosan előre látni ebben a körzetben nem lehetett. Gordos János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának munkatársa: — Érthetetlennek tartom, miért zsúfolódott túl az isko­la. Körübelül egy éve a váro­si pártbizottság is tárgyalta az intézmény benépesítését. Ak­kor az az elképzelés alakult ki, hogy az új iskolát tegyük a város pedagógusainak szak­mai, pedagógiai, ideológiai to­vábbképző helyévé, s ennek megfelelően alakítsuk a tanu­lólétszámot. Erről a városi művelődési osztály is tudott. Azok a szülők, akik odavit­ték a gyermeküket, nem fe­lelősek azért, hogy odavitték. A művelődésügyi osztály „el­felejtett” számolni. Pedig többször figyelmeztettük őket, hogy túlzsúfoltság lesz, s ezt az iskolaigazgató is jelezte, ön­magában helyes törekvés, hogy a város valamennyi is­kolájának gondján enyhít­sünk, de ilyen áron nem lett volna szabad ezt megtenni. Buttyán Sándor, a Lovász József úti általános iskola igazgatója: — A túlzsúfoltság tényleg fennáll. Mire az iskola elké­szült, benépesedett a környék, s már kinőttük a körzetet Az I. és a II. osztályokban ala­kultak ki 50-en felüli létszá­mok. Tanterem- és nevelő­­hiány miatt, csak az első osz­tályokat tudtuk megbontani, a II. osztályokat csak úgy, hogy 17 gyereket el kellett külde­nünk, mind a 17 szülővel be­széltünk is ennek szükséges­ségéről. Több „mozgás” nem lesz. 22 tanulócsoportunk van, 3—3 csoportnak délutáni ok­tatás is lesz. Hat napközis csoportunk vam, 278 gyerek, reggel 3/1 8-kor jöhetnek be. — Addig kint ténferegnek az utcán. Nem lehetne előbb beengedni őket? — Ha legalább 10 szülő hi­vatalosan kéri, hogy egy órá­val előbb fogadjuk őket, ak­kor igen. Eddig még csak négy szülő kérte ezt — Pedagógiai szempontból milyennek látja az iskola helyzetét? — Nem a legjobbnak ter­mészetesen, de ezt a létszám­alakulását nem lehetett előre látni. Az oktató-nevelő munka alapvető feltételei adottak. — Hallottuk, az első napok­ban néhány nevelő­­ kiborult. — Az első napok mindig zűrösek. Ketten sírtak, de már megnyugodtak. — El lehetett volna ezt ke­rülni? — Nem hiszem. Molnár Pál, a Nógrád me­gyei Tanács VB művelődés­ügyi osztályának vezetője: — Megvallom őszintén, nemigen tudtunk foglalkoz­ni ezzel az iskolával, elsősor­ban a megye középiskolai gondjaival voltunk elfoglal­va. Óriási társadalmi nyo­más nehezedett a városi mű­velődésügyi osztályra. Hiba, hogy nem segítettünk nekik megfelelően. Ők abban követ­ték el a hibát, hogy nem kér­ték sem a mi, sem a párt- és a társadalmi szervek segít­ségét, akik esetleg most osz­­tozhatnának a gondban. „Kí­vülről” bírálni ugyanis való­ban könnyebb. * Íme, néhány vélemény, amelyekből kiderül, hiba tör­tént a beiskolázásnál, s azt elsősorban a városi művelő­désügyi osztály követte el. A felelősség azonban valóban, nem csupán egy osztályt ter­hel, az is hibázott, aki elmu­lasztotta az ellenőrzést, vagy segítsége csupán néhány fi­gyelmeztető szóban nyilvá­nult meg. A hibáról, beszélni, úgy látszik, „társadalmi” ügy lett Salgótarjánban. Azelőtt kellett volna inkább foglal­kozni a dologgal, mielőtt hiba történt. A kedélyek, persze, most már lassan elülnek, nekünk sem célunk ismét bolygatni őket. Néhány tanulság azon­ban kínálkozik a jövőre vo­natkozóan. Köztudott, hogy Salgótar­jánban a tanulólétszám és a tanteremszám nem áll egy­mással arányban. Kevesebb a hely, mint a gyerek. Ha nem a Lovász József útiban, akkor más iskolában csapódik ki a „felesleg”, s a délutáni „mű­szak.” A belváros létszám­gondjain majd csak az Arany János utcai iskola segít, 1970 táján. A gondokon azonban addig is lehet enyhíteni. Úgy azon­ban semmiképpen, ahogy a Rákóczi úti iskola teszi, el­hallgatva az igazi létszámot, s „tartalékolva” a „levegőt”. A város valamennyi iskolá­jának egyaránt „be kell vet­ni tartalékait” a jövő évek­ben, senki sem helyezheti ké­nyelembe magát a másik ro­vására. A Lovász József úti iskola körzete valóban a legnépesebb, a legnagyobb. Most már azon­ban nem lenne helyes, ha a tanulólétszám újabb mozga­tásával próbálnák megszüntet­ni a délutáni „műszakot”. Ez ugyanis mintegy 200 gyereket érintene, s ezek más iskolák­ba történő elosztása feltétle­nül az oktató-nevelő munka rovására menne. (Mellesleg: ők valamennyien a körzethez tartoznak, csakúgy, mint az elküldött 17 gyerek. Utóbbi esetben, persze, most már va­lóban apellálnunk kell a szü­lők belátására.) A Lovász József úti isko­lában a jövő tanévben külö­nösen az első osztályosok fel­vételénél lehetne gondosab­ban eljárni, illetve úgy ala­kítani a felvételt, hogy a je­lenlegi szoros helyzetet ne nehezítsék. Csupán néhány dolgot em­lítettünk. Mint ahogyan a vá­rosban terjengő különböző „rémhírekkel” sem foglalkoz­hatunk. Pedig azok is van­nak! Volt, aki már a város­ban össze-vissza csatangoló, vándorló gyerekekről beszélt, akiket nem fogad be senki. S még sorolhatnánk. Az 1967/68-as tanév azon­ban most már zökkenőmente­sen folyik. Ne zavarjuk meg újabb híresztelésekkel. Inkább a tanulság levonásával fog­lalkozzon ki-ki a maga hatás­körében és környezetében. Hiszen az ördög ezúttal való­ban nem olyan fekete, mint amilyenre többen festik. Per­sze, jobb lett volna, ha er­ről az „ördögről” egyáltalán nem is kellett volna beszélni Tóth Elemér Aki napjainkban arra vál­lalkozik, hogy a megyei könyvtárba megy, arról bát­ran elmondhatjuk, hogy szen­vedélyes könyvbarát. A kö­rülkerített, árkos-buckás té­ren keresztülvergődni keser­ves művelet. Rendezik a te­repet, formálják végső arcu­latát, ezért körülményes meg­közelíteni mindent, ami a mű­velődési ház falai között szé­kel. Szóval, akivel ez idő szerint a könyvtár látogatói között találkozhatunk, vagy az iro­dalom szerelmesei vagy diá­kok. A kettő ugyan nem zár­ja ki egymást, de a diák, „foglalkozásával” járón is megsokasodott most a látoga­tók sorában. Megkezdődött a tanulmányi év s ez érezhetően megnövel­te a kölcsönző forgalmát. Csizmadia Sándornéval, a részleg vezetőjével beszélge­tünk erről. A tanévkezdet óta naponta átlagban 200 kötettel adunk ki többet, mint előzőleg. A napi forgalmunk átlagosan hétszáz könyv. Ez a növeke­dés a diákolvasók megjele­nésének eredménye. Velük most már háromezer beirat­kozott tagja van a könyvtár­nak s eddig mintegy 64 ezer kötetet kölcsönöztünk az esz­tendőben. — Milyen az iskolák és a könyvtár kapcsolata? — Általában jó és eredmé­nyes, hasznos. Különösen ör­vendetes az MTH iskolával, már évek óta. A kapcsolat minősége egyébként többnyi­re a szaknevelőtől függ. Az iparitanuló-intézet magyar szakos tanára például csopor­tosan hozza a könyvtárba nö­vendékeit, rendszeresen tájé­koztat bennünket az intézet igényeiről, szükségleteiről s mi messzemenően igyekszünk eleget tenni azoknak. De több iskolával hasonló eredményes az együttműködésünk. Éppen most várunk csoportos láto­gatásokat a gimnáziumból, az első és másodéveseket hozzák el tanáraik, ismerkedni a könyvtár életével, munkájá­val, a rendelkezésükre álló anyaggal. — Mik a diákolvasók köré­ben legkeresettebb művek? — Jelenleg a kötelező ol­vasmányok. Például, hogy a múlt heti tapasztalatból em­lítsek: a görög drámák... a Noszty-fiú esete ... Mikszáth regényéből ötven kötettel rendelkezünk, de polcainkon jelenleg egyetlen példány sem található. A szemfüle­sebbek idejében elvitték. A megnövekedett igény be­töltésének lehetőségéről is szó esik. — A kölcsönzési időt — mondja — szigorúbban ves­­­szük, mint eddig. Egy-egy ol­vasmányra — annak érde­kében, hogy minél több kézbe juthasson el a mű — három hétnek elégnek kell lennie. A keresletet csak így láthatjuk el, pedig nem egy műből fél­száz példány is található ná­lunk. A kötelező irodalomból polcsorok vannak a raktár­ban, mégis, a nagy „hajtás” idején „hiánycikkek” lesznek a klasszikusok. Az okos elő­relátást javasoljuk tehát a diákoknak, hogy már most lássanak hozzá az anyag ol­vasásához, ne halogassák vég­ső pillanatig. Ugyanez vonat­kozik a javasolt irodalomra is. Ebben a tekintetben külön kérjük az iskolákat, adják meg igényüket, hogy a jelzett műveket megfelelő számban beszerezhessük. Minden ilyen igénynek szívesen eleget te­szünk, megvan rá a lehető­ségünk, ha idejében szólnak. — A kölcsönzés mellett fel­hívnánk a figyelmet a könyv­tár olvasótermi szolgálatára, ahol zavartalan környezetben foglalkozhatnak a kívánt mű­vekkel látogatóink. Sajnos, eddig meglehetős kevesen ve­szik igénybe az olvasótermet. Salgótarjánban mintegy két­ezer a könyvtárban megfor­duló tanulók száma. Ha vala­mennyi szükségletét teljesí­teni akarjuk, a kölcsönzés mellett a továbbiakban az ol­vasóterem szolgálatára is rá kell szoktatnunk őket. Min­denesetre a legmesszebbme­­nően mindent megteszünk, hogy diákolvasóink tanulmá­nyi feltételeit a magunk ré­széről zavartalanná tegyük. Ehhez a törekvéshez azonban az iskolák és a könyvtár har­monikus együttműködése, s nem utolsó sorban a kölcsön­zési rend fegyelme szükséges. Egyébként minden új diák­ ol­vasót szeretettel köszöntünk és szívesen hívunk, várunk gazdag választékú könyvtá­runkba. b. t

Next