Nógrád, 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NOGRAD A­Z MSZMP NOGRAD MECIY­EI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAHÁCS LAPJA XXVII. ÉVF., 227. SZÁM ARA: 1 FORINT 1971. SZEPTEMBER 26., VASÁRNAP Szövetkezeteink holnapja kimondva, még inkább hall­gatólagosan, mindmáig élt a közvéleményben a gondolat, amely azt súgta: a szövetke­zet talán mégsem­­ végleges, állandó társadalmi-gazdasági alakulat, inkább amolyan át­meneti képződmény, ma elis­merik, de holnap esetleg már más szelek fújnak. Ezt az elvi tisztázatlanságot azonban még mindig inkább elviselték az érdekeltek — végre is valószí­nűleg messze még az a „hol­nap”, s addig is élni kell —, mint azt a másikat, amely már gyakorlati következmé­nyekkel­­­ olykor kellemetlen­ségekkel is járt. Ez pedig azt sugallta, hogy a szövetkezetek „csupán” szövetkezetek, nem állnak az állami vállalatok szintjén, szóval nem egyen­rangúak azokkal. Nem állítjuk, hogy a gazda­ságirányítási reform érvénye­sülése, a termelőszövetkeze­tekről alkotott újabb jogsza­bályok és intézkedések hatály­ba lépése óta különösen sok bajt, vagy zavart okozott vol­na ez a bizonytalanság. Miu­tán azonban nálunk ma min­den harmadik munkcavállaló szövetkezetekben tevékenyke­dik, en­nyi félreértés sem en­gedhető meg. Mindezt a minap elfogadott egységes szövetkezeti törvény méltatása kedvéért említjük, amely félreérthetetlenül ki­nyilvánítja, hogy a szövetke­zetek nem átmeneti alakula­tok, hanem végig kísérik a szocializmus építésének hos­­­szú folyamatát és tulajdonfor­májuk, gazdasági tevékenysé­gük megítélésében teljesen egyenrangúak az állami válla­latokkal. Az ülésszak előtt volt olyan vélemény, hogy a mezőgazda­­sági termelőszövetkezetek tag­ságát nem érdekli különöseb­ben az új, egységes szabályo­zás, mert az elsősorban a ktsz-ek ügye. Nos, a szövetke­zeti törvényjavaslat parla­­m­­enti vitájában nyolc tsz-el­­nök képviselő szólalt fel — és mondott lényegbe vágó dol­gokat —, nagyon is a szövet­kezeti parasztság ügyének te­kintve a jogszabályt. Mindez végül is egészen természetes. A szövetkezetek tagjai és al­­kalm­azottai — mindenfajta szövetkezetei — érthetően na­gyon is érdeklődnek önön tár­sadalmi­­ jogállásuk” iránt és miután igen számosak­ van­nak, ez az érdeklődés országos fontosságú. De nem kevésbé országos jellegű a figyelem, amely a szövetkezeteket, mint termelő, szolgáltató, valamint fogyasztói alakulatokat veszi célba. Az igazságügy-miniszter pontos adatokkal érzékeltette, mekkora hányadért felelősek egyik vagy másik területen. Ilyen értelemben tehát a szö­vetkezetek ügyében a lakos­ságnak úgyszólván minden ré­tege érdekelt. Végül — hogy ne csupán ezt a jó­indulatai figyelmet említsük —, szólnunk kell az ellenérzésről is, amely soka­kat a szövetkezetekkel szem­ben eltölt, egészen különböző okokból. Egyesek a munkások lelkiismeretlen csábítását ve­tik szemükre, mások bizonyos ügyeskedéseket, visszaélése­ket, megint mások az ellátás, a szolgáltatások hiányosságait kizárólag nekik róják föl. Mindez nem teljesen alapta­lan, de mint általánosítás, megengedhetetlen. Nem állítjuk, hogy a tör­vény egyik napról a másikra új helyzetet teremt, ám a kártékony kinövések nyesege­­téséhez is jó alapot ad. A szö­vetkezetek — mindenfajta szö­vetkezet — fontossága növek­szik, és ennek megfelelően nő a várakozás velük szemben. A törvény nagy erőforrás ah­hoz, hogy a szövetkezetek a jövőben még inkább megfe­leljenek a várakozásnak. Budapestre érkezett Leonyid Brezsnyev A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szombaton délben rövid baráti látogatásra Buda­pestre érkezett Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának főtitkára és kísérete. Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának tit­kára, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP Központi Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője és Nyikolaj Rogyiomov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, külügy­miniszter-helyettes. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Biszku Béla és Komócsin Zoltán, a Politikai Bizott­ság tagjai, a Központi Bizottság titkárai, Benkei András, a KB tagja, belügyminiszter, dr. Csanádi György, közlekedés- és postaügyi miniszter, Pója Frigyes, a KB tagja, a külügy­miniszter első helyettese, Gyenes András, a KEB tagja, a KB külügyi osztályának vezetője és Marjai József, külügymi­niszter-helyettes fogadta. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Leonyid Brezsnyev Jugoszláviában tett látoga­tása után érkezett hazánkba. (MTI) - - - Gazdag program a fegyeres erők napján Szeptember 29-én hazánk tára elhelyezik a kegyelet v­­­minden táján fegyveres ala­ rágait a KISZ-szervezetek kutatóink harcosaira gondol képviselői is. A megyeszékhe­­lynk. Őket köszöntjük és ün­­lyen hétfőn rendezik meg a nepeljük: a néphadsereg ka­ diák mesterlövők megyei haj­tanait, a határőröket, a rend­­nokságot, őröket, a munkasoröket. Szép­­ rétsági járás fiataljai en­­hagyomány ez megyénkben is. nak, az ünnepnek a jegyében Az idei fegyveres erők nap- rendezik meg a Kongresszusi jó tiszteletére elsősorban az Kupa járási döntőjét. A sal­­ifjúság, a KISZ-es fiatalok gótarjáni járásban kedden a készültek lelkesen. Gazdag na­gybátonyi gimnáziumiban programot állítottak össze. Az rendeznek honvédelmi napot, ez évi program kiemelkedő szerdán a kisterenyei gimná­­eseménye a megyeszékhelyen ziumban szerveztek a többi szervezett honvédelmi hónap között fegyvertechnik­ai bemu­­nkát, kiállítás, tatár, ugyanitt csapatzászló­eseménysorozata ünnepséget is az úttörőcsapat 29-én ér véget, tok részére. A pásztói járásban kedden Palotáson rendeznek ünnepsé­es haditechnikai melynek szeptember De a járásokban és számos községben is már több meny zajlott le a fegyveres ünnepség‘''‘után‘meg­erek napja keretében. Balas- koszorúzzák a nemrég elhunyt fagyarmaton a honvédelmi na­pok keretében lakatanyaláto­­gatásra, határőr-csa­patzászló megtekintésére, a határőr fia­talokkal való találkozásra ke­­veznek"­rült sor. A városi Ifjú Gárda szakasz az elmúlt napokban Gubis Ferenc sír­munkásőr, jár. Szerdán Pásztón, az I. számú iskola úttörőcsapatai csapatzászló-ünnepséget ren- Koszorúzási ünnep­ségre is sor kerül a járási székhelyen. Tegnap és ma az ünnepélyes egységgyűlési tar­ ifjúgárdisták részére kong­resszusi tábort szerveztek a­zort, amelyre meghívták a fegyveres testületek képvise­lőit, a Magyar Honvédelmi Szövetség vezetőit. Lövészver­nagymezői turistaházban. A szécsényi járásban szec­seny, honvédelmi­ vetélkedő és dán a határőrség, a fegyveres filmvetítés szerepel a gazdag erők tagjait köszöntik a járás programban. Szeptember 29- én a balassagyarmati Ipari Szakmunkásképző Intézet fia­taljai egész napos programot bonyolítanak le Drégelyp­alán­­kon. Gazdag a program a megye­­székhelyen é járásban is: kedden este öt órakor kerül sor a Tanácsköztársasági em­lékmű koszorúzására, ahol a fiataljai. A fegyveres erők napja egyik kiemelkedő eseményére kerül sor ma délelőtt Zagyva­rónán. A községben Szalvai Mihály emlékművét , avatják fel, ahol Havas Péter, a me­­a salgótarjáni g?« pártbizottság titkára Salgótarjánban mond ünnepi beszédet Szerdán délután két órakor Karancsberényben nyitják meg a Nógrádi Sándor-emlék­fegyveres testületek koszorús múzeumot ünnepélyes keretek mellett az emlékmű talapza­ között. SZEPTEMBERI BÁRÁNYOK A kazári Zöld Mező Termelőszövetkezet mátraszelei juhászatában megkezdődött a bá­­­rányozás Koppány György felvétele Ötszáztizennyolc millió az idén • Új termékek a tűzhelygyárban • Eltűnnek a termékhegyek Három hónap van már csak termelési főosztályvezető öt- hónapjában véglegesen és hátra a negyedik ötéves terv mondatta, ennek időarányai visszavonhatatlanul eltűnnek első évéből. Ez az időszak, részét az év első nyolc hó- a gyárudvarról ezek a ter­amikor további négy év napjában maradéktalanul ter­­mékhegyek­ eredményeit készítik elő és tesítették. E hónapban azon- » alapozzák meg megyénk ipari­ban egy új termék gyártását . . vf Pr.1 üzemei. Éppen ezért van kit- kezdték meg és az átállás­i y areas m­­ai Ionosén nagy jelentősége an- valamelyes lemaradást okoz­nak, hogyan sikerül teljesíteni zot. A rendelkezésre álló idei terveiket. A jó kezdet adatok azt mutatják, hogy elősegítheti az újabb fejlődést, amiatt a harmadik negyed­­kéve hozzájárulhat a termelékeny­ évet előrelátható­an „hiány­ ezésre, amennyi kelle­ség és a hatékonyság állandó­­yal” zárják, de az átmeneti javulásához, a termelés nő­ lemaradást az év végéig nö­­veléséhez.­ Hogyan áll pilla­­tolni tudják, natnyilag az idei termelé­ A gyár nagyobb tételben két országba exportál gyártaná- kályha gyártása, amely akár nyárbó. A Német Demokrata- háromszáz köbméter belső te- Hngyan alakult az export és kis Köztársaságba a harma­ rű iskolád tantermek, na­­a h­ol­földi értékesítés? Milye­­dik negyedévben hétezer gáz- gyobb helyiek fűtésére is csak a harmadik tűzhelyet szállított az üzem alkalmas. Ebből hatszázat, az negyedévre? A hagyományos tűzhelyek főleg öntödei problémák okoznak gondot. Létszámhiány van az öntödé­ben, a termeléshez többnyire kevesebb öntvény áll rendel­­őre, mi nő. Ennek ellenére a hazai igények minél jobb kielégíté­se érdekében e hónapban megkezdődött egy új, Record • típusú fa- és széntüzelésű si tervek teljesítésével a LAMPART Zománcipari Mű­vek Salgótarjáni Gyáregysége? Hogyan alakult az export és a belföldi értékesítés? Milyen tűzh l­t szállított­a, a határidőre és a kívánt minő­ egész évre megrendelt meny­ségben. Az új termékből, a nyiséget leszállítja a kereske- A jelenleg érvényben levő Boecher-olajkályhákból a delemnek október közepéig a tervelőírások ötszáztizennyolc nyugatnémet kooperációs part- tűzhelygyár, millió forint árbevételben jó­­nemek tízezer darab készül el Az év utolsó negyedében lelték meg a gyár idei terme- október elejéig, idehaza is forgalomba kerül lésé­t. Mint Persik Lajos, a belföldi értékesítés — az a nyugatnémet Boecher lícen­ismart gázellátási nehézségek oka alapján gyártott új típu­­miatt — még mindig akadá­­sy olajkályha, amely a ha­zik. Ennek tulajdonítható, zánkban jelenleg használatos hogy a gyár tárolóhelyeinek készülékeknél jobb hatásfok­befogadóképességét meghaladó kar működik. Ha a közelgő raktározási feladatokra kény- fűtési szezon kezdetét tekint­­szerük­. A gyárudvaron az ve kicsit későn is, október utóbbi hetek átlagában tíz— első felében hozzálát az üzem tizenháromezer — a kereske- a hazai megrendelések töj­­delem által korábban megren­­desítéséhez, így az első szei­déit és már kifizetett — gál­­lítmányok már október végén, tűzhely vár elszállításra. A november elején az üzletek­­„készlet’’ állandóan változik, be kerülhetnek. Az új olaj­­hol több, hol kevesebb, de kályhákból az év végéig négy­­lényegében eddig igen lassan venezer darabot, vagy még apadt. A gyárvezetés arra szán ennél is többet vehet át a mit, hogy az év utolsó három kereskedelem. Munkavédelmi f­elhívás kapcsolódj be az Előzzük meg a balesetet mozgalomba A közelmúltban a Szakszer- kohászaton belül a dogozók tetésére való egységes állás­V­ezetők Országos Tanácsának egészségének és testi épsége- foglalások­­ alapján, fordulunk előterjesztésében a Magyar nők védelmét. a megye összes üzeméhez és Forradalmi Munkás-Paraszt Ezek felismerésével indítot- intézményéhez, azok vez­etői- Kománny megtárgyalta a műn- ták el az Előzzük meg a bal- hoz és dolgozóihoz, hogy csat­ka védelem helyzetéit és meg- esetét mozgalmat vállalatun- lakozzanak e mozgalomhoz, állapította hogy egész nép-­kon bel­ül, amelynek alapján kérjük, hogy felhívásunkat gazdaságunk területén nőtt a az 1971. negyedik negyedévét vállalatuk valamennyi dolgo­­balesetek száma, gyakorisága mukavédelmi negyedévvé­tójával vitassák meg, s ameny- és ezen belül a halálesetek nyilvánították, myiben e mozgalomhoz- a dol­száma is. A Salgótarjáni Kohászati gozók vélem­énye alap­ján csat-A Szakszervezetek Országos Üzemek dolgozói, a nagyüzem lakozni kívánnak, úgy arról Tanácsa 1971. szeptember 1- ji pártbizottság a szakszerve- bennünket tájékoztatni szíves­en ismételten* konkrétan meg- zett bizottság, KISZ-bizottság kedjenek. jelölte a balesetek megelőző- és igazgatóság felhívását dol­­eének fontosságát és az ezzel gozóiii­k minden szinten pozi­­kapcsolatos* feladatokat Te- tíven tagadták és egy ember-­­kintetttel arra, hogy a kohó-­ként csatlakoztak az 1971. ne­­szat területén is növekedett gyedik negyedévre meghirde­­a balesetek száma és emelke­­dett Előzzük meg a balesetet de­ a halálos kimenetelű bal- mozgalomhoz.­­ esetek száma is. Ezért szükség Vállalatunk dolgozói a mun­­gesinek tartjuk, hogy közös kavédelemben meglévő gon­ .. összefogással segítsük elő a­dók ismerete, azok megszün­Antal Gyula v. igazgató Szilágyi Dezső Nü. párttitkár Merlák Ervin szb-titkár Plachy Péter Nü. KISZ-titk­ár Kínai küldöttség érkezik Párizsba Hivatalos párizsi közlés sze­­rin a küldöttség kulturális és ránt a jövő hét közepén kínai gazdasági intézményeket te­­kormányküldöttség érkezik a berit meg­ Paj Hszian-kéut francia fővárosba Paj Hszian- fogadja Pomphiou elnök. Cha­­kounak, a Kínai Népköztársa­­ban-Delmas miniszterelnök és ság külkereskedelmi miniszte­ , ...... . . , rének vezetésével. A tíz nap Schumann külügyminiszter posta tervezett látogatás so­­­ is. (MTI) \

Next