Nógrád, 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)
1975-02-16 / 40. szám
Művelődésről éz ELZETT-ben Feltárt és szunnyadó lehetőségek A csöpp, vakító fehérségű orvosi rendelő, mint minden üzemben, itt is jelkép kissé: a dolgozókkal való fokozott törődésé, a kulturált munkahely iránti igényé. Az EL ZETT szécsényi gyáregységében a bejárók nagy száma is sürgette ezt a beruházást. Látható módon, a nyereség meghatározható forintjaiban ugyan nem térül meg, de a jó munkahelyi közérzetben, a kötődés erősödésében igen. Valahogyan így van a művelődési viszonyok javításával is. Bejáró dolgozók, kijáró tanárok — Régi vágyunk volt, hogy az üzem területén indíthassuk dolgozók iskoláját. Ha sikerült ez másutt — például Salgótarján több üzemében, Pászttón — akkor nálunk is megvalósítható. 166 dolgozónk nem rendelkezik a nyolc általánossal. Igaz, köztük nagyrészt az időseket találjuk. Néhányan még az írás-olvasás elemeivel sincsenek tisztában. Lehet, hogy az idősebb korban tanulni kezdő egyéniségén, türelmén sok múlik, de aki már elmúlt ötven, nehezen áll rá. Magam is próbáltam egy velem egykorú dolgozót írni tanítani — egy idő után ideges tutit, beleunt szegény. A kihelyezett 5—6. osztályba is főleg a negyven alattiak járnak, összesen tizenöten, közülük ketten nem a gyáregység dolgozói, hanem postások. A tanárok kijárnak Szécsényiből órát tartani. A 7—8. elvégzésére vállalkozó 17 ember bejár Szécsénybe. Csak aki maga is benne van, mindennap buszra kell szállnia, az tudja igazán, milyen könnyítés, hogy a gyáron belül vannak az órák! — fejtegeti Matuzka Mihály pártvezetőségi titkár. A 32 általános iskolással együtt 121 „tanuló” van a gyáregységben. Gimnázium, szakközépiskola, főiskola egyaránt szerepel a tanulás helyei között. 126 kismama gyermekgondozási segélyen illetve betegszabadságon van „Megéri” ez az üzemnek? Bár a húszmillióval megnőtt tervet a szükségesnél kevesebb emberrel, létszámhiánnyal küzdve kell teljesíteni, mégis igen a válasz Klubélet pinceklub nélkül fiatal az üzem, sok a fiatal dolgozója is. A KISZ-szervezet vajon segít-e szabad idejük hasznos eltöltésében? — Szécsény szívében, a Rákóczi étterem mögötti sarokbástya pincéjében szerettünk volna egy klubhelyiséget kialakítani. Sorolom, mi minden volt meg hozzá: a környék lakóinak beleegyezése, a tanács és a tulajdonos, a Magyarnándori ÁG . engedélye, az üzemi vezetők helyeslése. De elkezdtünk számolgatni, gondolkozni és többen azt javasolták, ne menjünk bele az átalakításba. Nyitva áll előttünk az ifjúsági ház bebútorozva, jól felszerelve. Több rendezvényünket ott tartottuk, ezután is lehet. Azt hiszem, leginkább a romantika vonzott minket a pinceklubhoz. De kielégíthetjük ezt a vonzalmunkat is: a művelődési központ ugyanis a 24- szer 6 méteres nagyobbik pincéből szeretne egy szép, vonzó pinceklubot csinálni ehhez kérték a mi segítségünket is. Félretéve a klubkérdést: a szocialista brigádmozgalomban rejlik a legtöbb lehetőség fiataloknak, idősebbeknek egyaránt a művelődésre. 21 brigád, 105 fővel vett részt az üzemi vetélkedőn. Képviseltük a gyárat az ifjúmunkásnapokon, a tavalyi karancssági ifjúmunkás-fesztiválon. Ott mutatkozott be a fiatalokból álló kórusunk. Sok brigádnál vált gyakorlattá, hogy jól kihasználják a közös kirándulásokat. Nem erőltetett a múzeumlátogatás, tártetnézés, ha jól választják ki az úticélt, ha tudnak valamit a tájról. Például Sárospatak, Sátoraljaújhely emlékezetes túra színhelye volt— gondolja végig a lehetőségeket Rácz András KISZ-titkár. Kulturális , tartalékok ’ — Lesz üzemi könyvtárunk! — újságolja meg. — Ebben a fél évben megvalósul. A járási könyvtár letétje, de az SZMT könyvtárából is kapunk cserélhető állományt. A kistanácskozóba tervezik, már csak a könyvszekrényeket kell megvenni. Gyárnézőben megállunk a büfénél , kitűnő feketét lehet kapni, jó a választék az uzsonnának való árukból is Eszembe jut: vajon árul-e valaki könyvet is az üzemben? — Buga Ferenc a Kossuthkönyvek terjesztője. Ebben az évben 10—15 brigád csatlakozik a „Tudjunk többet!” olvasópályázathoz, melyet az MSZMP megyei bizottsága, az SZMT és a Kossuth Könyvkiadó hirdetett. Ez bizonyára fellendíti a forgalmat. Szépirodalmi könyveket tudomásom szerint Józsa Pálné számviteli vezető árul egyedül. — Nem mondhatom magamról, hogy üzemi könyvterjesztő vagyok, a munkaköröm sem engedi, meg, hogy utánajárjak a műhelyekben, kinek milyen könyv tetszene. December óta még nem jutottam be a könyvesboltba új áruért, mert az évzárás, a leltár nagyon lekötött. Csak „maszek” bizományos vagyok. Józsa Pálné álláspontja érthető. Mégis nagy kár, hogy kihasználatlanul marad egy lehetőség éppen ott, ahol 121 dolgozó tanul. A szécsényi könyvesboltnak és az ELZETT vezetőinek közösen kellene keresni a megoldást, hogy intenzívebb könyvforgalmat lebonyolító bizományosuk legyen. Mert az évente megrendezett, vásárlással egybekötött könyvkiállítások fogadtatása azt bizonyítja: a dolgozók igénylik ezt! G. Kiss Magdolna tévéajánlatunk Mai 2010: Színészmúzeum. A Színészmúzeum mai adása a nagyszerű énekes színészt, az opera-operettszínpad és mozivászon egykori közkedvelt sztárját, Sárdy Jánost mutatja be. A dunaföldvári tanító nagy ambícióval és a tanulni vágyással készülődött színészi mesterségére. Először Rózsahegyi Kálmán színésziskolájába járt, majd énekelni tanult, s 1937-ben próbaéneklésre jelentkezett az Operában. Felvették. Erre az időszakára Budanovits Mária, Orosz Júlia, és Palló Imre emlékeznek. Fényes Szabolcs, a Fővárosi Operettszínház akkori igazgatója — és zeneszerzője nemcsak operett-, hanem filmzenéknek — miután megismerte kiváló képességeit, átcsábította az Operettszínházhoz. Közben jöttek a híres filmek: Álomkeringő, Utolsó dal, Éjféli zene, Tavaszi álom, Koldusdiák... Mindezek képsorai felelevenítik Sárdy alakját. Petress Zsuzsa a Csókolj meg Kajtám-beli közös szereplésükre emlékezik; ez volt Sárdy első musicalszerepe. A Sárdy-műhosz megfejtésére, a Színészmúzeumban Szinetár Miklós vállalkozik. Műsorvezető: Farády István. Szerkesztő-rendező: Csenterics Ágnes. NÓGRÁD — 1975. február 16., vasárnap felé távcsövezett volna.4 i Csók Istvánra emlékezünk Száztíz éve, 1865 február 13-án született Csók István Kossuth-díjas, a magyar festőművészet egyik kiemelkedő egyénisége. Képünkön: Züzü a kakassal. (39.1 — Megyek hazafelé — s mutatott arra, amerre Magyarországot gondolta. — Pasli haza. — Ahá, mátyár... — mondták a civilek. — Pu! Pu! Rusaki szóldat, pu, pu! — A katona magyarázta, hogy az oroszok lelövik. — Engem nem. Tudok én beszélni velük. Persze, nem értette a katona, és csak mutogatott: — Pu! Pu!... Kaputt! De megunták azután a németek a győzködést — vagy setniük kellett az ásással —, mert elengedték. Itt már csakugyan közelről hallatszott az ágyúzás. Lehetséges, hogy most már a front jön. Azt magyarázhatta a katona. Pediig jó lett volna elérni Magyarországot még a front előtt. Ha itt találják az oroszok, még azt hihetik róla, hogy ő is német. Ki tudja, abban a magános épületben már lehetnek oroszok is megbújva. És lelövik, ha meglátják. Honnan tudhatnák azok, hogy ő nem német Kisányászta a kebeléből a leventesapkát. Az oroszoknak is tudni kell azt, hogy ez magyar sapka. Sehol nem látott ilyen sapkát Németországban. Most érne sokat a prémsapka, az érne a legtöbbet. Arra nem lőnének akármilyen messziről se az oroszok. Megint elmaradt a kutya. A városban nem maradt el, a gödröt ásó civilek között sem. Akkor ott sunyított, szorosan a nyomába szegődve. Fél ez, nyilván az emberektől. • Most nem füttyögött neki, csak leült az árokparton. Nagyon el volt már fáradva. Ropogtatta a nápolyit, s nézelődött A dombokon túl lehet a front. Ha találkozik az oroszokkal, az lesz az első, hogy érdeklődik Grísa után. Palkovnyik Szinyicin alatt szolgál — elég, ha ennyit mond így könnyű lesz megtalálni. A múltkor is rögtön megtalálta így. Csak most vette észre: a körül a magános épület körül tényleg emberi alakok mozogtak. Nyolc—tíz sürgölődő alakot látott, mintha a földből bújtak volna elő. Felugrott, füttyentett egyet a kutyának. Sietősre fogta a lépteit. Már az biztos, hogy katonák. Közelebb érve, azután látta, hogy nem orosz sapkájuk van a katonáknak. A ruha színe is látszott már onnan: német színű egyenruhájuk volt. Az egyik mintha erreMargias töltése volt az útnak. Lehúzódott a töltés túloldalára, ahová az épületből már nem láthattak el. És lőni sem lehetnek akkor onnan. Már csak egy terepjáró vagy teherautó húzott el az úton. Azt is mind katonáik — németek — vezették. Óvatosan, körül-körül figyelve ment tovább. Itt már lőhetnek. Mégis egészen váratlanul toppant elébe egy német géppisztolyt egy nagy kőhíd alól. Ennek is magyarázta volna, hogy hazafelé megy, de ez meg sem hallgatta, csak kiabált: — Los, los! S, hogy nemigen mozdult, elkapta a kabátgallérját, megpenderítette, súgy ülesen rúgta, hogy elesett. Sírva indult visszafelé. De biztos távolságban megállt. . — Los, los! — kiabált a német és lekapta a géppisztolyt a nyakából. Kelletlenül indult tovább, vissza-visszanézve: „Hülye!... Úgyse találnál el, hülye!..” Amikor eltűnt a katona — elbújhatott megint a híd alá — lehúzódott a töltés szélébe. Kanyarodott valamicskét az út, itt már akkor sem láthatja a német, ha kinéz a híd alól. Magára borította a takarót, lekuporodott. Nézte a part tövében lehasaló kutyát, és hálát érzett iránta, milyen hűségesen kitart mellette ilyenkor is. Kidobott neki egy kekszet a takaró alól. Az a baj, hogy ezek nem tudnak oroszul, ő meg németül csak keveset tud, és éppen azt nem tudja, hogyan kell mondani. Én magyar vagyok, és haza akarok menni Pedrig Henriiktől megtanulhatott volna német ifj. Magda biztosan megtanult. Persze Magda meg oroszul nem tanult meg. Hacsak a front valahol őt is utol nem érte.★ Henrik az a sebesült német őrmester volt, akit Rezső bátyja szervezett be a meneküléshez. Fél karja felkötve, gipszben. De nemigen látszott, hogy fájlalta volna. (folytatjuk) Géppel a kézben Herbst Rudolf elmaradhatatlan a tarjáni „Stécé”-meccsekről. Középtermetű alakja — vállán a nagy táska, kezében a fényképezőgép — hol az egyik, hol a másik kapufánál tűnik fel. A futballisták jól ismerik, és a szurkolók is megszokták már rendszeres jelenlétét. — Nagyon szeretem a riportfényképezést, különösen a sportmérkőzéseket. Egyébként mindent csinálok, de legjobban a mozgás, egy-egy izgalmas, szép pillanat megörökítésének örülök. Spanyolországban az elmúlt évi nemzetközi sportfotókiállításon Futballisták című képével bronzérmet nyert. Díjat kapott Csehszlovákiában és számos hazai versenyen. Mint a Nógrád megyei Fotóklub tagja két alkalommal nyerte el az év fotósa címet. — A fotóklubnak nagyon sokat köszönhetek. A klub által rendezett kiállítások, fotótúrák, közönség-művész találkozók, pályázatok nagy mértékben járultak hozzá fejlődésemhez, ezen keresztül sikereimhez. Feleségével és két gyermekével Jobbágyiban lakik. Harmincnégy éves, Borsodból származik. — Apám tanító volt, és lelkes amatőr fényképész. Maga laborálta, dolgozta ki a képeket Nyolcadikos koromban egy boxgépet vásárolt nekem. Ekkor kezdtem el játékból, szórakozásból kattintgatni. Kaptam egy könyvet is. A fényképezés kisiskolája volt a címe, hogy jobban megismerjem a fényképezés tudományát. De a lelkesedésem szalmalángnak bizonyult. A technikumban és még hosszú évekig nem is fotóztam. Fúrtam-farigcsáltam inkább, mert mindig a produktív munkák érdekeltek. Hűvöskék szeme van, mint az objektívnek. Enyhén hullámos, szőkésbarna haját félrefésüli. Koránál fiatalabbnak látszik. — Tíz évvel ezelőtt, a leszerelésem után kezdtem csak el újból fotózni. Két barátommal külföldi motornstúrára mentünk. Valakinek meg kellett örökíteni az úti élményeket. Én tudtam egyedül fotózni. Jobban mondva tudtam azt, hogy ha süt a nap, akkor tizenegyes, ha kevésbé süt a nap, akkor nyolcas blendét kell használni A negatívot az OFOTÉRT-nál hívattuk elő, a nagyításokat a Diósgyőri Gépgyár fotószakkörében készítettem. Ekkor láttam meg, hogy ez nem is olyan ördöngős dolog. Beiratkoztam a szakkörbe. Igaz viszont, majdnem muszáj is volt, mert az egyik főnök elkapott a sötétkamrában. Benyitott, látta, hogy nem vagyok odavalóki mekérdezte: Maga mit keres itt? Hát behozott az Epres, a barátom — válaszoltam. A gépgyári szakkör szakmai vezetője, Juhász Miklós volt, aki ma elismert fotós. Kezdetben tulajdonképpen tőle tanultam meg mindent. Aztán felnőtt voltam, tudtam, az embernek sokat kell olvasnia ahhoz, hogy fejlődjön. Szakkönyveket kölcsönöztem a könyvtárból és vásároltam. — Most milyen géppel fényképez? — Több fajtával. Plexarettel. Praktikával, Pentagon sixszel. Mindig attól függ, hogy mit kell fényképezni. A téma határozza meg tulajdonképpen, hogy milyen fényképezőgépet használ az ember. Mert olyan gép nincs, amelyikkel mindent jól lehet fényképezni. És természetesen kiegészítő eszközök is kellenek a géphez. Vettem vakut, teleobjektíveket. Így a pálya közepén 1 történteket is jól tudom fotózni. Az eszközök most világos színű Trabantjában — amellyel a megyét járja — pihennek. — Mit tanácsol a sikeres fiatal fotós az ifjú kezdőknek? — A fotózás tipikusan olyan mesterség, amit nem lehet pusztán könyvből megtanulni. Állandóan gyakorolni kell Ezért csak azt tanácsolhatom, hogy legyenek szorgalmasak, fényképezzenek és olvassanak sokat. A fényképezés nem misztikus dolog, de eredményt ebben is mint az életben minden másban, csak kitartó munkával lehet elérni. —ok— j A fotós