Nógrád, 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-25 / 250. szám
Csokonaiak reményei Tisztelt névadónkhoz, régi nagy költőnkhöz hasonló pártfogót keresnénk a Salgótarjáni Városi Tanácson, aki ért vértvt szerezne a panaszainkra, még május 12-én elhangzott ígéretnek. Köztudott, hogy a zagyvapartival kerületben, a Csokonai Vitéz Mihály úton befejeződött a csatornaépítés — a város egész, déli részén dolgozók, élők nagy-nagy örömére. Igen ám, de a nem túl szélvészgyors kivitelezésbe igen sok hiba csúszott. Az úttest évszázados tömörségét megbontották. A betemetett betoncsatornára hányt föld és homok laza maradt s az utunkon naponta százával járó tehergépkocsik, autóbuszok nagy súlyától a közeli házak falai repedeznek, remegnek. Ugyannyira, hogy szinte táncolnak a poharak a szekrényekben, mintha derék névadónk a szüreti s egyéb vígasságokat is igencsak kedvelő vitézünk mulatozna a táncosokkal teli csárda rozoga padlóján. Néha még éjjel is felébredtek néhányan a nagy csörrenésekre s szellemektől riadoznak. Május 12-től azonban hiába várjuk a tanács szakembereit, hogy a helyszínen meggyőződhessenek panaszaink jogosságáról. A Csokonai úti lakóknak nagy kiadást jelentett házaik tataroztatása, csinosítása. A járda is rossz, töredezett. Mélyebbre süllyedt az útfelülettől s az autók ráverik falainkra a sarat. Szeretnénk tudni, ki fizeti ki részünkre a kártérítést? Kérjük, kicsit törődjenek velünk többet! A Csokonai útiak nevében: Rajnai Sándor Álmodozva Öregek napja Ipolytarnócon* A Vöröskereszt ipolytarnóci alapszervezete vasárnap rendezte meg az öregek napját a művelődési házban. Az ünnepséget a Vöröskereszt-szervezet elnöke nyitotta meg és mondott ünnepi köszöntőt. Méltatta a megöregedett nemzedék múltját. Tisztelet és becsület övezi mindannyiukat — mondotta. Ezt követően műsoros összeállítás következett, melynek keretében az énekkar népdalokat adott elő. Gonda Lajos bácsi orgonán kísérte a dalosokat. Ezután szavalat következett, majd Donkó Katika első osztályos tanuló énekelt szép népdalcsokrot. S mert Ipolytarnócon énekelni nagyon szerető emberek élnek, Telek Béla (lagzi) is énekelt. Őt az úttörők karikagyakorlata követte, mely egyben zárta is a kultúrműsort. Időközben a falu óvodájának szakácsnője (Gál Béláné) is készen lett a reábízott feladattal, az illatos gulyásleves tálalására került sor. Az ünnepeltek közül Mester Ferencné hatalmas tortával lepte meg az idős embereket. Mindenkinek jutott belőle egy-egy szelet. Ez volt az est meglepetései Az öregek napja jó hangulatban ért véget. A rendezést és a gondoskodást ezúton is köszönik az idős emberek mindazoknak, akik ezen a napon értük fáradoztak. Kocsis Ferenc Sok-sok új lakásba került már bútor a salgótarjáni Lakberendezési Áruházból, ahol a különböző szekrénysorok, ülő- és fekvőgarnitúrák a lakásdíszítő tárgyakkal, textíliákkal, egyéb felszerelési tárgyakkal kerülnek bemutatásra. A bevásárlóközpont szakemberei igényesen állítják össze egy-egy lakószoba kiegészítőit is, segítve az otthon ízléses berendezését. A lakberendezési áruháze jelentősen hozzájárul közvetlen környezetünk esztétikus kialakításához. > LEVELEZŐINK JELENTIK Szocialista munkaverseny Szécsényben A szocialista munkaversenymozgalom keretében vállalt feladatok időarányos teljesítésének helyzetét, a további feladatokat tárgyalta meg — az idén, immár másodízben — a Szécsényi Egyesült ÁFÉSZ igazgatósága. A választott testület tagjai rendszeresen tájékozódnak a szövetkezetben folyó versenymozgalom eredményeiről és figyelemmel kísérik a verseny szervezését, a vállalások teljesítését. Ennek eredményét tükrözi, hogy évről évre mind több szövetkezeti dolgozó vesz részt aktívan a verseny különböző formáiban. A szövetkezetnél 31 szocialista brigád, közel 200 tagja és 29 bolt 55 dolgozója tett vállalást az év elején az ÁFÉSZ eredményes működésének megvalósítása, az áruellátás javítása, a gazdasági hatékonyság, a takarékosság további fokozása érdekében. A szövetkezet dolgozói az országosan kibontakozott versenymozgalomhoz év közben csatlakoztak, az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk felszabadulása 35. évfordulója tiszteletére újabb vállalásokat tettek. Ennek következményeként a versenyben résztvevőknek mind nehezebb és magasabb színtű fi"adatokat kell megvalósítani. A cél érdekében a szocialista brigádvezetőknek tanácskozást tartottak. A brigádok képviselői kérték a szövetkezet gazdasági-mozgalmi vezetésétől vállalásaik teljesítéséhez a feltételek biztosítását. Az elmúlt időszak eredményei igazolják a dolgozók felelősségteljes vállalását és jó munkáját, melynek eredményeként a kiskereskedelem forgalma — a vállalásokban célul tűzött 1—,6 százalékos növekedéssel szemben — a bázishoz viszonyított közel 11 százalékkal nőtt, ami a szövetkezetben 19 millió forint többletforgalmat jelentett. Megfelelően alakult, az étlap szerinti ételféleségek, az üdítő italok és élelmiszerek forgalmazása is: az ételforgalomban 154 százalék, az üdítő italoknál 137, az élelmiszereknél 110 százalékos teljesítést mutat. A szocialista brigádok, a kiváló bolt címért versenyzők közül a forgalmi tervek túlteljesítésében élen jár (többek között) a szécsényi 64. sz. vegyesbolt, a 23. sz. élelmiszerbolt, a 3-as sz. presszó, a 8-as sz. büfé, az endrefalvai kisvendéglő, a ságújfalui bisztró, a rimóci 34. sz. bolt és a varsányi 46. sz. vegyesbolt. A szövetkezet gazdasági eredményeit kedvező irányba befolyásoló vállalások teljesítése mellett a szocialista brigádok a szövetkezetpolitikai feladatok sikeres végrehajtása érdekében is tettek vállalásokat. Az értékelés időpontjáig a költségek csökkentése érdekében 45 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek. A szövetkezet részjegyalapjának növelését segítették a szocialista brigádok részjegy-kiegészítés és új szövetkezeti tagok — elsősorban fiatalok — szervezésével. Részjegy-kiegészítés címén 86 000 forint került befizetésre a szövetkezet pénztárába. A vállalások teljesítése során jó szervező munkáról adtak számot az Irodai házilagos és bérügyi brigád tagjai, a varsányi 45. sz. bolt kollektívája. A szövetkezet fejlesztési célkitűzéseinek minél eredményesebb megvalósítása érdekében a verseny résztvevői a beszámolási időszakig — szevem 1- 15-ig — mintegy 1SO 000 forint értékű célrészjegy-befizetéssel növelték a szövetkezet fejlesztési alapját. A legeredményesebb munkát végzett kollektívák (többek között) a kistermelők boltja, a bútorbolt, a szécsényi 23. sz. élelmiszerbolt, a bérügyi és a kereskedelmi osztály. L.M. j rf/ff/Á Tisztelt szerkesztőségi Le fél van. nan» UH ok. • Hivatalos ügyben , gyakran járok Budapestről Salgótarjántba, s ilyenkor legszívesebben a Saltjó Hotelban szállok meg. Vonzereje a szép környezet a pompás levegő, a csend, a szálló kulturált felszerelése, a személyzet figyelmessége. E teljes kikapcsolódást és pihenést biztosító helynek azonban nagy ára van; csak oroszlánszívű vendégek látogathatják! Ugyanis a buszmegállóigl a szállóig vezető úton — elhagyva az eresztvényi turistaházat — elfogynak a világítótestek. Egy hosszú útszakaszon semmiféle világítás nincs! A sötétségnek is vannak fokozatai. Itt a legmélyebb korom, fekete sötétség uralkodik. Az embernek olyan érzése támad, mintha megvakult volna. Egyetlen halvány támaszpont az út két oldalán magasodó fák között az égbolt keskeny csíkja. De nem tanácsos sokáig felfelé nézegetni, mert orra bukik az ember. Ráadásul éles kanyarral fordul az út. S aki ezt nem tudja, egyenesen megy tovább — bele az árokba! Kötélidegzet és rendkívüli tájékozódóképe,ség kell ’hozzá, hogy az ember — pláne, ha nő — szorongás nélkül végigmenjen ezen a rettenetes úton. A gépkocsival érkezők nem lehetnek nyugodtak, mert, mint hallottuk a sötétség „védelme” alatt az utóbbi időben több kocsifeltörés történt. Néhány lámpa megszüntethetné ezt az állapotot. Nem a legkorszerűbb világítótestekre gondolok, ha erre nincs keret — a célnak tökéletesen megfelelne a legegyszerűbb közúti világítás. Talán nem túl nagy kérés ez — és sok embert érint. A szállóban gyakran tartanak tudományos üléseket, konferenciákat, továbbképző tanfolyamokat. A jelenlegi állapot nem öregbíti a vendégek szemében a város hirét. Vágó Mária ; Várospolitikai fórum Tükör — zebra — korlát Mottó: A városi tanács elnöke nyílt fórumon találkozott a belváros kommunistáival. A fórum valamennyi kérdése a közérdeket szolgálja. A megyeszékhely közlekedése nem újdonság a gondok sorában. Javarészt adottságai miatt könnyen alakul ki közlekedést akadályozó, s nemritkán balesetveszélyt rejtegető helyzet. Mindez a város belterületén, a lakosság szeme láttára zajlik, nem csoda hát, ha mindennapos beszédtéma. Többen tették fel a kérdést például, hogy a Bem József útról *— a titkei út eleje — a hőközpont és az óvoda kertje közötti átjáróval szemben és a hőközpontnál korábban felszerelt nagy tükör miért tűnt el. Létüket indokolta, hogy meglehetősen nehezen belátható útelágazások nagy forgalmúak. A litkei úton járművek sokasága közlekedik, az alsóbbrendű szakaszról pedig részben a vásárcsarnoktól távolodó részben pedig az említett útszakaszról az új 21-es útra igyekvő gépjárművek hajtanak keresztül. Megkérdeztük a megyei tanács közlekedési csoportjának vezetőjét, Fráter Istvánt, visszakerülhetnek-e a tükrök, illetve hogyan kívánják megoldani a kritikus helyzetet. — Ami a tükröket illeti — válaszolta a kérdezett, — egyértelműen kijelenthetem, nem kerülnek felszerelésre. Ugyanis ma már nem tartozik az úttest mellett felszerelhető táblák és szerelvények közé. Ennek az az oka, hogy lehetetlenné téve a távolságbecslést, több helyen balesetet okozott. Éppen ezért az esetleges balesetek során ma már nem is fogadják el hivatkozási alapnak, ha valaki a tükörrel próbálja menteni magát. Ráadásul e tükrök gyártása meg is szűnt. Így beszerzésre amúgy sincs mód. Ami az említett útelágazásokat illeti mi is tudunk a gondról. Jelenleg például a köznek a Bem utcai torkolatánál egy „elsőbbségadás kötelező” tábla hívja fel a filása céljából elsőbbségadás gyermét a gépjáművezetikkötelezőre cseréltük. Sajnos, Mátrakeresztesen az Erdeinek, hogy elsőbbrendű útra épp a kedvezményezettek kö- Termékárát Feldolgozó Vállafordulnak. Sajnos, akad a vezül sokan még ezt sem tart- latnál több óvodás korú gyérjék be. Itt végleges megoldást mek szülői dolgoznak. Ezért a csak nagyobb távlatokban a vállalat vezetősége és dolgo-21-es út új szazai úgy határoztak, hogy az felhajtó óvodát patronálják. Ennek keretében az óvoda udvarára telők között aki figyelmen kívül hagyja a jelzéseket. A közeljövőben a KPM-mel kő- Petőfi utat, résen megvizsgáljuk az út kaszával összekötő szakaszt, mit tehetnénk bsz- rámpa jelenti. tonságosabbá tétele érdekét Szóbeszéd tárgya a besz- faaszfalkákat, ülőkéket késziten. Elképzelhetőnek tartom, tercc-telepi autóbusz-megálló tettek. Király László, a vállaesetleg stoptábla, illetve se- is. a gyaloghíjról _ különö 'út vezetője elmondotta, hogy bességkorlátozó tábla elhe-se a gyerekek _ néha meg a budapesti központjuk aevezését is. Ennek indokoltsá- állás nélkül szaladnak ki az nemzetközi gyermekév jégvégét mérjük feli útra, s a közlekedő járműbel az óvodának háromezer .• Van-e más kritikus pontek vezetői néha igen nehéz forint pénzbeni támogatást is a városban? helyzetbe kerülnek, a kerítés átutalt. Illés Rudolfné óvod— Sajnos, nem is kevés, sarka mögül eléjük lépő gya Igen rossz például a helyzet jogosok miatt. Lehetne-e a Rákóczi út és az Arany Jó valamit segíteni, nos utca találkozásánál. Utóbi természetesen. Mr bírói már közepes forgalom esetén is gondot jelent a fő,többször felvetődött, hogy kiéső evúton köszöni a valutt ial.it segítségét. A kapott összeget játékok vásárlására fordítják. ST SAT «a&S SuÄAAm: lomirányító lámpa felszerelése, jelent. Az ehhez szükséges tervek és az alépítmé- kilátó*rnyék egy része már rendelkezésre áll, magát a berendezést a későbbiekben szándékozunk üzembe helyezni. Ugyancsak gondot okoz a bag- Segítség az óvodának — sz — Szüreti-c ivó mm fős Rimócoll juk ennek a lehetőségét. Ami az úttestre futókat illeti, a hídhoz szolgáló bejáró elé szándékozunk helyezni, hogy megvédjük a meggondolatlanul kiszaladok testi épségét. Az intézkedéseknek, a kisvasi Petőfi utca és a Rákóczi helyezett tábláknak azonban múlt esztendőben, hogy Salgóút találkozása, ahol a koráb csak akkor lesz foganatjuk, tarjánt messze ívben elkerülni stoptáblát a nagyobb sú- ha a közlekedők betartják a lilea gőzmozdonyok. Legfellyú járművek forgalmának szabályokat. jebb csak Tarján-külsőig vanminél kisebb mértékben gáz. — g. —tathatnak személy- és teherszerelvényeket, mentesítve a füsttől-koromtól az egyébként sem romlatlan levegőjű városcentrumot. Kis ideig még a Mátranovákról érkező vonatok is Diesel-mozdony von a Rimócon vasárnap nagyszanyosságokat. A régi hagyomásával, tolásával érkeztél? a bású szüreti felvtpnulás volt. nyolcra épülő szüreti felvonu- „kisállomásra”, manapság vi A színes, tarka felvonulást a sasta lakosság mindig nagy szent hagyományoknak megfelelően örömmel vészi, hiszen ilyen* a helyi KISZ-szervezet kezdekor a fiatalkor emlékei eseményezésére a klubkönyvtár- menednek fel az emberekben. Megérthetők a ral egyetemben a fiatalok Ez a kulturális megmozdulás rendezték. szinte felrázza az egész lakos nyíre. A sokszínűséget tarkította a ságot, ébreszti az emberekben helyi fúvószenekaré- az, hogy a kultúra iránti igényt és a szinte minden korosztály részt régi hagyományok ápolását, vett benne. A lakosság száma- Az ünnepély jó hangulatban ra a szüreti móka mindig folyt le, amit este diszkóműnagy élménynek számít, apró- sorral zártak, ja-nagyja kíváncsi volt a szí- Kiss Béla nős és mókás rendezvényre. A fiatalok vidám rigmusokkal , "- -------------------------------------pécézték ki a hibákat és hiá Visszatört gőzmozdonyok Mondták, a közlekedés- és postaügyi miniszter személyesen tett ígéretet arra, még a már a ,,nagyokat” is 424-es húzza. És ömlik a füst a város szívében belőlük. MÁV gépesítési gondjai is. Talán. De eny gy- k. NÓGRÁD — 1979. október 25., csütörtök 5