Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-09 / 33. szám
r . Hajnaliban arra ébred, stell, hogy valaki ököllel veri az előszobaajtót és kiabál. Turnovszky nyitott ki, viaszmécsessel. Rögtön félretolták ez útból, s három férfi tódult a lakásba: mindhárman nyilas karszalaggal, bőrövvel, pisztolytáskával és fekete, ellenzős sapkával. — Kicsoda maga? — rivaliit e mérnökre az, amelyik elöl Ejött: egy öles termetű, bőrkabátos férfi, aki körül kellemetlen pálinkaszag úszott. — De kérem... én rimafői Turnovszky Tivadar okleveles. .. — hebegte a mérnök, a bőrkabátos azonban nem figyelt rá, benyitott az egyik lakatlan szobába. De hirtelen visszafordult, zseblámpája— kint vannak... Mit szóltak, jól elintézem őket? Így kell ezt: szépen, finoman. . . Még egy ideig hallották az őrjárat zajongását a folyosókon és a lépcsőházban, aztán végre csönd lett: a nyilasok nyilván odébbálltak. Turnovszky egy elégedett puszit nyomott felesége homlokára, s visszabújt a még langyos dunyhák közé. De rögtön nyávogott is egyet. — Mi baj, cicu? — Hova tetted az órámat, fiam ? Keresni kezdték, de hiába* a drága, svájci aranyóra eltűnt az éjjeliszekrényről. A mérnök, előbbi ijedelmét feledve, magánkívül ugrott talpra, volt, egy kis zsebkendővel szárítgatta a szemét. Jutka a kályha mellett ült, lábát a szék alá húzva, sápadtan. Gazsó megállt az ajtó mellett, egyik keze még a kilincsen. — Jó reggelt, fiacskáim, már felébredtél? Kialudtad az izgalmat? — fordult feléje rögtön Turnovszky, s az ezüsttárcáját nyújtotta. — Egy jó reggeli cigarettát? Gazsó nem mozdult el az ajtó mellől, egy gyilkos pillantással végigmérte, s olyan durván, hangosan támadt rá, hogy az asszony mélyebbre bújt az ágyba. — Nem szégyelli magát? Mit akar ettől a lánytól? KARINTHY FERENC: BUDAPESTI TAVASZ (Részlet) ival Turnovszky arcába világított, s a boldog meglepetés hangján fölkiáltott: — Apuskám! Hiszen te zsidó vagy! Turnovsiky majdnem elájult az ijedtségtől és az arcába lehelt szesz erős szagától. Kotorászni kezdett zsebeiben, de a bundája volt rajta s alatta pizsama, csak egy fényképes villamosbérletet talált. Fölmutatta, és magas feji hangján, amelyet a rémület kiszárított, igyekezett bizonygatni : — Kérem, én ősi keresztény famíliából. .. egyébként közlöm, hogy nemességünket harmadik Károly alatt... A nyilas kiverte kezéből a bérletet. — Az az irat lehet hamis! Levette sapkáját, és egy kockás zsebkendővel megtörülte izzadó homlokát. Rágyújtott, a mérnök arcába fújta a füstöt, aztán elfordult, és társaival a szobákba csörtetett. Turnovszkyné halk sikollyal ugrott ki az ágyból, s ösztönös mozdulattal a csavarokat kezdte kiszedegetni hajából. Az alacsonyabbik nyilas, egy cigányképfl alak, az ágy alá világított. — Kit keres maga az én ágyam alatt? — kérdezte az asszony mosolyt erőltetve arcára. A nyilas nem válaszolt. A három ember teljesen megtöltötte a nagy lakást: összevissza rótták a szobáikat, minden lyuikat végigszimatoltak, a fiúik arcába világítottak, de sehol sem állapodtak meg, nyilván kerestek valakit. A harmadik nyilas, egy szőke tejföl ősszájú, pattanásos kamasz pimaszul beletúrt Jutka ágyába, és a lány melléhez nyúlt. Jutka teljes erejével a suhanc kezébe harapott. — Hülye! — jajdult fel a fiú, és karját visszakapva pisztolytáskájára ütött. — Azt hiszi, megijedek magától? Én jövő héten százados leszek! Jutka felült az ágyban, és dühtől szikrázva előrehajolt. — Menjen innen a fenébe, érti? Végül ismét. Turnovszkyt szedték elő, aki közben megtalálta az összes iratait, és szétrakta őket az asztalon. A bőrkabátos egyetlen mozdulattal lesodorta a sok papirost. — Ki jött ide az éjjel? — Kérem, úri becsületszavaimra. .. — Ide figyeljen, mi egy alacsony, bajuszos, vörös embert keresünk. Saját szememmel láttam, hogy ebbe a házba szaladt be. Elhiszi nekem? — Én elhiszem, de a mi lakásunkban... úri becsülett szavamra... Miikor a nyilasok kifelé indultak, a bőrkabátos még egyszer bevilágított Turnovszky képébe. — És jó lesz vigyázni, a puskám, mert mi mindent tudunk. Én csak annyit mondok: nem vagyok szívbajos ember... A mérnök még mindig sápadtan, de kezeit sebesen dörgölve tért vissza az előszobából. . — A fene egye meg! Utánuk megyek! Feljelentem őket a parancsnokuknál — Totó, azt hiszem, te nem vagy épeszű... A mérnök még sokáig nem tudott elaludni, újra s újra dühbe lovalta magát. Gazsó, aki a másik szobában feküdt, csöndes elégtétellel hallgatta Turnovszky szűnni nem akaró halik szitkozódásait... ... Amikor felnyitotta a szemét, újra a mérnök hangját hallotta, s egy pillanatra azt hitte: még mindig az óráját panaszolja. Pedig odaát most vitatkoztak valamin: közben reggel lett. Mintha az asszony csendesen sírt volna, aztán Jutka hangját hallotta. Gazsó felült az ágyban, és figyelni kezdett. Zoltán még aludt. — Nem kérnélek rá, kislányom— hallotta a mérnök gyors, dallamos mondatait —, nem kérnélek, ha nekünk is nem volna félnivalónk. De légy okos, és lásd be: most az órámat vitték el, de ez az éjszakai eset sokkal rosszabbul is végződhetett volna, és akármikor megismétlődhet. Azt nem hiszem rólad, hogy bajba akarod keverni Ilma nénédet, aki annyi jót tett veled. Pedig ha következetesen végiggondolod... — Én nem félek, én semmitől sem félek — mondta Turnovszkyné. — És hová menjen innen szegénykém ebben a szörnyű bombázásban? — Te azt nem tudod megítélni fiam, hogy neked mi jó és mi rossz. Én vagyok érted felelős. .. Ez egy veszélyes ház, ahol már nyomoznak, ahova egész biztosan vissza fognak jönni, és ti csak egymásra hívjátok fel a figyelmet. Itt két szökött katona bujkál meg ti ketten, kicsit c sók egy lakásra. A saját érdeke is azt kívánja, hogy ne maradjon itt tovább. El fogjuk látni pénzzel, élelemmel. .. Gazsó nem tudta, miért veszélyes, ha a lány itt van, csak azt értette, hogy ki akarják tenni, és nincs hová mennie. Az, hogy a mérnök ilyen kegyes szavakba csomagolja a dolgot, felháborította: az álom rögtön kifutott szeméből, fölugrott, és kezdte magára ráncigálni a nadrágját. Gazsó a lánnyal eddig nem sokat beszélt, és azt is inkább csak sejtette, mi fűzi Zoltánhoz. Az itt lakók közül mégis Jutkát érezte tán a legközelebb magához, mert ő volt az egyetlen, aki minden leereszkedés és tettetett közvetlenség nélkül tudott szólni hozzá, s ha jókedvű volt, kedvesen beszélt, de ha félt a bombáktól, vagy valamiért elszomorodott, azt sem akarta eltitkolni. Nem ébresztette fel Zoltánt, ujjával hátrasimította fekete, sűrű haját, kopogott a szomszéd szoba ajtaján, de a választ sem várta meg, benyitott. Turnovszky felöltözve, cigarettát töltögetve magyarázott, az asszony még ágyban Turnovszkyt azonban nem tudta kihozni a sodrából, félrehajtotta fejét, s mint aki még örül is Gazsó beléptének, egy nyájas mosolyt küldött felé. — Hallottad, miről beszéltünk. Kitűnő, akikor segíthetsz meggyőzni a hölgyeket. .. — Hiába csavarja: ez a lakás nem a magáé. Akik itt laktak, azok elutaztak, és a kulcsot Pintéréknek adták. Innen maga senkit el nem küld. A mérnök vékony, hosszú tenyerével az arca előtt integetett, s mint aki csak egy félreértést igazít helybe, még készségesen magyarázta: — Tévedsz, fiacskám, Koch Endre engem bízott meg a lakás kezelésével. Ha óhajtod, parancsolj, a megállapodás... Egy géppel teleírt papirost vett ki a fiókból, s az asztalra terítette. Jutka felállt, halkan kiment a szobából. Gazsó megvetően előrebiggyesztette az ajkát. — Az az írás hamis. Maga csinálta, akár a többit. A mérnök feleségére pillantott, felállt, megfogta Gazsó zubbonyát. — Különben is tudod te, fiam, hogy ki ez a lány? Egy bujkáló zsidó, aki más néven él. Ha megtudják, mindnyájunknak kampec, neked is, nekem is... Turnovszkynéból újra kitört a zokogás. Gazsó csak a vállát rándította, lerázta magáról a mérnök kezét. — No és ha akárki? Talán az utcára menjen aludni? Ide figyeljen, hagyja békén azt a lányt, mert ha még nem volt megpatyingolva, hát kaphat egyet-kettőt... Turnovszky kitátotta a száját, aztán újra becsukta, a székre huppant. — Hiszen ugyanazt akarjuk mind a ketten. Én is csak azt mondtam, hogy ha ennél biztosabb helyet találunk neki. .. — Akkor is itt marad — mondta Gazsó, és kiment a szobából. A mérnök egy zsebkendővel törülgetni kezdte az arcát, homlokát. — Az ember idefogadja, jót tesz vele, és tessék: ez a hála! OLVASSUK ÚJRA EGYÜTT! Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz A felszabadulás a magyar irodalom egészében alapvető változást hozott. A korábbi írófejedelmek eltűntek, a vallásos, katolikus erkölcsi szemlélet, a Tóth Tihamér-i „tiszta férfiúság” és kapcsolt részei megszűntek favorizáltnak lenni. Az új erkölcsi normák a baloldaliság jegyében fogalmazódtak meg, az addigi üldözöttek hősökké váltak, mintegy itt is talpra állítva azokat az alapvető természetes és általános erkölcsi normákat, melyekből eddig csak azokat harsogták, amelyek a hatalom demagógiájához szükségesek voltak. Természetesen előbb a líra és a novella kelt az új szél szárnyán a magasba, de ezt rövidesen követték azok a már korábban megírt regények, amelyek a fasiszta cenzúra következtében nem láthattak napvilágot. Aztán jelentkezett az új prózaíró-nemzedék, amely élete tanényének irápta a háborút, a felszabadulást, az újjáépítés éveit. Azt a hatalmas társadalmi változást, amit 1945, majd' a koalíciós idők, aztán a fordulat éve jelentett, borzasztóan nehéz lett volna egy nagy társadalmi körképben akkor összefoglalni. A magyar élet bonyolultságát, ellentmondását igazán egy olyan kötet tudná pontosan tükrözni, amely a kisebb prózai műfajokból (elbeszélés, interjú, riport, karcolat, humor csak) ad a bő válogatást, hiszen ezek gyorsaságuknál, valóságtükröző erejüknél fogva hívebben követhették a napról napra változó és gyakran máig ható ellentmondásokat hordozó eseményeket. A korszak jelentős írói — Karinthy Ferenc, Déry Tibor, Urbán Ernő és mások — riportkötetekkel váltak ki az irodalomból. S csak az ötvenes évek elején jelentek meg azok a regények, amelyek már irodalomtörténeti miakadandósággal ábrázolták a felszabadulás pillanatát. Ezek között talán a legjelentősebb Karinthy Ferenc Budapesti tavasz című műve, mely 1953-am jelent meg, s amelyből 1955-ben film is készült. A mű a magyar társadalmi osztályok teljes körképét adja abban a huszadik század közepi állapotban, ahogy Budapesten, a körülzárt fővárosban létezhettek. A cselekmény helye tehát az ország fővárosa, az időpont az a másfél hónap, amikor a szovjet hadsereg már ostromgyűrűbe fogta a várost, s az emberekből a kiélezett, élethaláli helyzetben kitört valóságos természetük Az író két katonahősét még bejutata a körülzárt városba, az egyik családját mennek meglátogatni és aztán végig, ott is maradnak. Az ő sorsuk hálójába került embereket ismerjük meg: a katonaszökevényeket, üldözötteket, a hatalomban tobzódó, de az orránál tovább nem látó nyilas söpredéket, mindazokat, akik ennek a negyven évvel ezelőtti világnak élő részesei voltak. Karinthy műve nem nagy lélegzetű regény. Egy gyorsan olvasó ember három óra alatt végezhet vele, viszont ebben a három órában érzékletesen tornád fel az olvasó előtt annak a szörnyű pár hétnek minden lényeges eleme. Történelemkönyv — lebilincselően izgalmas történetben elbeszélve. Aki hozzákezd, biztos, hogy nem tudja letenni. Itt valósultak meg — vagy talán kezdtek teljessé válni — Karinthy Ferenc prózairól erényei, ő soha nem bonyolult. Az élet komplikáltságát nehézkességgel, modorossággal nem is lehet híven visszaadni. Áttetsző, világos szerkezet, rendkívül jellemző portrék, pontos leíró mondatok — mindez érdekes, fordulatos cselekménybe ásvazva. Ezek az erények. S az eredményes, lényegretörő, elbeszélő emlékezetbe tapadó regény Szalontay Mihály SASS ERVIN: NAPISTEN PAJZSAI hidakat építek aranyhidakat virághidakat öleléshidakat szeretethidakat és átkelek azokon a felhőket tartó tornyokig és együtt kiáltom a harsonákkal a dombok tengerén pirosló tulipánmezőknek pirosodjatok vérszínű lángok t hidak pillérei táruló szirmok lángoljatok ti a napistennek rubinpajzsai és védjétek a hidakon megérkezöt A nemzet festője Barabás Miklós emlékezete Barabás Miklósnak, nemzeti festészetünk klasszikusának 175. születésnapját ünnepeljük február 10-én. Történelmünknek félig feledésbe került alakjai közé tartozik, bár valamelyik munkáját bizonyosan, ismeri népünk apraja-nagyja, mert hiszen az ő ecsetje, karcolótűje nyomán alkotunk képet magunknak a reformkor nagyjairól, Széchenyiről, Kossuthról, Deák Ferencről, Wesselényi Miklósról, Eötvös Józsefről, Petőfiről, Arany Jánosról, Jókai Mórról, hogy csak a legnagyobbakat említsem. A „nemzet festője” volt, mint Reviczky írta róla: „És, hogy csodálják késő unokák, megfested korod arcképcsarnokát.” Életműve a reformkor képeskönyve — egy európai rangú művész szemével nézve. Erdélyben, Háromszékben, Mánkusfalván született elszegényedett székely nemesi családból. A nagyenyedi kollégiumban tanult. Itt nyert alapvető műveltsége, melyet egész életén át fejlesztett, kiváló nyelvtudása, elhivatottságot sugalló magatartása tette alkalmassá arra, hogy a magyar művészeti élet későbbi vezetői közé emelkedjék, s hogy rangos feladatát, a magyar nemzeti festészet megalapozását betöltse. Már a kollégiumban elkezdett festegetni, majd Neuhauser Ferenctől elsajátította a festészet alapelemeit. Bécsben rövid ideig J. Under tanítványa volt, mégis főiként autodidaktaként tartjuk számon. Jó szerencséje és szakmai kíváncsisága mindig összehozta olyan festőkkel, akiktől művészeti felfogásban és technikában is sokat tanulhatott. Itáliai tanulmányútján W. L. Leitch angol akvarellfestőtől, későbbi jó barátjától a vízfestés fejlett technikáját és az új, nagyvonalúan kezelt természetábrázolást sajátította el, Kolozsvárt pedig Barna Gábor a divatos litográfia titkaiba avatta be. Ráday gróf meghívására a fővárosba utazott, ahol a világlátott, hat nyelven beszélő nemesi értelmiségi hamar kapcsolatot talált a pesti szellemi élet vezérkarához, Bajzához, Vörösmartyhoz, Toldy Ferenchez, Tasner Antalhoz, Széchenyi István gróf titkárához. Hírnevének kibontakozásához Széchenyi is hathatósan hozzájárult, aki naplójának tanúsága szerint műtermének gyakori látogatói közé tartozott. Portréját is megfestette. A Magyar Tudományos Akadémia megrendelésére is több portrét festett, ő volt az első magyar festő, aki hivatásából nálunk meg tudott élni. A különféle sokszorosító technikákat is magas színvonalon alkalmazta. Az altmannchoz számára kedvvel rajzolt, a sajtóportrét például ő honosította meg Magyarországon. Fő műfaja a portré. Kiváló jellemábrázoló képessége volt. Általában a megnyerő vonásokat emelte ki képein az akkor divatos finom naturalizmussal, az arc részleteinél sokat időzve. Kotoritiáin virágkorában az erős színek, a párizsi kék, a bordó és a mélybarna uralkodtak. Képeivel nagy sikert aratott, huszonhat éves korában a Tudományos Akadémia levelező tagja lett A kor kedvelt műfaját, életképet keveset festett, bár ezekkel is nagy sikere volt, mert a többször megfestett Galaimbpostávail, vagy a Vásárra ballagó erdélyi béres oláhokkal, amely Vásárra induló oláh család címen vált ismertté. A reformkor minden jelentős eseményében részt vett, megörökítette például a Lánchíd alapkőletételét. Kiemelkedő jelentőségűek apró tájképvázlatai, melyekben hegyi ember létére az alföldi táj megkapó szépségét is felfedezte (Alföldi táj gémeskartell.) Naplójegyzetek szerint az 1848-as forradalom és a szabadságharc bukása mélyen megrendítette. Az abszolutizmus éveiben lelki válságon esett át, képeinek színvilága megsötétült. Művei fáradtabbak, de egy-egy gyöngyszem azért akad köztük, mint Bittó Istvánné leheletfinom arcképe. Bár továbbra is övé a „Nemzet festőjének” büszke címe, megrendelői megfogyatkoztak. Talán anyagi nehézségei ösztönözték arra, hogy 1863-ban az amikor új fényképezés területére is kiránduljon. Haláléig a haladás tánJtoríthatatlan képviselője volt! 1898 februárjában hunyt el a nemzet gyászától kísérve. Brestyánszky Ilona 1 Galambposta Önarckép 1 NÓGRÁD — 1985. február 9., szombat