Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-13 / 215. szám

t GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édes­apa, nagyapa SIMÓ JÓZSEF életének 63. évében elhunyt. Hamv ásatás utáni búcsúztatá­sa 1985. szeptember 16-án, 15 órakor, lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * Fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS FERENC 53 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatá­sáról később történik intéz­kedés. GYÁSZOLÓ FELESÉGE KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthe­tetlen drága halottunk, HORVÁTH GÁSPÁRNÉ temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, és fájdalmunkat eny­­híteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * Ezúton mondunk köszöne­tet mindazon rokonoknak, is­merősöknek és szomszédok­nak, akik JANCSÓ JÓZSEF temetésén részt vettek és nagy gyászunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD A Salgótarján 1. sz. Megyei Postahivatal felvesz érettségizett fiatalokat tisztviselői munkakörbe Fizetés: a Magyar Posta kollektív szerződésében megállapított bértétel szerint. Jelentkezni lehet: 1. sz. postahivatal, Salgótarján, Vörös Hadsereg at 1. Munkaügyi előadónál. Vállalatok, áfészek, kiskereskedők figyelem! Jó minőségű, étkezési, téli tárolásra alkalmas DESIRE burgonya 4 Ft/kg áron, telephelyünkön eladó. Megegyezés esetén szállítást vállalunk. Igények bejelentése: „Szabolcs” Mgtsz, Balkány, Kerezsi Mihály ágazatvezető. A Nógrádi Szénbányák FELVÉTELRE KERES TPA 1148 típusú számító­gép karbantartásában jár­tas elektronikus műszerészt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a Nóg­rádi Szénbányák személy­zeti osztályán. (3 SOI Sal­gótarján, Felszabadulás u. 48.) Telefonszám: 10-633. i-------------­Borosh­ordó­vásár! A pásztói áfész mezőgaz­dasági szakboltjában. Ga­rantált minőségű kisipari tölgy- és akáchordó 40—180 literes űrmértékig vásárol­ható. AMÍG a készlet tart. Várjuk kedves vásárlóin­kat! A KIOSZ Nógrád megyei titkársága MESTER VIZSGA. ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOKAT szervez az alábbi szakmák­ban: autószerelő, karosszéria­­lakatos, ács-állványozó, kő­műves, központifűtés- és csőhálózat-szerelő, vas- és fémszerkezet-lakatos, fod­rász (férfi, női), villany­szerelő, kőfaragó, szoba­­festő-mázol­ó- tapét­ázó. Jelentkezni lehet a KIOSZ alapszervezeteinél (Salgó­tarján, Balassagyarmat, Pásztó, Szécsény), az aláb­bi okmányok becsatolásá­val: — szakmunkás-bizonyít­ványról, (illetve annál magasabb szakmai vég­zettséget tanúsító ok­iratról) készített, köz­jegyző által hitelesített másolat: — munkakönyvi kivonat, (amely a jelentkezőnek az adott szakmában el­töltött, legalább kettő­éves szakmai gyakorla­tát igazolja). Jelentkezési határidő: 1985. szeptember 30. Hirdessen Ön is a NÓGRÁD-ban Kistermelők háztáji gazdaságok! A gabonaipar a megyében közel 100 takarmánybolt­jában a keverék­takarmányok teljes választékát kínálja az állattartók részére. Tápjainkkal jobb haszno­sulás, magasabb jövedelem érhető el. Legyen ön is a vásárlónk. Nógrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Balassagyarmat­­i NÓGRÁD - 1985. szeptember 13., péntek A Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat 1985. november 1. napjától 1988. október 31. napjáig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő üzleteket: 3.SZ.presszó Baglvasalja, Petőfi út 140. 5.sz.büfé Etes-Amália, Révai út 1.­6.sz.büfé Albertakna, Művelődési út 7. 18.sz.italbolt Mátraterenye, Kossuth u. 130. 20.sz.büfé Jánosakna, Fő út 37.sz.presszó Karancsalja, Rákóczi út 106. 40.sz.italbolt Bátonyterenye, Honvéd út 30. 47.sz. falatozó Salgótarján, Fürst S. út 11. 73.sz.büfé Mizserfa, Május 1. út 34. 103.sz.presszó Zagyvaróna, Szalvay M. út 15. .107.sz.italbolt Zagyvapálfalva, Hámán K.­­telep 112.sz.presszó Balassagyarmat, Rákóczi út 48. A pályázatokat 1985. október 7-ig kell két példányban be­nyújtani a vállalati központnak. (Salgótarján, Mártírok u. 1.) A versenytárgyalás 1985. október 15-én, 10 órakor lesz a központ tanácstermében. Tájékoztatást és bővebb felvilágosítást a vállalat közgazda­­sági osztályvezetője ad. Vállalatok, magánosok figyelem! A Gyöngyös—Domoszlói Állami Gazdaság típusváltás miatt, felajánlja felesleges alkatrészkészletét. IFA, SKODA tehergépkocsikból, valamint UAZ, Polski, Volga személygépkocsi-alkatrészekből. Bővebb felvilágosí­tást az anyaggazdálkodási osztály ad. Cím: Gyöngyös, Karácsondi út 11. Telefon: 13-096, 13-09- 19. Telex: 25234 HUSQVARNA 285 CD-s motoros lánc­fűrész eladó. Salgó­tarján, Erdész út 20. (Károlyi). -l___________,___________ RÖVID platós ZIL, friss műszakival, csa­ládi okok miat­t el­adó Cím: a 10-977-es telefonon. * FEHÉR, 5 éves Dá­cia 50 000 km-rel, megkímélt állapot­ban ela­dó. B­a­las­sza­gy­a­rm­at, Tá­ncs­ics u. 19. szám. •Jó állapotban levő negyed köbméteres, g­y­á­ri bet­o­nkev­e­rő gép sürgősen eladó. Salgótarján, Alsó­sd­egér 8. TABON, vasútállo­máshoz közel, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Rózsa Károly, Tar, Jókai út 4. NAGYMÉRETŰ ga­rázs eladó a Keme­rovó alatt, villannyal. U­g­y­an­o­tt égszí­nk­ék, 1300-as Volkswagen, igényesnek eladó. Érdeklődni: délutá­ni órákban. Salgó­tarján, Kercs­eg út 31. Fényszarusi. Te­lefon: 11-326. ELADÓ bontott tégla. I. oszt. geren­da, deszka 4 m-es, szarufa, ajtók, ab­lakok. Salgótarján, Bartók Béla út 10. (volt iskola). óvoda mellett. ELADÓ 850-es Fiat egyéves műszakival. Admiral egyéves mű­szakival eladó, rész­letre is, vagy elcse­rélhető bármilyen sz­em­él­y­gépkocsi­ra. Vizslás. Újlak, Akác­fa út 12. ZONGORÁT, pianí­nót bérelnék vagy vennék. Zagy­vápár­­­falva, Szécsényi út 21. 300 db piros pala, 40x4p-es, áron alul eladó. Balassagyar­mat, Batthyány út 2/D. Deme. ELADÓ Somoskő­újfalu, Som­osi út 58. szám alatti csa­ládi ház. Érdeklőd­ni: 17 órától, vasár­nap egész nap. UC frsz. Wartburg friss műszakival el­adó. Hasznos, Alkot­mány út 107. (este). ZT frsz. Trabant 601-es személygép­kocsi, jó állapotban eladó. Érdeklődni: Tari Mihály, Pásztó, Kinizsi u. 3. UH Zsiguli, friss műszakival, olcsón eladó. Érdeklődni: Zagyvapálfalva, Ró­zsafa u. 77., vagy magyállomás, élel­miszerbolt. TK­S Trabant meg­kímélt állapotban, 28 0­00 kilométerre­, ig­ényesnek eladó. Megtekinthető: Sal­gótarján, Vörös Had­sereg u. 73., vagy 16­ 663 telefonon, este. ZR-ES Lada Combi eladó. Irányár: 67 000 Ft. Salgótarján, Ró­zsafa ut 38. HATÉVES, fehér, 1600-as Lada eladó. Karancsság. K Kossuth út 8. Megtekinthető: szombat, vasárnap. KÉTÉVES ARO sürgősen eladó. So­moskőújfalu, Ker­tészkert út 10. PL frsz. 1200-as La­da, vonóhoroggal, 1987-ig érvényes mű­szakival, megkímélt állapotban eladó. Ér­­deklődna: napköz­ben, Bátonyterenye (Nagybátony), Álla­mi Zeneiskola, este Nagybátony, Iskola út 1ő, HI/l. Becze La­jos. Z­S 1200-as Zsigu­li sürgősen eladó. Irányár: 65 000 Ft, esetleg ráfizetéses csere is érdekel. Cím: Salgótarján, Dobó Katica köz 32?B. (For­gács). HATÉVES Skoda 120 L, három évre műszakiztatva eladó. Megtekinthető: 17 órától, Sóshartyán, Petőfi út 23. 110O-AS Lada, öt­éves, aranysárga el­adó. Cím: Mihályger­­gő, Gátőrház. UE­S 601-es Tra­bant eladó. Nógrád­­szakál, Madách út 36 ZSIGULI tizenegy éves, friss műszaki­val eladó. Salgótar­ján, Kazinczy út 11. PLATÓS Zsuk el­adó. Somoskőújfalu, Kilátó út 20. U. frsz. Trabant felújított állapotban, új radiál gumikkal, egyéves műszakival eladó. Telefon: Sal­gótarján, 14-ISI, Tóth. ZE­S rendszámú, 1200-as Lada eladó, 1987-ig érvényes mű­szaki vizsgával. Irányár: 70 000 Ft. Érdeklődni: délután 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. Dr. Bodor. Salgótar­ján, Kilián krt. 88. fsz. 2. Telefon: 11­ 814. NYITOTT Zsuk sürgősen, olcsón el­adó, 1086. szeptember végéig műszakizva. Kisterenye, bútorüz­lettel szemben. Ér­deklődni: egész nap. TF-ES Lada 1200-as eladó. Salgótarján, Katona József út 4/A. (Eperjes-telep), Sza­bó. HATÉVES, most vizsgázott, felújított PM-es Trabant, 10 voltos, eladó. Ka­­rancskeszi, Fő út 1. CSEPEL 344-es te­­rcerepjáró tehergép­kocsi eladó. Bátony­terenye, Szécsényi út 9. Szabó Attila. ÜG frsz. felújított 1200-as Zsiguli eladó Érdeklődni: Pásztó. Felszabadulás tér 1. vagy tel.: Pásztó 160. Irányár: 65 000 Ft. 4T2-ES Moszkvics eladó. Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 71. Varga: 13 év fölötti, üzem­képes műszakizta­­tott bármilyen tí­pusú autót veszek. Ajánlatokat­ a 10-977- es telefonra kérek. TJ­ S, piros Dácia eladó Salgótarján, Gorkij körút A 14., IV. Ih. 1/1. Érdek­lődni : 16 órától. C­B» ELADÓ Balassa­gyarmat, Thököly u. 9. szám alatti, nagy családi ház, teljes beköltözéssel, a piac­cal szemben. Meg­tekin­th­ető : M­i­nden­nap 10—14 óráig. NAGYOROSZIBAN, a Kiss János utcában 2 db. egymással szembenéző építési telek eladó. Érdek­lődni: Kovács Gá­bor, Balassagyar­mat, Ady E. u. 39/a. ÖBLÖS ÜVEGGYÁR Rt pályánál, .36-os sz. gáláns eladó. Érdek­lődni: Gyöngyösi Ró­bert, Salgótarján, Ybl Miklós u. 35. ELADÓ egy 58 m2- es szövetkezeti la­kás Salgótarjániban, az Arany János úton. Irányát*: 780 000 Ft. Érdeklődni: 16-949 telefonszámon. KERTES családi ház eladó Karancsal­­j­án. É­rd­ek­l­ődn­i: Salgótarján Arany János u. 19. fsz. 3. Tel.: 15-236. ELADÓ egyszobás, kertes, komfort nél­küli ház, beköltöz­hetően. Salgótarján, Zalka Máté út 13. É­r­dek­led­ni: szom­­bat, vasárnap. KÉTSZOBÁS, szö­vetkezeti laká­s eladó. Salgótarj­á­n, K­em­e­rovo krt. 39. 1/6. Ér­deklődni: 14-951-es telefonon, 17 órától. SALGÓTARJÁN, Arany T úton levő, másfél szobás, szö­vetkezeti lakás pin­cével 480 000 km 4- OTP-átvá­l­al­ással eladó Érdeklődni: 16 óra után, a 18-294- es telefonon. 2 szobás, gázfűté­ses szövetkezeti la­kás Salgótarján vá­rosközpontban eladó. Érdeklődni: a 13-569 telefonon. T ®—20 órá­ig SALGÓTARJÁN, Beszterce-telepi más­­fél szobás, szövetke­zeti lakásomat elcse­rélném bármilyen vásártéri lakásra. Ajánlatokat­ a 10-977- es telefon­ra kérek. SALGÓTARJÁN tó­strand és Somoskő­újfalu között saját, hétvégi *e’ek eladó. Cím: a lfl-977-es te­lefonon. KAR­ANGSAT JAN beépíthető, közmű­vesített házhely, fő­út­ mellet eladó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. KARANCSAT­TAN kétszobás ec^Tádi ház, tel­ekkel sürgősen el­­adó. Cím: Salgó­tarján, T0-977-es tele­fonon. SOMLYÓN magán­telek hétvégi­­ házzal eladó. Telefon: Sal­gótarján, 10-171. BALASSAGYAR­MAT belterületén 3 szobás, összkomfor­tos, kétszintes csalá­di ház igényesnek­­ készpénzért eladó. Érd­e­k­l­ő­dni: 1­ 8—1­ 9 óra között. Balassa­gyarmat, Nádor u. 10. Dr. Bakóné. ELADÓ Róna-tele­pen 3 szobás, fürdő­szobás, kertes, kom­fortos családi ház. Garázs, pince van. Érdeklődni: Aszta­los János út 13. SAJÁT telek ol­csón eladó, a Kavi­csosban. Érdeklőd­ni: Salgó­tarján, Ka­zinczy út 26. Szamkó Ferencnél, egész nap. SALGÓTARJÁN­BAN, Kemerovo-la­­kótelepen négyszo­bás öröklakás eladó. Telefon: 11-740, esti órákban. ELCSERÉLNÉM Bá­tonyterenye, Mátra­­lakótelepi, 2 szobás, gázfűtéses tanácsi la­kásomat salgótarjáni hasonlóra, öröklakás is érdekel. Ajánlato­kat a 10-977-es tele­fonra kérek. ELADÓ Balassa­gyarmaton kétszobás, komfortos. OTP-öröklakás kp 4- OTP- átvá Halással. Ér­deklődni: Balassa­gyarmat, takarék­­szövetkezet. ZAGYVAPÁLFAL­­VÁN, a Rózsafa úton és a Csokonai úton családi ház eladó. Érdeklődni: Csoko­nai út 115. - ÉPÍTÉSI telek el­adó. Zagyvapálf­al­va Hősök út 8. sz. alatt. GARÁZST bérelnek Zagyvapálfalva, Gor­kij-telepen, vagy kör­nyékén. Fejes: Gor­kij krt. 77. GARÁZS kiadó Salgótarján, Arany János út végén. Ér­deklődni: So­mosk­ő­­újfalu, Móra Ferenc út 16. Encsi. GARÁZST bérelnek Salgótarjánban, a Ke­m­­e­r­o­v­ó­n. T­el.: 13­­ 4-73, 18 órától. p .ÁSZTÓN kisebb családi ház beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni : Pásztó. Sztahanov út Ft., vagy Budapest ML1- 546 telefonon. PÁSZTÓN, a Pető­fi Sándor utcában, építési telek, építő­anyagokkal együtt el­adó. Érdeklődni: mindennap. Pásztó. József Attila út 5. amim 1200 db 30x30,x30-as SALAKBLOKK eladó. S­ágúj­falu, Kossuth út l ELADÓ 300 db Új, békéscsabai ikerfü­­les cserép. Nógrád­­marcal, Rákóczi u. 71. TÖMNI varló, 3 kg-os kacsa még kapható. Mohora, gyógyszertár mel­lett. Telefon 16. sz. GOMBBEHÜZÓ­­ gép eladó. Érdeklőd­ni: Salgótarján, 14­ 747 telefonszá­mon. NÉGY hónapos faj­t­a­t­iszta németj­u­­hászban, kiállításon díj­azott an­y­á­tól el­­­adó. Salgótarján, Damjanich út 113. 18 óra után. KILENC, valamint 6 és fél hónapos vemhes üsző eladó. Gyöngyöspata, Jókai út 1. MEGKÍMÉLT szo­babútor, 9 db-os (3 szekrény, resoamié, fotelek, dohányzó­asztal, íróasztal ka­­rosszékkel) 15 000 Ft­ért eladó. Salgótar­ján, Damjanich út 41. 17 órától. VEGYESTÜZELÉ­SŰ kazán és kukori­ca eladó. Zagyvapál­­falva, Szécsényi út 41. KÉTTÜRGYAS DOPLETA háztartá­si kötőgép, kétfejes fonal orsózó gép eladó Kívánságra betaní­tom. Telefon: Salgó­tarján. 14-181 Tóthné. 500 kg teherbírású u­tá­nfu­tó, u­g­y­a­n­i­tt nagy szemű napra­forgómag eladó. Ér­deklődni: Erdőkö­vesd, Hun­yadi út 144. T7 órától. GARÁZST vennék, vagy bérelnék. Sal­gó­t­a­r­j­án, P­écsk­ő úton. Tóth, Pécskő út 5. BOSCH 850 W-os út, vámkezelt, for­dulatszám-szabályo­zós, hidraulikus üt­­vefúrógép eladó. Balassagyarmat, Baj­­csy-Zs. u. 23. Tel.: 82-28, 16—20 óráig. SÜLDŐ malacok eladok: Mester Já­nos. Kishartyán, Rá­kóczi út 46. 16 rekeszes, fém­vázas nyúl ketrec el­adó . É­r­deklőd ni: Mátranovák­, Sza­badság út 1603. fsz. 1. Máté Béla. ELADÓ Carborobot BB—2,5 típusú (35 000 kcal/h), forgórosté­lyos, széntüzelésű kazán, új állapotban. É­rd­eklődni: B­al­as­sagyarmat, Deák P. u. 8. Budavári, REDŐNY, RELUXA, most olcsóbban. Közsér Miklós. 3053 Kozárd, Jókai köz 4. Telefon: Buda­pest, 1—416-663, Pásztó 3 és Sal­gótarján, 10-977-es számokon. ÉRTESÍTEM a tisz­telt vevőimet, hogy előnevelt csirkéim elfogytak. Legköze­lebb 1986. március 15-től újra kapható lesz. Babcsán Tibor, Balassagyarmat, Jó­szív u. 68. Szociális otthon mellett. SALGÓTARJÁN, Kercseglaposon, szep­tember 6-án elveszett fül tetovált, 10 hóna­pos, németjuhász­kutyám. Kérem a be­csül­et­es m­eg­ta­l­ál­ót magas jutalom elle­nében, címemre jut­tassa el­. Somoskő­újfalu, Tompa Mi­hály út 16. FIATAL házaspár egy gyermekkel,­­kü­lön bejáratú, szoba­­konyhás albérletet keres sürgősen. Sal­­gótarj­á­nb­an. Levél­­• cím: ifj. Újvári Ist­­vánné. 3121 Salgótar­­ján, Eresztvény bt. 30. FEHÉRNEMŰ­JAVÍTÁST vállalok. közéle­teknek is, számla­képes kisiparos. Telefon: Salgó­tarján, 14-161, ^óthné. VIDEOFILMEK készítését válla­lom. Dr. Hertel István, Nézsa, Ady u. 9. Telefon: (27)­13-366, hét­köznap, délután 13—1 ® óráig.

Next