Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-22 / 248. szám

Ismét Craxi kapott kormányalakítási megbízatást­ ­ Garzó Ferenc, az MTI tu­dósítója jelenti: Ismét Bettino Craxi kapta az új olasz kormány meg­alakítására szóló megbízatást. Francesco Cossiga köztársasá­gi elnök hétfőn délben ren­delte be hivatalába a múlt héten lemondott, szocialista párti politikust, s bízta meg a kormányalakítással. Ismere­tes, hogy a kormányválságot az ötpárti koalíció egyik tag­ja, a republikánus párt rob­bantotta ki azzal, hogy kivált a kormányból. Olasz megfigyelők szinte biztosra vették, hogy­­ ismét Bettino­­ Craxi kapja meg az új kormánykolalíció összeál­lításának a feladatát. Cossiga államfő ugyanis szombaton folytatott konzultációkat a politikai pártok küldöttségei­vel, s a megbeszélések után a pártvezetők nyilatkozataik­ban szinte mind az ötpárti kormányforma újbóli vissza­állítása és Craxi megbízása mellett foglaltak állást. Még a republikánusok is kijelen­tették, hogy nincsenek elő­ítéleteik senkinek a szemé­lyével szemben, így az álta­luk lemondásra kényszerített Craxival szemben sem. Az olasz koalíciót öt párt alkot­ta: a kereszténydemokrata, a szocialista, a szociáldemokra­ta, a liberális és a republiká­nus. Az egység felbomlásá­ban az olasz hajó eltérítésé­nek az ügye, az egyiptomi gép olaszországi kálváriája, valamint Abu Abbasz palesz­tin vezető személye körül ki­alakult Olasz—amerikai fe­szültség játszott közre. A re­publikánus hadügyminiszter pártja nevében bírálta Craxi és Andreotti döntéseit az ese­ménysorozat idején. Úgy tűnik, hogy az utóbbi napokban a republikánus ve­zetők mintha visszakoztak volna. Spadolini hadügymi­niszter a hét végén Milánó­ban a párt egyik ülésén már úgy nyilatkozott, hogy nem vitatja az ötpárti kormány­szövetség szükségességét, ha­csak „konzultációk nélküli kezdeményezések, és felelőt­len kijelentések nem kény­szerítik álláspontjuk felül­vizsgálására a republikánuso­kat.” Rómában a megfigyelők a republikánusok megenyhülé­­sét összefüggésbe hozzák az­zal, hogy Washington is békülékeny magatartást tanú­sított az utóbbi napokban. En­nek legfőbb jele volt, hogy Whitehead amerikai külügy­miniszter-helyettes szomba­ton Rómában Reagan elnök személyes üzenetét adta át Craxinak. Az amerikai elnök ebben hangsúlyozta, hogy szí­vesen látja az olasz kormány­főt New Yorkban. (Koráb­ban ugyanis a miniszterelnö­ki hivatal a kormányválságra hivatkozva kétségesnek nevez­te a miniszterelnök amerikai útját.) Most az a kérdés, hogy az új kormány „fotókópiája” lesz-e a korábbinak, avagy lé­nyeges változások várhatók annak összetételében. Az is fontos szempont, hogy milyen gyorsan sikerül összeállítani a koalíciót, mert ettől is függ, hogy Craxi miniszterelnök­ként fel tud-e szólalni az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. Bettino Craxi, miután meg­bízást kapott az államfőtől a kormányalakításra, újságírók­­ előtt kijelentette: az ország érdekei nem tűrnek el vál­sághelyzeteket, különösen nem viselhetik el a hosszú válsá­gokat, ezért azonnal hozzá­kezd a konzultációkhoz a politikai pártokkal. Kifejezte reményét, hogy a különböző politikai erőknek gyorsan si­került közös nevezőre jutni­uk, s ezáltal szavatolni lehet­ne a kormány tevékenységé­nek folytonosságát. A minisz­terelnöki hivatal bejelentette, hogy a konzultációk hétfőn kezdődtek. Megbeszélés az EGK és a KGST együttműködéséről A nyugat-európai közösség külügyminiszterei­ hétfőn kezdték tárgyalni Luxem­burgban — egyelőre nem hi­vatalos eszmecsere formájá­ban — a KGST javaslatát a két gazdasági közösség együtt­működési megállapodásáról. Előzmény: az 1976-ban e tárgyban elkezdődött párbe­széd 1981-ben megszakadt. Idén júniusban a KGST ja­vasolta a dialógus újrakezdé­sét. A Közös Piac bizottságá­énak kérésére a KGST szep­temberben kifejtette elképze­lését: a két gazdasági közös­ség kijelölt képviselőinek kapcsolatfelvételét megálla­podás követhetné, amely kö­rülhatárolná a mindkét fél érdekeinek megfelelő gazda­sági együttműködés szféráit, majd ez konkrét gazdasági és kereskedelmi­­ egyezményhez vezethetne e. A jelenlegi stádiumban egyelőre egy mindezt nagy vonalaikban felvázoló, közös nyilatkozat tervezetéről fo­lyik megbeszélés, amely azon­ban igen alkalmas lenne a tényleges párbeszéd megindí­tására. A nyilatkozat beveze­tője hangsúlyozná: az együtt­működés elősegítené a két gazdasági közösség tagorszá­gainak egymás közti — már meglevő és ezután megköten­dő — kétoldalú együttműkö­dési megállapodásait. (MTI) Gandhi Kubában Hétfőn Kubába érkezett Radzsiv Gandhi indiai mi­niszterelnök. A magas rangú vendég Fidel Castro kubai állam- és kormányfő meghí­vására tesz hivatalos láto­gatást a szigetországban. A két ország vezetői ta­lálkozójának jelentőségét nö­veli, hogy India az el nem kötelezett mozgalom soros elnöke, míg Kuba igen ak­tív tagja az el nem kötele­zettek mozgalmának. J Mubarak az Achilla Laura eltérítéséről Kis Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti­ . Mubarak egyiptomi elnök kijelentette: az Egyesült Ál­lamok és Tunézia „összeját­szott” az Achille Laura olasz hajó eltérítőinek kézre kerí­tésére . Washington Tunéziá­tól előre értesült arról, hogy a hajóeltérítők egy egyipto­mi repülőgépen pontosan mikor indulnak Tunisz felé. Ez tette lehetővé, hogy az amerikai harci repülőgépek olaszországi leszállásra kény­szerítsék az egyiptomi gé­pet. Az elnök ezt a CBS te­levízió egyik vasárnapi műso­rának adott nyilatkozatá­ban jelentette ki. A CBS a vasárnap este sugár­zott interjú előtt felvi­lágosítást kért a Fehér Háztól, annak képviselői azonban visszautasították Mubarak állítását. Az egyiptomi elnök azt mondotta, hogy a­ hajót el­térítő palesztinokat már ko­rábban útnak indította egy másik, meg nem nevezett arab ország felé, amikor azonban értesült arról, hogy ott nincs olyan felelős kép­viselője a PFSZ-nek, aki őrizetbe vehetné őket, vis­­­szahozatta a négy személyt s ezt követően akarta Tunisz­ba, a PFSZ központjába kül­deni őket. „Tunézia össze­játszott az Egyesült Álla­mokkal” — mondotta. Mubarak szerint egyéb­ként sokkal jobb lett volna, ha a hajóeltérítők a PFSZ bírósága elé kerültek volna, mert akkor „elkerülhettük volna a várható megtorlást, a bosszút, a terrorcselekmé­nyeket”. Az elnö­k kijelentette, hogy nem ragaszkodik formális bocsánatkéréshez, de az Egyesült Államoknak meg kell találnia a módot, hogy „más úton” tegyen ezzel egyenértékű lépést. Mint is­meretes, az elnök hétfőn fogadta az amerikai kor­mány különmegbízottját, John Whitehead külügymi­niszter-helyettest. 2 JOÓGLÁD -1985. október 22­, kedd Kínai—japán kormányfői találkozó lesz New Yorkban A hét közepém New York­ban kínai—japán kormányfői találkozó lesz, vált ismere­tessé hétfőn pekingi diplomá­ciai körökben. Magát a ta­lálkozó tényét Csao Ce-jang is megerősítette hétfői repü­lőtéri sajtóértekezletén, mi­előtt New Yorkba, az ENSZ fennállásának 40. évforduló­ján rendezendő ünnepségekre utazott volna. A kínai kor­mányfő kérdésre válaszolva közvetetten azt is megerősí­tette, hogy Kínában az el­múlt másfél hónapban Japán­ellenes diákmegmozdulások voltak. A kínai kormány nem tiltja, de nem is támogatja az ilyen megmozdulásokat, kö­zölte Csao Ce-jang, pekingi és hsziani kisebb diáktüntetésre utalva. A diákok, ugyanúgy, mint kínai hivatalos helyek, bí­rálták a japán háborús múlt felé tett tokiói kegyeletes gesztusokat. A diákok azon­ban a kapunyitási politikát is bírálták közvetetten, azt ál­lítván, hogy japán áruk tö­­m­eges importja sérti a kínai nemzeti érzést. Japán a má­sodik világháborúban agres­­­sziót követett el Kína ellen. Minderről szó lesz a New York-i kínai—japán kor­mányfői találkozón, kiegé­szülve a kínai szempontból deficites kínai—japán ke­reskedelem problémájával. A problémák elsimítására a kö­zelmúltban Abe Sintaro ja­pán külügyminiszter is ellá­­togatott Pekingbe. (MTI) Munkabizottságokban folytatja munkáját az európai kulturális fórum Az európai kulturális fó­rum hétfőtől négy héten át kulturális területek szerint létrehozott, úgynevezett ki­segítő munkaszervekben — munkabizottságokban — vi­tatja meg a napirendjén sze­replő három témakört: az al­kotó tevékenység, a terjesztés és az együttműködés kérdé­sei­t. Hétfőn délelőtt a Budapest Kongresszusi Központban Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész és Ujfalussy József akadémikus, zenetu­dós elnökletével megtartotta első ülését a képzőművészetek­kel, illetve az előadóművé­szetekkel foglalkozó két mun­kacsoport. A fórumra számos ismert kulturális személyiség és al­kotóművész érkezett Buda­pestre a részt vevő államok küldöttségeinek tagjaként. A képzőművészetekkel foglal­kozó munkabizottság eszme­cseréjén többek között jelen van Lauri Ahlgren finn, Max Bill svájci, Sam Gilliam egyesült államokbeli, T. Sa­lakon szovjet és Vik­i Sitté NDK-beli festőművész; Mak­­risz Agamemnon görög, Her­bert Hajek NSZK-beli és Ghio Pomodoro olasz szobrász. E munkacsoport tevékenységében a magyar küldöttség tagjai közül Aradi Nóra művészet­­történész, Féner Tamás fotó­művész, Kádár János Miklós festőművész és P. Szűcs Juli­anna művészetkritikus vesz részt. Az előadóművészetekkel fog­lalkozó munkacsoport részt­vevői között van Edward Al­be« egyesült államokbeli drámaíró, Jurij Grigorovics, a moszkvai Nagyszínház ba­lettegyüttesének főkoreográ­fusa, Gisela May NDK-beli szí­nésznő, Igor Mojszejev, a Szovjetunió állami népi együttesének művészeti igaz­gatója, Krzystof Penderecki lengyel zeneszerző, Jozef Szaj­na lengyel színházi rendező és Galina Ulanova szovjet ba­lettművész. A második mun­kacsoportban magyar részről Bors Jenő, a hanglemezgyár­tó vállalat vezérigazgatója, Körtvélyes Géza tánctörténész, Láng István zeneszerző, Len­gyel György színházi rendező, Marton László színházigazga­tó, Ránki Dezső zongoraművész, Vámos László, a Nemzeti Szín­ház művészeti vezetője és Voigt Vilmos egyetemi tanár, néprajzkutató tevékenykedik. Losonczi Pál beszéde (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Népköztársaság — ismert és számunkra saj­nálatos okok miatt — csak tíz évvel a világszervezet megalakulása után, éppen har­minc esztendeje kapott lehető­séget arra, hogy belépjen az ENSZ családjába. E kettős évfordulón úgy érezzük, hogy megbecsült, egyenjogú és — talán nem szerénytelenség azt mondani — hasznos tagjai va­gyunk a szervezetnek. Az ENSZ Magyarország szá­mára is lehetővé teszi, hogy tevőlegesen részt vegyen min­den napirendre kerülő téma, probléma megvitatásában, a döntések kidolgozásában és meghozatalában, s mi élünk a lehetőséggel. Elvi politikánk­ból felkad, hogy nem vagyunk passzív szemlélői a földün­kön végbemenő politikai, tár­sadalmi, gazdasági folyama­toknak, hanem kifejtjük állás­­pontunkat és igyekszünk erőnkhöz mérten erősíteni a tárgyalások szellemét. A Ma­gyar Népköztársaság az ENSZ- ben folyó sokoldalú vélemény­­cseréket és a kétoldalú kap­csolatokat egyaránt a nem­zetközi dialógus fontos, nél­külözhetetlen elemének te­kinti, s elhatározott szándéka, hogy az ENSZ-ben is megpró­bálja a maga eszközeivel elő­segíteni egészségesebb nem­zetközi légkör, biztonságosabb világ kialakítását. A Magyar Népköztársaság, népünk teljes egyetértésével, széles körű, kiegyensúlyozott külpolitikai tevékenységével arra törekszik, hogy hazánk, népünk érdekeit kifejezve biz­tosítsa nemzetünk független­ségét, társadalmunk fejlődé­sét, s egyben hozzájáruljon az emberiség megmentését és előrehaladását szolgáló fele­lős erőfeszítésekhez. Az alap­okmányban lefektetett, ma is érvényes elvekkel és célokkal összhangban, szövetségeseink­kel együttműködve, a jövő­ben is erőfeszítéseket te­szünk a különböző társadalmi berendezkedésű országok kö­zötti párbeszéd fenntartásá­ra, a nemzetközi együttmű­ködés szélesítésére, a feszült­séggócok politikai úton való rendezése módozatainak ke­resésére, a békés egymás mel­lett élés szellemének és gya­korlatának erősítésére. A ta­pasztalatok minden józanul mérlegelő politikus számára azt kell, hogy igazolják: hos­­­szú távon a korlátozás és a diszkrimináció, különösen pedig az erőszak elhibázott út, amely nem vezethet el egyes országok, régiók, sőt az egész világ gondjainak, prob­lémáinak rendezéséhez. Meg­győződésünk, hogy a nemzet­közi kapcsolatok ápolásának és bővítésének, a nemzeti­­ szu­verenitás feltétlen tiszteleté­nek, a kölcsönös előnyökre épülő együttműködésnek, a problémák, viták tárgyalásos rendezésének nincs az embe­riség számára elfogadható al­ternatívája. Ennek tudomásul vétele, elfogadása és alkalma­zása végső soron a létezés alapfeltétele. Ennek felismerése tükröződik kontinensünk, va­lamint a más földrészek orszá­gaival fenntartott kapcsolata­inkban, minden külpolitikai lépésünkben. Az elmúlt évtizedek nem szűkölködtek válságokban, fegyveres konfliktusokban sem, de az utóbbi negyven év alatt született és felnevelke­­dett generációknak — sze­rencsére — legalább nem kellett átélniük világháború okozta pusztításokat. A ma­gyar nép nevében mondom, amelynek sok évszázados szen­vedéseit, de egyben hitét a jövőben nemzeti himnusza is szenvedélyes szavakkal fogal­mazza meg: azt szeretnénk, ha a jövőben nemcsak Euró­pa, de az egész világ népei tartós békében élhetnének. Ezért döntő fordulatra van szükség a kérdések kérdésé­ben, a leszerelés ügyében. Napjainkra immár a világ­űrt is fenyegető fegyverkezési verseny túllépett minden jó­zan emberi ésszel felfogható mértéket. Minden újabb feg­y­­verrendszer megjelenése to­vább növelné a bizonytalansá­got, az emberiség teljes pusz­tulásának veszélyét, ezt ma már szinte felesleges bizo­nyítani, annyi tény és adat, tudományos érv ismert erről a világban. A földgolyó szo­cialista fele az elmúlt években is átfogó és részkezdeménye­­zések egész sorát tette a nuk­leáris és hagyományos fegy­verzet korlátozásának elő­mozdítására, a katonai szem­benállás lehető legalacsonyabb szintjének kialakítására, az egyenlő biztonság következe­tes figyelembevételével. Eb­ből a szempontból igen nagy jelentőségűek a legutóbbi — többek között itt az ENSZ- palotában elhangzott — szov­jet kezdeményezések is, ame­­­lyeket teljes mértékben támo­gatunk. Reméljük, hogy a jó­zanságot sugalló javaslatok józan feleletekre és követésre találnak a másik oldalon is. Aggódva látjuk azt is, hogy napjainkban a kedvezőtlen irányzatok felerősödését jel­zi a konfrontációra, a válság­­helyzetek kiélezésére törek­vő szélsőséges körök nagy befolyása és hatása a világpo­litika alakulására. A Szov­jetunió és az Amerikai Egye­sült Államok viszonya ebből a szempontból nézve is meg­határozó a nemzetközi kap­csolatok rendszerében. Ezért természetes, hogy — mások­kal együtt — a magyar kor­mány bizakodó várakozással tekint a novemberi szovjet— amerikai csúcstalálkozóra, amelynek résztvevőitől nem kis felelősséget vár el a nem­zetközi közösség. Szilárd meggyőződésünk: az egyetlen járható útnak az enyhülési irányzat minden le­hetséges elemének erősítését, a válsággócok felszámolását, újabb konfliktusok kialaku­lásának megelőzését, a nem­zetközi légkör megtisztítását, a bizalomra épülő alkotó együttműködést tekintjük a világ számára. Erre kell fel­használni az ENSZ testüle­teit, minden lehetséges nem­zetközi fórumot, a két- és sokoldalú érintkezések minden formáját. Engedjék meg, hogy e hely­ről Magyarország támogatásá­ról biztosítsam az Egyesült Nemzeteket és tisztelt főtit­kárát, akinek tevékenységét hazánkban megbecsülés öve­zi. Bízom benne, hogy a 40. jubileumi közgyűlés építő, előretekintő szellemben foly­tatja munkáját, hatékony lé­péseket tesz a fegyverkezési hajsza megállítására, az együtt­működés elmélyítésére, a nem­zetközi béke és biztonság fo­kozására. Ehhez kíván hoz­zájárulni továbbra is a Ma­gyar Népköztársaság. A brüsszeli kiáltás Valóságos szökőár öntötte el egy NATO-ország főváro­sának központját: Brüsszel utcáin vasárnap Belgium tör­ténetének egyik leghatalmasabb tüntetése hömpölygött. A hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint legalább két­százezer tüntető követelte a belgiumi Florennesben már te­lepített tizenhat amerikai robotrepülőgép leszerelését, és minden további nukleáris feg­yvertelepítés leállítását. A több órán keresztül vonuló menet mind a szó fizikai, mind átvittebb, politikai értelmében rendkívül, mondhat­nánk tanulságosan sokszínű volt. Voltak csoportok, ame­lyek radikális jelszavak transzparensei, és­­ voltak olyanok is, amelyek feszület alatt haladtak — a legkülönbözőbb pártállású és felfogású menetelüket egy irányba sodró cél felé. A brüsszeli menet éppen a sokféleség és az egység szép szintézise miatt lesz maradandó politikai tett. A sokszínűség ráadásul még a nemzeti hovatartozásra is vonatkozott: népes delegációk érkeztek a belga fővárosba más NATO-államokból, a Német Szövetségi Köztársaság­ból, Olaszországból, Angliából, és abból a Hollandiából is, ahol még nem dőlt el, telepíthetik-e területükre a Penta­gon veszélyes „ajándékait”. Jelképes jelentőségű az is, hogy a brüsszeli tün­tetéssel szinte egyidőben a holland szom­szédságban kerek hárommillió aláírás bizonyította, há­nyan követelik ugyanazt Hollandiában, mint amit a brüs­­­szeli vonulók. Azok a belga — és nem belga — százezrek, akik vasár­napjukat erre a messzehangzó figyelmeztető kiáltásra szán­ták, nemcsak azt tudták, hogy rajt kiáltsanak, hanem azt is, hogy mikor tegyék ezt. Elég egy pillantást vetnünk a kalendáriumra és a világsajtóra ahhoz, hogy meggyőző­d­­­jünk arról: a brüsszeli kiáltás időpontja éppoly’ lényeges, mint a tartalma. A kiáltás akkor hangzott el, amikor utolsó, nyilvánvalóan döntő szakaszba léptek a genfi csúcs előkészületei. Ami pe­dig a világsajtót illeti, csak néhány tény a sok közül: Ahr­­­mejev marsall figyelmeztető cikke a Pravdában (,,A Szov­jetunió már megtette a megállapodásokhoz vezető út rá­eső részét”), amerikai tudósok köztük Nobel-díjasok — kampánya az űrfegyverkezés ellen, ugyancsak amerikai tö­megtiltakozás a túlparti nukleáris kísérletek fellegvárában. Nevada államban, japán közéleti személyiségek drámai le­vele Nakaszone kormányfőhöz ugyanilyen előjellel. Ismételjük: ez csak néhány jelentés a brüsszeli tüntetés világhátteréről. Annak sokadik bizonyságaként, hogy amit a belga fővárosban követeltek vasárnap százezrek, azt vi­lágszerte százmilliók követik. És nemcsak vasárnap.Harmat Endre

Next