Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

NÓGRÁDI TÁJÜÓN. Vízparton és hegyvidéken Szakmunkástanulók SZOT-üdülése A SZOT szervezésében nyaranta nemcsak a csalá­dok pihenhetnek és az ál­talános iskolások vakációz­hatnak, hanem a szakmun­kástanulók is. A mintegy 180 ezer leendő ifjú szak­munkás közül nyolcezren üdülhetnek SZOT-beutaló­­val. Többségük vízparti nya­ralások közül választhat. Az Expressz által üzemel­tetett balatonszemesi Hul­lám kempingbe június 28. és augusztus 15. közötti hét egyhetes turnusban, 4500-an kaptak SZOT-beutalót. Az elhelyezés négyágyas gra­­boplaszt sátrakban történik. Itt a fő vonzóerőt a köz­vetlen vízpart, a strando­lás jelenti. Velencén az Expressz­­kempingben az előbbiekkel azonos időpontban­­ ezren üdülhetnek ugyancsak négyágyas graboplaszt­sátrakban. A tábor terüle­tén strandolási lehetőség nincs, az ide beutalt fiata­lok a közelben levő velen­cei strandfürdőt használ­hatják, amely mellett ét­keznek. A szakmunkástanulók nemcsak egy héten át pi­henhetnek, mód nyílik et­től valamivel hosszabb, 10 —14 napos üdülésükre is, mégpedig a SZOT két sa­ját üdülőjében, Siófokon, illetve Újhután. Siófokon a közvetlen vízparti szak­munkástanuló-üdülőben jú­nius 21—augusztus 27. kö­zötti napokban 1800-an va­kációzhatnak, 10—14 napos turnusokban. Az elhelyezés többágyas hálótermekben történik. Itt augusztusban nemcsak a magyar fiatalok nyaralhatnak, hanem ven­dégeket várnak az NDK-ból és Rigából is. * Nemcsak a vízpart sze­relmesei nyaralhatnak a szakmunkástanulók között, hanem azok is, akik az er­dei sétákat, a hegyvidéki kirándulásokat kedvelik, ők június 21—augusztus 27. kö­zött mintegy hétszázan üdülhetnek a zempléni feny­vesek között Újhután, 10— 12 napos csoportokban. A programot a bőség jel­lemzi. A fiatalok választ­hatnak a különböző rendez­vények közül és ki-ki ér­deklődésének megfelelően vehet abban részt. Esténként pedig diszkó és filmvetítések, műsoros ren­dezvények teszik változatos­sá a programot. Egy biztos, unatkozni senki nem fog. A beutalójegyeket a szak­­munkástanuló-alapszerveze­­tek az üdülés kezdete előtt egy fél évvel megkapták, így bőven maradt idő a ki­választásra. Ennek ellenére, nem minden beutalójegy ta­lált gazdára. Ez volt az egyetlen olyan főidényi üdü­lési forma, ahol nem min­den turnus működött telt­házzal. — is — Ütközőpróba Az Autóipari Kutató és Fejlesztő Vállalat járműfőosztályán autóbuszutas-üléseket vizsgálnak a mechanikus ütközőpá­lyán. A kutatóintézet munkatársai a vizsgálatokat két át­lagsúlyú (85 kg) próbababa segítségével végzik. Még köszönet sem kell?! Azt mondja a kis falu vöröskeresztes titkára: — Nálunk az emberek már megszokták, hogy ha hívjuk őket, szívesen eljönnek vért adni. Ott van a tanácselnök is, de a helyi református pap is. És akkor megérkeznek a megyei kórházból a vérvételre, én elküldöm a diákjaimat, hogy segítsenek, és a gyerekek csupa rossz tapasztalattal térnek vissza. Türelmetlenek voltak az emberekkel. Aki sietett volna, annak azt mondták, nem kötelező várakozni, akár el is mehet. És az a lepedő, amit leterítettek, az sem volt egészen tiszta. A tű az steril volt, egyszer használatos a felszerelés is, de különben... Azt hiszem, az emberek voltak „többször használatosak. Lehet, hogy fáradtak voltak, lehet, hogy aznap már ez volt a harmadik vagy a negyedik állomásuk. Biztos, hogy nin­csenek is túlfizetve, és itt az orvos, az ápolónő, az asszisz­tens tudja is, hogy hálapénzre sem számíthat. De miért kell ezt azokkal éreztetni, akik jószívvel, tisz­ta szándékkal jönnek, hogy a legtöbbet adják, a saját vé­rüket a rászorulóknak? És hány hasonló példával találkozunk nap mint nap! A buszvezető megáll, hogy a kosarakkal cipekvő nénit még felve­gye, és az még csak egy biccentéssel sem köszöni meg. Legközelebb nem fog megállni a buszvezető. Valaki útba igazítást kér, de ha a kérdezett pillanatot gondolkodik, hogy valóban jót mondjon, már türelmetlenül legyint és tovább áll. Ajándékot veszünk valakinek a névnapjára. Csekély­ség, de úgy gondoljuk, örömet szerzünk vele. A fagyos kö­szönöm biztosít róla, hogy nem sikerült örömet szerezni. Legyünk egy kicsit figyelmesebbek, türelmesebbek egy­mással. Ez még csak pénzbe sem kerül! Óriás amur A kapitális halairól híres Pécsi-tó az idén is nagy halakkal örvendezteti meg a horgászokat. A képen: Borsi Árpád a­­ kukorica­­csalival kifogott, méternél hosszabb, 17 kg-os amúrral. Kálmándy Ferenc felvétele Szokatlan premier A moszkvai állatbarátok FAUNA nevű klubjában megrendezték a kutyák el­ső színházi előadását. A kedves négylábú művészek produkciójukkal bebizonyí­tották, hogy a vízből ki tudják menteni a fuldoklót, szaglás után megtalálják az olajat, biztonsággal kísérik a vakokat, elfogják a bűnö­zőket, megtalálják a helyet ahol gombát lehet szedni és alkalmasak különféle őr­szolgálatra is. A FAUNA klubnak a ku­tyafajták szerint­ különböző szakosztályai vannak, de szakosztályon belül találkoz­hatnak a macskák kedvelői is. És van egy olyan szak­osztály, amely igyekszik megmenteni a főváros kó­bor állatait is. Foglalkoznak majd a klubban törzste­nyésztéssel és munkakutyák kiképzésével is. A klubnak tervei vannak a „hajléktalan” állatok meg­segítésére is. Megpróbálják például felkutatni az elha­gyott kutyák gazdáit, és ha ez nem sikerül, keresnek egy „hűséges” gazdit. A klubban adnak tanácsokat is arra vonatkozóan, hogy az állatbarátok milyen faj­tát válasszanak, hogyan bánjanak velük, hogyan gondozzák a szaporulatot. ösmoszat Őslénytankutatók Halle mellett a karbon időszak­ból, 825 millió évvel ezelőtt­ről, az édesvízi Chorales rendbe és a Stochamara nemzetségbe tartozó mo­­szatnak olyan megkövese­dett nyéldarabkáira és sejt­magtokjaira bukkantak, amelyeken nagyon jól megőrződött a sejtek szer­kezete. A karbon időszakból eddig e növényeknek csak a szaporítószervükre ha­sonlító maradványai ke­rültek elő. Az őslénytankutatók ed­dig is találtak megkövese­dett Stochomara-maradvá­nyokat, de azok mintegy 200 millió évvel később, a jura időszakból erednek. TELEXEN ÉRKEZETT. Nemcsak a pénzen múlik.­ Pusztaberki kesergő A dicső múlt már régen odavan. Pusztaberki nem is próbál dacolni az idővel. Fáradtan bújik meg a Bör­zsöny aljában, ám hiába. A történelmi szelek mindig megtalálták és olykor-oly­kor nagyokat cibáltak rajta. Nem csoda hát, hogy emlé­kezni sem akar. /Pedig ép­pen volna mire. .. Rossz a közlekedés De nemcsak az emlékezet zsugorodik Pusztaberkin, ha­nem maga a falu is. Jelen­leg 139-en laknak a megye legkisebb településén. Első pillanatra nagyobbnak tűnik a község. A házakból ítélve akár ezren is élhetnének itt, de a legtöbb porta üre­sen áll, vagy egy-két idős ember a lakója. Óvoda, ál­talános iskola nincs a falu­iban. Persze, miért is volna, amikor az itteniek csaknem hetven százaléka nyugdíjas. A falu elöljárójának véle­ménye szerint ennek több oka is van. Egyebek között rossz a közlekedés. A napon­ta kétszer-háromszor meg­forduló autóbusz alig jelent összekötő kapcsot a külvi­lággal. Nincs munkalehető­ség. Évtizedek óta eljárnak az emberek Pestre és Vác­­ra. Ezeken a helyeken több a pénz, mint amennyit meg lehet keresni a földművelés­sel. Sokan perelnek azért is, mert a mostani közigaz­gatási viszony, mely szerint Pusztaberki társközsége Nagyoroszinak, nem sok fej­lesztésre ad lehetőséget. No, de nem kesergőt írni indultam Pusztaberkire. Ar­ra voltam kíváncsi, milyen lehet olyan településen élni, ahol évtizedek óta nem épült semmi, és ahol nincs az emberek szorgalmával baj, de a róluk való gondosko­dás fogyatékos, s a telepü­lés jövője bizonytalan. — Itt évek óta nem kér­dezték meg a nyugdíjasokat, hogy vannak — panaszolja Árpás Károly, a község elöl­járója. — Nem tartoznak se­hova. A termelőszövetkeze­tek összevonásával, a föld­cserékkel kialakított gazda­sági területen a mostani tu­­ilajdonosnak nem jut eszébe az a pár idős ember, akik valaha művelték a község­­ határában lévő parcellákat. — Ám nemcsak az embe­rekről, hanem magáról a faluról is megfeledkeztek a község irányítói — folytatja kisvártatva. — Hiszen egy­­egy fórumon, tanácsülésen évek óta ugyanazokat a gondokat vetik fel a ber­kiek. Úgy tűnik, még sokáig kell szóra nyitni a szánkat, hogy egyenrangú partnerként kezeljék a közös tanács ve­zetői a társközségben élőket. ■ A félreértések elkerülése vé­gett: nem olyan kérdések megoldását kérjük, amelyek nem reálisak. Közülük sokat talán emberséggel is el le­h­etne intézni. Mélyet lélegzik, aztán ezeket mondja: Kevés a pénz a felújításokra . Többek között a temető kerítésének felújításához kértünk anyagot. A munkát már magunk is megcsinál­nánk. Szeretnénk, ha a rava­talozóban villany és víz len­ne, ha kitisztítanák a közsé­gi közkutat. A belvíz elve­zetéséhez pár órára erőgépre volna szükség az árokásás­hoz, a Kossuth, a Rákóczi és a Petőfi utcákban. Kör­nyezetvédelmi szempontok miatt is rendezni kellene a falu határában lévő szemét­telepet. Az iskola épületé­nek és a hozzá tartozó szol­gálati lakásnak a külső ta­tarozása is elengedhetetlen az állagmegóvás miatt. —, A dolog érdekessége, hogy a régi intézményt tíz éve bérli a Rétsági Fémbú­toripari Szövetkezet, amely ez időszak alatt csaknem félmillió forintot fizetett a használatért. Ebből az ös­­­szegből sem jut az épület felújítására. A községi kul­­túrházat tizenöt éve építet­ték — itt kap helyet az or­vosi rendelő, a könyvtár, az ifjúsági klub, az épület las­san életveszélyessé válik. Türelmetlenek az emberek A fiatalember, aki az egyetlen kis üzlet vezetője egyben, még szóvá teszi: a VII. ötéves terv koncepció­jának összeállításakor Nagy­orosziban figyelembe sem vették a javaslatukat, ös­­­szesen mindössze 100 ezer forintot kaptak az idén a szintentartást szolgáló fel­újításokra. — Nem vagyunk népszerű emberek — kapcsolódik a beszélgetésbe Ruskó István, a HNF hely­i elnöke. — Igaz, meg is kapjuk a ma­gunkét egy-egy fórumon, amikor a település jövőjéért, az itt élő emberek sorsáért emeljük fel a hangunkat. Nem egészen ez a véle­ménye Hortobágyi Szilvesz­ternek, a Nagyoroszi Közsé­gi Közös Tanács titkárának.­­Szerinte kicsit türelmetlenek a berkiek. — Nem vitatom, valóban kevés pénz jut az igényeik kielégítésére. De az idén módjuk nyílik felújítani a kultúrházat, korszerűsíteni a közvilágítást és a belvíz elvezetése is megoldódik —­lmondja. Úgy vélem, ettől függetle­nül jogos a pusztaberkiek kesergője. Surányi János Kedves Aggódó Nagymama! Nyílt levél egy névtelen levélíróhoz Nem ismerek olyan kört, amelyben kedvelnék a név­telen leveleket. Legtöbb­ször csak őszintének hat, mert egy-két valódi tény mellé szubjektív, a hely­zet ismerete nélküli felté­telezéseket sorjáztat egy­más után. Például, hogy miért kell Salgótarjánban, a Beszter­­ce-telepi alsósokat a volt fiúkollégiumba szállí­tani reggelenként. Lapunk, e kényszerűségről többször írt. De aki ott él, azt is láthatja, milyen gondos­sággal oldják meg a ta­nulójáratok indítását — órát lehet igazítani a kis­gyermekek elindulásához, folyamatosan érkeznek a járatok, hogy minél keve­sebbet kelljen a megálló­ban várakozniuk. A pár perces séta és a rövid áll­­dogálás miatt még télen sem kell tüdőgyulladástól tartani — amint azt felté­telezi. Legfeljebb annak, aki vattában csomagolva tartja otthon, nem engedi szabad levegőre, még ne­gyed órára sem, csemeté­jét. Fedett buszvárót a gyerekeknek? Biztos, hogy kellene?... Akiknek kisgyermekük van, és nagyszülei, rokoni segítség nélkül élnek váro­si környezetben, azoknak a nyári szünet megtervezése valóban nem egyszerű do­log. Sokszor nem könnyű gyermekünk ellátását meg­oldani , de ha nem csak ellátni, hanem nevelni is akarjuk, törekedni kell rá. Ön azokért a kicsikért ag­gódik, akiknek szülei ko­rán reggel mennek dolgoz­ni, és a nyári napközibe csak nyolc órától lehet kül­deni őket. Tessék emlékez­ni, mi volt a tanévben? Az iskola megoldotta a reggeli ügyeletet, és sok nebuló már hat, fél hét tájban, álmosan bent ült az isko­lapadban, egészen délután ötig. Most pedig itt a nyár, a vakáció — és ez­zel együtt jöjjön ugyanez? Az ön elképzelése szerint csak a szülők kéthetes sza­badsága alatt lenne az a pár nap, amikor későbbi normálisnak tartható idő­ben kelhet föl a gyerek? Jó a nyári napközi. Igye­keznek megyeszerte — így a tóstrandi salgótarjáni tá­borban is — oldottá, kötet­lenné, szórakozást, nyara­lást nyújtóvá tenni az itt töltött időt. De ha egy gye­rek egész nyara itt telik el, az sem szerencsés... Aki gyermekeket vállal, annak számolnia kell az­zal, az iskola nem oldhat meg mindent helyette. Amíg nem jut a társada­lom olyan helyzetbe, hogy kisgyermekes nők 4—6 órás állásokat is vállalhassanak, a problémát, amit a vaká­ció magával hoz, a szű­­kebb és tágabb családnak, netán a barátoknak, isme­rősöknek együtt kell meg­oldania. A Beszterce-lakó­­telepen éppúgy, mint szer­te az országban. Tippeket adhatok a haj­nali ügyelet helyett. A ké­sőbb munkába induló szom­széd, a házban lakó na­gyobb gyerekek is feléb­reszthetik, elkísérhetik a legkisebbeket. Megfigyel­hettem reggelente, hogy egymást megvárva, egymás­ra vigyázva indult több gyerek a közeli házakból. Egyik nyáron magam is becsöngettem szomszédas­­­szonyom kisfiához, nem aludt-e el. Visszatérve az egész szünidő értékére, annál gazdagabb, annál több él­ményt hoz, minél inkább nyaralás. A vidéki nagy­szülőknél, nagynéniknél, gyermeküdülőben, valódi táborokban — és együtt a családdal. Tisztelettel vetette e pár sort papírra egy kétgyer­mekes anya, aki szintén most egyezteti a „családi csereüdüléseket” az óvodai és iskolai szünetre: G. Kiss Magdolna -----------------------------­

Next